A Joy Division angol rockegyüttes volt, mely 1976-ban alakult a greater manchesteri Salfordban. Kezdetben Warsaw néven tevékenykedtek. Az együttes tagjai Ian Curtis (ének, gitár), Bernard Sumner (gitár, billentyűs hangszerek), Peter Hook (basszusgitár, háttérének) és Stephen Morris (dob, egyéb ütőhangszerek) voltak.
A kezdeti punk rock korszakukat követően gyorsan rátaláltak jellegzetes hangzásukra, sajátos stílusuk az 1970-es évek posztpunk mozgalmának úttörői közé emelte őket. Jon Savage zenekritikus meglátása szerint az együttes „nem volt punk, de közvetlenül annak energiája ihlette őket”. 1978-as, szerzői kiadásban megjelent középlemezük, az An Ideal for Living felkeltette egy manchesteri televíziós személyiség, Tony Wilson figyelmét. Az együttes Unknown Pleasures címet viselő debütáló albumát Wilson független lemezkiadó cége, a Factory Records adta ki 1979-ben. A kiadványt a brit sajtó rendkívül pozitív kritikai fogadtatásban részesítette. A zenekar növekvő sikerei ellenére az énekes, Ian Curtis depresszióval és számos magánéleti problémával, többek között tönkrement házasságával és epilepsziával küzdött. Curtis számára egyre nagyobb nehézséget jelentettek a fellépések, az előadások alatt gyakran érték rohamok.
1980 májusában, az együttes első amerikai turnéjának előestéjén Ian Curtis véget vetett életének, ezzel együtt mély depressziójának. A Joy Division második albuma, a Closer, 1980-ban, posztumusz műként jelent meg, és a „Love Will Tear Us Apart” kislemezzel együtt a zenekar legsikeresebb kiadványává vált. Curtis halálát követően az együttes életben maradt tagjai New Order néven újjáalakultak és további kritikai, valamint üzleti sikereket értek el.
Története Megalakulás 1976. június 4-én Peter Hook és Bernard Sumner részt vett a manchesteri Lesser Free Trade Hallban tartott Sex Pistols koncerten. Az eseményen mindössze 35–40 ember volt jelen, ennek ellenére az előadás később kiemelkedő jelentőségűnek bizonyult, a résztvevők közül sokakat saját zenekar alapítására ösztönzött, így kulcsszerepet játszott a manchesteri punk-színtér felvirágoztatásában. Sumner később elmondta, úgy érezte, hogy a Pistols „megsemmisítette a popsztárokat övező mítoszt, hogy a zenész valamiféle istenség, akit istenítened kell”. Az előadás által ihletett Sumner és Hook elhatározták, hogy együttest alapítanak barátjukkal, a show-n szintén részt vevő Terry Masonnel. Sumner vásárolt egy gitárt, Hook egy basszusgitárt, Mason pedig egy dobfelszerelést. Szükségük volt egy énekesre, így elhelyeztek egy hirdetést a manchesteri Virgin Records lemezboltban. Ian Curtis felvette velük a kapcsolatot, majd meghallgatás nélkül bevették az együttesbe, mivel már korábbi koncerteken találkoztak. Sumner később elmondta: „tudtam, hogy jól ki lehet jönni vele, és erre alapoztuk az egész együttest. Ha tetszett nekünk valaki, benn volt.”
Az együttest Richard Boon, a Buzzcocks menedzsere javaslata alapján Stiff Kittensnek hívták, első nyilvános fellépésüket még ezen a néven könyvelték el, a zenekar azonban nem sokkal az előadás előtt inkább a Warsaw név használata mellett döntött, a „Warszawa” című David Bowie dalra utalva. A Warsaw első fellépésére 1977. május 29-én került sor, a Buzzcocks, a Penetration és John Cooper Clarke előzenekaraként, az Electric Circusnél. Az estén az együtteshez két nappal korábban csatlakozó Tony Tabac volt a dobos. Nem sokkal ezután Mason vált a zenekar menedzserévé, 1977 júniusától pedig Tabac helyett Steve Brotherdale dobolt, aki ezzel párhuzamosan a Panik nevű punkegyüttesben is játszott. A Warsaw-val töltött idő alatt Brotherdale próbálta meggyőzni Ian Curtist, hogy hagyja ott az együttest és csatlakozzon a Panikhoz, az énekes azonban visszautasította a lehetőséget. 1977 júliusában a Warsaw demófelvételt készített négy dalukhoz, az oldhami Pennine Sound stúdióban. Nem sokkal a felvételeket követően, tartva agresszív természetétől, a zenekar megvált Brotherdale-től: a stúdióból hazafelé tartva hirtelen megállították az autót, majd arra kérték Brotherdale-t, ellenőrizze, nem kapott-e a kerék defektet. Miután Brotherdale kiszállt a járműből, elhajtottak.
