Francis Bacon (Dublin, 1909. október 28. – Madrid, 1992. április 28.) ír születésű brit festő. Közismertté üres felületekkel dolgozó, groteszk, érzelmileg fűtött nyers képei tették. Bacon szerencsejátékos és „élvhajhász” volt. Festeni húszas évei elején kezdett, de harmincas évei közepéig csak szórványosan és rendszertelenül festett. Ekkoriban lakberendezőként működött.
Levonta a következtetést, hogy a művészi pályáját túlságosan lelassítja az olyan anyagok keresése, amelyek érdeklődését leköthetik. Művészi áttörését az 1944-es triptichon festménye hozta meg, melynek címe Három tanulmány a Keresztrefeszítéshez. A kép közvetlen utánérzése a második világháborúnak, s ez teremtette meg tekintélyét, mint az emberi viszonyok kivételesen sivár bemutatójának. Elvont figurái tipikusan izolált geometriai formák, a sima, semmit nem ábrázoló hátterek előtt.
Az 1960-as évek közepétől főleg barátait, ivócimboráit festette le vagy önálló képeken, vagy triptichonokon. Szerelmesének, George Dyernek az öngyilkossága után a festészete egyre inkább sötétté, befelé nézővé, az idő múlásával és a halállal foglalkozóvá vált. Ennek a korszaknak a csúcspontja az 1982-es „Önarckép tanulmány” és az 1985-86-os „Önarckép Triptichon tanulmány”.
Szeszélyes egzisztencialista kinézete ellenére a David Sylvesterrel folytatott beszélgetések szellemes és élénk személyiségnek mutatják be. Bacon személyesen vonzó és karizmatikus, jól olvasható és vitathatatlanul meleg művész volt, de középkorúként sok estét töltött el evéssel, ivással és szerencsejátékkal a londoni Sohóban hasonló gondolkodású barátaival, mint Lucian Freud (bár vele az 1950-es években összekülönbözött, amire soha nem adtak magyarázatot), John Deakin, Muriel Belcher, Henrietta Moraes, Daniel Farson, Tom Baker és Jeffrey Bernard.
Dyer öngyilkossága után nagymértékben elhatárolódott ettől a körtől, és miközben a társadalmi életben még mindig aktív volt, a szerencsejáték és ivás iránti szenvedélye sem szűnt meg, Platonikus és atyai kapcsolatot alakított ki végleges örökösével, John Edwardsszal.
Robert Hughes művészetkritikus „Willem de Kooninggel együtt a 20. századi Anglia, vagy talán az egész világ legengesztelhetetlenebb lírai művészeként” írta le. A nyugtalanító emberi alak legfontosabb festőjeként volt ismert a 20. század 50-es éveiben.
Az 1990-es évek végén néhány, korábban elpusztultnak vélt alkotása is előkerült, köztük az 1950-es évek elején festett „pápák” és az 1960-as évek portréi. Ezek a képek ismételten az árverések árainak csúcsára ugrottak. 2013-ban a „Lucian Freud (Három Tanulmány)” képsorozata világrekordot állított be árverésen.
Korai évei Francis Bacon egy ápolóotthonban született a régi György korabeli Dublinban, a Lower Baggot Street 63.-ban, szülei ausztrálok voltak.
Apja, Anthony Edward Mortimer kapitány ("Eddy") Bacon South Adelaide-ben született Ausztráliában, apja angol, anyja ausztrál. Édesapja, a búr háború veteránja volt, versenylótréner, míg édesanyja, Christina Winifred Firth, (Winnie) egy sheffieldi acélipari vállalkozás és szénbánya örököse volt. Atyja Sir Nicholas Baconnak a leszármazottja volt, aki Sir Francis Baconnak, az Erzsébet-kori államférfinak, filozófusnak és esszéistának a féltestvére volt. Ükanyja, Lady Charlotte Harley jól ismerte Lord Byront, aki "Ianthe"-nek nevezte, és neki dedikálta ismert versét, a „Childe Harold zarándoklatát”. Amikor Bacon apai nagyapja lehetőséget kapott Viktória királynőtől, hogy újjáélessze Oxford Lordjának címét, ezt pénzügyi okokból visszautasította. Baconnak volt egy bátyja, Harley, két ifjabb nővére, Ianthe és Winifred, valamint egy öccse, Edward. A család dajkája, Jessie Lightfoot, úgynevezett "Nanny Lightfoot", aki Cornwallból származott, egy anyafigura a családban, aki a haláláig szoros kapcsolatban maradt Baconnal. Az 1940-es években segítette őt londoni szerencsejáték-házak fenntartásában.
