bélyeg|250px|A Donyec-medence mai médiadefiníciója A Donyec-medence (ukrán: Донецький басейн, átírva Doneckij baszejn; oroszul: Донецкий бассейн, Donyeckij basszejn) történelmi, kulturális és gazdasági régió, amely a rajta keresztülhaladó Donyec folyóról kapta a nevét.
A Donbasz (ukránul Донба́с, oroszul Донба́сс) szóösszerántás a medence orosz, illetve ukrán nevéből; a Donyecki és Luhanszki régiók azon részének népszerű elnevezése, amelyek a Donyec-medencén belül helyezkednek el.
Kiterjedésére különböző meghatározások léteznek, hivatalosan soha nem jelölték ki határait. A leggyakoribb ma is használt meghatározás szerint a Donecki és a Luhanszki területet foglalja magába. A történelmi Donyeci-szénmedence vidékébe nem tartoztak bele ezeknek a területeknek egyes részei, de hozzátartozott a Dnyipropetrovszki terület és Dél-Oroszország.
Ugyanez a neve egy eurorégiónak is, amelyhez az ukrajnai Donecki- és Luhanszki terület, valamint az oroszországi Rosztovi terület tartozik.
A Donyec-medence volt a történelmi határ a zaporizzsjai kozákok és a doni kozákok között.
Fontos szénbányászati régió a 19. század vége óta, mely egyben nehézipari régióvá is alakult.
2014 márciusában, a 2014-es ukrán forradalom és az ukrajnai orosz katonai beavatkozás után a Donyec-medence nagy területein alakultak ki oroszbarát zavargások. Ezek háborúba torkolltak az oroszbarát szeparatisták és az első Jacenyuk-kormány között. A felkelők független köztársaságokat kiáltottak ki, amelyeket nem ismert el a nemzetközi közösség.
A ma is folyó háború előtt a Donyec-medence volt Ukrajna legsűrűbben lakott régiója a főváros, Kijev után. Nemhivatalos „fővárosa”, Doneck az ország ötödik legnagyobb városa. Százezernél nagyobb lakosságú városai Luhanszk, Mariupol, Makijivka, Horlivka, Kramatorszk, Szlovjanszk, Alcsevszk, Szjevjerodoneck és Liszicsanszk. Jelenleg Kramatorszk a Donecki terület ideiglenes közigazgatási központja, a luhanszki területé pedig Szjevjerodoneck. A szeparatista oldalon Doneck, Makijivka és Horlivka a Donyecki Népköztársaság, Luhanszk és Alcsevszk a Luganszki Népköztársaság legnagyobb városa.
Története bélyeg|bal|250px|Szegények szenet gyűjtenek egy kimerült bányában. Nyikolaj Kaszatkin, 1894 A Donyec-medence néven ismert régió a 17. század második feléig ritkán lakott volt. Ekkor doni kozákok telepedtek meg itt."Donets Basin" (Donets Basin), pp.135-136 in: Historical Dictionary of Ukraine. Ivan Katchanovski, Zenon E. Kohut (ukrán: Зенон Когут), Bohdan Y. Nebesio, Myroslav Yurkevich. Lanham : The Scarecrow Press, Inc., 2013. 914 p. A régió első városát 1676-ban alapították Szolanoje néven (ma Szoledar), a frissen felfedezett sókészletekből eredő üzleti lehetőségek kihasználására. A mai Donyec-medence akkortájt a Vad-mező (ukránul Дике Поле, átírva Dike Pole) néven volt ismert. Főképp a Zaporozsjei Had nevű kozák hetmanátus és a Krími Tatár Kánság ellenőrizte a 18. század közepéig-végéig. Ekkor az Orosz Birodalom meghódította a hetmanátust és a kánságot. A meghódított területet Újoroszország (oroszul Новороссия, átírva Novorosszija) névre keresztelték. Az ipari forradalom európai térhódításával párhuzamosan, a 19. század közepétől-végétől elkezdték kiaknázni a terület szénkészleteit. Az első dokumentált lelőhelyet Torecknél 1721-ben fedezték fel. Ekkor kezdték el a Donyeci-szénmedence (ukránul Doneckij vuhilnij baszejn) rövidítéseként a Donbasz nevet is használni, a Donyec folyó menti területekre utalva, ahol a szénmezők jó része volt. A szénbányászat fellendülése a népesség gyors növekedését hozta. A betelepülők főleg oroszok voltak. A terület járásai – Bahmuti, Szlovjanszerbszki és Mariupoli – a Jekatyerinoszlavi kormányzósághoz tartoztak.
