Az agglutináló nyelvekben és egyes flektáló nyelvekben az eset (latinul casus) a névszó (főnév, melléknév, névmás, számnév) és egyes nyelvekben a névelő azon grammatikai kategóriája, amely a mondattani funkció kifejezésének az egyik alaktani módszere.Bussmann 1998, 155–156. o.Dubois 2002, 76–77. o.Crystal 2008, pp. 66–67. A szó esetek szerinti alakváltozását névszóragozásnak, idegen szóval deklinációnak nevezik.
Nyelvek között nagy különbségek lehetnek az esetek szempontjából. Először is olyanokra oszlanak, amelyekben vannak esetek, és amelyekben nincsenek. Továbbá azok, amelyek rendelkeznek ezzel a kategóriával, az esetek száma tekintetében különböznek. Természetüknél fogva nincsenek esetek az izoláló nyelvekben, mint amilyen a kínai, amelyekben a szónak egyetlen alakja van, mondattani funkciójától függetlenül,Eifring – Theil 2005, 2. fej., 27–28. o. de olyan nyelvek is vannak, amelyekben voltak esetek a fejlődésük bizonyos szakaszában, de már nincsenek.
thumb|300px|Esetek száma az európai nyelvekben. A szürke színű területek nyelveiben nincs meg az eset kategóriája.
A történeti-összehasonlító nyelvészet módszereivel megállapították, hogy volt valamikor egy indoeurópai alapnyelv, amely flektáló volt, és nyolc esettel rendelkezett: nominativus (alanyeset), vocativus (megszólító eset), accusativus (tárgyeset), genitivus (birtokos eset), dativus (részes eset), ablativus (határozói eset), locativus és instrumentalis (eszközhatározói eset). Ezek száma különböző mértékben csökkent a régi indoeurópai nyelvekké, majd ezekből a maiakká való fejlődés során, az esetek szinkretizmusának nevezett jelenség révén. Például a latin nyelvben az ablativus, a locativus és az instrumentalis egybeolvadt az ablativus néven megmaradottban.Bussmann 1998, 1162. o.Dubois 2002, 464. o. Ezzel szemben egyes mai szláv nyelvek grammatikái, mint amilyenek a közép-délszláv diarendszerhez tartozókéi, hét esetet tartanak számon, melyek sorából az ablativus hiányzik.Čirgić 2010, 82. o. (montenegrói grammatika).
A latin nyelv leszármazottai közül a hagyományos grammatikák szerint a román nyelvben öt eset van,Constantinescu-Dobridor 1998, caz szócikk. a francia nyelv egyik régi időszakában kettő volt, és mára csupán a személyes névmásban maradtak meg ezek nyomai, amint a többi nyugati újlatin nyelvben is. Az angol nyelvben is csak nyomai vannak meg az eseteknek a személyes névmásokban és egyes főnevekben.
Minél inkább csökkent az indoeurópai nyelvekben az esetek szerepe, annál inkább nőtt a szórend és az elöljárószók szerepe a mondattani funkciók kifejezésében.
Az agglutináló nyelvek is különböznek egymástól az esetek számának tekintetében. Például a török nyelv grammatikái hatot vesznek számba, a finn nyelvéi 15-öt vagy 16-ot, a magyar nyelvéi pedig 18-atKiefer 2006, 46–47. o. vagy 19-et.Bokor 2007, 288–289. o.
Egyes nyelvészek úgy tekintik, hogy az „eset” terminus használata csak akkor megalapozott, ha a mondattani funkciót a szó jellegzetes alakja fejezi ki, melyet rendszerint jellegzetes rag ad neki.Crystal 2008, 67. o., szerzők megnevezése nélkül. Ez a helyzet például a magyar nyelvben, melyben 18 esetet saját rag fejez ki, beleértve az alanyeset nulla ragját. A vitatott 19. (birtokos) esetnek egy másikkal (a részes esettel) közös ragja van. Mégis, azon nyelvek grammatikáiban, amelyekben csak egyes mondattani funkciókat fejez ki rag, esetalakoknak nevezik azokat is, amelyek több funkciót fejeznek ki ugyanazzal a raggal, belleértve a nulla ragot is. Ez a helyzet például a román nyelv grammatikáiban, amelyben az öt esetből csak hármat különböztet meg szóalak, ami nem is vonatkozik minden szóra. Ezért van szó olykor e nyelv grammatikáiban alany-tárgyesetről, birtokos-részes esetről és megszólító esetről. Úgy tekintik, hogy a mondattani funkció különbözteti meg azokat az eseteket, amelyeket nem különböztet meg szóalak.Bărbuță 2000, 63–64. o. Ugyancsak a mondattani funkció alapján található meg az „eset” terminus az angol hagyományos grammatikákban.
