Szívós Mária (Budapest, 1949. december 8. –) magyar jogász, bíró, címzetes egyetemi tanár. 2011 és 2023 között az Alkotmánybíróság tagja.
Életpályája
Szegeden szerzett jogi diplomát 1978-ban, a József Attila Tudományegyetem állam és Jogtudományi Karán, 1984-ben tett jogi alapvizsgát. A rendszerváltás előtt ügyvédként dolgozott Csongrád megyében. 1993-ban lett bíró a budapesti II. és III kerületi bíróságon, büntető ügyszakon. 1995 óta tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán.
2000-ben került a Fővárosi Bíróságra, 2001-től a bíróság titkárságvezető-helyettese. 2002-től a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának bírája, majd kinevezett fővárosi bíró. 2008-tól a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának tanácselnöke.
2011 júniusában az országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává választottaA kemény kritikustól a kordonbontás-védelmezőig - Kik az új alkotmánybírósági jelöltek? - Origo, 2011.06.08. Pozícióját szeptember elsejével vette át, megbízatása tizenkét évre szólt, ami 2023-ban járt le.
Vizsgáztatási csalással kapcsolatos vád
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem 2026. augusztus 5-én fegyelmi eljárást indított egy videófelvétel megtekintése után. A beszélgetés egy levelezős hallgatóknak tartott online rögzített előadás szünetében hangzott el 2026. május 9-én. A tanár valószínűleg nem vette észre, hogy nem némította le a mikrofonját, így az egész csoport hallhatta, hogy miről beszél a tanítványával.
„A megkeresésben foglaltak azt a gyanút vetik fel, hogy egy megbízott oktató és egy hallgató között idén május hónapban megbeszélés folyt arról, hogy egy pár nappal később esedékes büntetőjogi záróvizsgán bizonyos, előre egyeztetett tételek a lefordított tételcímek tetejére fognak kerülni” – írta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
A fegyelmi eljárás ideje alatt az egyetem nem erősítette meg, hogy a volt alkotmánybíró szerepel a videón, de nem is cáfolta azt. Közölték azonban, hogy az érintett tanár már nem dolgozik, nem oktat és nem vizsgáztat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Szívós Mária neve pedig valóban kikerült a Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék oktatói közül.
Kitüntetése A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal (2024)
Jegyzetek
Források CV
Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar alkotmánybírák Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetettjei