A bencések (másképp: Szent Benedek-rend, vagy egyszerűen: bencés rend) – teljes latin nevén: Ordo Sancti Benedicti, rövidítve: OSB – a római katolikus egyház és a nyugati kereszténység legrégebbi szerzetesrendje.J. Lanczkowski: A szerzetesség kislexikona Szoros értelemben nincs bencés rend, hanem azokat a Szent Benedek-i kongregációkat foglalja magába, amelyek a római apátprímás vezetésével konföderációban egyesültek, tágabb értelemben minden rendi személyt, aki a benedeki regula szerint él. A középkor folyamán léteztek Szent Benedek-i ihletésű monasztikus rendek; a 15. századtól kongregációk és monostorok léteznek, mint megannyi „bencés szerzetesrend”.
A szemlélődő (kontemplatív) szerzetesek nevüket alapítójukról, Szent Benedekről kapták, aki a 6. század elején, Itáliában kezdett szigorúbb szerzetesi életet élni, és írta meg szerzetesi szabályzatát, azaz reguláját. Bár a Bence név a Vince egyik formája, és nem a Benedeké, a Benedek-rendi elnevezést Magyarországon a 17. század után a bencés név váltotta fel.https://pannonhalmifoapatsag.hu/a-bences-rend/
A bencések hatása óriási Európa tudomány- és kultúrtörténetében, valamint a katolikus szerzetesség kialakulásában, különösen a kora középkor folyamán. A nyugati szerzetesség kialakulása idején tulajdonképpen ez a rend volt hosszú ideig az egyetlen rend, ahogy az ortodox kereszténységen belül ma is csak egységes szerzetességéről beszélhetünk, amely csupán nyelvileg szegmentálódik. A többi, részben ebből kialakult (pl. ciszterciek), részben tőlük függetlenül alapított nyugati szerzetesrendtől mind szervezetileg, mind életvitelükben jelentősen eltérnek.
Történetük A rend születése bélyegkép|jobbra|200px|Monte Cassino a nyugati kereszténység egyik legfontosabb kolostora
thumb|200px|A Clunyi apátság Benedek, a rend alapítója 480 körül született Nursiában. Miután kitanulta a hét szabad művészetet, illetve Rómában jogot tanult, elvonult a városból és a világtól, remeteéletet kezdett Subiaco erdejében, egy barlangban élve. Három év teljes magány után mind többen kezdtek hozzá elzarándokolni, hogy lelki ügyekben tanácsát kérjék. Ebben az időben döbbent rá arra, hogy egy szerzetesközösségnek világos, közösen elfogadott életszabályzat alapján kell működnie: ez a szabályzat lett Szent Benedek Regulája. Először a subiacói völgyben alapított kisebb közösségeket, majd 529-ben megalapította Monte Cassinót, a nyugati kereszténység egyik legfontosabb kolostorközösségét. Követői mind több monostort alapítottak Subiacóban és Monte Cassinón.
Kezdetben a bencések laikus szerzetesek voltak, ahogy maga Benedek is.
Virágzása Kezdetben a rend tagjai csak imádsággal és kézi munkával foglalkoztak („Ora et labora” – Imádkozzál és dolgozzál!). Később a tudományokat is elkezdték művelni.Vallástörténeti kislexikon: Benedek-rend, 1980.
I. Gergely pápa volt az, aki a bencéseket az egyház térítő, tanító hadseregévé léptette elő.Félegyházy József: Az egyház a korai középkorban Az addig jobbára csak a kolostorok csendjében élő szerzeteseknek új távlatokat adott a szentatya szava. Az apostolkodás győzött a remeteség magányszeretete felett.
Európa kora középkori keresztény hitre térítésében nagy szerepet vállaltak a bencések. Ők kapták az első nagy feladatot, az angolszászok megtérítését.
A bencések nagyobb arányú elterjedése a 6. század végén indult meg, majd Nagy Károly idejében (ur. 768-814) már a legelterjedtebb rendje volt a nyugati kereszténységnek.Balanyi György: Szerzetesrendek - Kincsestár 72. (1933)
A kezdeti Szent Kolumbán-féle ír-skót szerzetesség fokozatosan egybeolvadt a benedeki formákkal és a bencés rendnek a 8. században olyan fényes virágzást biztosított, hogy körükből rajzott ki a térítők és tanítók népes serege az európai kontinensen.
A "pogány"-misszió legfontosabb alakjai: Willibrord, a “’frízek apostola”, és Bonifatius (Bonifác), “Germánia apostola”. Fursey (Furseus), Kolumbán tanítványa a 7. században a Brit-szigeteken és Észak-Galliában evangelizált.
