Örményország (örmény nyelven: Հայաստան, Hajasztán vagy Հայք, Haik) tengerparttal nem rendelkező hegyvidéki ország, 1991 óta független. A Kis-Ázsiától keletre fekvő állam földrajzilag Ázsiához tartozik, ugyanakkor történelmi és kulturális okokból gyakran az európai országok közé sorolják. Területének északkeleti – kisebb – részét a Kis-Kaukázus, nagyobb részét az Örmény-felföld teszi ki. Északon Grúzia, keleten Azerbajdzsán, nyugaton Törökország, délnyugaton egy Azerbajdzsánhoz tartozó exklávé (a Nahicseván Autonóm Köztársaság), délen pedig Irán Kelet-Azerbajdzsán tartománya határolja. Mintegy egyharmad magyarországnyi területével a kaukázusi régió legkisebb nemzetközileg is elismert független állama.

Jelenlegi területe csak egy apró részét képezi az ókorban a Közel-Kelet nagy területeit uraló örmény civilizációnak, Armeniának, amely hatalmának csúcsán három tengert is érintett, a Fekete-tenger délkeleti partvidékétől egészen a Földközi-tengerig, a Kaszpi-tengerig és az Urmia-tóig befolyása alá vonta a területeket.

A szomszédos országok állandó támadásaitól meggyengült örmény állam végül elveszítette függetlenségét és évszázadokon át oszmán és perzsa fennhatóság alatt állt. Az ország keleti részét a 19. században Oroszország csatolta magához, míg a nyugati területek továbbra is török kézen maradtak. Az első világháború évei alatt zajlott le a mai napig a legnagyobb nemzeti tragédiájukként számon tartott örmény népirtás, amelynek során az oszmán hatóságok mintegy 600–800 ezer örményt gyilkoltak meg. 1918-ban az ország kikiáltotta függetlenségét, azonban az Első Örmény Köztársaságot a szovjetek gyorsan elfoglalták és a kommunista államszövetséghez csatolták Örmény SZSZK néven. 1991-ben nyerte el függetlenségét. Ezután támogatta a szintén örmények lakta szakadár köztársaság, Hegyi-Karabah függetlenségét, emiatt több háborút is vívott a szomszédos, muszlim Azerbajdzsánnal. A legutóbbi, 2023-as összecsapásból az azeriek kerültek ki győztesen és a terület Azerbajdzsán része lett.

A fejlődő országok közé tartozik. A gazdaság elsősorban az ipari termelésen és az ásványkincskitermelésen alapul. Mivel geopolitikai tekintetben Európához tartozik, számos, a kontinenshez kötődő szervezet tagja is, mint az Európa Tanács, a Keleti Partnerség és az Eurocontrol.

Földrajz

Domborzat Az ország 90%-a méternél magasabban van;Tamasics Katalin: Kontinensek földrajza, 2008 átlagmagassága méter. Legmagasabb pontja a 4090 méteres Aragac vulkán.

Geológiai és domborzati viszonyai alapján három tájra osztható: az északi és északkeleti részen a Kis-Kaukázus egyes részei. Legnagyobb hegységei a Gugarac-hegység (Csatin-csúcs, ) és a Murguz-hegység (Murguz-csúcs, ); nyugati és déli nagy részét az Örmény-felföld foglalja el. A Szeván-tótól északra Szeván-hegység emelkedik; délnyugati, török határ menti tája az Ararát-síkság, amely a Középső-Araksz árkának északi része.

Az Ararát, az Örmény-felföld legmagasabb hegye, az örmények nemzeti szimbóluma a mai Örményországon kívül, Törökország területén emelkedik.

Vízrajz Jelentősebb folyói az Araksz, a Kaszah, a Razdan, a Debed, az Aghstev és a Vorotán. Mind gyors folyású, hegyi folyók, vízhozamuk igen változó.

Legnagyobb tava a Szeván-tó; vizét öntözésre és áramtermelésre használják. Ennek területe 940 km², tengerszint feletti magassága m.

Éghajlat

Mérsékelt övezeti kontinentális éghajlatát nagy hőmérsékleti ingás és kevés csapadék, sokszor száraz időjárás jellemzi. Éghajlatát a hegységek jelenléte jelentősen befolyásolja, az éghajlati jellemzők a tengerszint feletti magassággal együtt változnak. A Földközi-tenger és a Fekete-tenger felőli nedves légtömegek ritkán érik el az országot, ezért a csapadékmennyiség viszonylag kicsi, és jelentős az éves hőingás. A téli hónapok középhőmérséklete 0 °C körül van, míg a júliusi középhőmérséklet meghaladja a 25 °C-ot. Az éves csapadékmennyiség az alacsonyabban fekvő részeken 250 mm, de a magas hegységekben eléri a 800 mm-t is. Az ország területén mért legmagasabb hőmérséklet 42 °C (Armavir, 2016. július 21.), a legalacsonyabb hőmérséklet -33 °C (Gavar, 1950. január 16.).