Donecket, a régió ma legfontosabb városát 1869-ben alapította John Hughes brit üzletember Olekszandrivka régi zaporizzsjai kozák város helyén. Hughes acélüzemet és számos szénbányát hozott létre a régióban. A várost eredetileg róla nevezték el Juzovkának (oroszul Юзовка). Juzovka és más városok fejlődése földnélküli parasztok tömegeit vonzotta ide az Orosz Birodalom távoli kormányzóságaiból.Olga Klinova. ""Если вместо головы снаряд…". Як формувалась ідентичність Донбасу (If instead of head, there is a gunshell. How the Donbas identity was formed)". Ukrayinska Pravda (Istorychna Pravda). 11 December 2014
Az 1897-es népszámlálás szerint a régió lakosságának 52,4 százaléka ukrán, 28,7 százaléka orosz volt. A görögök, németek, zsidók és krími tatárok szintén jelentős részarányt képviseltek, főképp a mariupoli körzetben, ahol a lakosság 36,7 százalékát alkották. Mindezek ellenére az ipari munkásság zömét oroszok alkották. Az ukránok vidéken domináltak, a városi lakosok viszont sok helyütt szinte csak oroszok voltak. A városokba költöző ukránokat az orosz lakosság gyorsan asszimilálta.
A szovjet időszakban Éhínség, kozáktalanítás, eloroszosítás bélyeg|Szovjet propagandaplakát 1921-ben: „A Donbasz Oroszország szíve” Az 1917–1922-es oroszországi polgárháborút követően az ukránok lakta egyéb területekkel együtt a Donyec-medence is az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság része lett. 1919 és 1921 közt a régió ukránul beszélő kozákjai a kozáktalanítás bolsevik politikája, tömeges mészárlás és kitelepítés áldozataivá váltak. A Donyec-medence ukránjait is megtizedelte az 1932-es és 1933-as évek éhínsége, a holodomor és Sztálin eloroszosítási politikája is. Az éhezés javarészt az ukrán etnikumú parasztokat sújtotta, akik a szovjetek szerint amúgy is az osztályellenség, a kulákok kategóriájába tartoztak. A nagy-britanniai Ukránok Szövetsége adatai szerint a mai Luhanszki terület népessége negyedével csökkent az éhínség következtében, a Donecki területen pedig 15-20 százalékkal. Egy becslés szerint az Ukrajnában éhenhaltak 81,3 százaléka ukrán volt, és csak 4,5 százaléka orosz.Sergei Maksudov, "Losses Suffered by the Population of the USSR 1918–1958", in The Samizdat Register II, ed. R. Medvedev (London–New York, 1981)
A második világháború A Donyec-medence a második világháborút is nagyon megsínylette. A háború előtt nyomor és élelmiszerhiány sújtotta, megnövelték az üzemekben a munkaidőt, és akik nem teljesítették a megemelt normákat, azokat letartóztatták. Adolf Hitler a Donyec-medence erőforrásait nélkülözhetetlennek tekintette a Szovjetunió lerohanására kidolgozott Barbarossa hadművelet sikeréhez. 1941 és 1943 között a Donyec-medence a Wehrmacht megszállása alatt volt. Ipari dolgozók ezreit szállították erőszakkal munkára Németországba. Az akkori Sztálini területen (a mai Donecki terület) a megszállás során 279 ezer civilt öltek meg. A Vorosilovgrádi területen (ma Luhanszki terület) 45 649 embert. A németeket az 1943 augusztusi donbaszi offenzíva űzte ki. A háború lerombolt, néptelen vidéket hagyott maga után.
Az újjáépítés, újranépesítés időszakában nagy számban érkeztek orosz munkások, tovább tolva el az etnikai arányokat. 1926-ban 639 ezer volt a Donyec-medence orosz etnikumú népessége. 1959-re a számuk 2,55 millióra nőtt. Az 1958-59-es szovjet oktatási reform tovább erőltette az oroszosítást, és az ukrán nyelvű oktatás szinte megszűnt a Donyec-medence területén. AZ 1989-es népszámlálás idején a népesség 45 százaléka vallotta magát orosznak.
