Pandeli Evangjeli, gyakran Pandeli Vangjeli (nevének ejtése ; Korça, 1859. február 3. – Korça, 1949. szeptember 14.) albán politikus, diplomata. Első ízben 1921-ben volt Albánia miniszterelnöke, majd 1930 és 1935 között további három, egymást követő kormány munkáját irányította. Az Albánia politikai életébe a hatvanas évei elején bekapcsolódott Evangjeli mérsékelt és józan, de gyenge kezű politikusként volt ismert, kormányfőként I. Zogu autoriter politikai programjának szolgálatába sodródott.
A délkelet-albániai Korçában született Evangjeli középfokú tanulmányait követően kivándorolt, Bukarestben telepedett le, és három évtizedre a romániai albán kolónia egyik vezéralakja lett. Az 1910-es évektől Albánia diplomáciai szolgálatába szegődött, hazája érdekeit képviselte a londoni nagyköveti konferencián (1913) és a Párizs környéki béketárgyalásokon (1919–1920). 1920 októberében ő kérvényezte Albánia felvételét a Nemzetek Szövetségébe.
1921-ben az első választott albán nemzetgyűlés képviselője, első elnöke, a reformistának tartott néppárti frakció egyik vezéralakja lett. 1921. október 16-án kérték fel egy koalíciós kormány vezetésére, kabinetje munkáját azonban a széthúzó politikai erők és a régenstanács alkotmányellenes intézkedései ellehetetlenítették. 1921. december 6-án fegyverrel kényszerítették a lemondásra.
1930. március 6-án alapította meg második kormányát. Ezt követően több mint öt éven át volt Albánia miniszterelnöke, de időközben I. Zogu a kabinetet két ízben is átalakította (harmadik, illetve negyedik Evangjeli-kormány). A végrehajtó hatalom fejeként mozgástere szűk volt, alapvetően az uralkodó politikai programját valósította meg, amiről I. Zogu bizalmasa, a belügyminiszteri tárcát irányító Musa Juka is gondoskodott. Ezeket az éveket a folyamatosan romló gazdasági teljesítmény, valamint az államcsődöt elkerülendő az Olaszországtól remélt pénzügyi segéllyel kapcsolatos macska-egér harc jellemezte. Mussolini a segítségnyújtásért cserébe egyre több beleszólást követelt Albánia gazdasági, katonai, kül- és belpolitikai ügyeibe. Az uralkodó és az Evangjeli-kormányok időhúzással és kisebb engedmények megadásával igyekeztek elhárítani az olasz hegemóniatörekvéseket. Belpolitikai téren az öt év legfontosabb mérföldkövei a földreform (1930), a cenzúratörvény (1931), a kereskedelmi törvénykönyv (1932), az állami iskolarendszert kialakító oktatási reform (1933–1934) voltak. Az 1935 augusztusában kitört, de gyorsan levert fieri felkelés, és a nyomában Juka belügyminiszter által levezényelt aránytalan megtorló hadjárat felszította a kormánnyal szembeni indulatokat, 1935. október 16-án Evangjeli utolsó kormánya is feloszlott.
A következő három évben Evangjeli a nemzetgyűlés elnökeként vett részt a politikai életben. 1938 áprilisában ő vezette le I. Zogu és Apponyi Géraldine polgári esküvői szertartását. Albánia 1939. áprilisi olasz lerohanását követően visszavonult a közélettől. A kommunista hatalomátvételt követően, 1947 után korçai belső száműzetésben élte le hátralévő éveit.
Életútja Korçában született, ortodox felekezetű családban, a kolonjai Shalából származó Jano és Sofia Evangjeli gyermekeként. A korçai görög tannyelvű gimnázium elvégzését követően tizenkilenc éves korában Bukarestben telepedett le. Először egy helyi albán kereskedőnél helyezkedett el, majd a román főváros albán közösségének meghatározó tagja lett. 1896 januárjában az előző év végén alakult Dituria (Tudás) elnevezésű hazafias szervezet elnökévé választották meg, amelynek élén albán nyelvű tankönyvek nyomtatását szervezte. Kiterjedt levelezést folytatott a korszak albán politikai vezetőivel és ideológusaival, többek között kapcsolatban állt Jeronim de Radával, Jani Vretóval, Ismail Qemalival, Abdi Toptanival, Ibrahim Temóval, Mehdi Frashërivel, Aleks Stavre Drenovával, Faik és Mehmet Konicával, Luigj Gurakuqival és Fan Nolival is. 1906-ban kezdeményezésére egyesültek a romániai albánság különböző szervezetei a Bashkimi (’Egység’) elnevezésű szervezetben, amelynek Evangjeli lett az alelnöke. 1907-ben részt vett a Bizottság Albánia Szabadságáért megalakításában is.
