Ibn Szína, teljes nevén Abú Alí al-Huszajn ibn Abdalláh ibn Szína , , latinosan Avicenna (kb. 970–980 – Hamadán, 1037) perzsa származású, főként arab nyelven alkotó filozófus, orvos, logikus, természetfilozófus, költő és polihisztor volt. A középkori arab-iszlám tudományos és filozófiai kultúra egyik legnagyobb hatású szerzőjeként tartják számon. Műveiben a késő antik görög filozófiai és tudományos hagyományt, különösen Arisztotelész, Platón, Galénosz és a késő antik kommentátorok örökségét dolgozta át az iszlám világ 10–11. századi intellektuális közegében.

A nyugati latin világban Avicenna nem csupán távoli „keleti” szerzőként volt ismert, hanem a középkori filozófia és orvosi oktatás egyik nem keresztény tekintélyeként. Művei latin fordításban évszázadokon át jelen voltak az egyetemi oktatásban. A keresztény skolasztika több szerzője, köztük Albertus Magnus és Aquinói Tamás, vitatkozva és módosítva, de tényleges filozófiai forrásként használta. Ilyen értelemben Avicenna az európai szellemtörténetben is központi szereplő: azon gondolkodók közé tartozik, akiknél a görög filozófiai örökség, a monoteista vallási világkép és az arisztotelészi tudományeszmény középkori szintézise jól megfigyelhető.

Filozófiai főműve, a Kitáb as-Sifá , magyarul körülbelül „A gyógyítás könyve”, nem orvosi munka, hanem logikai, természetfilozófiai, matematikai és metafizikai enciklopédia. Orvosi főműve az al-Kánún fí t-tibb , latin nevén Canon medicinae, magyarul „Az orvoslás törvénye” vagy „A gyógyászat kánonja”. A két cím hasonlósága miatt gyakori félreértés, hogy a Sifá is orvosi könyv volna; valójában a „gyógyítás” itt a lélek és az értelem filozófiai „gyógyítására”, a tudás rendszeres megszerzésére utal.

Avicenna metafizikája különösen a lényeg és létezés, valamint a szükségszerű és lehetséges létező megkülönböztetése miatt lett döntő jelentőségű. Istenre vonatkozó érvelése nem pusztán mozgásból vagy természeti megfigyelésből indul ki, hanem a létezés és a lehetőség fogalmi elemzéséből. Ez a gondolkodásmód mélyen hatott a későbbi iszlám filozófiára, a zsidó és keresztény középkori filozófiára, valamint a latin skolasztikára.

Orvostörténeti jelentősége elsősorban abban áll, hogy a késő antik, galénoszi orvoslást és az arab-iszlám orvosi irodalmat rendkívül rendszerezett formában foglalta össze. A Kánon latin fordításai a középkori és kora újkori európai orvosi oktatásban hosszú ideig tekintélyes tankönyvek voltak, de Avicennát történetileg nem a modern orvostudomány egyszerű előfutáraként, hanem a galénoszi, arisztotelészi és arab-iszlám tudományos hagyomány egyik legnagyobb szintetizálójaként szokás értelmezni.

Neve és kulturális közege

A nyugati szakirodalomban elterjedt Avicenna név a középkori latin fordításokból származik. Az arab név magyar átírásban Abú Alí al-Huszajn ibn Abdalláh ibn Szína. A rövidebb Ibn Szína alak a magyar és a nemzetközi szakirodalomban egyaránt használatos. Perzsa közegben a Bú Alí Szína alak is előfordul.

Avicenna származása, nyelve és művelődési közege csak több szempont együttes figyelembevételével írható le pontosan. Perzsa családi és kulturális háttérből származott, de fő műveit jórészt arabul írta, mert a 10–11. században az arab volt az iszlám világ filozófiai, orvosi és tudományos irodalmának fő közvetítő nyelve. Ezért félrevezető volna egyszerűen „arab” filozófusként vagy „arab” orvosként besorolni: etnikai és kulturális háttere perzsa, tudományos nyelve nagyrészt arab, működési tere pedig a korabeli kelet-iráni és közép-ázsiai iszlám udvari és városi kultúra volt.

Az „iszlám filozófia” kifejezés Avicenna esetében nem azt jelenti, hogy munkássága kizárólag vallási teológia volna. A középkori iszlám világban a filozófia, az orvostudomány, a matematika, a csillagászat, a logika és a vallási vitairodalom szoros érintkezésben fejlődött. A filozófusok a görög örökséget arab fordításokon, kommentárokon és saját újraértelmezéseiken keresztül dolgozták fel. A 8–10. századi fordítómozgalom, különösen Bagdad tudományos közege, hozzáférhetővé tette Arisztotelész, Galénosz és más görög szerzők számos művét arab nyelven. Avicenna ennek a görög-arab tudományos hagyománynak nem puszta közvetítője, hanem önálló rendszerezője volt.