A független Ukrajna bélyeg|210px|A doni kozákok emlékműve Luhanszkban. „A dicsőség és szabadság fiainak” Az 1991-es ukrajnai függetlenségi népszavazásban a Donecki terület szavazóinak 83,9 százaléka és a Luhanszki területi szavazók 38,6 százaléka foglalt állást amellett, hogy Ukrajna szakadjon ki a Szovjetunióból és váljon függetlenné. A részvételi arány magas volt: a Donecki területen 76,7 százalék, a Luhanszki területen 80,7 százalék. A következő években azonban a régió gazdasága gyorsan hanyatlott. 1993-ra az ipari termelés összeomlott, az átlagbér 1990-hez képest 80 százalékkal zsugorodott. A Donyec-medence válságba süllyedt, és sokan a kijevi kormányt vádolták rossz kormányzással és hanyagsággal. 1993-ban a Donyeci-szénmedence bányászai sztrájkba kezdtek, amit Lewis Siegelbaum történész úgy írt le, mint „a donyeci régió és az ország többi része közti küzdelem”. A sztrájkolók egyik vezetője azt mondta, a donyeciek azért szavaztak a függetlenségre, mert azt akarták, hogy a hatalom a helyiekhez, vállalkozásokhoz, városokhoz kerüljön, és nem centralizált hatalmat, ami Moszkvából Kijevbe költözött.
A sztrájk után, 1994-ben a független Ukrajna első parlamenti választásával (1994) egyidőben véleménynyilvánító népszavazást rendeztek a Donyecki és a Luhanszki területeken. A kérdések közt szerepelt, hogy az oroszt Ukrajna egyik hivatalos nyelvévé kellene-e tenni, hogy legyen-e közigazgatási nyelv a két területen, hogy Ukrajna alakuljon-e föderációvá, és szorosabb kapcsolatokra van-e szükség a Független Államok Közösségével A szavazók közel 90 százaléka igennel válaszolt ezekre a kérdésekre. Egyik dolog sem valósult meg: Ukrajna nem föderalizálódott, az ukrán maradt az egyetlen hivatalos nyelv és a Donyec-medence nem kapott autonómiát. A donbaszi sztrájkolók gazdasági engedményeket kaptak Kijevtől, amelyek segítségével a válság enyhült.
Az 1990-es évek hátralévő részében még voltak további kisebb sztrájkok, de az autonómia-követelések lanyhultak. A Donyec-medence iparának sok üzemét, bányáját bezárták, a Világbank sürgette liberalizációs reformok részeként. Leonyid Danilovics Kucsma ukrán elnököt, aki az 1994-es ukrajnai elnökválasztáson nyerte el hivatalát, az 1999-es ukrajnai elnökválasztáson megerősítették hivatalában. Kucsma gazdasági segélyt adott a Donbasznak, fejlesztési pénzeket felhasználva, hogy így erősítse politika támogatását a régióban. A 2000-es évek elején az oligarchák néven emlegetett politikai elit kezében összpontosult a hatalom a Donyec-medencében. Az állami tulajdonú ipar privatizációja nagyszabású korrupciót szült. A régió történésze, Hiroaki Kuromiya „donyec-medencei klán” néven emlegeti ezt az elitet. A „klán” prominens tagjai közé tartozott Viktor Fedorovics Janukovics és Rinat Leonyidovics Ahmetov.
Ukrajna más részeiben a 2000-es években olyan nézetek terjedtek el a Donyec-medencéről, hogy „kötekedő kultúrájú”, „szovjet pöcegödör”, „maradi”. Viktor Tkacsenko publicista például azt írta a régióról a Narodne szlovo című újságban, hogy „ötödik hadoszlop”, és hogy ukránul beszélni a régióban „az egészségedre és az életedre nézve nem biztonságos”. A Donyec-medencében sokkal nagyobb a kommunistákról elnevezett városok és falvak száma, mint Ukrajna más vidékein. In Ukraine rename 22 cities and 44 villages, Ukrayinska Pravda (4 June 2015) Ennek a külső képnek az ellenére az 1990-es és a 2000-es években végzett közvélemény-kutatások még azt mutatták, hogy erős az Ukrajnában maradás támogatottsága, de gyenge a szeparatizmusé.
A kelet-ukrajnai háború idején (2014 óta)
bélyegkép|jobbra|220px|A Donyecki Népköztársaság és a Luganszki Népköztársaság fekvése. Zárójelben a települések orosz neve van 2014. március elején oroszbarát és kormányellenes csoportok demonstrációi kezdődtek a régióban, reakcióként a 2014-es ukrán forradalomra és az Euromajdan mozgalomra, miután a Krím csatlakozott az Oroszországi Föderációhoz. Mindez része volt az Ukrajna számos területén végigsöprő oroszbarát zavargásoknak, és áprilisra háborúba torkollott a szeparatisták és az ukrán kormány között. A felkelők kikiáltották a Donyecki Népköztársaságot és a Luganszki Népköztársaságot. Megpróbálták létrehozni továbbá a Harkovi Népköztársaságot is.Общественники, взявшие на себя обязанности депутатов, провозгласили Харьковскую республику ám ezt az ukrán biztonsági erők rövid időn belül elfojtották.В Харькове задержаны более 60 человек