Saka Zulu (1787 júliusa – 1828. szeptember 22.) a Zulu Birodalom legbefolyásosabb vezetője volt.
Neki tulajdonítják számos nguni törzs, különösképpen a mthethwa és a ndwandwe beolvasztását a zuluk közé. Az általa alapított birodalom uralma alatt tartotta Afrika déli részének hatalmas területét a Phongolo és a Mzimkhulu folyók között, államférfiúi tulajdonságai és erélye a legnagyobb zulu törzsfőnökök közé emelték.Omer-Cooper, J. D. (1965) "The Zulu Aftermath," London: Longman, pp. 12–86 Reformjai és újításai miatt katonai zseninek tartották, kegyetlen uralkodási módszerei miatt pedig sokan elítélték.Az Encyclopædia Britannica cikke (Macropaedia Article "Shaka" 1974 ed.)Morris, pp. 17–69 Más történetírók kételyeiknek adtak hangot Saka Zulu egyesítő szerepével kapcsolatban, és inkább a hagyományos zulu uralkodói előjogok megnyirbálójának tartják, továbbá vitatják az egységes zulu állam kialakításának szándékát, melyet elválasztott a helyi kultúrától és az elődje, Dingiswayo által kialakított korábbi rendszerektől.Hamilton, Carolyn (1998) "Terrific Majesty: the Powers of Shaka Zulu and the Limits of Historical Invention," Cambridge MA: Harvard University Press, pp. 5–34 Továbbra is kutatások folynak ennek a, - Dél-Afrika történetére oly nagy hatást tevő - ellentmondásos zulu királynak személyiségére, módszereire és befolyására vonatkozóan.
Élete és öröksége Életének vége felé Saka 250 000 ember felett uralkodott, és 50 000 harcost tudott maga mellett felsorakoztatni. Tízéves uralkodása emberek tömegeinek halálához vezetett, akik többnyire a szomszédos törzsek tagjai közül kerültek ki, bár a halálesetek pontos számát csak becsülni lehet.Omer-Cooper, J. D. (1965) "The Zulu Aftermath," London: Longman, pp. 12–86; and Julian Cobbing. "The Mfecane as Alibi: Thoughts on Dithakong and Mbolompo". Journal of African History, 29, 1988 További megszámlálhatatlan haláleset történt a seregei elől menekülő törzsek tagjai között.
Ifjúkora Saka valószínűleg Senzangakhona törzsfőnöknek és a langeni törzs korábbi főnöke lányának, Nandinak házasságon kívül született, első gyermeke volt. Saka valamikor 1781 és 1787 között, a jelenlegi Melmoth közelében született, mely a KwaZulu-Natal tartományban fekszik. Egyes források szerint apja nem ismerte el és száműzetésbe kergette, mások szerint szülei annak rendje és módja szerint összeházasodtak. Saka minden bizonnyal anyjának falvaiban töltötte gyermekkorát. A feljegyzések szerint felnőtté avatási szertartását is itt tartották meg, majd egy „ibutho lempi”-be (harcosokból álló egység) léptették be. Eleinte harcosként szolgált a mthhetwák vezetője, a helyi törzsfőnök, Dingiswayo alatt, akiknek a zuluk hűségesküt tettek.
Dingiswayo az emDlatsheni iNtanga-t (korcsoportot), melynek Saka is tagja volt, az Izichwe ezredben helyezte el. Saka mintegy tíz évig szolgált mthethwa harcosként, bátorságával kitűnt társai közül, de az elbeszélések szerint nem ért el magas rangot. Dingiswayo, miután apját sikertelenül próbálta elűzni és ezért száműzetésbe kényszerült, a régióban élő más csoportokkal (a mabhudukkal, a dlaminikkel, a mkhizékkel, a qwabekkal és a ndwandwekkel, akik közül sokan valószínűleg csak a Mozambik déli része felől érkező rabszolgavadászatra próbáltak választ adni) együtt új elképzeléseket vitt a hadászatba és a társadalmi szerkezetbe, ilyen volt például az „ibutho”, melyet gyakran ezrednek vagy alakulatnak fordítottak. Az ibutho inkább egy életkoron alapuló munkacsoport volt, mely bizonyos katonai tevékenységet is folytatott, de egyáltalán nem kizárólagosan. Az azelőtt kialakult kisebb háborúk a vitás kérdések elrendezésére szolgáltak, és bár az ibutho lempi-k megjelenése nagymértékben megváltoztatta a hadviselést, jobbára mégis az alkalmi portyázások és a politikai meggyőzések eszköze maradt, és nem a nyílt emberölésé. Ebből a szempontból különös jelentősége volt Saka és Dingiswayo kapcsolatának.
Saka időnként az európaiak számára is lehetővé tette, hogy zulu területre lépjenek. Henry Francis Fynn egy rivális törzs tagja által elkövetett merényletkísérletet követően a királyt is kezelte. Hogy háláját kifejezze, Saka megengedte az európai telepeseknek, hogy zulu területen letelepedjenek és ott gazdálkodjanak. Ez megnyitotta az utat a britek zulu területre történő, nem túl békés portyái előtt. Saka észrevette az európai technológia és tudomány eredményeit, de véleménye az volt, hogy a zulu életmód az idegeneké felett áll.
Senzangakona utódjaként Senzangakona halála után Dingiswayo segítséget nyújtott Saka Zulunak bátyja legyőzésében, és 1816 körül a hatalom megszerzésében. Saka tovább finomította a Dingiswayo és mások által kifejlesztett ibutho rendszert, és a rákövetkező években Mthethwa támogatásával megerősítette szövetségét a kisebb, szomszédos törzsekkel, jobbára az északról érkező ndwandwe fenyegetéssel való szembeszállás céljából. Az első zulu hadműveletek többnyire nem támadó, hanem védekező jellegűek voltak; Saka beavatkozásra vagy nyomás kifejtésére alkalmasabbnak találta a diplomáciai utat, melyeket időnként egy-egy jól megfontolt merénylettel nyomatékosított. A helyi társadalmat annak meglévő szerkezeti felépítésére alapozva próbálta megváltoztatni, változtatási törekvései társadalmi célúak és propagandisztikusak, de ugyanakkor katonaiak is voltak, melyeket számos összecsapás is bizonyított.Morris, pp. 17-69
Dingiswayót később megölte Zwide, a ndwandwe (Nxumalo) törzs nagyhatalmú főnöke. Saka magára vállalta Dingiswayo megbosszulását. Egy alkalommal Zwide éppen csak el tudott menekülni Saka elől, bár ennek az eseménynek a pontos részletei nem ismertek. Ennél az esetnél Saka megölte Zwide anyját, Ntombazit, aki egy „Sangoma” (zulu nyelven: varázsló) volt. Saka különösen kegyetlen bosszút eszelt ki: Ntombazit sakálokkal és hiénákkal együtt bezárta egy házba, és magára hagyta őt, majd reggel felgyújtatta a házat. Annak ellenére, hogy ily módon bosszút állt, Saka továbbra is égett a vágytól, hogy megölje Zwidét. Egészen 1825-ig kellett várni a két kiemelkedő katonaember legközelebbi találkozójáig, mely egyben az utolsó találkozójuknak is bizonyult. A találkozóra Phongolánál, a dél-afrikai KwaZulu-Natal tartomány mai határa közelében került sor. A győzelmet Saka Zulu szerezte meg, bár súlyos veszteségeket szenvedett, és seregének főparancsnokát, Umgobhozi Ovela Entabenit is elveszítette.
Első évei során Sakának sem a befolyása sem a hírneve nem volt elegendő, hogy a nagyobb törzsi csoportoknak parancsoljon, és csak kisebbeket tudott maga mellé állítani. Egészen Dingiswayo haláláig annak védőszárnya alatt működött. Ekkor délre, a Thukela-folyón túlra tette át székhelyét, fővárosának a qwabe területen fekvő Bulawayo települést tette meg. A hagyományos zulu anyaföldre soha nem tért vissza. Quabéban valószínűleg közbeavatkozott egy utódlási vitába, és a saját jelöltjét, Nquethót segítette hatalomra. Ettől kezdve Nquetho megbízott törzsfőnökként uralkodott.
Hatalma megszilárdítása, konfliktus Zwidével thumb|right|Zulu harcos Amint Saka népében egyre nagyobb tisztelet alakult ki iránta, egyre könnyebbé vált számára, hogy elképzeléseit megvalósítsa. Mivel katonaként nőtt fel, Saka azt tanította a zuluknak, hogy a gyors hatalommegszerzés leghatékonyabb módja más törzsek meghódítása és irányítása. Tanításai jelentős befolyást gyakoroltak a zulu nép társadalmi szemléletmódjára. A zulu törzs hamarosan a „harcos” képét öltötte magára, mely megkönnyítette Saka dolgát hadserege felépítésében. Saka vezető szerepe elsősorban a katonai erőn nyugodott, ellenfeleit szétzúzta, szétszórt maradványaikat saját hadseregével egyesítette. Mindezt diplomáciával és védnökségi rendszerrel egészítette ki, melyet kiterjesztett a baráti törzsfőnökökre: Zihlandóra a mkhize törzsből, Jobéra a sithole törzsből, és Mathubanára a thuli törzsből. Ezeket a népeket soha nem győzték le csatában a zuluk, nem is volt erre szükség. Saka a védnökségi rendszer és a jutalmazás kifinomult módszerével nyerte meg őket. Az uralkodó quabe törzs felfedezte saját leszármazását, azt a benyomást keltve, hogy a quabék és a zuluk a múltban szoros rokonságban álltak. Ily módon nagyobb összetartó erő alakult ki, bár – mint azt a későbbi polgárháborúk igazolták – ez soha nem vált teljessé
Sigujanát megölték, ezt a viszonylag vér nélküli fordulatot a zuluk elfogadták. Saka továbbra is elismerte Dingiswayónak és az ő nagyobb mthethwa törzsének vezető szerepét, de néhány évvel később, Zwide amaNdwandwéi rajtaütöttek Dingiswayón és megölték őt. Semmilyen bizonyíték nem utal arra, hogy Saka Zulu elárulta Dingiswayót. Valójában a zuluk központi erőinek vissza kellett vonulniuk a ndwandwe betörések elől, a régióban nyilvánvalóan a ndwandwe törzs volt a legagresszívebb csoport.
Saka Zulunak sikerült szövetséget kötnie a vezető nélkül maradt mthethwa törzzsel, és miután viszonylagos könnyedséggel megdöntötte Phakathawayo hatalmát, sikerült elfogadtatnia magát a qwabékkal is. Qwabe, Hlubi és Mkhize támogatásával Sakának végül is sikerült egy ütőképes erőt összeállítani, mely képes volt szembeszállni a Nxumalo klán ndwandwéivel. Saka első nagyobb összecsapása Zwidével a Gqokli-hegyi csata volt a Mfolozi-folyó mellett. Saka Zulu csapatai jó pozíciókat tartottak fent a hegy tetején. Az ellenfeleik által vezetett frontális támadásnak nem sikerült kiűznie őket, és Saka azzal biztosította be győzelmét, hogy a hegyet megkerülve küldött csapatokat, melyek hátba támadták az ellenséget. Mindkét fél jelentős veszteségeket szenvedett, de bizonyítást nyert a Saka-féle újítások hatékonysága. Valószínű, hogy idővel a zuluk még tovább fejlesztették megkerülő taktikájukat.Morris, Washing of the Spears, p. 61-67
Egy másik, döntő összecsapás zajlott le a Mhlatuze-folyó és a Mvuzane-patak összefolyásánál. Egy kétnapos csatában a zuluk fényes győzelmet arattak ellenségük felett. Ezt követően Saka egy friss erőkből álló tartalékcsapatot vezetett a ndwandwék uralkodójának, Zwidének királyi kraalja ellen, és megsemmisítette azt. Maga Zwide éppen csak el tudott menekülni egy maroknyi követőjével, mielőtt összeveszett volna egy Mjanji nevű törzsfőnöknővel, a baPedi klán vezetőjével (Zwide ezután nem sokkal titokzatos körülmények közt meghalt). Saka Zulu tábornoka, Soshangane eztán északnak fordult, a mai Mozambik felé, hogy további csapásokat mérjen a kevésbé ellenálló ellenségre, és kihasználja a rabszolgaejtési lehetőségeket, kötelezve a portugál kereskedőket a behódolásra. Sakának ismét csak Zwide fiával, Sikhuyanével kellett beérnie 1826-ban.
Halála és utódlása Saka Zulu két féltestvére, Dingane és Mhlangana legalább két sikertelen merényletet kísérelt meg ellene, valószínűleg mpondo és elégedetlen iziYendane emberek segítségével, mielőtt sikerrel jártak. Bár birodalmát a brit gyarmatosítók lehetséges jövőbeni fenyegetésnek tartották, vitathatók azok az állítások, hogy a fehér kereskedők Saka halálát kívánták, figyelembe véve, hogy Saka nem sokkal halála előtt engedményeket tett a fehéreknek, például letelepedési lehetőséget Port Natalban (jelenleg Durban városa).
Saka éppen elég ellenséget szerzett magának saját népe soraiból, siettetve ezáltal saját halálát, ami viszonylag gyorsan bekövetkezett. Anyja, Nandi halála után Saka viselkedése kiszámíthatatlanná vált, tettei óriási pusztítást okoztak. Donald Morris történetíró feljegyzései szerint Saka elrendelte, hogy a gyászidőszak alatt, a rákövetkező évben semmilyen terményt nem vethetnek, tejet – ami akkoriban a zuluk fő tápláléka volt – nem fogyaszthatnak, és minden várandós asszonyt, férjével együtt meg kell ölni. Lemészárolták azokat is, akik nem tűntek a gyász által mélyen érintve, bár a mészárlások nemcsak rájuk korlátozódtak. Leölték a teheneket, hogy borjaik érezzék, milyen egy anya elvesztése.