Borisz Mihajlovics Saposnyikov (; Zlatouszt, 1882. október 2. – Moszkva, 1945. március 26.) szovjet katonatiszt, a Szovjetunió marsallja, hadtudós és politikus.
Ifjúsága és a cári hadsereg Saposnyikov Zlatousztban, Cseljabinszk környékén született az Urál-hegységben. Az apai nagyapja orenburgi kozák volt. (orosz nyelven) (orosz nyelven) A család a helyi körülményeket tekintve viszonylag jómódúnak számított (Saposnyikov apja szeszfőzdében dolgozott, az édesanyja pedig tanítónő volt), annyira azonban mégsem, hogy Saposnyikov a szívének kedves tantárgyakat (történelem, irodalom, nyelvek) tanulhassa tovább. Így (Tuhacsevszkijhez hasonlóan, 258. o. (angol nyelven)) nála is kényszerű választás volt a katonai pálya: ott ugyanis nem kellett tandíjat fizetni.
Saposnyikov 1901-ben lépett be kadétként a cári hadseregbe. Bár már 1900-ban felvételizett oda, betegsége miatt nem tudott elmenni a felvételi vizsgára, így egy évet otthon, a szülővárosában dolgozott, könyvelőként. (orosz nyelven) 1903-ban végezte el az Alekszejev Katonai Iskolát a Moszkva melletti Lefortovóban, és (ismét csak Tuhacsevszkijhez hasonlóan) az a megtiszteltetés érte, hogy maga választhatta ki leendő szolgálati helyét. Az ifjú tiszt többet is megjelölt, (orosz nyelven) köztük Taskentet is – 1903-ban így került az 1. turkesztáni lövész zászlóaljhoz. Bár rendkívül keveset keresett, (orosz nyelven) és törékeny egészségének sem tett jót az éghajlat, lelkesen vetette bele magát a munkába; első állomáshelyén katonaként és vezetőként is sokat fejlődött.
1907-ben felvették a szentpétervári, II. Miklós nevét viselő katonai akadémiára, (orosz nyelven) amelyet 1910-ben fejezett be. Miután végzett, visszakerült korábbi állomáshelyére, Turkesztánba. Pályafutása innentől szinte töretlenül ívelt felfelé. A Turkesztáni Katonai Körzet vezetője, Alekszandr Szamszonov tábornok hamar felfedezte a fiatal, tehetséges tisztet, és a támogatásával Saposnyikov akadémiai karrierje is elkezdődött: nagy sikerű előadást tartott a körzet többi katonai vezetője előtt, amelyet továbbiak követtek.
1912-ben áthelyezését kérte arra hivatkozva, hogy nagyobb szabású hadijátékok segítségével növelhesse tapasztalatait, de kérésében valószínűleg nagy része volt a Turkesztánban szerzett maláriájának is – a betegség egész életében elkísérte. Így került – immár századosként – a lengyelországi Częstochowába, a 14. lovashadosztályhoz. Itt érte (emlékiratai alapján teljességgel váratlanul, 46. o.) az első világháború, ahol „élesben” bizonyíthatta rátermettségét.
1917 októberében ezredessé, valamint a kaukázusi gránátos hadosztály 16. mingréliai gránátosezredének élére nevezték ki. Alig két hónappal később, 1917 decemberében a már forradalmi lázban égő katonai bizottsági küldöttek őt választották meg hadosztályparancsnoknak. Itt egy kis hiátus következik katonai pályafutásában: 1918 márciusában ugyanis valamilyen súlyos betegség miatt kórházba került, és leszerelték; ezután törvényszéki írnokként talált magának munkát., 197. o., 36–37. o. Saposnyikov ekkor a hozzá hasonló rendfokozattal rendelkező tisztektől szokatlan módon az oroszországi polgárháború mellé állt: 1918 áprilisában önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe,Ezzel kapcsolatban sem az emlékirataiban, sem máshol nem adott semmilyen indoklást. Nyilvánvaló, hogy e lépés mögött többféle személyes, szakmai, politikai és érzelmi ok is állt (a cári Oroszország kilátástalan kül- és belügyei, a háborús helyzet, jobb karrierlehetőségek), az igazságot azonban csak Saposnyikov tudta, és erről legfeljebb legszűkebb családjának beszélt.Levelében, amellyel az új hadseregbe pályázott, a következőket írta: „A cári hadsereg törzsének volt ezredeseként rendkívüli módon érdekel az új hadsereg megalakításának ügye, és mint szakértő, örömmel ajánlom fel minden tapasztalatomat és segítségemet e komoly ügy előmozdítása érdekében.” (orosz nyelven) ahová májusban nyert felvételt. 1918 júniusában ugyan több társával együtt rövid időre a fehérek fogságába esett, akik próbálták meggyőzni arról, hogy álljon át hozzájuk, ám Saposnyikov hajthatatlan maradt. A kocka ezzel el volt vetve.
A Vörös Hadsereg vezérkarában bélyegkép|bal|250px|A Szovjetunió Forradalmi Katonai Tanácsának tagjai 1927 decemberében. Első (ülő) sor (balról jobbra): Iona Jakir, Alekszandr Jegorov, Szergej Kamenyev, Kliment Vorosilov, Szemjon Bugyonnij, Mihail Levandovszkij; második (álló) sor: Konsztantyin Avkszentyevszkij, Borisz Saposnyikov, Ivan Belov, Ijeronyim Uborevics Saposnyikov jelentős szerepet töltött be az éppen formálódó Vörös Hadsereg elméleti és gyakorlati alapjainak lerakásában, hiszen azon tisztek maroknyi csoportjába tartozott, akik tényleges katonai kiképzésben részesültek. Mint képzett és valódi harctéri tapasztalatokkal rendelkező szakember, villámgyorsan megtalálta az őt megillető helyet: azonnal törzstiszt lett, és lényegében minden, a Vörös Hadsereg által végrehajtott hadművelet megtervezésében részt vett, például 1920-ban Gyenyikin vagy Vrangel báró ellen. Erőfeszítéseiért 1921-ben megkapta a Vörös Zászló érdemrendet.
1919-ben megismerkedett Frunzével, és a polgárháború során több ízben is sikeresen együttműködött vele. 1921-től 1924-ig Pavel Lebegyev tábornok, majd 1924–1925-ben (Tuhacsevszkij mellett) Frunze egyik helyettese, 173. o. (angol nyelven) volt a Vörös Hadsereg éppen szerveződő központi törzsében, amelynek szellemiségét nagyobbrészt Tuhacsevszkij, kisebbrészt az ő addigi művei inspirálták., 161. o. (angol nyelven) 1925-ben kinevezték a Leningrádi Katonai Körzet parancsnokává (ami – a körzet jelentőségét tekintve – igen nagy elismerésnek számított egy párton kívüli, a cári hadseregben nevelődött főtiszt számára), majd 1927–28-ban a Moszkvai Katonai Körzet vezetőjévé.Ebben az időben ő volt a de facto népbiztoshelyettes Vorosilov mellett, noha ezt a pozíciót hivatalosan Unszlicht töltötte be. 1928 elejétől 1931 júniusáig vezérkari főnökként működött (ebben a minőségben először – a Moszkvai Katonai Körzet parancsnokságával is azért bízhatták meg, hogy „kéznél legyen”). Erre az időszakra esett a pártba való belépése is: 1930. szeptember 28-án nyújtotta be belépési kérvényét, amelyet a XVIII. pártkongresszuson hagytak jóvá, a kötelező próbaidőszak teljesítése (tagjelöltség) nélkül. – sajtóhiba: a könyv 1939-re datáljaA június 26-án kezdődő pártkongresszusra még semleges személyként: a párttagsággal nem rendelkező főtisztek küldöttségének vezetőjeként érkezett. Jól választotta meg a belépés pillanatát, bár tovább halogatni aligha tudta volna: ekkorra egyértelműen megvolt a Lenin halála utáni hatalmi harcok győztese, Sztálin. És bár Saposnyikov akkor már két éve volt vezérkari főnök párttagság nélkül, azaz politikailag megbízhatónak tekintették, pártba lépése elindította a lavinát: az általa vezetett delegáció tagjai az első ötéves terv (1928–32) végére szinte kivétel nélkül szintén párttagok lettek.
1931–32-ben rövid időre (júniustól februárig) kegyvesztetté vált: állítólag azért, mert egy, a polgárháborús hadműveleteket ismertető cikkében a kelleténél jobban dicsérte Trockijt. Erre az időre a katonai vezetők „elfekvőjébe”, a Volgai Katonai Körzetbe küldték. 1932 elején azonban ismét tárt karokkal fogadták, és rá bízták a Moszkvában működő Frunze Katonai Akadémia vezetését. Az akadémiát szinte felvirágoztatta; előadásain Sztálin, Molotov és Vorosilov is rendszeresen részt vett. Az intézmény élén végzett munkájáért 1935 májusában professzori címet kapott.
