240px|bélyegkép|Benczúr Gyula festménye (1911) Idősebb Wekerle Sándor (Mór, 1848. november 14. – Budapest, 1921. augusztus 26.) magyar jogász, politikus, szabadkőműves, előbb a Szapáry-kormány pénzügyminisztere, majd a Magyar Királyság miniszterelnöke először a Szabadelvű Párt színeiben 1892 és 1895 között, majd kétszer az Országos Alkotmánypárt színeiben 1906 és 1910, valamint 1917 és 1918 között. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, egyúttal ő volt az első polgári származású magyar miniszterelnök. Nevét őrzi a pénzügyminisztersége alatt kezdeményezett kispesti lakónegyed, a Wekerletelep is. Halálának 90. évfordulóján – 2011-ben – Móron állították fel egész alakos köztéri emlékművét.

Élete Életpályája thumb|left|Wekerle családjával 1893 körül Württembergi eredetű sváb polgári családból származott. Édesapja Wekerle Sándor (1811–1890), édesanyja Szép Antónia. Édesapja a Lamberg család jószágigazgatója volt. Elsőszülött fia, ifj. Wekerle Sándor még apja életében országgyűlési képviselő, majd az 1920-as évek végén a Bethlen-kormányban pénzügyminiszer lett. Wekerle Sándor állami tisztségei betöltése mellett maga is gazdálkodott, birtokait a kor legjobb színvonalán gépesítette, ezeken malmot, szeszgyárat és villanytelepet is létesített.

Székesfehérvárott, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd Pesten szerzett jogi diplomát. 1870-től a Pénzügyminisztériumban dolgozott, majd Tisza Kálmán kormányában, 1886-tól pénzügyi államtitkár, 1889. április 9-étől 1892. január 15-éig pénzügyminiszter, 1892. május 10-étől július 16-áig kereskedelemügyi miniszter.

1892. november 17-étől 1895. január 14-éig miniszterelnök, 1896. november 30-ától 1906. április 8-áig közigazgatási bírósági elnök. Utóbbiból kifolyólag a felsőháznak is a tagja lett, így több választáson (ideértve az esedékes 1896-os választásokat is) nem indult egészen az 1906-os választásokig.

Az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válság hatására személye megint az előtérbe került, a király többször is kért tőle tanácsot, a válságot lezáró megállapodás eredményeként pedig 1906. április 8-ától 1910. január 17-éig másodszor miniszterelnök, immár a szövetkezett ellenzék színeiben (kinevezése napján belépett az Országos Alkotmánypártba), s egyúttal saját kormányában pénzügyminiszter (végig), honvédelmi miniszter április 14-éig és április 23-áig egyúttal horvát–dalmát–szlavón tárca nélküli miniszter is. Később, 1909. szeptember 23-ától az 1910-es választásokig igazságügy-miniszter is.

1917. augusztus 20-tól 1918. október 30-ig harmadszor volt miniszterelnök, ez idő alatt stabil kormánypártot akart létrehozni, ezért megalakította a 48-as Alkotmánypártot. 1917. szeptember 16-ától 1918. február 11-ig pénzügyminiszter, 1918. január 25-től február 11-ig földművelésügyi miniszter, 1918. május 8-ától október 31-ig belügyminiszter, 1920-tól a Közművelődési Tanács, 1921. április 16-ától haláláig az Országos Pénzügyi Tanács elnöke volt.

A második miniszterelnöksége (1906–1910) alatti ciklusban fia, ifj. Wekerle Sándor is országgyűlési képviselő volt az Országos Alkotmánypárt színeiben.

Wekerle Sándor volt az első magyar miniszterelnök, aki vagyon és összeköttetések nélkül – saját tudásának és felkészültségének köszönhetően – jutott el a legmagasabb kormányzati tisztségbe. Az Osztrák-Magyar Monarchia reálpolitikusa volt, széles körű, európai műveltséggel és látásmóddal. A demokratikus haladásért, a gazdasági fejlődéséért, a nemzeti célokért és a népjólétért küzdött, ezért nagy népszerűségnek örvendett a középosztály és a munkásság körében is. A fővároson kívül több vidéki nagyváros is díszpolgárává választotta. Pénzügyi-közgazdasági tehetségét, szakmai és politikusi teljesítményét kortársai Európa-szerte elismerték.