A skandináv népek apostola a 9. századi Ansgar lett.
A Karolingok Nagy Károly és fia, I. Lajos frank uralkodók támogatásával Anianei Benedek hajtott végre az aacheni zsinat döntése alapján alapvető monasztikus reformot. Neki sikerült, ami Bonifácnak nem, hogy (I. Lajos császár rendeletével) a bencés regulát fogadtassa el a birodalom monostoraival és tegye a szerzetesek egyetlen normájává, s így egységesítse azok lelkiségét és fegyelmét.Puskely Mária: Keresztény szerzetesség I.
Nagy Károly uralkodó kormányzata a még pogány germán és szláv népek közé hittérítőknek a legalkalmasabbnak a bencéseket látta. Ezért hívták a kultúrpolitika intézőjének a bencés Alcuint is Angliából.
Nagy Károly intézkedései kiszélesítették a bencés kolostorok tevékenységi körét tudományos és szociális téren. Ekkor indult meg az ókori római-görög világ szellemi kincseinek átmentése. A kolostorokban szorgalmasan másolták a kéziratokat, a görög és latin írókat magyarázták, tankönyveket szerkesztettek iskolai használatra. Gondoskodtak a betegekről, a kolostorok mellett szerzetesi betegházakban ápolták őket.
Központok A bencés kolostorok lettek a szellemi élet központjai: a mai Franciaország területén: Tours, Corbie, Párizs, Bec ; a mai Németország és Svájc területén: Fulda, St. Gallen, Reichenau, Tegernsee, Prüm, Regensburg; Itáliában: Monte Cassino, Bobbio, Farfa, Angliában: Canterbury, York, Westminster, St Alban, Shrewsbury.
Erkölcsi hanyatlás A Merovingok uralkodásának végső éveiben, a 8. század közepén lábra kapott erkölcsi süllyedés a bencés kolostorok falai közé is beszivárgott és a szerzetesek szigorát is nagy mértékben meglazította.Pallas: Benedek-rendiek Ehhez járult, hogy a frank fejedelmek a gazdagabb apátságokat magasabb beosztású egyháziaknak, vagy, ami még rosszabb volt, világiaknak – rendszerint kiérdemesült katonáknak – adományozták (Abba-comites, világi apátok), kik a családjaikkal együtt a kolostorba vonultak s ott bajtársaikkal hónapokon át mulattak.
A kolostorok gazdagsága számtalan vagyonra és tekintélyre vágyó fiatalt vonzott a szerzetesi életre, ami szintén hozzájárult az erkölcsi hanyatláshoz. A rend tagjainak gyakran botrányos életmódja következtében a bencések tekintélye a tömegek szemében rendkívül megcsappant.Gecse Gusztáv: Vallástörténet, 151-152. o., 1980.
Maga a körülmény, hogy a nagyobb földbirtokkal ellátott kolostorok apátjai, az akkori idők szokásai szerint, személyes katonai szolgálatokra és katonaállításra köteleztettek, elég magyarázatul szolgálhat a kolostori életet ellepő erkölcsi elfajulásra, melyről Petrus Venerabilis, valamint az akkori zsinatok szomorú képet nyújtanak.
Reformtörekvések, új rendek, kongregációk A középkor derekára a hatalmas birtokokkal rendelkező bencés kolostorok erkölcse mélyre süllyedt. Ezen próbáltak meg segíteni a különféle szerzetesi reformmozgalmak.
Még a 8. század végén, a rend kebeléből támadt reformátor anianei Benedek személyében, aki miután az általa alapított anianei kolostorban (Dél-Franciaország) Szt. Benedek szabályait eredeti szigorban életbe léptette, lankadatlan buzgalommal azon fáradozott, hogy az üdvös reformot valamennyi bencés kolostorra kiterjessze. E reformtörekvések anianei Benedek halálával azonban feledésbe mentek.
A reformra és újjászervezésre irányuló törekvések folytán mind nagyobb számban létesültek kongregációk, melyek által egyes anyakolostorok a körülöttük fekvő kisebb-nagyobb számú kolostorokkal szorosabb viszonyba és összeköttetésbe léptek, velük együtt Szt. Benedek ugyanazon szabályainak engedelmeskedtek és felettük a felügyeletet gyakorolták. Így keletkeztek: Franciaországban a cluny-i kongregáció (910); Itáliában a kamalduli (1012 ?), valombrosai (1036), Németországban a kirschaui (1069) stb. Sőt új szerzetesrendek is támadtak a rendből: a grammontiak (1073), fontevraultiak, guilbertinek, humiliátok, cölesztiniek, feuillantok.