Élővilág, természetvédelem Az ország nagy kiterjedésű fennsíkjait sztyeppvegetáció uralja. Az állományalkotó füvek (ált. csenkeszfajok) és sások mellett gyakoriak a hagymás, gyöktörzses és pillangósvirágú növények. A völgyek természetes növénytakaróját csaknem teljesen kiirtották, helyükön mezőgazdasági termelés folyik. Az ország területének 14%-át borítják a folyókat kísérő galériaerdők illetve kontinentális lombhullató erdők (2006).

Faunájára az európai fajokon kívül az ázsiai elterjedésű fajok benyomulása jellemző. A Kis-Kaukázus kiemelkedő hegyláncai és fennsíkjai bennszülött fajokban gazdagok. A ragadozókat a farkas, az aranysakál, a barnamedve és a tigrisgörény képviseli. A párosujjú patások közül előfordul a gímszarvas, az őz, a zerge, a bezoárkecske és az ázsiai muflon.

Az országban természetvédelmi minisztérium működik. Megadóztatják a levegő, a vizek és a talaj szennyezőit. Hivatalosan 60 szeméttelep van. A szelektív hulladékgyűjtés, a hulladék újrahasznosítása megoldatlan.Angol Wikipédia, Armenia cikk

Nemzeti parkjai

Természeti világörökségei Az UNESCO világörökségi listáján nincs Örményországból természeti táj.

Története

thumb|200px|Bronzkori kőkör maradványa, Zorac Karer (Karahunj obszervatórium)

Ókor Örményország a történelem előtti idők óta lakott, vannak, akik szerint itt volt a bibliai Édenkert. Örményország egy fennsíkon fekszik az Ararát-hegy szomszédságában, ahol a zsidó-keresztény hagyomány szerint Noé bárkája földet ért, a vízözön levonulása után.

Az örmény hagyomány szerint ők Noé három fia közül a legkisebbnek, Jáfetnek a leszármazottai.Serpuhi Tavoukdjian: Száműzve; Gyarmati és Bősz Nyomda Jáfet egyik unokája volt Togarmah, akinek a fia Hajk, az ősatya (Noé ükunokája) volt Örményország legendás megalapítója. E hagyomány szerint i. e. 2492. augusztus 11-én Hajk a Van-tó partján vívott csatában legyőzte és megölte Babilon királyát, Belt és ettől – a több mint 4500 évvel ezelőtti – naptól számítják a független Örményország létrejöttét. Örményország Hajkról kapta az örmény nevét, Hajasztánt; illetve az ő fiáról, Armenakról a külföldön elterjedt Armenia nevet.

A régészek kétségbevonhatatlan bizonyítékokat találtak arra, hogy Örményország és az Örmény-felföld az emberi civilizáció kezdetei óta lakott. 8000 évvel ezelőttől i. e. 1000-ig nyílhegyeket, baltákat és késeket készítettek itt rézből, bronzból majd vasból és kereskedtek vele a környező vidékekkel, ahol ezek a fémek sokkal nehezebben voltak hozzáférhetők. Talán Örményország a sumer feljegyzésekben említett Aratta (Ararát, lásd Enmerkar és Aratta ura), bár ezt kevesen támogatják, inkább Dél-Irán, vagy Elám bizonyos térségeit valószínűsítik. Ha van is köze az Ararátnak Arattához, akkor az inkább a földrajzi nevek hurcolásával kapcsolatos.

A bronzkorban hettiták és hurrik portyáztak erre, a történelmi Örményország délnyugati részén. Hajasa-Azzi (i. e. 1500–1200) nem nyúlt el a mai Örményországig, bár az örmény etnogenezisben nagy szerepe volt. Az i. e. 12. századtól a hajok alkották a népesség többségét, akik a moszkhoszok (mušḫik) vándorlása után, velük keveredve a kartvéli népeket hozták létre. Az i. e. 9. századtól Urartu erősítette meg átmenetileg hatalmát az Örmény-felföldön. Minden előbb említett nép és törzs részt vett az örmény nép etnogenezisében, a hajok révén erős a rokonság a grúzokkal. A modern Örményország fővárosát, Jerevánt i. e. 782-ben alapította I. Argisti urartui király, Erebuni vagy Eribuni néven.