A család gyakran költözött, többször is oda-vissza költöztek Írország és Anglia között, ez az évek során a művészben állandó bizonytalanság érzést keltett. 1911-ben a család a Cannycourt-házban, Kilcullen közelében, Kildare megyében élt, majd később Londonba költözött a Westbourne Terrace-be, közel ahhoz a helyhez, ahol Bacon apja a Territorial Force Records Office-ban dolgozott. Az első világháború után a család visszatért Írországba.
Bacon az anyai nagyanyjával és mostoha nagyapjával, Winifred és Kerry Supple-vel, Farmleigh-ban, Abbeyleix-ben, County Laoisban élt, bár a család többi része ismét anyja születési helyére, a Killare megyei Naas közelében fekvőt Straffan Lodge-ba költözött. Gyermekként Bacon félénk volt, élvezte a nőies öltözködést. Ez, párosulva a nőies viselkedéssel, felháborította az apját.
1992-ben derült fény egy történetre, amikor az apja felfedezte, hogy Francist az istállóban a lovászok lovagolták. 1924-ben a szülei Gloucestershire-be költöztek, először a gotheringtoni Prescott-házba, majd a Linton-házhoz a Herefordshire határán.
A Firth család otthonában, a Suffolkban lévő Cavendish Hallban, a Firth család otthonában, a Suffolkban lévő Cavendish Hallban, egy Eton-díszítésű, gyöngyös ruhadarab, rózsaszín, magas sarkú cipő és egy hosszú cigarettatartó volt Francisnél. 1926-ban a család visszatért a Straffan Lodgeba. Ianthe, tizenkét évvel fiatalabb nővére emlékeztetett arra, hogy Bacon hölgy-rajzain cloche sapkákat és hosszú cigarettatartókat rajzolt. Később, még abban az évben Francist kivették a Straffan Lodge-ból, miután az apja egy nagy tükör előtt meglátta az anyja fehérneműjében.
London, Berlin, Párizs Bacon 1926 második felét Londonban töltötte, hetente három fontot kapott anyja Trust Fund alapjából, Nietzschét olvasott. Bár nyomorgott, Bacon úgy gondolta, hogy ha nem fizeti a bérleti díjat, és néha lopkod egy kicsit, az elegendő a túléléshez. Jövedelmének kiegészítéseként rövid ideig próbálkozott háztartási alkalmazottként dolgozni, bár élvezte a főzést, unatkozott és felmondott. A Sohóban, a Polish Streeten telefonos közvetítő állásban dolgozott egy olyan üzletben, amely női ruhákat árusított. Kidobták, miután egy vitriolos tollal írt levelet küldött a tulajdonosnak.
Bacon hamarosan a londoni homoszexuális alvilágban találta magát, tudván, hogy képes bizonyos gazdag embereket vonzani, amit gyorsan kihasznált, ízlelte a jó ételeket és borokat. Az egyik Winnie egy rokona volt, egy másik versenyló tenyésztő, Harcourt-Smith, aki híres volt férfiasságáról. Bacon azt állította, hogy az apja megkérte ezt a "nagybátyját", hogy vegye "kezébe", és "csináljon belőle férfit". Francisnek bonyolult kapcsolata volt apjával, miután felismerte, hogy szexuálisan vonzódik hozzá.
1927-ben Bacon Berlinbe költözött, ahol látta Fritz Lang „Metropolis”-át és Szergej Eisenstein „Patyomkin cirkálóját”. Ez később katalizátora lett művészi képzelőerejének.
Bacon két hónapot töltött Berlinben, bár Harcourt-Smith elhagyta egy hónap után - "Természetesen hamarosan elege lett belőlem, és elment egy nővel... Nem igazán tudtam, mi a teendő, ezért lógtam egy ideig, aztán, mivel sikerült egy kis pénzt megtartani, úgy döntöttem, hogy Párizsba megyek.” Bacon Párizsban töltötte a következő majd másfél évet. Találkozott Yvonne Bocquentin zongoristával és műértővel egy kiállítás megnyitóján.
Annak tudatában, hogy szüksége van a francia nyelvre, Bacon három hónapig élt Madame Bocquentinnel és családjával Chantilly közelében lévő házukban. Párizsba utazott, hogy látogassa a város művészeti galériáit. A châtilloni kastélyban (Musée Condé) látta Nicolas Poussin „Az ártatlanok mészárlását”, egy olyan festményt, amelyet gyakran említ a későbbi munkáiban. Chantillyből egy olyan kiállításra látogatott, amely festmények vásárlására inspirálta őt.