Az 1935-ös év ismét a Leningrádi Katonai Körzet élén találta, 1937. május 11-én pedig másodszor is vezérkari főnök lett; ebben a minőségben a Tuhacsevszkij-per második hullámában letartóztatott és 1939-ben a börtönben meghalt marsallt, Alekszandr Jegorovot váltotta. (Noha a lehetőségei vezérkari főnökként korlátozottak voltak, a soron következő nehéz években helyt állt ebben a szerepben, és sok tehetséges tisztet – több későbbi marsallt: Bagramjant, Grecskót, Mereckovot, Vaszilevszkijt, illetve később sikeres parancsnokot: Csernyahovszkijt és Vatutyint – nevezett ki főparancsnoknak, ellensúlyozandó Sztálin, Mehlisz és Vorosilov szakmailag ártalmas ténykedését., 452. o. (angol nyelven)) Az 1937-es év azonban nagy próbatétel volt neki és az egész Vörös Hadseregnek: a jezsovscsina fősodra elérte a katonaságot, és kíméletlen pusztításba kezdett. Ennek első felvonása volt „a tábornokok pere”, más néven „a Tuhacsevszkij-ügy” is, amelynek során a Vörös Hadsereg nyolc prominens főtisztjét (Robert Eideman, Borisz Feldman, Iona Jakir, Avguszt Kork, Vitalij Primakov, Vitovt Putna, Mihail Tuhacsevszkij és Ijeronyim Uborevics) 1937 májusa során letartóztatták, Moszkvába szállították, trockista, szovjetellenes tevékenységgel, illetve a náciknak való kémkedéssel vádoltak meg, megkínoztak, majd egy titkos per során bíróság elé állítottak, és halálra ítéltek. Az ítéletet meghozó nyolcfős katonai bíróságban Saposnyikov is ott ült.Az elítéltek mellett a bírák kiválogatását sem bízták a véletlenre: mindannyian jelen voltak a június 1–4. között tartott kibővített parancsnoki értekezleten, és felszólaltak, amikor értesültek az összeesküvés vádjáról: mindannyian elítélték a megvádolt parancsnokokat. Ettől függetlenül mindannyian rettegtek. Különösen Belov hadtestparancsnok mutatkozott éleslátónak: miután kimondták a halálos ítéletet, ennyit mondott: „Holnap én fogok ott lent ülni.” Igaza lett: mindössze egy évvel élte túl Tuhacsevszkijéket; 1938. július 29-én végezték ki., 230. o. A tisztogatás őrült mértékét jól mutatja, hogy a 30-as évek végére a nyolc bíróból (Jakov Alksznisz, Ivan Belov, Vaszilij Blücher, Szemjon Bugyonnij, Pavel Dibenko, Jeliszej Gorjacsev, Nyikolaj Kasirin, Borisz Saposnyikov, illetve Vaszilij Ulrich) Saposnyikovon kívül csak Bugyonnij és Ulrich maradt életben.A Nagy Terror idején természetesen senki, így a legfőbb katonai vezetők sem lehettek biztonságban. A betegesen irigy és féltékeny belügyi népbiztos, Nyikolaj Jezsov az előző vezérkari főnökhöz, Jegorov marsallhoz hasonlóan Saposnyikovot is folyamatosan figyeltette., 93. o.A tisztogatások után a Vörös Hadseregből alig maradt valami. Egy konkrét példa: 1938. március 13-án megalakult a 11 tagot számláló (köztük Saposnyikovot is a tagjai között tudó) Fő Katonai Tanács, amely az 1934-ben megalakított Katonai Tanács jogutódja lett. Ez utóbbit soha nem oszlatták fel. Megszűnésének jóval prózaibb oka volt: a 80 tanácstagból 75-öt agyonlőttek. A Vörös Hadsereg életben maradt vezetésének tagjai – éppen Saposnyikov kivételével – vagy középszerűek, vagy teljességgel tapasztalatlanok voltak. bélyegkép|jobb|250px|A Vörös Hadsereg katonai körzeteinek vezetői találkozója. Ülnek (balról jobbra): Georgij Bazilevics, Mihail Levandovszkij, Mihail Tuhacsevszkij, Kliment Vorosilov, Nyikolaj Petyin, Avguszt Kork, Vlagyimir Orlov. Állnak (balról jobbra): A. V. Pavlov, Mihail Viktorov, Borisz Saposnyikov, Alekszandr Vekman, Ijeronyim Uborevics, Konsztantyin Avkszentyevszkij
1938-ban Saposnyikov új szerepkörben: diplomataként mutatkozott be. A csehszlovák válság során ott volt a szovjet küldöttségben – nem rajta múlott, hogy a tárgyalások eredménytelenül végződtek. 1939 augusztusában részt vett a (szintén meddő) angol–francia–szovjet tárgyalásokon, augusztus 23-án pedig jelen volt a(z egész nyugati világot megdöbbentő és felháborító) Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásánál.