A recitativo (olasz nyelven jelentése énekbeszéd) zenei fogalom. Szólisztikus hangszerkíséretes énekbeszédet jelöl, amely a 17. században, az olasz operával összefüggésben alakult ki. Olyan kötetlen éneklési módot jelent, amelyet a kottában zenei hangok jeleznek, de időbeli beosztását – tempóját, ritmusát, hangsúlyait – kizárólag az adott szöveg határozza meg. Ennek megfelelően kötetlen ritmus, szillabikus szövegkezelés és gondos prozódia jellemzi. Elsődleges funkciója volt, hogy a zenei részek között meggyorsítsa a cselekmény folyamatát. Amint az opera fejlődése során kialakulnak az áriaformák, dramaturgiailag is szétvált a kettő. A recitativo vált a cselekmény hordozójává, míg az ária ennek érzelmi reflexiójává.
Típusai
Két alapvető típusa létezik: recitativo secco (azaz száraz), vagyis csupán akkordikus continuo (csembaló, később csembaló és gordonka, a 19. századtól néha zongora és nagybőgő) nyújt alátámasztást. A 17-18. század opera- és oratóriumirodalmára jellemző. Ritmusát kizárólag a szöveg rövid-hosszú szótagjainak váltakozása határozza meg és az énekes döntésén múlik. recitativo accompagnato (azaz kíséretes), vagy stromentato (hangszeres) amikor az énekest már zenekar kíséri. Énekszólama dallamosabb, kísérete kidolgozott, motivikusan szőtt zenei anyag, általában zenekarra. A 17. század óta alkalmazzák, a drámai kifejezés árnyaltabb eszközeként.
Források
Kategória:Operával kapcsolatos fogalmak