1977 augusztusában, új dobost keresve, elhelyeztek egy hirdetést az egyik zenei bolt kirakatában. Stephen Morris volt az egyedüli jelentkező, aki egy iskolába járt Ian Curtisszel. Deborah Curtis, Ian Curtis felesége állítása szerint Morris „tökéletesen illett” a többi férfi közé, az ő érkezésével a Warsaw egy „teljes »családdá«” vált. Hogy ne tévesszék össze őket a londoni, Warsaw Pakt nevű punkegyütessel, a nevüket Joy Divisionre változtatták: így nevezték az 1955-ös The House of Dolls című regényben egy náci koncentrációs tábor prostitúciós részlegét. A Pennine stúdióban rögzítettek egy újabb demót, 1978. január 25-én pedig a manchesteri Pip’snél sor került első fellépésükre az új név alatt.
Korai kiadványok Az RCA Records felkereste az együttest azzal a kéréssel, hogy dolgozzák fel Nolan „N.F.” Porter „Keep On Keepin' On” című dalát, cserébe lemezfelvételi időt kaptak egy professzionális manchesteri stúdióban. 1978 márciusának végét és áprilisát új anyag írásával és próbáival töltötték. Az április 14-i Stiff/Chiswick Challenge koncert során felkeltették Tony Wilson és Rob Gretton érdeklődését, akik az együttes támogatóivá váltak. Curtis bírálta Wilsont amiért a zenekar nem kapott fellépési lehetőséget Wilson megszűnő So It Goes című show-műsorában. Wilson biztosította őket, hogy a Joy Division lesz a következő együttes, amit be fog mutatni a tévében. A zenekar 1978. májusának első hetét lemezfelvételre fordította a manchesteri Arrows stúdióban. A rögzítési munkálatokat követően Gretton lett az együttes menedzsere. Az együttes elégedetlen volt John Anderson, a Grapevine Records igazgatója hozzáállásával, aki ragaszkodott hozzá, hogy a hangzás lágyítása érdekében szintetizátort adjanak a mixhez, ennek következtében az RCA-val akkoriban kötött szerződésük felbontását kezdeményezték.
A Joy Division első kiadványa az 1978 júniusában szerzői gondozásban megjelent An Ideal for Living című EP volt. Ezzel közel egy időben az „At a Later Date” című daluk helyet kapott a Short Circuit: Live at the Electric Circus című válogatásalbumon, amelyet 1977. október 2-án rögzítettek élőben. A Melody Makerben megjelent kritikájában Chris Brazier elmondta, hogy a középlemez „a házi készítésű felvételek kapcsán ismert csiszolatlan természettel” és „számtalan jó ötlettel” rendelkezik, a zenekar pedig „hét hónap elteltével figyelemreméltó lehet”. A borító, amely a Hitlerjugend egy tagját ábrázolta, az együttes nevének jellegével karöltve élénk spekulációkhoz vezetett a zenekar politikai nézeteit illetően. Míg Hook és Sumner később elismerték, hogy akkoriban érdekes téma volt számukra a fasizmus, addig Morris ragaszkodott nézetéhez, miszerint az együttes kötődése a náci motívumokhoz szüleik és nagyszüleik által a II. világháború során hozott áldozatok emlékének megőrzését jelentette. Érvelése szerint az együttest a neonácizmussal kapcsolatba hozó vádak csupán provokálták őket, hogy csak azért is „folytassuk, mert ilyen emberek vagyunk mi.”
A Joy Division első televíziós fellépésére 1978 szeptemberében került sor a Granada Reports című helyi hírműsorban, amelynek házigazdája Tony Wilson volt. A hónap végén hozzájárultak két dallal Tony Wilson lemezkiadó cégének első kiadványához, mely az A Factory Sample címet viselő, kétlemezes, héthüvelykes válogatás-EP volt. A számok felvételében Martin Hannett segédkezett. Az RCA Records kötelékéből szabadulva a zenekar hamarosan már a Factory Records kínálatát erősítette, a kiadón belül pedig Rob Gretton képviselte őket.Shadowplayers [DVD]. LTM, 2006. December 27-én Ian Curtis elszenvedte első, láthatóan epilepszia jellegű rosszullétét. Miután hazafelé tartottak a londoni Hope & Anchornél tartott fellépésüket követően, Curtis rohamot kapott, és kórházba kellett szállítani. Betegsége ellenére a Joy Division pályája töretlenül ívelt felfelé. A zenekritikus Paul Morley állhatatosságának köszönhetően Curtis feltűnt az NME 1979. január 13-án megjelent számának címlapján. Az együttes még ebben a hónapban felvette első rádiós fellépését a BBC Radio 1 DJ-je, John Peel számára. Deborah Curtis későbbi visszaemlékezésében elmondta: „e két fontos esemény között rá kellett jönnünk, Ian betegsége valami olyasmi, amihez meg kell tanulnunk alkalmazkodni.”