I. e. 600 körül az örmény királyságot az Orontida dinasztia alapította, amely számos helyi dinasztiára bomolva i. sz. 428-ig létezett. A királyság hatalmának csúcsán II. Tigranész alatt volt i. e. 95-66 között, akkor a régió leghatalmasabb királysága volt. Történelme során az örmény királyság hol független volt, hol autonómiát élvezett különböző átmeneti birodalmakban. Földrajzi helyzete okán, hogy két kontinens határán fekszik, számos inváziót kellett átélnie Örményországnak: jöttek az asszírok, a görögök, a rómaiak, a bizánciak, az arabok, a mongolok, a perzsák, a törökök, az oroszok. thumb|200px|Garni ókori görög temploma (Napisten templom)

Örményországban keresztény közösségek voltak már 40 után, azután 301-ben a világon először itt lett államvallás a kereszténység. Különböző pogány közösségek voltak itt a keresztények előtt, de mind áttértek a misszionáriusok hatására. IV. Tiridatész (ur.: 298 k. – 324 k.) volt az a király, aki krisztianizálta népét, áttérése 10 évvel megelőzte a Római Birodalomban Galerius türelmi rendeletét és 36 évvel Nagy Konstantin megkeresztelkedését.

Az örmény királyság 438-as bukása után Örményország a Szászánida Birodalmon belül volt autonóm terület. Ez a 451-es örmény lázadás után lett végleges, amikor az örmények keresztény kormányzatot kaptak, míg a többi szászánida területet a perzsák közvetlenül kormányozták. Ez a rendszer a 630-as évekig maradt fenn, amikor a szászánida Perzsiát az arabok elfoglalták.

Örményország a középkorban thumb|200px|A 7. századi zvartnoci katedrális romjai thumb|200px|Amberd középkori várának romjai, a háttérben egy örmény ortodox templommal A szászánida kor után Örményországban az Örmény Emirátust szervezték meg, amely autonóm fejedelemség volt az arab birodalmon belül, egyesítette mindazokat az örmény területeket, amelyek korábban a Bizánci Birodalomhoz tartoztak. Az örmény hercegek uralmát elismerte a kalifa és a bizánci császár is. Az Arminiyának nevezett adminisztratív egység része volt, amelybe beletartozott Grúzia és a kaukázusi Albania egy része is, a központja pedig Dvin örmény város volt. Ez a fejedelemség 884-ig létezett, amikor Örményország visszanyerte függetlenségét a gyengülő araboktól.

Az újra felemelkedő örmény királyság ura a Bagratida-dinasztia volt, és 1045-ig állt fenn. Örményország számos területe elkülönült független királyságokban és fejedelemségekben, amelyek azonban elismerték a bagratida királyok főségét. Ilyen volt Vaspurakan királyság az Artsruni-dinasztia uralma alatt.

1045-ben a Bizánci Birodalom meghódította a bagratida Örményországot. Más örmény államok is bizánci ellenőrzés alá kerültek. A bizánci uralom rövid életű volt, 1071-ben a manzikerti csatában a szeldzsuk törökök megverték Bizáncot és meghódították Örményországot, létrehozták a Szeldzsuk Birodalmat. Hozzátartozóinak meggyilkolása után a halál vagy szolgaság elől menekült II. Gagik, Ani királya, akit az örmények Roupennek neveznek. Alattvalói egy részével behúzódott a Torosz-hegységbe, azután pedig Kilikiába, Tarsusba ment. Az ottani bizánci kormányzó elismerte őt Kis-Örményország (Kilikia) királyának, amit ez az aktus hozott létre.

Hamarosan a Szeldzsuk Birodalom is megindult az összeomlás felé. A korai 1100-as években egy, a Zakarid nemesi családból származó örmény herceg félfüggetlen örmény fejedelemséget hozott létre Észak- és Kelet-Örményországban, ez a zakarida Örményország. Az Orbelian arisztokrata család a zakaridák mellett osztozott a hatalomban az ország sok részén.

Idegen uralom Az 1230-as években a mongol ilhánok meghódították a zakarida fejedelemséget, majd Örményország többi részét is. A mongol hódítás egyike volt a közép-ázsiai népek 1200-as évektől az 1400-as évekig tartó támadásainak. A súlyos pusztítások után Örményország lehanyatlott. Az 1500-as években a törökök és a szafavida Perzsia megosztotta egymás között Örményországot.

190px|left|thumb|A városi mecset minarete Jerevánban

Az Orosz Birodalom bekebelezte Kelet-Örményországot (Jerevánnal és a Karabah kánsággal együtt) 1813-ban és 1828-ban.