Az Ötvenhatosok tere, korábbi nevén: Felvonulási tér hosszan elnyúló, téglalap alakú teresedés a budapesti XIV. kerületben, a Dózsa György út mentén, a Városliget szélén. Nem hivatalos elnevezés, ilyen közterületnevet a fővárosi közterületnév jegyzék nem tartalmaz, csak szájhagyomány útján jött létre. A Magyar Népköztársaság idején ezen a téren tartották a legnagyobb kommunista állampárti tömegrendezvényeket, katonai díszszemléket és felvonulásokat a nemzeti ünneppé nyilvánított napokon, május 1-jén, november 7-én és április 4-én. 1951-től itt állt az 1956-os forradalom idején ledöntött Sztálin-szobor. 2022-ben a Liget Budapest keretében az ötvenhatos emlékmű két oldalán, az egykori parkolóterületen építették fel a Néprajzi Múzeum új épületét.
A tér kialakításának előzményei A Városligetnek a hajdan a Damjanich utca és a Keleti pályaudvar között elterülő munkásnegyedhez, a „Csikágóhoz” közeli szakasza régóta szolgálta a munkásmozgalmi célokat. 1890-ben például helyett adott az az első hazai május elsejére összegyűlt hatvanezres tömegnek.Voigt Vilmos: Éljen és virágozzék (A budapesti május elsejékről). In: Budapesti Negyed 1994/1. 166-186. o. A tér kialakítása előtt, az 1950-es években négy objektum helyezkedett el a Városligetnek ezen a részén. A Városligeti fasor bejáratával szemben a pályázatnyertes Kisfaludi Strobl Zsigmond tervei alapján Madách Imre szobrát tervezték felállítani, de 1938-ra csak a szobortalapzatig jutottak, a szobor sosem készült el.Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa. Budapest, 1989. 469. o. 8541. tétel
bélyegkép|jobbra|260px|Az 56-os emlékmű a Városliget felől nézve
bélyegkép|jobbra|260px|A Felvonulási tér építését megelőzően lerombolt Regnum Marianum Hivatalos nevén Magna Domina Hungarorum, azaz Magyarok Nagyasszonya templom bélyegkép|jobbra|260px|Egy kommunista tömegrendezvény 1955-ben a Felvonulási téren felállított Sztálin-szoborral (Fortepan)
A Damjanich utca tengelyében, a Liget szélén épült fel a Magyarok Nagyasszonya templom, amelyet az építtető (a Damjanich u. 50. számú bérházban működő) egyesület a Regnum Marianum Katolikus Közösség Egyesület neve alapján „Regnum Marianum” névvel illettek. A 75×37,5 méter alapterületű, görögkereszt alakú templom 1926–30 között épült, neobizánci stílusban, Kotsis Iván tervei alapján. A huszonöt méter magas kupola tetején a Szent Korona mását helyezték el. Zömök tornyát az árkádos előtér fölé tervezték, ám soha nem készült el. A nagy gazdasági világválság miatt a templombelső díszítésére sem jutott pénz, így meglehetősen puritán maradt. Az alagsorban helyezték el az egyesület irodáit és a közösségi helyiségeket. A templom alapító okiratából kiderül, hogy az építtetők az 1919-es tanácsköztársasági eseményekre reagálva, és a trianoni területvesztésre is emlékezve emelték.
A templomtól nem messze, a Damjanich utca és a Dózsa György út kereszteződésénél 1938-ban állították fel a Deák-párti politikus és újságíró, Csengery Antal szobrát. Csiszér János alkotását, az életnagyságnál valamivel nagyobb bronzszobrot talapzatostul áthelyezték az Almássy térre 1950-ben.Prohászka László: Szoborsorsok. Kornétás, Budapest, 1994. 169-171. o.
A Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor találkozásánál a Vágó László tervezte Városligeti Színkör épülete terpeszkedett. Elődjét, a favázas Arénát 1879-ben nyitotta meg Feld Zsigmond, műsora javarészt operettekből állt. A balesetveszélyes épületet 1908-ban építették át kőszínházzá. A következő évtől Fővárosi Városligeti Színház, majd 1912-től Budapesti Színház néven működött. 1934-ben az épület néhány hónapig az Aréna Filmszínháznak adott helyet, majd a Dembinszky utcából ideköltöző Erzsébetvárosi Színház keltette új életre. A háború után a Szabad Színpad és a Béke Színház otthonául szolgált.Fodor Béla (főszerk.): Zuglói Lexikon. Dinasztia – Herminamező Polgári Köre, Budapest, 1998 A bécsi szecesszió elegáns, visszafogott modorában tervezett házat Vágó saját motívumaival gazdagította – a legjellegzetesebbek ezek közül a magas, vékony ablaksorok és a főbejárat Zsolnay-majolikával ékített kapuíve.