Unknown Pleasures album 1979 áprilisában a Joy Division megkezdte Unknown Pleasures című debütáló albumuk felvételét a stockporti Strawberry stúdióban. A lemez producere, Martin Hannett jelentősen hozzájárult a végső hangzás kialakításához. A zenekar eleinte nem kedvelte a „kiterjedt, atmoszferikus” hangzást, amely nem adta vissza élő fellépéseik nyersebb, agresszív jellegét. Hook 2006-ban kifejtette: „határozottan nem olyan lett, mint amilyennek én akartam… De most már látom, hogy Martin remek munkát végzett… Nem fér hozzá kétség, Martin Hannett alkotta meg a Joy Division-hangzást.” Az album borítóját Peter Saville szerkesztette, aki későbbi megjelenésekhez is hozzájárult műveivel. Az Unknown Pleasures végül júniusban jelent meg, a kezdetben gyártott példány mind elkelt. Tony Wilson elmondása szerint a lemez viszonylagos sikeressége a független kiadót valódi üzletté, egy „forradalmi erővé” alakította az iparágban. Jon Savage a Melody Maker számára írt kritikájában kijelentette, az Unknown Pleasures „az év egyik legjobb angol bemutatkozó lemeze”.
1979 júliusában a Joy Division ismét fellépett a Granada TV-ben, majd szeptemberben a BBC2 Something Else című műsorában, utóbbi az együttes egyetlen országszerte sugárzott televíziós szereplése volt. Októbertől 24 állomásos brit turnén vettek részt a Buzzcocks előzenekaraként, ez lehetővé tette számukra, hogy felhagyjanak polgári foglalkozásukkal. Novemberben megjelent a „Transmission” elnevezésű, az albumhoz nem kapcsolódó kislemez. A Joy Division burjánzó sikere a „Cult With No Name” becenevű rajongótábor megalakulásához vezetett, aminek tagjait gyakran „heves természetű, szürke kabátos fiatalemberekként” sztereotipizáltak.
Closer és Curtis halála A Joy Division 1980 januárjában európai turnéra indult. Curtisnek a turné során a nehézségek ellenére mindössze két nagyobb epilepsziás rohammal gyűlt meg a baja. Márciusban a zenekar, producerként ismét Martin Hannettet választva, felvette második, Closer címre keresztelt nagylemezét a londoni Britannia Row stúdióban. A francia Sordide Sentimental gondozásában még ebben a hónapban megjelent a „Dead Souls” és az „Atmosphere” című dalokat tartalmazó Licht und Blindheit kislemez.
Az alváshiány és a túlórák súlyosbították Curtis epilepsziáját, rohamai csaknem kezelhetetlenné váltak. Gyakran érték rohamok fellépések közben is, emiatt szégyenérzet és depresszió lett úrrá rajta. A zenekar többi tagja ugyan aggódott miatta, a nézőközönség azonban több ízben az előadás részének tartotta Curtis viselkedését. Április 7-én Curtis fenobarbitál-túladagolás általi öngyilkosságot kísérelt meg. Másnap este a Joy Divisionnek a buryi Derby Hallban volt fellépése. Curtis állapota miatt úgy döntöttek, hogy az első néhány dalt a Crispy Ambulanceban éneklő Alan Hempstall és az A Certain Ratio zenésze, Simon Topping segítségével adják elő. Curtis csak rövid ideig állt színpadon, mikor Topping előlépett, hogy befejezze a műsort Curtis helyett, a közönség néhány tagja üvegekkel kezdte dobálni az emelvényt. Gretton a tömegbe vetette magát, ahol zavargások törtek ki. Curtis egészségügyi problémája miatt a zenekar számos áprilisi fellépést lemondott, de még ebben a hónapban filmre vettek egy promóciós videót a „Love Will Tear Us Apart” kislemezhez. Május 2-án a Birminghami Egyetem Chamberlain Halljában játszottak, később ez bizonyult utolsó fellépésüknek.