Bukaresti évei során vette feleségül a román nemzetiségű Mariát. Frigyükből egy fiúgyermek, a később politológussá lett Jonel (1904–1980) és egy lány, Meri (1908–1967) született.
Diplomáciai és politikai pályafutásának kezdetei (1912–1921) bélyeg|balra|250px|Az 1913-as trieszti kongresszus küldötteinek egy csoportja, Evangjeli az ülő sorban balról a második
1913. január 29-én az előző év novemberében függetlenségét kikiáltó Albánia ideiglenes kabinetje, a Qemali-kormány az albán állam sorsáról is döntő londoni nagyhatalmi konferenciára delegált albán küldöttség vezetőjévé nevezte ki Evangjelit. Ezzel egy időben, 1913 márciusában a bukaresti albán kolónia képviseletében részt vett a trieszti albán kongresszuson, amelynek titkárává is választották. Az 1914 márciusában az Albán Fejedelemség trónját elfoglaló Vilmos fejedelem hívására az ekkor már az ötvenes évei közepét taposó Evangjeli hazatért az emigrációból, és Korça prefektusa lett. Az első világháború zűrzavaros éveiben, 1917-ben visszatért Bukarestbe a több részre szakított Albániából.
Fuat Dibrával együtt, mint az albán diaszpóra politikai képviselője, részt vett az első világháborút lezáró 1919-es párizsi béketárgyalásokon, 1920-ban pedig a Sylejman Delvina-kormány megbízásából képviselte Albániát a tárgyalásokon, bár hozzászólási jogot nem kapott. 1920. október 12-én ő kérvényezte kormánya nevében Albánia felvételét a Nemzetek Szövetségébe. Országa teljes jogú tagsága mellett az 1912–1913-as londoni nagyköveti konferencia határozataival érvelt, a nagyhatalmi statútummal akkor létrehozott független Albán Fejedelemség létrehozására és államhatárainak nemzetközi elismerésére hivatkozott status quóként. Azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy bár az elmúlt vérzivataros években az ifjú nemzet politikai építkezése megakadt, az albánok az 1920. januári lushnjai nemzetgyűlés után készen állnak folytatni az országépítés munkáját. Görögország és Jugoszlávia hevesen tiltakozott Albánia felvétele ellen, de végül – főképpen a brit Robert Cecil közbelépésére – 1920 decemberében Albánia a Nemzetek Szövetségének teljes jogú tagja lett.
bélyeg|balra|250px|Az első választott albán nemzetgyűlés képviselőinek egy csoportja 1921-ben, az ülő sorban balról a harmadik Evangjeli
Evangjeli ezt követően bekapcsolódott hazája politikai életébe, tagja és Korça képviseletében elnöke lett az 1921-ben megalakult első választott albán nemzetgyűlésnek. Sejfi Vllamasi oldalán a korabeli köznyelvben Néppárt vagy Klikk néven ismert frakció névleges vezetője lett, a politikai formációt valójában azonban Eshref Frashëri irányította. Csoportjukat alapvetően reformistáknak tartották abban az értelemben, hogy – albán viszonylatban polgári és nyugatias – tagjaik ragaszkodtak az 1920. januári lushnjai statútumok demokratikus szellemiségéhez. Programjuk központi témái az általános oktatás kiterjesztése, a természeti kincsek kiaknázásának gyors ütemű fejlesztése és a parasztságnak való földjuttatás volt.
Evangjeli feladatot kapott az 1921. július 11-én megalakult, Iliaz Vrioni vezette kormányban, a külügyminiszteri tárca vezetését bízták rá. A diplomácia vezetőjeként nehéz feladatokkal kellett szembenéznie. Alig néhány napja vezette a tárcát, amikor 1921. július 17-én Északkelet-Albániában kikiáltották a Jugoszlávia által támogatott szakadár Mirditai Köztársaságot, emellett Olaszország és Görögország továbbra sem tett le albániai területi igényeiről. A mirditai helyzet a Vrioni-kormány indítványára 1921. szeptember 2-án a Nemzetek Szövetségének közgyűlése elé került. Az addig a Drin vonalában állomásozó jugoszláv alakulatok szeptember 18-án megkezdték a fegyveres előrenyomulást albán területen, de eleinte az albán kormánycsapatok még sikeresen visszaszorították őket. Miután a nemzetközi szervezetek október elejéig sorra Albánia területi integritása mellett foglaltak állást, újult erővel megindult a jugoszláv támadás. A belgrádi kormány október 16-án kiadott hivatalos állásfoglalásában jelezte a nemzetközi közvélemény felé, hogy továbbra is igényt tart észak-albániai területekre. A fejlemények hatására Iliaz Vrioni még aznap benyújtotta lemondását, kormánya feloszlott.