Az esetek osztályozása
Bár már az ókorban is próbálkoztak az esetek osztályozásával, máig sincs kielégítő szemantikai csoportosításuk.
Hagyományosan az eseteket két csoportba osztják. Az egyikbe egyes szerzők szerint csak az alanyeset tartozik, melyet latinul casus rectus-nak (’egyenes esetnek’) neveznek, a másikba az összes többi (casi obliqui ’ferde esetek’). Más szerzők szerint a tárgyeset is casus rectus.
Az alanyeset és a tárgyeset egy kategóriába, a többieké pedig – a megszólító eseten kívül – egy másikba való sorolása azon alapszik, hogy az előbbieknek nincsenek jellegzetes szemantikai funkcióik, miközben az utóbbiaknak vannak, főleg az, hogy határozókat fejeznek ki; ezért az előbbiekre megtalálható a „mondattani esetek”, az utóbbiakra pedig a „szemantikai esetek” elnevezés. Az előbbieket „grammatikai eseteknek”, az utóbbiakat pedig „konkrét eseteknek” is nevezik. Olyan szerzők is vannak, akik a részes esetet is a mondattani esetek közé sorolják.
Egy másik csoportosítás szerint vannak független esetek (az alanyeset és a megszólító eset) és függő esetek (az összes többi). Függésen a függő esetben álló szó alárendeltsége értendő egy másik szóhoz, azaz alaptagjához viszonyítva.Čirgić 2010, 182. o.
Az esetragok jellege
Egyrészt az agglutináló, másrészt a flektáló nyelvek közötti egyik különbség az, hogy az előbbiekben a névszó grammatikai kategóriáinak mindegyikét külön, jól egymástól elhatárolt toldalékok fejezik ki, tehát az esetragok is csak esetet fejeznek ki. Ezzel szemben az utóbbiakban a névszó ragja nemcsak a szó esetét, hanem nyelvtani nemét és számát is, esetleg egyéb kategóriákat is kifejez. Például a magyarban, amely agglutináló nyelv, a házasságaimról szót a ház szótő, a hozzáadott két képző (-as és -ság), majd két jel (az -ai birtoktöbbesítő jel és az -m birtokos személyjel) és végül a -ról esetrag alkotja. Az orosz домов (domov) „a házak (valamije)” szó viszont két elemből áll, a dom tőből és az -ov ragból, amely jelzi azt, hogy a szó birtokos esetben áll, de azt is, hogy többes számú és hímnemű.A. Jászó 2007, 26–27. o.
Egyes nyelvekben az esetragok különbözhetnek aszerint is, hogy a szó határozott vagy határozatlan, avagy aszerint, hogy élőt vagy élettelent nevez meg. Például a közép-délszláv diarendszerben a melléknevek többségének két sor esetragja van: az egyik, amikor főnevesítettek, és ilyenkor határozottak; a másik, amikor jelzőként vagy a névszói állítmány névszói részeként az alaptagjukkal egyeztetettek, és ilyenkor határozatlanok. Eszerint a Videsmo tu dva čoveka, jedan je bio siromašan, a drugi – bogat; siromašni je ćutao, dok je bogati mnogo pričao ’Láttunk itt két embert, az egyik szegény volt, a másik gazdag; a szegény hallgatott, miközben a gazdag sokat mesélt’ szakaszban a melléknevek alanyesetűek, de határozatlanokként nulla ragjuk van, határozottakként pedig -i a ragjuk.Jolić și Ludwig 1972, p. 273.
Ugyanebben a diarendszerben az élőt megnevező hímnemű főnevek egyes szám tárgyesetű alakja azonos a birtokos esetű alakjukkal [pl. majstora ’(a) mestert’], miközben az életteleneket megnevezőké az alanyesetű alakjukkal azonos, pl. odmor ’(a) pihenést’.Barić 1997, 123. o. Ezekben a nyelvekben nincs névelő, tehát a főnév határozott vagy határozatlan volta a kontextusból derül ki.
Az esetek funkciói
Általában az eseteknek van egy alapfunkciójuk, de ez nem az egyedüli, és nyelvtől is függ az, hogy melyik funkciót melyik eset fejezi ki.