Házassága és gyermekei 1877. szeptember 17.-én a budapest-belvárosi főplébániatemplomban kötött házasságot a nemesi származású parnói Molnár Gizella (Baracs, 1856. november 17. – Nyáregyháza, 1936. június 20.),Magyar főnemesség genealógiája - PIM kisasszonnyal, akinek a szülei parnói Molnár István (1825–1907), a főrendiház tagja, Zemplén vármegye főispánja és nyéki Nyéky Leona (1836–1894) asszony voltak. A menyasszony anyai nagyszülei nyéki Nyéky Albert (1803–1858), földbirtokos és zombori Rónay Anna (1802–1889) asszony voltak. Wekerle Sándor és parnói Molnár Gizella frigyéből született: Wekerle Sándor Tivadar Pongrác (Budapest, 1878. június 26. – Budapest, 1963. december 23.), akadémiai oktató, gazdaságpolitikus, országgyűlési képviselő, pénzügyminiszter. Felesége csákói Geist Mária Lujza Erzsébet (Budapest, 1886. július 17. – Budapest, 1977. március 7.). dr. Wekerle Géza (Budapest, 1894. november 15. – Budapest, 1971. február 18.), jogász, honvéd huszárezred. tartalékos hadnagy. Felesége kezdivásárhelyi Vásárhelyi Erzsébet (1893. április 26. – Nyáregyháza, 1963. február 2.).

Munkássága thumb|left|Wekerle 1918 augusztusában a Keleti Vásár megnyitóünnepségén Nevéhez fűződik az aranyvaluta bevezetése 1892-ben. Első miniszterelnöksége idején hozta meg az Országgyűlés az úgynevezett egyházpolitikai törvényeket. Wekerle a kötelező polgári házasságra vonatkozó törvényjavaslat elutasítása miatt nyújtotta be lemondását. 1906. április 8-án alakított koalíciós kormányt a Fejérváry-kormány bukása után. Kormányának bukása után (1910. január 17.) – részben cukorbaja miatt is – egy időre visszavonult a politikai élettől.

Harmadik kormánya 1917. augusztus 20-án alakult, már az Osztrák–Magyar Monarchia szétesésének időszakában működött. Az utolsó magyar király, IV. Károly választójogi könnyítéssel, a nemzetiségeknek szánt engedményekkel próbálta egyben tartani a monarchiát. Ezek a kísérletek azonban 1918. október 30-án az őszirózsás forradalom alatt végleg kudarcba fulladtak. Nevéhez fűződik Kispest városrészének, a Wekerletelepnek a létrehozása.

1887–1896, 1906–1910, 1917–1918 és 1920–1921 között országgyűlési, illetve nagygyűlési képviselő, valamint 1914-től a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági, 1918-tól tiszteleti tagja.

Az első magyar kormányfő, aki háromszor is kormányt alakíthatott Magyarországon. Rajta kívül csak Nagy Imre és Orbán Viktor alakított ennyiszer kabinetet.

Történelmi emlékezete és kultusza A halála után bekövetkezett politikai változások miatt Magyarországon Wekerle Sándor érdemei sem a két világháború között, sem az 1945 utáni korszakban nem kaptak méltó elismerést.

Az 1990. évi rendszerváltást követően a történészek és a pénzügyi-közgazdasági szakemberek, majd a politikusok is szélesebb körben is újraértékelték, méltatták államférfiként és pénzügyi szakemberként felmutatott teljesítményét. 2006-ban vette fel nevét a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola. A kispesti Wekerletelepen civil kezdeményezésre 2008-ban állították fel első köztéri szobrát. 2011-2012-ig Wekerle Sándor Alapkezelő néven működött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pályázati forráskezelő intézménye. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2012-ben Wekerle-terv néven hirdette meg a magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiáját.

Móron emlékezete megőrzését kezdetben lokálpatrióta értelmiségiek karolták fel. Szülőházán a városi könyvtár akkori vezetője kezdeményezésre 1988-ban emléktáblát helyeztek el, majd 1992-ben megalapították a Wekerle Sándor Egyesületet. 1990-ben az első szabadon választott önkormányzattól a város egyik főutcája is visszakapta a Wekerle Sándor nevet. 1993-ban az önkormányzat posztumusz díszpolgári címet adományozott részre. A 2002-ben megépült modern móri szabadidőközpont is Wekerle Sándor nevét viseli.