A tér kialakítása A budapesti Törvényhatósági Bizottság 1949. december 20-án hozta meg határozatát, amely szerint „1. Budapest legszebb útját, az Andrássy utat Joszif Visszarionovics Sztálin generalisszimuszról, az egész haladó és békére törekvő emberiség lángeszű vezéréről Sztálin útnak nevezi el; 2. Sztálin generalisszimuszról művészi kivitelben és méretben méltó emlékművet készíttet és állíttat fel a főváros erre legméltóbb és legalkalmasabb helyén, a határozati javaslat elfogadásától számított egy esztendőn belül; 3. Budapest erre alkalmas és méltó helyén felállítja annak a szobornak a másolatát, melynek eredetijét a magyar nép hálája jeléül ajándékozta Sztálin generalisszimusznak születésnapjára”.Közli: Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Osiris, Budapest, 2003. 173. o. Pótó tanulmányában (Egy korszak jelképe: a Sztálin-szobor, 1949-56, 1975) kimerítően összegzi a szoborral kapcsolatos kutatásainak eredményét. Az Andrássy utat az 1956-os forradalom után Népköztársaság útjára keresztelték. A 3. pontban említett Hála-szobor, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása a Szabadság téren állt, a forradalom alatti összetöréséig. Noha a Képző- és Iparművészeti Szövetség 1950. január 14-re datált szakvéleménye már a Városliget Vilma királynő útra (azaz a mai Városligeti fasorra) néző területét javasolja helyszínként, a szobrászati pályázatot később mégis konkrét hely- és anyagmegjelölés nélkül írták ki. Ugyanezen szakvélemény alapján biztosított a Polgármesteri Hivatal a „pályázati költségekkel és területrendezéssel” együtt forintot a célra, az ekkor ötméteresre tervezett emlékműnek. (Ez az összeg végül 27-szeresére, közel 9,5 millió forintra nőtt.Pótó János számítása. Pótó J. i. m.) A kétfordulós pályázaton Mikus Sándor aratott győzelmet, aki úgy kezdett dolgozni művén, hogy annak helyszíne még nem volt végleges.
A tér kiképzéséről és a talapzat tribünként való használatáról végül több kör után csak 1951. július 4-én született döntés. Ekkor határozták el, hogy 360 méter hosszan 85 méterre szélesítik a Dózsa György utat, a szobrot 75 méter mélyen állítva fel a térben. A szobor 1951. december 16-ára szervezett avatásáig elbontották az útba eső építményeket (1951-ben a Regnum Marianum templomot, 1952-ben a Városligeti Színházat, valamint egy villamos-végállomást is), kivágták a fákat, felépítették a talapzatot, ideszállították a szobrot, kövezetet és egyedi, 8+1 gömblámpás kandelábereket állítottak fel. A térrendezés Gebhardt Béla tervei szerint készült; összesen 60 ezer négyzetméter kő, 48 ezer négyzetméter beton és 10 ezer négyzetméter aszfaltburkolatot terítettek le.Dr. Gyöngyösi István – Rojkó Ervin (szerk.): Budapesti Városépítési Tervező Vállalat, 1949-1959. Budapest, é. n. (1959). 2. kép; valamint: Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve. 1955/56. tanév. Budapest, 1957. 128-129. o. Az Ajtósi Dürer sor a Dózsa György út és a Hermina út közötti szakaszon ekkor kapott vasbeton burkolatot. 1952 októberében a Dózsa György út Thököly út és a Podmaniczky utca közötti szakaszán elbontották a villamospályát. A Jászai Mari tér és a Népliget között a 75-ös trolibusz 1954 decemberében indult meg.
bélyegkép|balra|260px|Felvonulás a Sztálin-szobor előtt az 1950-es évek első felében
bélyegkép|balra|250px|Katonai díszszemle a budapesti Felvonulási téren 1964. április 4-én bélyegkép|balra|260px|Pátzay Pál Felvonulási térre készült Lenin-szobrának részlete bélyegkép|balra|260px|Az egykor a Felvonulási téren álló Tanácsköztársasági emlékmű
A Sztálin-szobor és pusztulása
A végül nyolcméteresre növelt érckolosszus 9,30 méteres talapzaton állt – a közhiedelemmel ellentétben nem a Regnum Marianum-templom helyén, azaz a Damjanich utca, hanem a Városligeti fasor torkolatával szemben. A szobor bronzból, talapzata tatai vörös mészkőből készült. A talapzat domborművei csak 1953. május 1-ére készültek el. A cselekmény az alapzat hátsó részén kezdődött, ahol a hadba induló szovjet katona búcsúzott családjától, majd a harc és a felszabadulás jelenetein keresztül el lehetett jutni a Sztálinnak köszönhetően megkezdődő békés újjáépítés szimbólumáig, „a sport, a nevelés, a tudomány és a művészet újjáéledéséig”.Szíj Rezső: Mikus Sándor. Corvina, Budapest, é. n. (1977) „Némelyek az egyetlen jó Sztálin-szobornak tartották” – írja Szíj Rezső az alkotóról szóló könyvében.Szíj R.: i. m. 1953-tól a tér e részét Sztálin térnek nevezték. A tervek között szerepelt, hogy a szobor két oldalára tribünsort építenek, tőle délre pedig a Műcsarnok ellenpontjaként felépül a Nemzeti Képtár.Ld. pl. Tíz év a felszabadult főváros életéből. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1956. 257. o.
1956. október 23-án a Felvonulási téren került sor a forradalom első tényleges, közös fellángoláson alapuló és később a leginkább szimbolikussá vált tettére: a Sztálin-szobor ledöntésére. Kopácsi Sándor, Budapest akkori rendőrfőkapitánya később a ledöntésre készülő tömegre utalva ezt mondta: „a tömeg szándéka nem keltett bennem félelmet, hiszen a Fővárosi Tanács már hónapokkal előbb tervet dolgozott ki a szobor áthelyezésére egy kevésbé látogatott helyre”.Tóth Benedek: A Sztálin szobor ledöntése. In: Mozgó Világ 1995/2. 84-98. o. A talapzaton csak a szobor csizmája maradt; az erről készült fényképek megjelentek az 1956-os forradalmi eseményekről készült legtöbb sajtótudósításban. A helyszínt a tréfás pesti népnyelv ezután sokáig "Csizma térként" emlegette.
1957-től a rendszerváltásig
Az „ellenforradalom” utáni első május elsejét a Hősök terén rendezték, 1958-ra a szervezett események, nagyszabású felvonulások visszakerültek a Felvonulási térre, ahol a csizma eltávolításával párhuzamosan a Kádár János kormánya letakartatta a domborműveket, a talapzat árván maradt, kimagasodó részére pedig vörös csillag került. Ez így is maradt egészen a "felszabadulás" (kommunista hatalomátvétel) harmincadik évfordulójáig, 1975-ig, amikor újra átalakították az alépítményt: szétbontották a megviselt tatai mészkőburkolatot és carrarai márvánnyal és gránittal burkolták a tribünt. Ekkor tönkretették az eredeti, évtizedek óta eltakart domborműveket, kiváltva a szobrász, Mikus Sándor tiltakozását.Mikus kijárta, hogy újból megbízást kapjon az egyébként évtizedek óta láthatatlan domborművek elkészítésére, Csepelre szánt emlékműként. Végül csak négy táblát faragtak ki, ezek ma a Szoborparkban találhatók.
A Műcsarnoktól nem messze 1965. április 2-án avatták fel Vlagyimir Iljics Lenin szobrát, amelynek elkészítésével egy jóval korábban megnyert pályázat alapján Pátzay Pált bízták meg. A négyméteres szobor kétméteres talapzatra került, mögötte 17 méter magas, svéd gránittal burkolt pilon magasodott. Pátzay pedig még abban az évben megkapta második Kossuth-díját.A művészről Békés István közli az alábbi történetet Legújabb magyar anekdotakincs című könyvében (Gondolat, Budapest, 1966). „1965 márciusának egyik verőfényes reggele – Pátzay Pál Lenin-szobrát éppen most emelték rá a hatalmas vöröskő talapzatra. A művész maga ellenőrizte a talapzatra helyezés munkáját, s meghatottan figyelte az első szobornézőket: egy tucatnyi kisiskolást, akiknek tanító nénijük magyarázgatta, hogy kit ábrázol az új műalkotás. – Ez Lenin bácsi – oktatta a kicsiket –, ő segített bennünket szép, szabad élethez… Egy fotóriporter, aki a szoborfelállítást fényképezte, Pátzay mestert is odatessékelte műve mellé. – Ez pedig – mutatott rá a kedves tanító néni Pátzayra – Lenin bácsi szobrának alkotója, a híres szobrász, Strobl Zsiga bácsi.”