A Dánia-szorosban vívott csata egy tengeri ütközet volt a második világháború idején, 1941. május 24-én egy brit és egy német hajóraj között a Grönland és Izland közötti vizeken. A brit Prince of Wales csatahajó és a Hood csatacirkáló a két sziget közötti Dánia-szorosban próbálta meg elfogni a Rheinübung hadművelet keretében az Atlanti-óceánra kitörni és ott kereskedelmi háborút folytatni igyekvő Bismarck csatahajót és Prinz Eugen nehézcirkálót.
Alig tíz perccel az összecsapás kezdete után a Bismarck egyik lövedéke eltalálta a Hood hátsó lőszerraktárát, amitől az felrobbant és három perc alatt elsüllyedt. A legénységéből mindössze három fő maradt életben. A Prince of Wales egy ideig még folytatta a harcot, de az újonnan elkészült csatahajónak meghibásodások jelentkeztek a fő fegyverzeténél és több találatot is elszenvedett, ami után megszakította a küzdelmet és mesterséges ködfüggöny mögé rejtőzve visszavonult a harctól. A csatát ezzel a németek nyerték meg és sikerült kijutniuk az Atlanti-óceánra, azonban ez a siker rövid életűnek bizonyult. A három találatot elszenvedő Bismarck orrában lévő üzemanyagtartályai ugyanis megsérültek, ami miatt Günther Lütjens tengernagy, a német kötelék parancsnoka zászlóshajójával a hadműveletet megszakítva egy francia kikötő felkeresése mellett döntött, ahol a hajót ért károkat kijavíthatják. Emiatt egyes elemzések a csatát brit hadműveleti sikerként értékelik, mivel így a három hónaposra tervezett cirkálóutat a csatahajó már biztosan nem folytathatta volna. A Hood elvesztése után a britek több tucat hadihajót irányítottak át a Bismarck elfogására és miután torpedóbombázók bevetésével sikerült mozgásképtelenné tenniük, az üldözői három nap múlva beérhették.
Előzmények A Rheinübung hadművelet
bélyegkép|jobbra|300px|A Bismarck csatahajó a Rheinübung hadművelet kezdetén a Balti-tengeren a Prinz Eugenről fényképezve 1941 áprilisában a német haditengerészet (Kriegsmarine) az újonnan elkészült és szolgálatba állított Bismarck csatahajót atlanti-óceáni bevetésre tervezte küldeni a brit konvojok ellen. A hadművelet célja az volt, hogy tovább fokozzák a tengeralattjárók által kifejtett nyomást a brit utánpótlási útvonalakra. A Scharnhorst és Gneisenau csatahajók épp befejeztek egy hasonló küldetést (Berlin hadművelet), ami januártól márciusig tartott és jelentős sikereket hozott. A németek azonban korlátolt számú nagy hadihajóval rendelkeztek erre a célra: a Bismarck testvérhajója, a Tirpitz még nem volt bevethető állapotban, a Scharnhorst hajtóművei hosszas javításokat igényeltek, míg a Gneisenaut torpedó- és bombatalálatok érték Brestben, ami miatt szintén hónapokig kiesett a szolgálatból. Az Admiral Hipper és Admiral Scheer nehézcirkálók is atlanti portyázásaik után igényeltek átfogó karbantartást, amik befejezését a kieli raktárak elleni brit légitámadások késleltették. Günther Lütjens tengernagy, a német flottaparancsnok, aki a Berlin hadműveletet vezette és akit a Rheinübung vezetésével is megbíztak, igyekezett elérni a hadművelet elhalasztását addig, míg a Scharnhorstot kijavítják vagy a Tirpitz a Bismarckkal tarthat, a haditengerészet főparancsnoksága azonban a lehető legkorábbi időpontban való megindításra adott neki utasítást, hogy Nagy-Britannia utánpótlási vonalaira nagyobb nyomást fejthessenek ki.Boog, Rahn, Stumpf & Wegner, 132. o. Emiatt a Bismarck támogatására egyedül csak a Prinz Eugen nehézcirkáló állt rendelkezésre. A Kriegsmarine vezetése abban bízott, hogy Lütjens a Norvég-tengerről a Dánia-szoroson át az Atlanti-óceánra észrevétlenül kijutva kezdhet kereskedelmi háborúba. Azonban mind semleges, mind megszállt területekről észlelték a nagy német hadihajókat a Rheinübung hadművelethez felvonulóban egészen onnan, hogy elhagyták a német felségvizeket.
Brit ellenlépések bélyegkép|jobbra|200px|Lancelot Holland altengernagy A Brit Királyi Haditengerészet (Royal Navy) azután szerzett tudomást a Bismarck részvételével megindított hadműveletről, hogy a svéd Gotland cirkáló a Balti-tengerről induló német köteléket a Kattegatban észlelve jelentette a svéd főparancsnokságnak és svéd kormányzati köröktől kiszivárogtatták ezt az információt a stockholmi brit haditengerészeti attasénak, aki pedig értesítette erről a londoni admiralitást. Ezután egy célzottan kiküldött brit felderítő repülőgép megerősítette a német kötelék jelenlétét a norvég vizeken, Bergen közelében. Felismerve, hogy nagy német hadihajók futottak ki azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy áttörjenek az Atlanti-óceánra, a britek megerősítették a szóba jöhető áttörési útvonalak járőreit. A Grönland és Izland közötti Dánia-szoros megfigyelésével Wake-Walker ellentengernagy vezette 1. cirkálóraj két egységét, a Suffolk (zászlóshajó) és a Norfolk nehézcirkálókat bízták meg, míg az Izland és Feröer közötti területet három könnyűcirkáló tartotta szemmel. Május 22-én hajnalban Tovey tengernagy a csatacirkálóraj parancsnokát, egyben a Home Fleet rangban őutána következő parancsnokát, Lancelot Holland altengernagyot küldte ki a Hood csatacirkálóval és a Prince of Wales csatahajóval valamint hat kísérő rombolóval (Achates, Antelope, Anthony, Echo, Electra, Icarus) az Izlandtól délre lévő vizekre, hogy bármelyik irányt is válasszák a németek, ő rövid úton eléjük tudjon vágni és fel tudja tartóztatni őket.
A német hajóraj észlelése a Dánia-szorosban bélyegkép|jobbra|300px|A hadműveletben részt vevő hajók és kötelékek útvonala (anakronisztikus európai határokkal)
Május 23-án este 19:22-kor a Suffolk észlelte a német köteléket és hamarosan a Norfolk is csatlakozott hozzá a német raj szemmel tartásában. 20:30-kor a Norfolk egy esőfüggönyből kikerülve hirtelen maga előtt találta a német hajókat () távolságra és a Bismarck tüzet nyitott rá a viszonylag kis távolságból. A Norfolk azonnal visszakanyarodott a biztonságot jelentő esőfüggönybe, miközben a csatahajó öt sortüzet adott le rá, melyek veszélyesen közel csapódtak a vízbe a cirkáló körül, de egyik lövedék sem találta azt el. A nehézlövegek lökéshulláma megrongálta a Bismarck két elől lévő FuMO 23 típusú radarját, így csak a hátsó felépítményen elhelyezett harmadik maradt működőképes. Mivel a sérült radarokat nem lehetett hamar megjavítani és ezt a beálló sötétség is nehezítette volna, Lütjens az éjszaka a Prinz Eugent a Bismarck elé rendelte, hogy annak az ép FuMO 27 radarjával pásztázhassák a területet a haladási irányukban, a Bismarck pedig a használható FuMO 23-asával a mögöttük lévő területet tarthatta szemmel.
A Suffolk a németek mögött jobbra, a Norfolk mögöttük balra helyezkedett. A két brit nehézcirkáló radarfelszereltsége eltérő volt. A Suffolk a legújabb fejlesztésű Type 284 jelzésű készülékkel volt ellátva, melynek forgatható volt az antennája és csak a tat irányába volt egy kisebb holttere. A hatótávolsága () volt. Ennek köszönhetően a Suffolk biztos távolságot tarthatott a németektől. A németektől keletre haladó Norfolk egy régebbi, Type 286M jelzésű radarral rendelkezett, melynek rögzített volt az antennája és emiatt csak előrefele tudott pásztázni, emellett a hatótávolsága is kisebb volt. A Norfolknak ezért a Suffolk radarjainak adataira is szüksége volt ahhoz, hogy tartani tudja a kapcsolatot a németekkel.
Holland tengernagy taktikai megfontolásai 23:52-kor egy hóvihar tört ki, amit a műszerek zajként érzékeltek és ami fals visszhangokat keltett a Suffolk radarképernyőjén. A vizuális észlelést az arktiszi éjszakák során előforduló furcsa optikai hatások nehezítették. A brit cirkálók parancsnokai attól tartottak, hogy a német hajók váratlanul visszafordulva meglephetik őket, ezért mikor a Suffolk árbóctornyának tetején az egyik őrszem egy nagy, feléjük közeledő árnyat vélt észlelni déli irányból, a nehézcirkáló azonnal hátraarcot hajtott végre és igyekezett eltávolodni a fenyegetéstől. Miután rájöttek, hogy a riasztás téves volt, visszatértek az eredeti útirányukra, de eddigre már olyannyira lemaradtak, hogy csak három óra múlva (május 24-én 02:47-kor) tudták ismét helyreállítani a radarkapcsolatot a német hajókkal. A Norfolk sem tudta tartani az összeköttetést eközben a németekkel, így a britek ez alatt a három óra alatt nem voltak tisztában azok pontos helyzetével. bélyegkép|jobbra|300px|A Hood a modernizálása után bélyegkép|jobbra|300px|A Prinz Eugen nehézcirkáló 1945 májusában A Bismarck és a Prinz Eugen ez idő alatt, 02:03-ra hajtotta végre a Lütjens által elrendelt helycserét, ezért a brit cirkálók nem szereztek tudomást erről és ezt így Holland tengernagy felé sem kommunikálhatták. Ez keresztülhúzta Holland számításait, aki azt remélte, hogy hajnali 02:00 körül találkozhat a német rajjal, közvetlen az 1:51-kor beálló naplemente után.A brit hajók nem a helyi időt alkalmazták, hanem az attól négy órával előbbre lévőt. – Kennedy 1974, 108. o. A Bismarck és a Prinz Eugen sziluettjét így még kiemelné az alkonypír, míg a Hood és a Prince of Wales gyorsan megközelíthette őket a sötétség leple alatt keleti irányból, így a Hood is kellően közel kerülhetett volna a Bismarckhoz, hogy a fedélzeti páncélzata ne legyen már kitéve a meredeken leérkező nehézgránátjainak. Ez biztosította volna a britek számára a meglepetés előnyét.
A két brit kapitális hadihajó 295° irányt tartva, 27 csomós sebességgel közeledett a német hajóraj útirányát keresztezve. A kíséretükhöz tartozó hat romboló csak nagy nehezen tudta tartani velük a lépést. Holland tengernagy, miután nem kapott pontosabb információkat a németek helyzetéről a Suffolktól, arra a következtetésre jutott, hogy a németek visszafordultak és ezért 00:08-kor mind a nyolc hajójával 340°-os (észak-északkeleti) irányt vett fel és a sebességét 25 csomóra mérsékelte. 00:30-kor üzenetet küldött a Prince of Wales-nek, hogy amennyiben 02:10 előtt nem sikerül ismét észlelni a németeket, akkor délnek fognak fordulni, míg a nehézcirkálók a németekre nem akadnak és ekkor a csatacirkálóval és a csatahajóval a Bismarckot, a Norfolkkal és a Suffolkkal pedig a Prinz Eugent fogja megtámadni. Ezt a döntését előzőleg Tovey tengernagy is jóváhagyta. Azonban ezt a tervet nem osztották meg a két nehézcirkálóval, mivel a meglepetés érdekében Holland szigorú rádiócsendet tartott. Ez a szándéka nem is jutott el Wake-Walker tengernagyhoz semmilyen más csatornán sem.
Mielőtt a brit nehézcirkálók a kapcsolatot újra helyreállították, a két ellenséges hajóraj kevéssel elkerülte egymást. 01:41-kor a német hajók a grönlandi jégtábla peremét követve kissé nyugatnak kanyarodtak. Amennyiben ezt nem tették volna, úgy Holland két hajója jóval előbb találkozott volna velük, mint ahogy történt. A rombolóknak ugyanis előzőleg meghagyta Holland, hogy északi irányban keresődjenek tovább, egymástól távolságot tartva. A rombolók mindössze 10 mérföldre voltak a németektől délkeleti irányban, mikor ezt az iránymódosítást végrehajtották. Ha a látótávolság nem korlátozódott volna mindössze 3-5 mérföldre, úgy valószínűleg a német hajókat előbb észrevették volna. Tiszta időben az őrszemek nagy objektumokat 12 mérföld (19 km) távolságra is észlelni tudtak, az árbóckosárból pedig ennél még jóval nagyobb távolságból is.Kennedy 2004, 70–71. o.
A 02:03-ra végrehajtott helycserét követően a két német hajó továbbra is 170°-os irányt tartott. Ezzel nagyjából egyidőben Holland tengernagy végrehajtotta a Leach sorhajókapitánynak előzőleg jelzett délnek kanyarodást és a két nagy hajóját 200°-os (dél-délnyugat) irányra állította, továbbra is tartva a 25 csomót. Ezzel a két ellenséges hajóraj csaknem párhuzamosan haladt egymással.