Vissza Londonba Bacon 1928 végén vagy 1929 elején érkezett Londonba, és belsőépítészként kezdett dolgozni. Talált egy stúdiót a 17 Queensberry Mews Westben (South Kensington). A felső emeletet megosztották Eric Aldennel - aki az első gyűjtője lett - és gyermekkori dadájával, Jessie Lightfoottal. Bacon "úri társaság"-ként hirdette magát, a The Timesban, a címlapon (ezután a személyes üzenetek számára fenntartott helyet használta). A Nanny Lightfoot által alaposan kiválogatott számos válasz közül Douglas Cooper egy idős unokatestvére volt az egyik, aki az egyik legszebb modernkori angol művészeti gyűjtemény birtokosa volt. Az úr, miután fizetett Baconnek a szolgálataiért, részmunkaidős munkát ajánlott egy londoni klubban, ahol telefonos operátort kerestek. Cooper segítette Bacon képességeinek fejlesztését bútorok és belső terek tervezésében. Cooper egy hadihajó szürke asztalt szállított ebben az időszakban Baconnek.
1929-ben, amikor a Dover utcai Bath Clubban telefonközpontosként dolgozott, találkozott Eric Hall-lal, aki patrónusa és szeretője lett, kapcsolatuk gyakran kínos veszekedéssel járt. Bacon első bemutatója 1929 telén, a Queensberry Mews-ban volt, szőnyegeket és bútorokat mutatott be. Talán megjelent a Festett kép /Painted Screen/ (kb. 1929-1930-ban) és az Akvarell (1929) c. vízfestményét, a legkorábbi fennmaradt képeit, amelyek úgy tűnik, hogy a szőnyegterveiből alakultak ki. Ezeket Jean Lurçat festményei és falfestményei ihlették. Sydney Butler (Samuel Courtauld leánya és Rab Butler felesége) egy üveg és acél asztalt, valamint egy széket helyezett el a Smith Square házának étkezőjébe. Bacon Queensberry Mews-béli stúdióját a The Studio magazin 1930. augusztusi számában szerepeltették egy "The 1930 Look in British Decoration" című kétoldalas cikkben. A cikk nagyméretű kerek tükröt, néhány szőnyege és cső-acéllemez valamint üvegbútorokat mutatott be, amelyeket nagymértékben befolyásolt a Nemzetközi Stílus.
Bacon 1931-ben hagyta el a Queensberry Mews West stúdióját, nem tudni, hogy néhány évig hol telepedett le. Bacon valószínűleg megosztott egy stúdiót Roy de Maistre-rel, 1931/32 körül, a Carlyle Studios-ban (a Kings Road mellett) Chelsea-ben.
Portré (1932) és az 1931-1932-es Portré (Diana Watson által megvásárolt) képei kerek arcú, beteges bőrű ifjút mutat be (ahogy Bacon Ibsen alakjait elképzelte). Rövid ideig egy Fulham Road-i műtermet bérel. 1932-ben Baconot Gladys MacDermot, egy ír nő, aki Ausztráliában élt, megbízta a lakása díszítésével, bútorainak nagy részét is Bacon tervezte a 98 bloomsbury-i Ridgmount Gardensben. Bacon visszaemlékezett arra, hogy "mindig jól megetette".
Bútorok és szőnyegek Bacon első bemutatója 1929 telén, a Queensberry Mews-ban volt, szőnyegeket és bútorokat mutatott be. Talán megjelent a Festett kép /Painted Screen/ (kb. 1929-1930-ban) és az Akvarell (1929) c. vízfestményét, a legkorábbi fennmaradt képeit, amelyek úgy tűnik, hogy a szőnyegterveiből alakultak ki. Ezeket Jean Lurçat festményei és falfestményei ihlették. Sydney Butler (Samuel Courtauld leánya és Rab Butler felesége) egy üveg és acél asztalt, valamint egy széket helyezett el a Smith Square házának étkezőjébe.
Első sikerek Az 1933-as „Keresztrefeszítés /Crucifiction/” volt az első festménye, amely a közvélemény figyelmét felkeltette, ez részben Pablo Picasso 1925-ben készült „Három Táncos” című képén alapul. Mivel nem fogadták a képet túl jól, a kiábrándult Bacon közel egy évtizedre felhagyott a festéssel. 1935-ben Párizsba látogatott, ahol vásárolt egy a szájüregi betegségekről szóló használt könyvet, amely mind a nyitott szájakról, mind az orális belső terekről magas színvonalú kézzel színezett lemezeket tartalmazott, ezek kísértették életének hátralevő részében.
1935-ben látta Eisenstein „Patyomkin cirkálóját”, a színhely, ahogy az odesszai lépcsőn sikoltozik egy nőalak, későbbi festményeinek egyik fő témájává vált. Eisenstein jelenetének látószöge gyakran a nemrégiben megvásárolt orvosi kötet erőteljes vörös színpalettájával kombinálva.