Stanisław Leszczyński (; Lwów, Lengyelország, 1677. október 20. – Lunéville, Lotaringia, 1766. február 23.), Lengyelország királya és Litvánia nagyfejedelme I. Szaniszló néven 1704 és 1709 között, majd 1733 és 1736 között újra, ezt követően Lotaringia és Bar hercege 1737-től 1766-ban bekövetkezett haláláig. A lengyel grófi Leszczyński család tagja.
Sobieski János halálát követően osztrák és orosz támogatással a szász választófejedelmet, Erős Ágostot választották a Lengyel–Litván Nemzetközösség élére. Az ország Ágost vezetésével részt vett a nagy északi háborúban, ám sorozatos katonai és területi veszteségeket szenvedett el, amely destabilizálta országát. A svédek, miután megsemmisítő vereséget mértek a szász és a lengyel–litván csapatokra, 1704-ben leváltották Ágostot és Leszczyńskit segítették a trónra.
1709-ben szövetségese, XII. Károly svéd király vereséget szenvedett az oroszoktól a poltavai csatában, majd száműzetésbe kényszerült az Oszmán Birodalomba. Ennek eredményeképp Ágost orosz segítséggel visszatért a lengyel–litván trónra, menekülésre kényszerítve Leszczyńskit és családját, aki ugyan lengyel trónigényéről lemondott, ám királyi címéről nem. Amíg Károly oszmán száműzetésében volt, Leszczyński megkapta a Német-római Birodalom egy kicsiny államát, Pfalz–Zweibrücken hercegségét, ami svéd koronatartomány volt. Károly 1719-ben bekövetkezett halálát követően francia támogatással az Elzászban található Wissembourgba költöztek. Ebben az időben, 1725-ben vette feleségül leányát, Leszczyńska Máriát XV. Lajos francia király.
Erős Ágost 1733-as halálával kirobbant a lengyel örökösödési háború. Ahogy Sobieski halálát követően is történt, külföldi erők beavatkozásával zajlott a Szejm királyválasztása. Annak ellenére, hogy nagyszámú orosz csapatok tartózkodtak az országban, Leszczyńskit újra megválasztották lengyel királynak. Az oroszok ezt követően arra ösztönözték a szakadár nemesek egy kicsiny csoportját, hogy tartsák meg saját választásukat, és II. Frigyes Ágostot, az elhunyt király fiát válasszák uralkodójuknak. A háború szinte azonnal kitört, ami valójában a Bourbonok és a Habsburgok közti hatalmi versengés volt. A harcoknak 1735-ben lett vége, majd 1736 januárjában Stanisław hivatalosan is lemondott lengyel királyi címéről, kárpótlásul pedig megkapta élete végéig Lotaringia és Bar hercegségét.
Leszczyński lotaringiai hercegként aktívan igazgatta új birtokait: számos kulturális és jóléti intézmény alapjait fektette le. A művészetek pártfogoltjaként élénk kulturális központtá alakította lunéville-i székhelyét. Emellett politikafilozófiával is foglalkozott: párbeszédet folytatott Jean-Jacques Rousseau-val, és filozófiai értekezéseket írt anyanyelvén, lengyelül, így a lengyel felvilágosodás egyik kulcsszereplőjévé is vált. 1766-os halálát követően birtokai és címei vejére, XV. Lajos királyra szálltak.
Élete Származása left|65px
Stanisław Leszczyński lengyel herceg (szlachta) 1677. október 20-án született a galíciai Lwówban, az első Lengyel Nemesi Köztársasághoz (Rzeczpospolita) tartozó Ruténiai vajdaság fővárosában.
Édesapja a Wieniawa nemzetségből származó Rafał (Rafael) Leszczyński herceg, birodalmi gróf (1650–1703) volt, Bogusław Leszczyński alkancellár (1612–1659) és Anna Denhoffówna grófnő fia, 1687-től Poznań vajdája, 1702-től a korona főkincstárnoka (podskarbi wielki koronny). A német-római birodalmi grófi rangot (Reichsgraf) a Leszczyński család egyik ősapja 1473-ban kapta III. Frigyes császártól.
Édesanyja Anna Jabłonowska lengyel hercegnő (1660–1727) volt, Stanisław Jan Jabłonowski hetman (1634–1702) és a Grzymała-nemzetségből való Marianna Kazanowska grófnő (1643–1687) leánya. Stanisław herceg volt szüleinek egyetlen gyermeke.
Ifjú korában, 1695–1696 között III. (Sobieski) János lengyel király szolgálatában diplomáciai megbízatásokat teljesített Európában. A király halála után, 1697-ben a szász Wettin-házból származó I. Frigyes Ágost szász választófejedelem (Erős Ágost) lett a lengyel–litván perszonálunió (Rzeczpospolita) uralkodója, II. Ágost néven, Ausztria és Oroszország erős támogatásával. Stanisław Leszczyński herceg maga is részt vett az új uralkodó megválasztásában, és aláírta a II. Ágost beiktatásáról szóló törvénycikkeket.
A következő években magas állami tisztségeket töltött be: 1696-ban Odolanów sztarosztája, 1697-től a Lengyel Korona főpohárnoka (podczaszy wielki koronny) lett. 1699-től apja örökébe lépett, Poznań vajdájává nevezték ki. Birtokai Poznań környékén, a mai Nagy-lengyelországi vajdaság (Województwo Wielkopolskie) területén feküdtek, a család lakóhelye Rydzyna város volt.
Házassága, gyermekei 1698-ban, 21 éves korában feleségül vette a Łodzia nemzetségből származó, 18 éves Katarzyna Opalińska grófnőt (kasztelana) (1680–1747), Jan Karol Opaliński poznańi grófnak (kasztelan) és Zofia Anna Czarnkowska grófnőnek leányát. Két leányuk született: Anna Leszczyńska hercegnő (1699–1717) és Maria Karolina Zsófia Leszczyńska (1703–1768), 1725-től francia királyné.
Első uralkodása (1704–1709)
left|65px 1700-ban kitört a nagy északi háború. Erős Ágost lengyel és szász erői – az orosz–dán szövetség haditerve szerint – ostrom alá vették Livónia fővárosát, Rigát. XII. Károly svéd király hadereje azonban bevonult Lengyelországba, november 19-én a narvai csatában vereségét mért az orosz seregekre, majd 1701. július 19-én az egyesült szász–lengyel haderőre. 1702-ben elfoglalta Varsót, majd Krakkót. A szász-lengyel erők sorozatos vereségei megosztották a lengyel arisztokráciát. 1704–1709 között Lengyelországban trónviszály és polgárháború alakult ki.
1704. február 16-án – XII. Károly hadseregének árnyékában – megalakult a varsói konföderáció, amelyet Michał Stefan Radziejowski, Gniezno érseke, a lengyel-litván unió prímása szervezett. Ez a háború azonnali befejezését követelte. II. Ágost hívei május 20-án a sandomierzi konföderációba tömörültek. Stanisław Leszczyński a varsói konföderáció résztvevőihez csatlakozott, nevükben béketárgyalásokat kezdett XII. Károllyal. Királyválasztó gyűlést (szejmet) hívott össze, amelynek tagjai megfosztották trónjától a szász II. Ágostot, interregnumot hirdettek ki, majd 1704. július 12-én Stanisław Leszczyński herceget megválasztották Lengyelország királyává és Litvánia nagyhercegévé, I. Szaniszló néven. Néhány hónappal később Szász Ágost hadserege váratlanul beütött Varsóba, Szaniszlónak és családtagjainak mindent hátrahagyva a svéd hadsereg táborába kellett menekülniük. 1705. október 4-én azonban Varsóban ünnepélyes keretek között megtörtént a koronázás. XII. Károly új koronát és koronázási jelvényeket ajándékozott Szaniszlónak, mivel az eredetieket II. Ágost magával vitte Szászországba. Erős Ágost a választást trónbitorlásnak minősítette, mivel törvényes királyt csak a teljes lengyel nemesség gyűlése választhatott volna.
I. Szaniszló király mindenekelőtt az egész Lengyel-Litván Unió (Rzeczpospolita) nevében katonai szövetséget kötött Svédországgal az Orosz Birodalom ellenében. 1704. augusztus 30-án az Erős Ágostot támogató sandomierzi konföderáció viszont – szintén az egész Rzeczpospolita nevében – Nagy Péter cárral kötött szövetséget. Szaniszlónak a háború kritikus szakaszában sikerült dezertálásra bírnia Ivan Mazepa kozák hetmant, aki ezután kozákjaival a svédek oldalán harcolt a Szaniszló király által megszervezett kontingenssel együtt.
1706-ban XII. Károly elfoglalta Szászországot is, és az altranstädti békeszerződésben hivatalosan lemondatta trónjáról II. Ágostot. Szaniszló király helyzete azonban ingatag maradt, trónján maradása kizárólag a svéd király katonai sikerein múlott. 1709-ben az orosz hadsereg poltavai győzelmével a svéd haderő megsemmisült, és XII. Károly az Oszmán Birodalomba menekült üldözői elől. II. Ágost király orosz katonai támogatással visszaszerezte trónját. Leszczyński Szaniszló egész családjával együtt menekülni kényszerült Lengyelországból.
