(egyszerűsített kínai írással: 蒿俊闵; , 1987. március 24. –) kínai labdarúgó, középpályás, de csatárként is bevethető.

Pályafutása Klubcsapatokban 2004-ben kezdődött a profi karrierje, a Kínai Szuperligában szereplő Tiencsin Teda FC csapatánál. 2004-ben 10 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és 1 gólt szerzett. A 2005-ös szezon óta a csapat állandó játékosa volt. A 2005-ös és 2008-as szezon végén a klubbal a 4. helyen végzett a bajnokságban. A Tiencsinben töltött 6 szezon alatt 132 mérkőzésen lépett pályára és 16 gólt szerzett.

2010 januárjában a német Schalke 04 klubhoz igazolt. A Bundesligában 2010. február 21-én mutatkozott be, amikor a VfL Wolfsburggal játszottak.

2011. július 8-án a kínai Szuperligában szereplő Santung Lüneng Tajsanhoz igazolt. A szezon előtti egyik edzés során súlyos sérülést szenvedett, és a 2013-as szezon nagy részében ki kellett hagynia. Legközelebb 2013. augusztus 10-én lépett pályára, a Sanghaj Senhua elleni 3–2-es győzelem során.

2021. július 25-én ingyenes átigazolással csatlakozott a szülővárosában található Vuhan Zallhoz.

A válogatottban A 2003-as U17-es labdarúgó-világbajnokságon a kínai U17-es válogatottban játszott, majd felkerült a kínai U20-as válogatottba, amely részt vett a 2005-ös ifjúsági labdarúgó-világbajnokságon.

A 2005-ös kelet-ázsiai labdarúgó kupán már a felnőtt válogatottban szerepelt, 2005. augusztus 3-án mutatkozott be a Japán elleni 2–2-es döntetlen során. Megbetegedett, ezért nem hívták be a 2007-es Ázsia-kupára. 2008-ban bekerült a 2008-as nyári olimpiai keretbe, a tornán a három csoportmérkőzéséből kettőn kezdőként lépett pályára.

Statisztika A válogatottban VálogatottÉvMérkGólokKína200510200650200720200882200910320104020111142012422013002014302015302016812017702018202019120202000202170202230Összesen9012

Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Schalke 04 Német kupa: 2010-11

Santung Lüneng Tajsan Kínai kupa: 2014, 2020 Kínai szuperkupa: 2015

A válogatottal Kelet-ázsiai labdarúgó-bajnokság: 2005

Egyéni A Kínai labdarúgó-szövetség Év Fiatal Játékosa díja: 2005, 2007 Az év kínai szuperliga csapata: 2005, 2007, 2017, 2019

Jegyzetek

Források

Hao Csün-min a Sohu.com oldalon

Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Kínai labdarúgók Kategória:A Schalke 04 labdarúgói Kategória:A 2015-ös Ázsia-kupa labdarúgói Kategória:Kínai olimpikonok Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Élő személyek Kategória:A 2019-es Ázsia-kupa labdarúgói