Siófok (németül: Fock, a középkorban: Fuk, később: Fok) kikötő- és üdülőváros Somogy vármegye északkeleti részén. A Siófoki járás székhelye, a Balaton partjának legnépesebb és legnagyobb területű, illetve Kaposvár után Somogy vármegye legnagyobb területű és második legnépesebb települése. Területe 124,66 km², a Balaton-medence, a Mezőföld és a Külső-Somogy kistájak hármashatárán fekszik. A Balaton és a Duna közötti áruk legfontosabb logisztikai állomása. Emellett egyetemváros, 2024-től itt működik a Debreceni Egyetem egyetlen dunántúli kampusza. Egészen az 1950-es megyerendezésig a város jelenlegi területe két vármegyén osztozott. A Siótól nyugatra elterülő rész Somogyhoz, míg a keletre fekvő területek Veszprém vármegyéhez tartoztak, csak ezután került teljes területe somogyi fennhatóság alá. Magyarországon a kereskedelmi szálláshelyek 2019-es összesített vendégéjszaka-száma alapján a hatodik legnépszerűbb üdülőtelepülés. Emellett a Numbeo 2025-ös felmérései szerint, Hévíz után hazánk második legbiztonságosabb városa lett. A közeli Ságvár település révén a Balaton környékének egyik legrégebben lakott területén fekszik.
A település nevezetes emblematikus épületeiről, remek strandjairól és éjszakai életéről. 17 kilométer hosszú partjának, szállodáinak, valamint számos bárjának, éttermének és éjszakai klubjának köszönhetően belföldi úti célok szempontjából a város a második legnépszerűbb Magyarországon (közvetlenül Budapest után). A turizmusának köszönhetően Magyarország egyik leggazdagabb települése.
A honfoglalás utáni települést a Tihanyi Apátság 1055-ös alapítólevele a következőképpen említi: „Rivulus namque, qui dicitur Fuk fluens”, vagyis ”a Balatonból fakad egy kis patak, más néven Fuk” (ma a Sió). 1552-ben a törökök bevették Fokot és környékét, majd hadikikötőjévé alakították. A Rákóczi-szabadságharc idején a siófoki várnál ért véget Vak Bottyán János híres Sió-védvonala. 1705-ben II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem pecsétet adományozott a falunak a háborúban való részvételért.
1900-ban kezdte meg működését a Balatoni Halászati Részvénytársaság, ugyanebben az évben pedig megépült a település lóversenypályája 1500 fős lelátóval. A település a leglátogatottabb balatoni úszó- és teniszversenyek célpontjává vált. Mozgalmas életvitelével számos magyar író és színész (pl. Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Latabár Árpád és Kabos Gyula) kedvelt lakóhelyévé vált. 1919 augusztusában rövid ideig Siófok állt az országos politika középpontjában, miután a tanácskormány lemondását követően a román csapatok kivonulására váró Horthy Miklós és a Nemzeti Hadsereg Siófok környékére költözött és itt alakította ki székhelyét. A második világháború végén a település súlyos károkat szenvedett el, ugyanis a frontvonal két hónapra megrekedt a Balatonnál. 1944-ben közel 500 zsidót deportáltak, akik közül csak 72-en tértek vissza.
1947-ben a Sió-csatorna építési munkái keretében elkészült az új zsilip, amely lehetővé tette a Balaton vízszintjének szabályozását. 1950-től a település Somogy megyéhez tartozik, és ugyanebben az évben járási székhely lett, 1968. december 31-én pedig városi rangot kapott. Megépült a város 400 ágyas kórháza, a művelődési központ, majd a városi könyvtár is. 1971-ben Budapest felől az M7-es autópálya elérte a települést, később a leghíresebb vállalati üdülőhellyé vált. 1995-ben Siófokon rendezték meg az első gyorstávíró világbajnokságot.
Siófokot gyakran nevezik Keszthely mellett „a Balaton fővárosának”, mivel a tópart legnagyobb települése, továbbá Somogy vármegye északi részének és a Balaton déli partjának pénzügyi, kulturális, média-, kereskedelmi és turisztikai központja is egyben. A 20. század során a városhoz csatolták Balatonkiliti, Töreki és Balatonújhely településeket.
Nevének eredete A város nevének első említése a tihanyi apátság 1055-ben keletkezett alapítóleveléből ismert, mint helységnév, majd az 1528 előtt készült Tabula Hungariae térképén is szerepelt Fok néven. A Siófok szóösszetétel 1795-ben jelent meg először, és azóta használatos. Az előnevet a rajta átfolyt, ma már nem létező Sió-patakról kapta, amelynek helyén épült meg a Sió csatorna.
Címere
Heraldikai leírás Álló csücsköstalpú pajzs kék mezejében cölöpszerűen álló ezüst kopja látható, amelyet a zöld hármas halom középső csúcsába szúrtak. A kopja csúcsa alatt jobbra leng egy ezüst lobogó, alatta pedig egy nyolcküllős arany kerék függ, amelyet a kopjára akasztottak. A zöld hármas halom két szélső csúcsából egy-egy arany babérág nyúlik ki, amelyeket ezüst termések díszítenek, és amelyek koszorúként övezik a kopját és a kereket.
Magyarázat A címert II. Rákóczi Ferenc adományozta a településnek 1705-ben, válaszul a foki erődítmény védelmében hősiesen harcoló katonák és lakosok kérésére. A címerben látható zászlós kopja a harcos népességet, míg a kerék a foki hídon szedett vámot szimbolizálja, hiszen „Fok folyó réve” már a XI. században vámszedőhely volt. A pecsét használata a Bach-korszak idején megszakadt, és a település csak 1933-ban kapta vissza régi jelképét, amelyet 1949-ig használt. Siófok városa 1991-ben tért vissza az eredeti címerhez, és ekkor véglegesítette a jelenlegi formáját.
Földrajz Siófok a Balaton keleti medencéjének déli partján fekszik, ott, ahol a Sió-csatorna ágazik ki a tóból. Északról a Balaton, keletről a Mezőföld szélét képező Enyingi-hát, délről és nyugatról pedig Kelet-Külső-Somogynak a Balaton déli partvidékére jellemző, szelíd lejtésű dombsorai határolják.
Az 1950-es megyerendezésig a Sió határvonal volt Veszprém és Somogy vármegye között; jelenleg Siófok Somogyhoz tartozik, annak második legnagyobb települése, egyben a Balaton-part legnagyobb települése. A 20. század során határát többször kiterjesztették, így ma a déli part 70 kilométeres szakaszából 17 kilométer tartozik hozzá.
Éghajlata Az éghajlat Siófok környékén enyhe különbségeket mutat a maximumok és negatívumok között, továbbá megfelelő mennyiségű csapadék esik egész évben. Siófok sokévi átlagos havi középhőmérsékleteit tekintve a leghidegebb hónap a január, míg a legmelegebb a július.
Vízpartja A város partvonala két szakaszra osztható. A Sió csatorna torkolatától nyugatra fekvő szakasz Ezüstpart néven ismert, keletre pedig az Aranypart található. A nagy szállodák és apartmanházak hosszú sora, valamint a város szórakoztatóközpontja, a Petőfi sétány is az Aranyparton található. A sétány mentén helyezkedik el a fizetős Nagystrand, amely 2016 óta a Plázs Siófok nevet viseli. Balatonvilágos felé haladva, keletre található a szabadstrand, amely 4 km-en keresztül egészen Szabadifürdőig húzódik. Az Ezüstpartot többnyire a kisebb, egy-két szintes nyaralók és panziók uralják, ott 3 kilométer hosszú a Balatonszéplakig tartó, partmenti szabadstrand. középre|bélyegkép|944x944px|Panorámakép az Ezüstpartról
Partmenti fenyvesei A Siófok és Balatonvilágos között 10 kilométeren húzódó villanegyedek kertjeit a Balaton környékén egyedülállónak számító, telepített feketefenyvesek uralják.
„A csöndes Aliga szemérmesen húzódik meg az őspart akácai alatt, pár perc múlva Világos uj villái kacagnak az utasokra, a rezgő nyárfák közül. A magas partról rohanva fut le a vonat a szabadi fürdőtelepen keresztül Siófok felé, ahol 12 kilométer fenyveserdő koszorúzza a Balaton ezer színben csillogó kristályos vizét.” – írta Beleznay Károly a Magyarság című újságban 1927 márciusában.
Ötven évvel Beleznay cikkének megszületése előtt a fenyvesnek még nyoma sem volt, a terület ekkor még nem örvendett akkora népszerűségnek, mint manapság. A nyaralás iránti vágy a 19. század végén szökött fel, miután 1858-1861 között kiépült a Déli Vasút, Siófok pedig felértékelődött a jómódú fővárosi polgárság számára. Ekkoriban a déli part kinézete kopárnak hatott, az üdülőfejlesztés után kezdődtek meg igazán a parkosítások, a fák ültetése.
A Siófok-Balatonvilágos közti terület a veszprémi káptalan birtokában volt, és az 1890-es években kezdte meg a fenyők ültetését. A feketefenyő Magyarországon nem őshonos, leginkább a Balkán-félszigetre és Kis-Ázsiára jellemző. Jól bírja a szárazságot és a gyengébb talajt, ez okból is lett idetelepítve, hogy Siófok környékének homokját megkössék vele, továbbá védelmet biztosított a tó felől érkező erős északi és északnyugati szelektől. Ugyanakkor helyet kapott sok erdeifenyő is, amely azonban őshonos hazánkban, de ez sem a vízpartok tipikus növénye. Tűri a magasabb vízállást és a meszesebb homokot is.
A 20. század elején a káptalan birtoka feldarabolódott, a befektetők pedig villatelkeket alakítottak ki a későbbi Sóstó és Szabadifürdő városrészben. 1915 és 1919 között 150-1000 négyszögletes telket parcellázott ki a káptalan, majd ezeket zömmel orvosok, művészek és tisztviselők vásárolták meg. Az első világháború következtében erősen visszaesett az építkezések száma. Ezért a Balatonszabadi Fürdőegyesület felszólította az ottlakókat, hogy 800 m²-es telkük felét adják el, majd az ebből nyert pénzből kezdjenek bele az építkezésekbe. Később a terület telkei népszerűek lettek, az 1930-as években a lapokat elárasztották az ingatlanhirdetések. Az egykori fenyőerdőben egyre több nyaraló jelent meg, az 1930-as években pedig a Magyar Tisztviselők Takarékpénztára több száz fenyves telket adott el a középosztály számára.
A Nemzeti Újság 1940-es beszámolójában arról írt cikket, hogy villák népesítették be a fenyőerdőt, emellett pedig az egész déli parton folytatni kellene a partot megkötő fásítást: „Lám, mily okos volt a veszprémi Káptalannak fenyősitése, mely egész Siófokig huzódik. Partfogó mivolta mellett most már a bájos villák egész tábora húzódik meg benne. Ezt okos lenne fenyővel folytatni Siófokon tul is.”
A közel száz méter széles sávban létesült fenyves száz év alatt sem pusztult le nagyon. Sok utcát uralnak a fák, több tucat fa áll kicsiny telkeken. Mára viszont ide is elért a fapusztítás. A városi önkormányzat próbálja megóvni bármiféle veszélytől ezt az antropogén látképet. 2003 óta helyi védelem alatt állnak a fenyő- és platánfák. Engedélyhez kötött kivágásuk, akár közterületről, akár magánterületekről beszélünk. Engedély nélküli fakivágás esetén természetvédelmi eljárás indul az elkövető ellen. Azonban a fákat a természeti károk sem kímélik. Az intenzívebb viharok, és a délről benyomuló atkafertőzések komoly károkat okoznak.
„Mivel a fák az évtizedek alatt meghatározóvá, majdnem jelképévé váltak Siófok és Balatonvilágos partvonalának, ezért az engedélyező fakivágás pótlási kötelezettséggel jár, így próbáljuk meg az állományt fenntartani és fiatalítani” – írta az önkormányzat.Fehér János - Hogy került egy óriási fenyőerdő a Balaton partjára? (Telex.hu, 2021.02.12.)
Története Az ókortól a török megszállásig Siófok környéke már a rómaiak korában is lakott terület volt. A római hódítás az 1. században ért el a mai Siófok környékére, itt vezetett a Sopianaeból (Pécs) Triccianán (Ságvár) át Arrabonába (Győr) vezető útvonal. Sextus Aurelius Victor 4. századból származó feljegyzései szerint Galerius császár a jelenlegi Siófok területén a Lacus Pelso (a Balaton latin neve) ingoványos részeinek lecsapolására 292-ben zsilipet építtetett és erdőket irtatott ki.
A honfoglalás után, 1055-ből származó tihanyi alapítólevélben találkozhatunk a hely említésével: „Rivulus namque, qui dicitur Fuk fluens”, azaz „A kis patak, amit Fuknak neveznek is az említett tóból ered, olyan helyen van, amelyen a népeknek átjárása van egy régebbi hídon és gyakran gázlón is”.
Fuk mint falunév először 1137-ben szerepelt írásban az adózó helységek között, az 1528-ban megjelent Tabula Hungariae térkép Fok néven tüntette fel. A Siófok szóösszetétel 1790 óta ismeretes.