Dióskál község Zala vármegyében, a Keszthelyi járásban, a Zalai-dombságban, a Zalaapáti-hát területén.
Fekvése Keszthelytől 23 kilométerre nyugatra, a Kis-Balaton mellett található. Sármelléktől 12, Zalakarostól 17, Hévíztől 19 kilométerre található a falu. Központján az Esztergályhorváti és Pacsa közti, a 7522-es utat és a 75-ös főutat összekötő 7526-os út halad végig, a falun keresztül húzódó Bárándi-patak és mellékvizei völgyeiben. A település Pacsa, Zalaapáti, Keszthely és Zalakaros irányából autóbuszon rendszeresen elérhető, és Zalaegerszegre is járnak járatok innen. Dióskál a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet legnyugatabbi települései közé tartozik.
A jelenlegi falu részei
Belterületen: Alsókál (Dióskál déli része, alapvetően a Kossuth Lajos utca és a Szabadság utca), Felsőkál (Dióskál központi és északnyugati része, alapvetően a Béke tér és a Rákóczi Ferenc utca), Palkonya (Dióskál keleti, Egeraracsa felé eső része, főként a Petőfi Sándor utca) Külterületen: Káli-hegy, Gesztenyés, Unghi-hegy, Büki-hegy, Szegfalu, Kutyor, Pogányvár, korábban Ungjakabfa is.
Története A község neve a „Kál” személynévből ered. A terület a Vérbulcsú nemzetség birtoka volt, s a név Bulcsú vezér apjára utal, kinek ezen a vidéken, a Zala folyó alsó folyásánál volt a téli szállásterülete. A név először 1220-ban egy periratban fordul elő, bizonyíthatóan viszont 1251-ből ismerünk egy határjárás leírást, melyben biztosan a mai Dióskál szerepel „Kaal” néven. Csak 1796-ból ismerjük „Dióskál” néven. Egy, Pacsára és térségére vonatkozó helytörténeti kutatás szerint a középkorban a falut Bügen, Bögeny, Bögöny néven is említik, viszont nem biztos, hogy a mai település egészét értették alatta ilyen néven, lehet, hogy csak egy részét. Egyes források szerint a falu földje 1256-ban a pacsai nemeseké volt. A falu nevének „Diós” előtagja esetleg diós területre utal. A község történelme során nemesi birtok volt.
Templomának középkori elődjét „nagyon réginek” mondják, alapításának évét nem ismerjük. A Szent kereszt tiszteletére lett szentelve és a község határában állt. Az 1753-as összeírás romos állapotban találta. 1758-ban a hívek újjáépítették barokk stílusban, a gótikus szentélyt megtartva. 1788-ban önállósult, felszentelésekor Szent István királyról nevezték el. A község dombon álló római katolikus temploma műemlék jellegű épület. A község másik műemlék jellegű emléke a templomdomb alján, a templomhoz vezető lépcső északi oldalán álló Keresztelő János-szobor, melyet a műemléki adatok szerint 1800-ban Nemes Pálfi József állíttatott. A lépcső déli oldalán Szentháromság-oszlop található. Az egyházmegyei nyilvántartás szerint a plébániai anyakönyvezés 1788-ban kezdődött, a templom búcsúját augusztus 20-án tartják. Ugyanez a nyilvántartás az 1800-ban állított Keresztelő Szent János-szobrot késő barokk, műemlék jellegű alkotásként írja le. A szobrot a Balaton vidékén működő keszthelyi kőfaragó műhely emlékeit összegző művészettörténeti szakirodalom is tárgyalja.
A mai római katolikus templom területe nyilvántartott régészeti lelőhely is. A régészeti nyilvántartás a helyszínen késő középkori templomot, temetőt és települést tart számon. A helyi védelem alatt álló épített értékek között szerepel a plébánia épülete, több feszület és szobor, lakóházak és pincék, a régi palkonyai temető síremlékei, valamint az Ótemető síremlékei.
Dióskál népességszámához képest viszonylag kiterjedt település térbelileg. Ennek oka, hogy kevés, de általában hosszú, a Zalaapáti-hát völgyeiben húzódó utcái vannak, illetve, hogy régebben önálló települések, Alsókál, Felsőkál és Palkonya egyesülésével jött létre. Ennek köszönhetően például Dióskál belterületén belül az Alsókál, Szabadság utca északkeleti rész és Felsőkál, Rákóczi Ferenc utca legészakibb rész között közúton körülbelül 3 km-es a távolság, Felsőkál, Rákóczi Ferenc utca legészakibb része és Palkonya legkeletibb része között pedig 2 km-nél valamivel kevesebb.
Dióskál településrészeit, Felsőkált, Alsókált és Palkonyát a térképek is sokáig különállónak jelölték. Ezek nevei a történelem során kissé változtak. Így például az Első katonai felmérés 1782–1785 közötti térképlapján a „Gall” (Felsőkál) és „Bokonya” (?) (Palkonya) névalak szerepel, Alsókál akkor még nem jelölt a térképen. A Második katonai felmérés 1819–1869 közötti térképén a Dióskál (Felsőkál), „Szekfalu” (Alsókál) és Palkonya nevek kerülnek feltüntetésre. A Harmadik katonai felmérés 1869–1887 közötti térképlapján a Dióskál, Szegfalu és „Pálkonya” földrajzi neveket használják. A Magyarország katonai felmérése 1941 vonatkozó térképlapján csak a Dióskál, illetve a Palkonya neveket jelölik. Napjaink térképei közül például az OpenStreetMap Dióskál részeként Szegfalut és Palkonyát is megnevezi. Az említett településrészek Dióskálon belüli részbeni elkülönítése valamennyire napjainkig is kimutatható. A Dióskál déli részén élők az Alsókál megnevezést használják időnként. Ugyanott korábban a Szegfalu földrajzi nevet is használták. Alsókál közelében, a Pogányvári-hegytől délnyugatra olyan feszületet emeltek az első világháború idején a helyiek, amelyen a feszület készítői lakhelyeként nem Dióskál, hanem Szegfalu megnevezés szerepel.
Az Ungi-puszta régészeti lelőhelyen 2004-ben helyszíni szemlét, 2005-ben és 2006-ban pedig régészeti ásatást végeztek. A lelőhelyen Árpád-kori és késő középkori templomot, temetőt, valamint felszíni településnyomot tartanak nyilván. A 2006-os feltárás során egy késő középkori települési objektumból nagy mennyiségű kerámia-, kő- és fémlelet, valamint állatcsont került elő. A fémleletek között kovácsoltvas kések és szögek, egy öntőredék, továbbá bronzveretek is voltak. A feltárt templom mintegy 10,5 × 7 méteres, téglalap alakú hajóhoz kapcsolódó félköríves szentélyű épület volt, alapozását kőből és téglából, felmenő falait téglából készítették. Ung a 16. század folyamán fokozatosan elnéptelenedett. Az 1530–1540-es évek összeírásaiban még 7–9 adózó porta szerepel, később azonban egyre több puszta telket jegyeztek fel. 1588-tól a település már pusztaként szerepel a forrásokban. A falu később nem települt újjá, területe Dióskál határába olvadt, emlékét több Ung- előtagú földrajzi név őrizte meg.
A Dióskál község külterületéhez tartozó Pogányvár nevet viselő „hegy” történetileg, mezőgazdaságilag és tájképileg is fontos településrésze a falunak (bővebben lásd a Pogányvár szócikket). Pogányvár tengerszint feletti magasságát 289 méterként adják meg. Egy 2019-es helyi sajtóanyag Zala megye harmadik legmagasabb pontjaként említi. Szép időben kiváló kilátás nyílik nemcsak Dióskálra, hanem a tágabb környékre is. A pogányvári „hegyen” Árpád-kori palánkvár, majd kisebb török őrhely lehetett. A szájhagyomány több helyi legendát is megőrzött a Pogányvárral kapcsolatosan. Pogány-vár néven a terület a régészeti lelőhelyek hivatalos nyilvántartásában is szerepel. A 67353-as azonosítójú lelőhelyet a nyilvántartás ismeretlen korú felszíni településnyomként tartja számon.
300px|thumb
A „hegy” korábban Zala vármegye legjobb bortermelő helye volt. A szocializmus idején a Balatoni borvidék részeként elvesztette az önálló nevet és a korábban képviselt minőséget. Dióskál szőlőkataszter szerinti I. és II. osztályú határrészeit az 1997-ben kihirdetett szabályozás már a Zalai borvidék Szentgyörgyvári körzetéhez sorolta. A rendszerváltozás után a borászati minőség javult, és Dióskál területe 2006 óta a Zalai borvidék jelenlegi elnevezésű borvidékéhez tartozik. A községen áthalad a Zalai borút is. A borút korábbi szolgáltatói között dióskáli szőlő- és bortermelő hely is szerepelt. A helyi borászati hagyományok ápolására Pogányvári Bornapot és borversenyt is rendeztek. A 2009-es második Pogányvári Bornapra a térség 35 gazdája 71 bormintát nevezett.