2011-ben civil kezdeményezésre – Mór város politikai vezetése, a civil szervezetek, a gazdasági szereplők és a lakosság példaértékű összefogásával – a Wekerle Emlékév keretében állították fel egész alakos köztéri emlékművét. Az impozáns bronz szobor Nagy Benedek móri művész alkotása, amely Wekerle egykori szülőháza közelében a megújult Erzsébet téren található. 2014-ben avatták fel a Lamberg-kastély földszintjén a Wekerle-kiállítást, amelyben a nagy politikus után megmaradt levéltári anyagok, életrajzi és kortörténeti tablók láthatók. A Wekerle Emlékévet és a szoborállítást koordináló emlékbizottság tagjainak egy része magánszemélyként 2012-ben megalapította a Wekerle Sándor Életművét Gondozó Kulturális és Tudományos Alapítványt. Az alapítvány Mór város vezetésével és a civil szervezetekkel, hagyományőrzőkkel együttműködve ünnepségek és rendezvények szervezésével, díjak alapításával, népszerűsítő kiadványok és könyv megjelenítésével terjeszti és őrzi a nagy államférfi történelmi emlékezetét és példáját, honlapja a wekerlealapitvany.hu cím alatt érhető el.

Művei Die passive Handelsbilanz; Manzsche-Buchhandl, Wien, 1913 A háború gazdasági következményei; Pallas, Bp., 1915 (Hadi beszédek) Wekerle Sándor beszédei; Középeurópai Közgazdasági Egyesület, Bp., 1918 220px|bélyegkép|Sírja a Fiumei úti sírkertben (10/1-1-5). A Nemzeti sírkert része Történészi kutatások Wekerle Sándor különleges történelmi alakját, rendhagyó életpályáját a dualizmus időszakát kutató történészek is érdekesnek, napjainkig ható tanulságokkal szolgálónak találták, a rendszerváltás után szakfolyóiratokban, népszerű történelmi magazinokban több cikkben is bemutatták, elemezték tevékenységét. Szakmaiságát és alaposságát tekintve kiemelkedő Kárbin Ákos történész ilyen tárgyú munkássága, aki a családi hagyatékban is végzett kutatást és szakértőként közreműködött a Móron megvalósult Wekerle kiállítás összeállításában.

PhD Dr. Kárbin Ákos részéről a Wekerle kutatás során nyilvánosan közreadott munkák és írások:

Kéziratok

Wekerle és a valutareform. Eszterházy Károly Főiskola, Eszterházy Károly Főiskola, TDK dolgozat. Eger, 2008 Wekerle Sándor első miniszterelnöksége. Különös tekintettel az egyházpolitikai küzdelmekre. Eszterházy Károly Főiskola, Egyetemi Szakdolgozat, Eger, 2009 Wekerle Sándor és az Osztrák–Magyar Monarchia valutareformjának kezdeti lépései, 1889–1893. Döntéshozatal és megvalósítás. PhD Disszertáció. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történelemtudományi Doktori Iskola, Budapest, 2014

Könyvfejezet

Görög-Staub Károly – Patay Géza: Wekerle Sándor. Budapest, Helikon Kiadó, 2011. 270–294. A kötetben szereplő személyek életrajzai. Újat mondani Wekerle Sándor életéről. A Wekerle-biográfia lehetőségei és nehézségei. In: Személyiség és történelem – A történelmi személyiség. A történeti életrajz módszertani kérdései. Szerkesztette: Vonyó József. Budapest–Pécs, Kronosz Kiadó; Magyar Történelmi Társulat; Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2017. 475–491.

Szakcikkek

Ezüst vagy arany? Rendszerváltás a magyar pénzügyekben, az 1892. évi valutareform nemzetközi előzményei. In Rendszerváltások. Első Század tudományos folyóirat – különszám. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának kiadványa. Főszerkesztő: Faragó Gábor. Budapest, 2010. 23-54. Wekerle Sándor alakja a historiográfiában. In: Visszatekintés a 19–20. századra. ELTE BTK. Új- és jelenkori magyar történeti program. Főszerkesztő: Erdődy Gábor. Szerkesztők: Cúthné Gyóni Eszter – Wirthné Diera Bernadett. ELTE Történelemtudományok Doktori Iskola, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program, Budapest, 2011. 33–47. Wekerle Sándor politikai karrierjének kezdeti szakasza – az államtitkárságtól a pénzügyminiszterségig. Gazdasági Élet és Társadalom. A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Tudományos Folyóirata. Szerkesztette: Fülöp Vince. Budapest, 2011. I-II. szám. 249–268. Adalékok az 1892. évi magyar valuta-enquête történetéhez. In Mából a tegnapról. Képek Magyarország 19. és 20. századi történetéből. Főszerkesztő: Erdődy Gábor, Szerkesztők: Cúthné Gyóni Eszter – Wirthné Diera Bernadett, ELTE Történelemtudományok Doktori Iskola Új- és Jelenkori Magyar Történeti Program, Budapest, 2012. 11–28.