Példák a főbb esetek alapfunkcióira: alanyeset – alany: A könyv új;Szende – Kassai 2001, 104–119. o. (montenegróiul) Ko je prvi došao? ’Ki érkezett elsőként?’; Un greier răgușit cânta în sobă ’Rekedt tücsök énekelt a kályhában’ (Mihai Eminescu);Bărbuță 2000, 66–69. o. birtokos eset – jelző: (latinul) memoria rerum ’a dolgok emlékezete’; cadrul albastru al ferestrei ’az ablak kék kerete’; Kaput tvoga brata visi u hodniku ’A testvéred kabátja a folyosón lóg’;Barić 1997, 557. o. részes eset – részeshatározó: Adtam Gábornak egy könyvet; Ne prija mi sladoled ’Nem esik jól nekem a fagylalt’;Klajn 2005, 230. o. Spui munților durerea / Prin jalnice cântări ’Bánatos énekekben mondod el fájdalmad a hegyeknek’ (George Coșbuc); tárgyeset – tárgy: Hívja a kutyáját; (montenegróiul) Komšija prodaje kuću ’A szomszéd eladja a házat’;Čirgić 2010, 270. o. A găsit pe urmă satul, / Pe țăran el l-a găsit ’Majd megtalálta a falut, megtalálta a parasztot’ (Coșbuc); megszólító eset – közvetlen megszólítás (nem mondattani funkció): Ne boj se, striče ’Ne félj, bácsikám!’;Barić 1997, 458. o. Măi, Ioane, mă auzi? ’Te Ioan, hallasz engem?’Cojocaru 2003, 39. o.
Példák a fenti esetek egyes mellékfunkcióira: alanyeset: időhatározó: Egész este szórakozik; értelmező: (montenegróiul) Ovo je Petar, naš komšija ’Ez itt Petar, a szomszédunk’;Čirgić 2010, 285. o. névszói állítmány névszói része: Dealu-ntreg e un mormânt ’Az egész domb egyetlen sír’ (Coșbuc); birtokos eset: tárgy: Imate li vremena? ’Van-e időtök / ideje (magának/önnek)?’; okhatározó: Din cauza muntelui, s-a întunecat de tot ’A hegy miatt egészen besötétedett’ (Camil Petrescu); részes eset: célhatározó: Jó lesz titkárnőnek; helyhatározó: Približio se gradu ’Megközelítette a várost’;Barić 1997, 280. o. eszközhatározó: Am ajuns la timp datorită prietenilor ’A barátaimnak köszönhetően időben értem oda’; tárgyeset: állapothatározó: Jánost kivéve mindenki átment a vizsgán;Szende – Kassai 2001, 161. o. helyhatározó: Izašli su pred kuću ’Kimentek a ház elé’;Klajn 2005, 161. o. jelző: În țara mea dulce sunt drumuri de flori ’Édes hazámban virágutak vannak’ (Vasile Alecsandri);
A fenti eseteken kívül szláv nyelvekben van még: eszközhatározói eset, főleg az eszköz- és a társhatározó kifejezésére: (montenegróiul) putovati vozom ’vonattal utazni’, S njima još nijesmo razgovarali ’Velük még nem beszélgettünk’;Čirgić 2010, 208–209. o. locativus, főleg azon helyhatározó esete, amelynek alaptagja nem az illető hely felé vagy felől való mozgást fejez ki: Sreli smo se u parku ’A parkban találkoztunk’.Klajn 2005, 235. o.
A magyarból hiányzik a megszólító eset, a locativus és, ha 18 esettel számolunk, a birtokos eset, azonban a 18-on felül rendelkezik még elsősorban az alábbiakkal: causalis-finalis: Péter életét áldozza a hazájáért; translativus-factitivus: A must borrá válik; terminativus: A telek a partig nyúlik; formativus: Péter tanárként dolgozik; essivus-formalis: Péter Annát társul fogadja.
Továbbá van még a magyarnak kilenc olyan esete, amelyek alapfunkciója helyhatározó kifejezése, mindegyik más jelentésárnyalattal. Ezek az esetek elsősorban aszerint különböznek, hogy valaminek a belsejéről, felületéről vagy valamihez közeli helyről van szó, és mindegyikféle helyre vonatkozóan aszerint, hogy a megfelelő helyhatározó alaptagja olyan ige, amely a hely felé való mozgást, a hely felől való mozgást fejezi ki, vagy nem tartozik az ilyen igék kategóriájához:Szende – Kassai 2001, 449. o.
Kérdés Vminek a belseje Felület Közelség Eset Példa Eset Példa Eset Példa Hol? inessivus a házban van superessivus a házon van adessivus a háznál van Hova? illativus bemegy a házba sublativus felmegy a házra allativus a házhoz megy Honnan? elativus kimegy a házból delativus lejön a házról ablativus a háztól jön
Az, hogy melyik eset használatos, elsősorban attól függ, hogy mely mondatrész a kifejezendő, a bővítmények esetében pedig az alaptagtól vagy/és az esetleg használt viszonyszótól (elöljárószó egyes nyelvekben, névutó egyéb nyelvekben) is. Az alaptag esetében ennek lexikális tartalma a mérvadó, a viszonyszóéban az, hogy miféle viszonyt fejez ki.Bussmann 1998, 479. o. Például tárgya csak egyes igéknek lehet, egyes nyelvekben pedig, mint a magyar, ez a bővítmény csak tárgyesetben állhat, amennyiben névszó.Szende – Kassai 2001, 402. o.