A Pogányvár táji örökségének megőrzését célzó, Dióskál és több környékbeli önkormányzat együttműködésével megvalósított „Tájrevitalizáció a Zala megyei Pogányváron” című program a 2018-ban kiírt Magyar Tájdíj pályázat első helyezettje lett. A program a hagyományos zalai szőlőhegyi táji örökség megőrzését és fenntartható hasznosítását célozta. A hivatalos tájdíj-értékelés a Pogányvár hagyományos tájkarakterét zártkertes, mozaikos szerkezetű szőlőhegyi kultúrtájként írja le, amelyet szőlők, gyümölcsösök és kiskertek, valamint a hegyre vezető utak mentén gondozott feszületek tagoltak. A tájrevitalizáció során özönnövényeket távolítottak el, felhagyott területeket tisztítottak meg, és korábban művelt földeket vontak ismét használatba. A programhoz tájséták, terepi beszélgetések és szőlőhegyi rendezvények is kapcsolódtak; a hivatalos értékelés ezeket a helyi tudás generációk közötti átadásának eszközeként emelte ki.
Pogányvár területe jelenleg közúton Dióskál község belterületéről nem érhető el, hanem Orosztony község felé kell kerülni ehhez, körülbelül 17 km-es távolságot megtéve.
Pogányváron, a domb csúcsának középső részén egy térképészeti torony, valamint az országos meteorológiai radarhálózat egyik radarállomása található. A pogányvári időjárási radar 2004-től működik, berendezését 2015-ben felújították. A radarállomás épületében 2014 júniusában nagy felbontású égképfigyelő kamerát helyeztek üzembe. Ezeken kívül Pogányvár csúcsának északi részében, a 289 méteres csúcs közelében egy adótorony is megtalálható, amelynek környéke azonban nem látogatható, lezárt terület.
Pogányváron található több, igen idős famatuzsálem is. A Pogányvári-tető fái és a pogányvári szelídgesztenyefa helyi jelentőségű védett természeti értékek között szerepelnek. A helyi védelem részleteit a 2024-es önkormányzati rendelet határozza meg: a Pogányvári-tetőn egy kislevelű hárs, egy csavart ágú nyugati tuja, egy óriás tuja, egy kaukázusi jegenyefenyő és egy szelídgesztenye helyi jelentőségű védett természeti emlék. A hárs becsült kora 150–200 év, törzskerülete 430 cm, koronájának vetülete mintegy 30 m átmérőjű. A szelídgesztenye védelmének előzménye 1981-ig nyúlik vissza. Egy 2012-es tájökológiai vizsgálat a pogányvári kúria parkjában egy nagy méretű szelídgesztenyét, valamint a közelében egy 484 cm törzskerületű kislevelű hársat dokumentált. A szakmai tanulmány által rögzített helyi hagyomány szerint gróf Széchenyi István egykor e hárs alatt borozgatott.
A településnek három temetője van. A régi, de szépen karbantartott fő temető a település központjától északra, egy kisebb dombháton található, és már lezárt. Régi dióskáli sírok és síremlékek maradtak fenn benne. A Petőfi Sándor utcáról az Ótemető földútján lehet ide felmenni. Az Ótemetőt egy 1968-as tanácshatározat alapján zárták be. Ezt követően a terület jelentősen elhanyagolódott. Rendbetételét 2006-tól egy erre létrejött alapítvány és önkéntesek kezdték meg. Megtisztították a bozótos, részben elerdősödött területet, síremlékeket restauráltattak, rendezték a megközelítő utat, és a régi ravatalozóhoz vezető feljáró helyén lépcsőt építettek. A temetőben 2016-ban emlékhelyet alakítottak ki, 2021-ben pedig a korábbi kidőlt fakereszt helyére új kereszt került. A hosszabb helyreállítási munkák eredményeként az Ótemető ismét látogathatóvá vált. A másik régi temető már régóta nem használt, és kisebb területű, Dióskál keleti belterületi határán van, Egeraracsa irányában. Az új, ravatalozóval ellátott, néhány évtized óta használt temető a régi főtemetőtől keletre és alacsonyabban, a Petőfi Sándor utca Egeraracsa felé vezető részéről érhető el.
300px|thumb
Tájhasználat, néprajz és helyi hagyományok Egy néprajzi adatgyűjtés a hagyományos dióskáli szőlőhegyek között Pogányvárt, Szegfalut, Ungi-hegyet és Kálhegyet sorolja fel. Az adatközlők Orosztony, Kerecseny, Egeraracsa és Zalaszentmárton gazdálkodását a dióskálihoz hasonlónak tartották. A gyűjtés szerint más településeken élők dióskáli szőlőbirtokhoz elsősorban házassági kapcsolatok révén jutottak.