Első kormánya (1921)
bélyeg|balra|180px|Aqif Elbasani az 1920-as években
A politikai erőtér széttagoltsága ellenére az albánság vezetői felismerték, hogy az országot kívülről fenyegető helyzetben egységkormányra van szükség. A régenstanács egyik tagja, Aqif Elbasani a mérsékelt és független politikus hírében állt Pandeli Evangjelit kérte fel a kormányalakításra. Evangjeli koalíciós, a köznyelvben Szent Szövetség (Bashkimi i Shenjtë) néven emlegetett kormánya még aznap, október 16-án megalakult. A külügyminiszteri tárcát is vezető kormányfő mellett a korábbi időszakban egymás kérlelhetetlen ellenfeleinek bizonyult politikusok kaptak helyet a kabinetben. A politikai spektrum két végpontját a hadsereg-főparancsnokká kinevezett Amet Zogolli és ádáz ellenségei, Bajram Curri és Zija Dibra képviselték.
Az egységes fellépésre szükség is volt: az Evangjeli-kabinet hivatalba lépésekor a jugoszláv támadás azzal fenyegetett, hogy Shkodra vidékét elszakítják Albániától, november 1-jéig pedig már elfoglalták az északkelet-albániai Mirdita nagy részét. Az Evangjeli-kormány sürgetésére és a brit diplomácia közbenjárására 1921. november 9-én az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Japán képviselőinek aláírásával a nagyhatalmak újólag elismerték Albánia függetlenségét, kisebb módosításokkal 1913-ban megállapított államhatárainak érvényességét, egyúttal elrendelték a jugoszláv csapatok azonnali evakuálását. A november 10-én már Shëngjin és Lezha térségét is elfoglaló, és az albán főváros közelében járó jugoszláv hadsereg ennek hatására november 12-én megkezdte a kivonulást. A sikerhez hozzájárultak Zogolli hadsereg-főparancsnok katonai akciói is, amit politikai ellenlábasa, az Evangjelit kormányfővé tevő régens, Aqif Elbasani aggodalommal szemlélt. Hogy megakadályozza az ambiciózus Zogolli politikai térnyerését, Elbasani előbb a nemzetgyűlést felfüggesztve teljhatalmat biztosított az Evangjeli-kormánynak, majd intrikával próbálta aláásni Zogolli tekintélyét. Mindkét próbálkozás a visszájára sült el, és végül az Evangjeli-kormány népszerűségvesztéséhez vezetett. A Szent Egységből egyre többen fordítottak hátat a kormánynak, és 1921. december elejére Evangjeli kabinetje gyakorlatilag ellehetetlenült. Elbasani és régenstársa, Luigj Bumçi fejében megszületett az új terv: az Evangjeli-kormány lemondatása és szakértői kormány kinevezése, amíg az összehívandó alkotmányozó nemzetgyűlés dönt az Albán Fejedelemség trónjára ültetendő személyről. Miután Evangjeli nem hajlott a puszta szóra, és nem volt hajlandó lemondani, 1921. december 6-án hajnalban Elbasani felbujtására fegyveresek törtek be a kormányfő szobájába, és fegyverrel kényszerítették lemondása aláírására. A puccsal az Evangjeli-kormány feloszlott, a volt kormányfő még aznap elhagyta Tiranát. A régensek politikai törekvései mindenesetre nem jártak sikerrel. Egy hét sem telt el, amikor Zogolli fegyveresei élén megérkezett az albán fővárosba, és politikai köre átvette a hatalmat. Az 1921. decemberi alkotmányossági helyzetet később felülvizsgáló legfelsőbb bíróság mások mellett Evangjelit is elmarasztalta, amiért nem élt minden hatalom adta eszközével az államrend fenntartása érdekében.
A politika másodvonalában (1921–1930)