Elias Jelert (Virum, 2003. június 12. –) dán válogatott labdarúgó, a Southampton hátvéde kölcsönben a török Galatasaray csapatától.

Pályafutása Klubcsapatokban Jelert a dániai Virum községben született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Virum-Sorgenfri csapatában kezdte, majd a København akadémiájánál folytatta.

2021-ben mutatkozott be a København első osztályban szereplő felnőtt keretében. Először a 2021. október 17-ei, SønderjyskE ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzés 79. percében, William Bøving cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2023. március 12-én, a Horsens ellen idegenben 4–1-re megnyert találkozón szerezte meg.

2024. július 24-én a török Galatasaray szerződtette.ACCEPTERET BUD PÅ ELIAS JELERT 2025. augusztus 31-én kölcsönbe került az angol Southampton csapatához. Szeptember 20-án debütált csereként a Hull City elleni 3–1-es vereség alkalmával.

A válogatottban Jelert az U19-es és az U21-es korosztályú válogatottakban is képviselte Dániát.

2023-ban debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2023. október 17-ei, San Marino ellen 2–1-re megnyert EB-selejtezőn lépett pályára.

Statisztikák 2024. augusztus 16. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólKøbenhavn2021–22Danish Superliga11000401502022–2326170403712023–2429030130450Galatasaray2024–25Süper Lig10000010Összesen671100210981

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202310202420Összesen30

Sikerei, díjai København Danish Superliga Bajnok (2): 2021–22, 2022–23

Dán kupa Győztes (1): 2022–23

Galatasaray Török bajnok Bajnok (1): 2024–25

Török kupa Győztes (1): 2024–25

Jegyzetek

További információk

Kategória:2003-ban született személyek Kategória:Dán labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az FC København labdarúgói Kategória:A Galatasaray labdarúgói Kategória:A Southampton labdarúgói Kategória:A Dán Szuperliga labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:Élő személyek