A csebol (nemzetközi átírással: chaebol) a családi alapítású dél-koreai óriásvállalatok megnevezése. A szó a „gazdagság, tulajdon” jelentésű (재) és a „klán” jelentésű (벌) összetétele. A kifejezés első ismert említése 1984-ből származik. A at irányító családok befolyásosak és rendkívül gazdagok, ezek a vállalatok pedig nagy hatást gyakorolnak Dél-Korea gazdaságára, a Samsung cégcsoport bevételei például az ország GDP-jének 20%-át adják. Közismert cégcsoportok még például a Hyundai, a Kia, az LG, a Daewoo és az SK.
A at számos kritika is éri a hatalmukkal való visszaélés, a gazdaságban betöltött túlzott vezető szerepük, kormányzati kapcsolataik, vitatott üzleti etikájuk és a korrupció miatt. A konkrét bírálatoktól eltekintve is, a uralta nemzetgazdaság egésze meglehetősen távol áll nem csak a szabadversenyes piaci gazdaság ideálisnak tartott képétől, hanem a jelenlegi globális, illetve a nyugati gyakorlattól is, különösen ami a független kis- és középvállalatok önálló lehetőségeit illeti.
A koreai televíziós sorozatokban (főként a Hamupipőke-jellegű történetekben) gyakran játszanak főszerepet fiktív családok, de mozifilmek is készültek a témában, amelyek meglehetősen sötét képet festenek a ról.
Jellemzőik bélyegkép|220px|Renault Samsung SM7. A márka már csak nevében Samsung, a Renault megvette a Samsung Motors 70%-át, amikor az csődbe ment az 1990-es évek végén bélyegkép|220px|A Samsung C&T építette többek között a Burdzs Kalifát, a Petronas-ikertornyokat (a képen) és a Taipei 101-t is
A két legfőbb jellemzője, hogy a vállalatóriás több szektorban aktív, több cégből áll, és családi alapítású. A családi irányítása többféleképpen is történhet. Van, ahol az alapító és családtagjai vezetik az összes céget, máshol a család irányítja az úgynevezett anyavállalatot, ami a leányvállalatokat felügyeli, így közvetett kontrollal rendelkezik az összes vállalat fölött. Lehetséges olyan struktúra is, hogy a család az anyacéget uralja, a leányvállalatok pedig egymás részvényeit birtokolják, hálót alkotva. A ra igen jellemző, hogy a vállalat felsővezetésében is szép számmal találhatóak rokonok. A vezetőségi pozíciók általában öröklődnek a családon belül, tehát mondjuk a vezérigazgatói széket az alapító legidősebb gyermeke kapja meg. A családi hatalom megtartása érdekében a érdekházasságokat kötnek, előfordul, hogy a legnagyobb at tulajdonló családok egymás között házasítják a gyerekeiket, így erősítve a gazdasági pozíciójukat.
A nem ritkán egymástól teljesen eltérő gazdasági ágazatokban is tevékenykednek, így például az elektronikai eszközök gyártásáról ismert Samsungnak egy időben autógyára is volt, de divatmárkával (FUBU) és szállodalánccal (The Shilla) is rendelkezik. Az LG Group a szórakoztatóelekronikai és telekommunikációs eszközökön túl a vegyi anyagok és a műanyagok piacán is jelen van. A Hyundai áruházlánccal is rendelkezik, bár ma már ez is csak nevében tartozik a konglomerátumhoz, miután a Hyundai Groupot a 2000-es évek elején kormányzati nyomásra feldarabolták. Egy-egy akár 20–50 céget is összefoghat.
A további jellemzője, hogy szoros kapcsolatot ápolnak a kormánnyal, a kormányzati gazdaságpolitika részét képezik, és a kormányzat gyakran előtérbe helyezi a vállalatóriások érdekeit, bár volt példa az ellenkezőjére is. A at összefoglalóan gyakran nevezik Korea Inc.-nek, a szoros kapcsolatukra utalva.
Gyakran hasonlítják őket a japán zaibacu vállalatokhoz (mint amilyen a Mitsubishi), azonban több lényeges különbség is van a két cégtípus között. A szinte kizárólag a vér szerinti kötelékre építenek a topmenedzsment területén, míg a zaibacuknál gyakori, hogy a megbecsült, hosszú éveken át a cégnek dolgozó munkatársakból kerülnek ki vezetők. A vállalatirányítási módszerek és a struktúra tekintetében is eltérnek egymástól, például minden zaibacu tulajdonában van egy bank, ami fedezi a pénzügyi szükségleteket, a azonban csak az állami bankokra és külföldi hitelekre támaszkodhatnak. A zaibacuk gyakran alvállalkozókkal dolgoztatnak, míg a inkább megalapítják az összetevők gyártásához vagy éppen a termék exportálásához szükséges cégeket. (Library of Congress South Korea főoldal)
A központi irányítás és a szerteágazó érdekeltségek miatt gyakran hasonlítják a at a polipokhoz.
Az öt legnagyobb érdekeltségeiÁgazatHyundaiSamsungLG GroupDaewooSK GroupGépjárműipar Repüléstechnika Építőipar Fogyasztói elektronika Pénzügyi szolgáltatások Nehézgépek Olajfinomítás Petrolkémiai ipar Félvezetők Hajóépítés Távközlési eszközök Távközlési szolgáltatás
Történetük
A kezdetek
A főképp mezőgazdaságból élő Korea 1910 és 1945 között Japán fennhatósága alatt állt. A japánok számos gyárat építettek, amiket a második világháborúban elszenvedett vereségük után hátrahagytak. A koreai háborút követően a Dél-Koreában épen maradt gyárak és felszerelések kiváló lehetőséget teremtettek az ipari gazdaság kialakításának megkezdéséhez, számos későbbi azokból a cégekből fejlődött ki, amelyek a hátrahagyott japán felszerelések és technológia hasznosításával alakultak meg. Ezen cégek egy része feltehetően szoros személyes kapcsolatban állt nal, a köztársaság első elnökével, akinek kormányát különösen korruptnak tartották. Az ország Li elnöksége idején keveset fejlődött, a kormány nem fordított figyelmet a gazdaság fellendítésére.
1960-ban az elégedetlenkedők népfelkelése folytán Li elmenekült az országból, ám alig egy év múlva katonai puccsal tábornok ragadta magához a hatalmat, akinek feltett célja volt kiirtani a korrupciót, nem csak a kormányzatból, de a gazdaságból is. A junta hamar rádöbbent, hogy ha véghez akarják vinni az ország modernizációját, szükségük lesz a vállalatok segítségére, így kompromisszumos megoldásként pénzbüntetés fejében több megvádolt cégvezetőt is elengedtek. A és a kormány kapcsolata szorosra fonódott: a kormány meghatározta a gazdaság irányvonalát, az ütemtervet, a pedig kivitelezték. A fókuszt az exportra helyezték, és a kormány aktívan segítette (például adókedvezményekkel, alacsony hitelkamattal) a fejlődését. Meghatározták, mely cégek, milyen termékekkel, mely piacokon jelenjenek meg. Az exportra gyártáshoz csak bizonyos cégek kaptak támogatást a kormánytól, az áruik gyártásához szükséges félkész termékeket a mind maguk állították elő. A bankokat államosították, és ezek a bankok finanszírozták a terjeszkedését. A hitelek nagy részét (több mint 60%-át) ezek a cégek vették fel. Cserébe a cégeknek meghatározott exportkvótát kellett teljesíteniük. Bár a nem rendelkezhettek saját bankkal, más pénzügyi intézményekkel igen, és külföldi hiteleket is felvehettek.
Ha egy új leányvállalatot kívánt létrehozni, azt a meglévő cégek finanszírozták, cserébe az új vállalat a meglévőek részvényeinek egy részét vásárolta meg. A gyorsan növekvő cégek a munkaerőt is megosztották. Az egyes leányvállalatok nem külön vettek fel dolgozókat, hanem az anyavállalat csoportosan alkalmazta őket, képezte ki, majd szétosztotta a dolgozókat a leányvállalatok között. Új vállalat alapításakor a meglévőkből helyeztek át menedzsereket a felső pozíciókba. A terjeszkedés másik módja állami „kérésre” történt, a csődbe ment vagy megszorult állami cégeket privatizálták, ezek általában valamely hoz kerültek, amelyek „felvirágoztatták” őket.
bélyegkép|500px|center|A Samsung részvényeseinek hálózata, 2009
Kezdetben ez a fajta politika óriási gazdasági fejlődést hozott az országnak. A GDP évente átlagosan 10%-kal nőtt 1962 és 1994 között. A soha nem látott mértékben nőttek és terjeszkedtek, a kormány pedig gyakorlatilag bebiztosította őket csőd ellen. 1989-re a 30 legnagyobb már a GDP 29,6%-át adta. 1997-re a gazdaság vállalati szektora tőkéjének, adósságának, nettó profitjának és bevételének fele is a harminc legnagyobb hoz tartozott. A gazdaságpolitikának köszönhetően Dél-Korea erős függésbe került az exporttól (a kivitelből származó bevétel 1965-ben a GDP 8%-át tette ki, 2008-ban már az 56%-át) és így a tól. Külső tényezők is hozzájárultak a sikeréhez, például a külföldi befektetők beáramlása, a Japánnal való kapcsolatok normalizálódása és a Szovjetunió széthullása, ami kiváló lehetőségeket teremtett az építőipari cégek számára.