A korszak szerepe részben a korai középkori európai tudásmegőrző és fordítói mozgalmakhoz hasonlítható: nem egyszerű „másolásról”, hanem fordításról, kommentálásról, vitáról és új szintézisek kialakításáról volt szó. Avicenna művei ebben a közegben egyszerre kötődtek a görög filozófiai örökséghez, az iszlám vallási környezethez és az iráni udvari kultúrához.

Élete

Források és forráskritika

Avicenna életéről viszonylag sok középkori adat maradt fenn, főként önéletrajzi hagyományból és tanítványa, Abú Ubajd al-Dzsúzdzsání elbeszéléséből. Ezek a források különösen értékesek, de történetkritikával kezelendők. Az önéletrajz csak Avicenna életének korai szakaszát fedi le; al-Dzsúzdzsání ehhez illesztette a későbbi életrajzi részt. A későbbi életrajzi hagyományok gyakran ugyanezt a magot ismétlik, olykor hagiografikus, anekdotikus vagy ellenséges kiegészítésekkel.

A pontos kronológia több ponton bizonytalan. A hagyományos születési év 370/980, de a modern kutatás szerint a fennmaradt adatok ellentmondásai miatt a pontos év nem állapítható meg teljes biztonsággal; ezért óvatosabb a kb. 970–980 közötti datálás. A halál éve 428/1037, helye Hamadán.

Buhara és tanulmányai

Avicenna Afsónában, Buhara közelében született, a Számánidák uralma alatt álló Transzoxánia területén. Apja a Számánida közigazgatásban dolgozott. Buhara a korszak egyik jelentős kulturális központja volt, ahol a perzsa udvari kultúra és az arab nyelvű tudományosság egyszerre volt jelen.

A hagyomány szerint Avicenna fiatalon megtanulta a Koránt, majd logikát, matematikát, természetfilozófiát és metafizikát tanult. Az önéletrajzi hagyomány külön kiemeli, hogy Arisztotelész Metafizikáját csak al-Fárábi magyarázó művének segítségével értette meg. Ez nem puszta anekdota: azt jelzi, hogy Avicenna saját fejlődését az arisztotelészi tudományok rendjében, a logikától és matematikától a metafizikáig vezető tanulási folyamatként értette meg.

Apja környezetében iszmáilita tanítások is jelen voltak. Avicenna önéletrajza azonban nem azt hangsúlyozza, hogy maga is iszmáilita gondolkodó lett volna, hanem inkább azt, hogy fiatalon is képes volt a tekintélyelvű elfogadás helyett önálló filozófiai vizsgálatra. Ezt a mozzanatot a modern kutatás óvatosan kezeli: nem szabad belőle egyszerű vallási életrajzi címkét alkotni, de segít megérteni, hogy a filozófiai és teológiai viták nem voltak külsődlegesek az ifjú Avicenna szellemi környezetében.

Tizenévesen kezdett orvostudománnyal foglalkozni. A hagyomány szerint a Számánida uralkodó, Núh ibn Manszúr gyógyításában is szerepet kapott, ami hozzáférést biztosított számára az udvari könyvtárhoz. Ez a könyvtár fontos szerepet játszhatott abban, hogy rendkívül széles körű filozófiai és tudományos műveltségre tett szert.

Vándorlás és politikai szolgálat

Apja halála és a Számánida hatalom meggyengülése után Avicenna elhagyta Buharát. Élete további részében több iráni és közép-ázsiai udvari központ között mozgott. Nem csupán orvosként, hanem udvari tisztviselőként, tanácsadóként és időnként politikai szereplőként is működött. A korszakban a tudósok és filozófusok gyakran az uralkodói udvarok támogatásától függtek, ezért életpályájukat nem lehet a modern egyetemi tudóspálya mintájára értelmezni.

A források szerint Gorgándzs, Gurgán, Rajj, Hamadán és Iszfahán is szerepet játszott életében. Hamadánban politikai pozíciót is vállalt, de udvari konfliktusokba keveredett, és egy időre fogságba is került. Később Iszfahánban a Kákújida uralkodó, Alá ad-Daula szolgálatába állt. Ekkor dolgozta át és fejezte be több fontos művét, köztük a Kitáb as-Sifá nagy részeit és a későbbi, tömörebb filozófiai összefoglalásokat.