A reformtörekvések közül kiemelkedett a lotharingiai és a clunyi reform. A 11. században az európai méretű megújulás központja a burgundiai Cluny kolostora lett.
Nemsokára a rend ismét reformra szorult és a régi szabályok alapján két reformált bencés rend is alakult: ciszterciek és karthauziak. A cisztercieknek Clairvaux-i Bernát volt a büszkeségük, akiről olykor bernardiusok-nak is nevezték magukat.
Az új szerzetesrendeknek, különösen a cisztercieknek elterjedése, nemkülönben a koldulórendek keletkezése folytán a bencés rend mindinkább vesztett régi tekintélyéből s befolyásából és így mindinkább hanyatlani is kezdett. Sikerteleneknek bizonyultak a viennei (1311) és valenciai (1322) zsinatoknak a rend reformálására irányuló határozatai.
A konstanzi és bázeli-firenzei zsinatok is sürgették a rend reformját, a fegyelem helyreállítása mellett, és elhatározták azt is, hogy ama régi szokással, mely szerint a rendbe csakis nemes ifjakat vettek föl, felhagynak. Mindezeknél azonban több eredménnyel működtek a rendnek javításán egyes lelkes férfiak; így Itáliában Ludovico Barbo apát (a 15. század elején) és különösen Rode János (Johannes Rode) és Mindeni János apátok (1433 körül) Németországban. Az ezen utóbbiak által kezdeményezett reformot számos szász, rajnai és vesztfáliai kolostor fogadta el (bursfeldi kongregáció).
Hatalmas lendületet adott e reformtörekvéseknek a tridenti zsinat azon határozata, amely elrendeli, hogy az eddig elszigetelten álló kolostorok egymás közt kongregációkká alakuljanak. Így keletkezett a VIII. Kelemen pápa által 1604-ben megerősített Szt. Vanne és Hidulf-féle kongregáció, melyből nemsokára (1618) a még tekintélyesebb és híresebb Szt. Mór-féle kongregáció (Congragetio S. Mauri) fejlődött ki. Ez új kongregációt XV. Gergely pápa erősítette meg 1621-ben, mire az nemsokára 180 franciaországi apátságot és perjelséget vont körébe, és főnökül (az akkor Párizs melletti) Saint-Germain-des-Prés-apátságban székelő főapátot ismerte el. A maurinusok kongregációja (Congregatio S. Mauri) főleg papnevelő intézetek és nemesi iskolák vezetésében, valamint a magasabb egyházi tudományosság művelésében tűnt ki.
Anglia Angliában a számos pestisjárvány, valamint a százéves háború és a rózsák háborúja miatt a 16. század elejére a bencés apátságok elnéptelenedtek, a megmaradt szerzetesek erkölcsi szintje pedig meglehetősen alacsony volt. A bencések azonban továbbra is figyelemre méltó hatást gyakoroltak az angol egyházi és polgári életre: a reformáció idején huszonnégy apát ült a parlamentben, további tizenhat pedig a báró rangját töltötte be; az akkori tizenhat angol egyházmegye közül kilenc püspök székhelye bencés apátság volt, a szerzetesek pedig fontos szerepet játszottak a püspökök megválasztásában.
Újkor A reformáció kora Luther Márton a De votis monasticis iudicium ( 1521 ) című írásában keményen támadta azt a tant, amely szerint a kolostori élet megfelelő formája lenne Krisztus követésének.Georg Schwaiger, La vita religiosa dalle origini ai nostri giorni, San Paolo, Milano 1997. , p. 85 A protestantizmus elterjedése az európai országokban a bencés szerzetesség eltűnéséhez vezetett Dánia, Svédország és Norvégia királyságaiban, továbbá Angliában, Észak-Németországban és Hollandiában is.E. Zaramella, Dizionario degli Istituti di Perfezione (DIP), vol. I. (1974), col. 1321.
A 16. századi Európában a korábban létező több mint 1500 bencés apátság közül csak 800 maradt fenn. Németországban 200 bencés kolostor tűnt el a 16. század folyamán.
A helyi urak kihasználták az új lehetőséget, hogy elkobozzák a gazdag apátságok vagyonát. Az 1525-ös német parasztháborúban is sok kolostort megtámadtak és lemészárolták az ott lakókat.
Barokk és ellenreformáció A barokk és ellenreformáció korában a katolikus országokban azonban újra virágzásnak indult a bencés szerzetesség. A bencés apátságok pompás barokk stílusban épültek újjá, és számos kolostor vált tudományos, kulturális és oktatási központtá. A bencés élet most először lépett túl Európán, amikor Brazíliában megalapították az Újvilág első apátságait.