A Bradford City AFC, teljes nevén Bradford City Association Football Club egy angol labdarúgócsapat, melynek székhelye Bradfordban, West Yorkshire-ben található. Az angol labdarúgás negyedik legmagasabb osztályában, a League Two-ban szerepel.
A klub otthona a 25 126 férőhelyes Valley Parade, melyben 1985. május 11-én 56 szurkoló vesztette életét, miután tűz ütött ki.
Az együttest 1903-ban alapították, és azonnal beválasztották az angol bajnokság másodosztályába. Az 1907-1908-as szezonban megnyerték a második liga küzdelmeit, így feljutottak az első osztályba. 1911-ben elhódították az FA-kupát, a tófea napjainkban is az egyetlen jelentős sikerük. 1922-ben az első osztályú, míg 1927-ben a másodosztályú bajnokságból estek ki, majd az 1928–1929-es szezonban begyűjtötték a harmadosztályú angol bajnokság északi győztesének járó serlegét. Az 1937-ben történő újabb kiesés lehetővé tette számukra, hogy diadalmaskodjanak az északi liga kupájának kiírásában. 1962-ben újabb osztályesés következett, így az újonnan induló negyedosztályú bajnokság küzdelmeibe voltak kénytelenek bekapcsolódni. 1969-ben és 1977-ben ugyan visszakerültek a harmadik vonalba, de 1972-ben és 1978-ban újra kiestek. Az 1980-as években ismét kisebb sikereket értek el, Roy McFarland, majd Trevor Cherry irányításával. Az 1981–1982-es szezonban a feljutást a rájátszásban harcolták ki, az 1984–1985-ös szezonban pedig a harmadosztályban a tabella élén végeztek, 1990-ben ugyanakkor kiestek a második ligából.
1996-ban rájátszáson keresztül újra felkerültek a másodosztályba, majd az 1998–1999-es szezonban 77 év elteltével jutottak fel az első osztályba. A 2000–2001-es szezon során egészen az Intertotó-kupa elődöntőjéig meneteltek, de végül a Premier League-től búcsúztak. Pénzügyi válságok sorozata következett, kétszer kerültek a felszámolás szélére, továbbá 2004-ben és 2007-ben újabb kiesések következtek, így már a negyedik vonalban játszottak. Phil Parkinson irányítása alatt bejutottak a 2013-as Ligakupa döntőjébe, majd megnyerték az akkori negyedosztály rájátszását is, de 2019-ben újra kiestek a harmadik vonalból.
A csapat az egyetlen profi labdarúgóklub Angliában, amely bordó és borostyán színt visel, a történelmük során pedig mindvégig ezekben a színekben léptek pályára. Több becenevük ismert, ám leginkább Bantams, azaz "Baromfik" néven emlegetik őket. Az elnevezés a címerükön is szerepel. A szurkolók által népszerű West Yorkshire-i derbit a Huddersfield Town és a Leeds United ellen rendezik meg, míg a Bradfordi derbit a ma már a Football League-en kívül játszó Bradford Avenue-vel szemben bonyolították le.
Klubtörténet
A Bradford City 1903-ban alakult. James Whyte, a Bradford Observer újság alszerkesztője találkozott az Angol labdarúgó-szövetség tisztviselőivel a ligarögbi csapat, a Manningham FC képviseletében. Az English Football League népszerűsíteni szándékozta a labdarúgást a rögbi uralta West Yorkshire megyében, így a klubot a Doncaster Rovers helyett elindította a bajnokság másodosztályában. Négy nappal később, a Manningham FC 23. évi ülésén a bizottság úgy döntött, hogy rögbicsapatról labdarúgóklubra váltja csapatát. A Bradford City, mint labdarúgóklub, megalakulása előtt nem játszott mérkőzést, átvette a Manningham bordó színeit és a stadionját is, a Valley Parade pályáját.
Robert Campbellt nevezték ki az első menedzsernek, az új bizottság megbízásából pedig 917 font fejében összeállított egy csapatot. Első mérkőzésüket 1903. szeptember 1-jén a Grimsby Town ellen játszották, hat nappal később az első hazai meccsükre 11 000 néző látogatott ki. Első idényükben a 10. helyen végeztek. 1905 novemberében Peter O’Rourke vette át a vezetőedzői feladatokat. Az 1907–1908-as idényben a City-t a másodosztály élére vezette, így felléptek az első osztályba, ahol elkerülve a kiesést az 1910–1911-es szezonban az ötödik helyen végeztek. Ugyanebben az évadban megnyerték az FA-kupát is, a csapatkapitány, Jimmy Speirs gólja a Newcastle United ellen győzelmet ért számukra. A kupadiadalt követően rendezték meg az első Bradford-derbit a Bradford Park Avenue ellen, majd a Barnsley volt az a klub, amely 12 veretlen mérkőzés után győzni tudott ellenük.