Utolsó évei és halála

Avicenna utolsó évei Iszfahánhoz és a Kákújida udvarhoz kötődtek, de nem teljes visszavonultságban élt: uralkodóját hadjáratokra és utazásokra is elkísérte. 1037-ben Hamadánban halt meg, egy utazás során kiújuló betegség után. A későbbi életrajzi hagyomány több erkölcsi és vallási színezetű részletet is hozzákapcsolt halálához; ezek csak akkor használhatók, ha a forráskritikai bizonytalanságot is figyelembe vesszük.

Művei

Avicenna műveinek száma a középkori és modern jegyzékekben eltérően szerepel. A régi hagyomány gyakran több száz művet tulajdonított neki, de a modern filológiai kutatás óvatosabban jár el: sok rövid értekezés, kivonat, tanítványi jegyzet vagy későbbi recepciós szöveg attribúciója bizonytalan. Az biztos, hogy életműve nagy kiterjedésű, és kiterjed a logikára, metafizikára, természetfilozófiára, orvostudományra, matematikára, csillagászatra, pszichológiára, vallásfilozófiára és költészetre.

A Sifá és a Kánon megkülönböztetése

Cím Eredeti cím Tárgy Műfaj és szerep Nyugati recepció A gyógyítás könyve Kitáb as-Sifá logika, természetfilozófia, matematika, metafizika filozófiai-tudományos enciklopédia; műfajilag a nyugati olvasó számára emlékeztethet a későbbi középkori summákra, de nem teológiai summa latinul részletei a skolasztikus filozófiában, különösen a lélektanban és metafizikában hatottak Az orvoslás törvénye al-Kánún fí t-tibb orvostudomány, gyógyszertan, diagnosztika, életmód ötkönyves orvosi összefoglalás a galénoszi orvoslás rendszerében latin Canon medicinae néven az egyetemi orvosképzés egyik fő tankönyve lett

Filozófiai enciklopédiák és összefoglalások

A Kitáb as-Sifá Avicenna legterjedelmesebb filozófiai enciklopédiája. Négy nagy tudományterületet fog át: logikát, természetfilozófiát, matematikát és metafizikát. A címben szereplő „gyógyítás” nem testi gyógyítást jelent, hanem az értelem és a lélek filozófiai rendbe hozását. A mű a görög-arab arisztotelészi tudományok egészét kívánta rendszerezni, de nem pusztán Arisztotelész kommentárja: Avicenna számos ponton új felosztásokat, érveket és fogalmi megoldásokat vezetett be.

A Kitáb an-Nadzsát („A megmenekülés könyve”) rövidebb filozófiai összefoglalás. Az al-Isárát va-t-tanbíhát („Útmutatások és figyelmeztetések”) Avicenna késői, tömör és nagy hatású filozófiai műve, amelynek kommentárhagyománya a későbbi iszlám filozófia egyik fontos terepe lett. Naszír ad-Dín at-Túszí kommentárja különösen jelentős a 13. századi avicennizmus történetében.

Orvosi művek

Avicenna legismertebb orvosi műve az al-Kánún fí t-tibb. A mű ötkönyves rendszerben tárgyalja az orvostudomány általános elveit, az egyszerű gyógyszereket, a részletes kórtant és terápiát, az általános betegségeket, valamint az összetett gyógyszereket. Jelentősége nem abban áll, hogy modern értelemben kísérleti orvostudományt hozott volna létre, hanem abban, hogy a korábbi görög, késő antik és arab orvosi tudást tanítható, logikusan felépített rendszerbe rendezte.

Orvosi munkásságához rövidebb értekezések is kapcsolódnak, köztük a pulzusról szóló perzsa írás. Latinul a középkorban nemcsak a Kánon, hanem más orvosi művek is forgalomba kerültek, például a szívről és az orvosi tanítóversről szóló művek. Ezek szerepe kisebb volt, de jól jelzik, hogy Avicenna orvosi tekintélye nem egyetlen könyvre korlátozódott.

Perzsa művek

Avicenna fő műveinek többsége arabul íródott, de a modern kutatás két fennmaradt perzsa művét tekinti biztosan autentikusnak: a Dánesnáme-ye Alái című filozófiai összefoglalást és az Andar dánes-e rag vagy Reszále-ye nabz című, a pulzusról szóló rövid orvosi munkát. A Dánesnáme különösen fontos a perzsa filozófiai és tudományos terminológia történetében, mert Avicenna több arab technikai kifejezésnek perzsa megfelelőket keresett.

A perzsa művek értelmezésénél különbséget kell tenni az eredeti perzsa Avicenna-szövegek, a perzsa fordítások és későbbi recepciós vagy neki tulajdonított művek között. A későbbi kéziratos hagyomány számos szöveget kapcsolt Ibn Szína nevéhez, de ezek hitelessége nem azonos súlyú.

Latin kiadások és fordítások