Fábik János (Baja, 1907. május 15. – Budapest, 1986. július 21.) magyar kommunista pártfunkcionárius, tanácselnök, TSZ-elnök.

Élete Fábik Péter napszámos és Metzinger Rozália fiaként született.Bajai állami születési anyakönyv 269/1907. Fiatalon péksegédként dolgozott. Már 1928-ban belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba (MSZDP), majd rövidesen kapcsolatba került az akkoriban illegalitásban működő Magyar Kommunista Párt rákospalotai és újpesti szervezetével. 1930-tól az újpesti sütőmunkások, majd a textilmunkások között agitált, részt vett a Vörös Segély-gyűjtésben is; később, 1944-ben pedig részt vett az ellenállási mozgalomban.

A második világháború után, 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba (MKP). A következő években dolgozott az újpesti rendőrségnél, majd az egyik hazai internálótábor parancsnoka lett. 1947-től az MKP újpesti szervezetének volt politikai munkatársa, 1949-ben pedig a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) pestújhelyi kerületi szervezetének titkára lett; ugyanebben az időszakban a Pestújhelyi Nemzeti Bizottság elnöke is volt.

1950-től az MDP kalocsai szervezetében kapott titkári megbízatást, a következő időszakban pedig kecskeméti párttitkárként, illetve tanácselnökként tevékenykedett. 1963-tól az 1967-es nyugdíjazásáig a fóti Béke Termelőszövetkezet elnöke volt.

Jegyzetek

Források Fábik János életrajza a Történelmi Tár online adatbázisában; hozzáférés: 2023. július 23.

Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:MKP-tagok Kategória:MDP-tagok Kategória:MSZDP-tagok