Az első világháborúig terjedő időszakban és az azt követő három évadig az élvonalban maradtak, de az 1921–1922-es szezonban a Manchester Uniteddel együtt kiestek. A második vonalba visszatérve a nézőszám csökkent, a bentmaradásért küzdve öt egymást követő évben a tabella alsó felében végeztek. Az 1926–1927-es idényben a harmadosztály északi kiírásába estek ki. Két idény múlva O'Rourke, aki fia halála után eredetileg 1921-ben visszavonult, 128 góllal járult hozzá összesen az osztálylépésekhez. O’Rourke egy szezont követően másodjára távozott, és bár a klub nyolc szezont töltött a másodosztályban, mégis ritkán adódott arra lehetőségük, hogy visszakerüljenek az élvonalba. Az 1936–1937-es bajnokságot követően újra a harmadosztály küzdelmeibe voltak kénytelenek bekapcsolódni. Két szezonnal később a rájátszás találkozóit megnyerték, valamint magasba emelhették a harmadosztály kupáját, de a címvédésre lehetőség nem adódott, mivel a bajnokságot a második világháború miatt felfüggesztették.
A háború után két idényt követően két menedzsert fogyasztottak, az 1955–1956-os idényig folyamatosan a harmadosztály tabellájának alsó hányadában voltak. Az 1958–1959-es szezonban ők is beneveztek a megújult harmadosztály küzdelmeibe. Mindössze három szezont töltöttek az ország harmadik legerősebb bajnokságában, az 1960–1961-es idényben ugyanakkor kiestek, de a Ligakupában legyőzték az élvonalban szereplő Manchester Unitedet. AZ 1961–1962-es évadban David Layne gólja majdnem feljutást eredményezett a rájátszásban számukra, azonban a bajnokságban elszenvedték legnagyobb vereségüket a Colchester United ellen 9–1 arányban. Layne a Sheffield Wednesday gárdájához távozott, nélküle a tabella aljáról a második helyre léptek, így rájátszásban mérkőzhettek meg a feljutásért. Az 1963–1964-es bajnoki kiírásban ugyan a feljutást nem sikerült kiharcolniuk, de több gólt szereztek a szezonban, mint bármelyik más csapat a bajnokságban. Rodney Green 29 bajnoki találatával gólkirály lett. Ezek után három nehéz idény következett, mely során Grenville Hair vezetőedző szívrohamot kapott edzés következtében, a gárda pedig visszatért rájátszás útján a harmadosztályba az 1968–1969-es szezonban. Mindössze három évet töltöttek itt, ezt követően újra kiestek az 1971–1972-es szezon alkalmával. Az 1976–1977-es bajnoki kiírásban ugyan ismét feljutottak, de egy év múlva újra kiestek.
Az ezt követő három évben nem tudták megnyerni a rájátszást, majd 1981 májusában az egykori angol válogatott középhátvédet, Roy McFarlandot nevezték ki vezetőedzőnek. Első szezonjában menedzselésével osztályt léptek, a tréner korábbi klubja, a Derby County ellen sikerült kiharcolni a feljutást. McFarland utódja ezek után egy másik volt angol válogatott játékos, Trevor Cherry lett. Cherry korábbi csapattársát, Terry Yorath-ot hívta maga mellé asszisztensnek. Vezetésével két hónapig nyeretlenek voltak, de végül a bentmaradást sikerült elérniük. A nyár folyamán azonban behajtók jöttek Bob Martin klubelnökhöz. A klubot Stafford Heginbotham volt elnök és Jack Tordoff volt igazgatósági tag mentette meg a csődtől, így megkezdhették az új szezont, viszont az új biztosítási alap létrehozása miatt kénytelenek voltak eladni Bobby Campbellt a Derby County-nak. A kiesésért küzdöttek, majd Campbell visszatérésével tíz egymást követő mérkőzésen nyerni tudtak. Noha a feljutás elmaradt, az 1984–1985-ös szezonban megnyerték a bajnokságot, így visszatértek a második vonalba. A diadalukat azonban beárnyékolta a tűzkatasztrófa, mely 56 ember halálát okozta, miután a Valley Parade kigyulladt az utolsó fordulóban.
Ezt követően 19 hónapon át nem játszottak a stadionjukban. Alig tíz hónappal az új, 2 600 000 font értékű aréna megnyitása után Cherry-t menesztették. Utódja, Terry Dolan megmentette őket a kieséstől, majd a következő idényben irányításával rájátszáson vehettek részt. 1987 szeptemberében a tabella első hányadába kerültek, de karácsony közeledtével vereséget szenvedtek, így lemaradtak a feljutástól. Ehelyett rájátszásban mérkőztek meg a Middlesbrough gárdájával, de vereséget szenvedtek ellenük. Két évvel később visszaestek a harmadosztályba, ahol három idényt tekintve a középmezőnyben végeztek.
1994 januárjában a Scarborough csapatától érkezvén Geoffrey Richmond vette át az elnöki tisztséget. Ígéretet tett, hogy öt éven belül a Premier League-be juttatja őket. Törlesztette az adósságokat, majd menesztette Frank Stapleton vezetőedzőt, helyére pedig Lennie Lawrence-et nevezte ki. Lawrence alig több, mint egy év után távozott a Luton Town kispadjára, helyette Chris Kamara vette át az edzői feladatokat, aki rájátszást érő helyre vezette őket. A Wembley Stadionban 2–0-s győzelmet arattak a Notts County ellen, így a második liga tagjává váltak. Elkerülték a kiesést az által, hogy az utolsó két fordulóban először legyőzték a Charlton egyesületét 1–0-ra, majd a Queens Park Rangers csapatát 3–0-ra. Kamarát azonban 1998 januárjában menesztették. Paul Jewell kezdetben ideiglenesen vette át a gárda irányítását, mielőtt végleges szerződést kapott volna. Az ő edzősködése idején történt az első 1 000 000 fontos átigazolásuk, majd 77 év után ismét a legfelső osztály tagjai lettek azzal, hogy a második helyen végeztek a bajnokságban. A következő évadban Jewell dacolva kritikusaival – akinek csapatát Ükhadseregnek is nevezték – az utolsó fordulóban elkerülte a kiesést az által, hogy a Liverpool ellen 1–0-s győzelmet aratott David Wetherall góljával.
Jewell azonban nem sokkal később távozott, és segítőjét, Chris Hutchingsot nevezték ki menedzsernek az új drága átigazolások ellenére is. 2000 novemberében elbocsátották, holott edzősége idején a tabella aljáról a második helyre verekedte fel magát a csapat. Jim Jefferies vette át az irányítást, de nem tudta elkerülni a kiesést. Az első osztályú szezon végeztével 13 000 000 fontos tartozással sújtották a klubot, majd két évvel később újabb adósságot róttak ki rájuk. Két másodosztályú szezon után a 2006–2007-es szezonban újra a harmadik ligába estek vissza, ezzel pedig már a 26. évüket töltötték ebben a kiírásban. Az új menedzser a csapat korábbi játékosa, Stuart McCall lett, és bár a szezon elején kiesésre álltak, az idény végeztével mégis a 10. helyen végeztek. McCall végül 2010. február 8-án hagyta el az egyesületet, gyenge eredményei után egy igazgatói döntés következtében.
2011 szeptemberében összeköttetésben álltak az amatőr amerikai SC United Bantams csapatával.
2013 januárjában a Rochdale 1962-ben történő sikere után negyedosztályú csapatként a Ligakupa-döntőbe kvalifikálták magukat, valamint az első ilyen ligás klub lettek, mely a Wembley Stadionban játszhatott döntőt. A fináléba vezető úton három első osztályú gárdát győztek le – a negyedik fordulóban a Wigan Athletic-et büntetőkkel 4–2 arányban, a negyeddöntőben az Arsenalt 3–2-re, az elődöntőben pedig az Aston Villa ellen 4–3-as győzelmet arattak összesítésben. A Premier League-ben szereplő Swansea City ellen találkoztak a fináléban, de ott 5–0-s vereséget szenvedtek. Azzal, hogy bejutottak a fináléba, 1 300 000 fontos bevételre tettek szert, továbbá a gárda közös elnöke, Mark Lawn bejelentette, hogy további 1 000 000 fontos profit áll rendelkezésre, így a 2012–2013-as idény kezdetén összesen 2 300 000 font bevételük keletkezett. 2013. május 18-án ismét a Wembley-ben játszottak, ezúttal a negyedosztályú bajnokság rájátszásában a Northampton Town egyesületét győzték le 3–0-ra, ezzel a 2013–2014-es szezonban újra a harmadosztályban indulhattak.