Első száműzetése left|65px Szaniszló király Krassow svéd tábornok visszavonuló hadseregével tartott, amely Stettinen, Stralsundon és Kristianstad át Svéd-Pomerániába húzódott. 1706-ban itt találkozott Jacob Heinrich von Flemming tábornaggyal, II. Ágost követével, akivel lemondásának és hazatérésének feltételeiről tárgyalt. Végül lengyel trónigényéről lemondott, de királyi címéről nem, ehhez egyetlen megmaradt támogatója XII. Károly svéd király ragaszkodott.
1712-ben a leköszönt Szaniszló király a moldáviai Benderben csatlakozott XII. Károly svéd királyhoz. Az Oszmán Birodalom területéről kiinduló katonai akciókat szerveztek II. Ágost uralmának megingatására. A győztes Erős Ágost király ezért Leszczyńskit felségárulónak nyilvánította és megfosztotta minden lengyelországi birtokától.
Lengyel királyi címéről XII. Károly továbbra sem engedte lemondani, viszont 1714. július 4-én átmeneti megoldásként átadta neki egyik saját hűbéri birtokát, a saar-vidéki Pfalz–Zweibrücken (francia neve: Palatinat–Deux-Ponts) hercegséget, amely Lotaringia és Bar Hercegségeinek határán feküdt. Itt a család rangjához méltó, de szerény költségvetésű udvart tarthatott fenn. Leszczyński Szaniszló is hódolhatott szenvedélyeinek, a művészeteknek és a zenének. 1717-ben idősebbik leánya, Anna hercegnő 18 éves korában tüdőgyulladást kapott és a gräfinthali kolostorban meghalt.
1718-ban, XII. Károly halála után Leszczyński Szaniszlónak és családjának el kellett hagynia a Pfalz-Zweibrücken Hercegséget. Az elűzött király élete nem volt biztonságban. Ellenfele, Erős Ágost több merénylőt is ráküldött, egyiküknek sikerült is a közelébe férkőznie, de Szaniszló sebesülten túlélte a merényletet. Lipót Józseftől (1679–1729), Lotaringia és Bar uralkodó hercegétől, a későbbi I. Ferenc német-római császár apjától kért menedéket. A francia király engedélyével a biztonságos elzászi francia katonavárosokba, Petit-Landauba és Wissembourgba költözhettek. Lakóhelyüket II. Fülöp orléans-i herceg (1674–1723), az elhunyt XIV. Lajos unokaöccse, a Francia Királyság régense jelölte ki, aki kegydíjat folyósított és testőrséget is biztosított a család tagjainak.
Wissembourgi éveik idején a francia kormány megfelelő feleséget keresett a fiatal és gyenge egészségű XV. Lajos király számára. A nagyhatalmak favoritjai kiestek, a rivalizáló Orléans és Condé-ház egymás elleni intrikái nyomán a lengyel Leszczyńska Mária lengyel királyi hercegnő neve maradt fenn a rostán. 1725-ben a főminiszter, Bourbon–Condé herceg megkérte Leszczyński Szaniszlótól 22 éves leányának kezét a 15 éves király számára. A hercegnő ünnepélyes esküvőjét XV. Lajossal 1725. szeptember 5-én tartották Fontainebleau-ban, szülei a chambord-i kastélyba költöztek, itt is laktak 1733-ig, Leszczyński Szaniszlónak a lengyel királyi trónra való visszatéréséig.
Második uralkodása (1733–1736) left|65px
1733 elején elhunyt Leszczyński Szaniszló ellenfele, II. Ágost lengyel király. Trónját jog szerint fia, II. Frigyes Ágost szász választófejedelem (1696–1763) örökölte.
Leszczyński Szaniszló, XV. Lajos király apósa úgy vélte, vejének segítségével visszaszerezheti trónját. Lajos új főminisztere, Fleury bíboros számára indifferens volt a jövendő lengyel király személye, de gátat akart vetni az Orosz és a Habsburg Birodalom térnyerésének Észak- és Kelet-Európában. Leszczyński Szaniszló trónigénye kiváló ürügyet nyújtott az Ausztria elleni beavatkozásra, és a Német-római Birodalomhoz tartozó Lotaringiai Hercegség megszerzésére is. Lotaringia és Bar hercege, az ifjú Ferenc István herceg VI. Károly császár leányának, Mária Terézia főhercegnőnek jövendőbelije volt, e házasság révén a Habsburg érdekterület veszélyesen közel került volna Franciaország határaihoz. XV. Lajos ezért Stanisław Leszczyński trónigényét támogatta.