1987 és 1997 között a szerepe olyan fontossá vált Koreában, hogy az időszakot „köztársaságnak” is szokás nevezni. Miközben az ország a demokratizálódás útjára lépett, a fokozatosan függetlenedtek az állami kontrolltól.
Az volt az általános vélemény, hogy a olyan hatalmasak, hogy nem bukhatnak el.
Az 1997-es ázsiai gazdasági válság
bélyegkép|220px|1983 és 2007 között kiadott vonérmék- és bankjegyek bélyegkép|220px|A japán jen és a von árfolyamának változása 1989 és 2006 között Mivel a nem igazodtak a piacok várható jövedelmezőségéhez, csak az állami kvótákat voltak hivatottak bármi áron teljesíteni és az állam szavatolta a pénzügyi biztonságukat, hatalmas összegű hiteleket vettek fel a külföldi tőkebefektetések felett rendelkező koreai bankoktól. 1985-re a eladósodottsági együtthatója elérte a 384,4%-ot, ami triplája volt az amerikai cégekének. Ez az 1997-es gazdasági válságig még tovább nőtt, a legnagyobb 30 eladósodottsági együtthatója ekkor már meghaladta az 500%-ot.
Az 1990-es években Dél-Korea OECD-tagságának egyik feltétele a tőke- és pénzügyi piac liberalizációja volt, ami új pénzintézetek megjelenéséhez vezetett. Miközben a külföldi devizában felvehető hitelek kamatai nőttek, a kormány továbbra is biztosította a saját tőke helyett hitelből terjeszkedő könnyű hitelhez jutását. A kormány a hosszú távú tőkeáramlás liberalizálása helyett a rövid távú tőkeáramlásra koncentrált, ami devizahitel formájában a hoz került. 1996-ra a terjeszkedésének finanszírozása 77,6%-ban külföldi hitelekből történt. A tőke beáramlása ezen kívül a von erősödéséhez vezetett, ami az exporttól függő versenyképességének romlásával járt.
1996-ban a folyó fizetési mérleg hiánya Koreában a GDP 5%-a volt, míg egy évvel korábban csak a 2%-a. Az export növekedése 31%-ról 15%-ra esett vissza. Az 1997-ben bekövetkező ázsiai gazdasági válság következtében a japán jen gyengült, ami a von erősödéséhez vezetett. A válság következtében szűkült a felvevőpiac, a koreai exporttermékek, például a személygépkocsik, a hajók és a mikrochipek ára csökkent. A gazdasági válságban megnövekedett hitelkamatok súlyos terheket róttak az eladósodott ra.
A kormánynak a korábban időszakosan bekövetkező kisebb gazdasági recessziók alkalmával különféle átmeneti megoldásokkal sikerült foldozgatnia az egyre labilisabb lábakon álló pénzügyi rendszerét. Az 1982-es banktörvény nagyobb hatalmat adott a pénzintézetek kezébe, és gyakorlatilag csökkentette az állami irányítást. Az 1997-es válság előtt azonban Dél-Koreában olyan politikai-társadalmi változások történtek, amelyek hatással voltak a pénzügyi döntésekre is. Az 1990-es években az ország a demokratizálódás útjára lépett. A pénzügyi piac liberalizálásával azonban nem járt együtt a vállalkozások hozzáállásának változása. A irányítás nélkül maradtak és gyakorlatilag belefulladtak a hiteleikbe. A pénzintézetek nem tudták tovább finanszírozni a merész és gyakran minden piaci realitást nélkülöző terjeszkedését, némelyeknek több leányvállalatot is fel kellett adniuk, a 30 legnagyobb közül legalább 11 ment csődbe. Az egyik prominens példa a Daewoo, amit 1999-ben háromfelé kellett darabolni a hatalmas adósságai miatt, de a Hyundait is szétforgácsolták. A demokratizálódás következtében megnőtt a szakszervezetek, a külföldi befektetők és a civil szervezetek politikai befolyása – ez szintén a korlátlan hatalma ellen dolgozott.
A reformja bélyegkép|220px|A Hyundai bevásárolt a csődbe ment Kiába a reformjának idején