A 602 és 628 között vívott bizánci–perzsa háború az utolsó és legpusztítóbb volt a Bizánci Birodalom és a perzsa Szászánida Birodalom közötti fegyveres konfliktusok hosszú sorában. Az előző háborút 591-ben fejezték be, amikor Maurikiosz bizánci császár visszasegítette a lázadók által elűzött II. Huszrau sahot a trónjára. 602-ben Maurikiosz hatalmát megdöntötte a Phókasz vezette felkelés, őt magát pedig kivégezték. Huszrau hadat üzent, formálisan azért hogy megtorolja a császár halálát, gyakorlatilag pedig, hogy visszaszerezze a békeszerződésben elvesztett területeit. A korábbi, többnyire lokális konfliktusokkal ellentétben a háború végül több mint negyed évszázadig húzódott és kiterjedt a Bizánci Birodalom középső és keleti provinciáira, Nyugat-Perzsiára, valamint a kaukázusi vazallus királyságok területére is.

A háború első, 622-ig terjedő szakaszát jelentős perzsa fölény jellemezte; meghódították a Közel-Keletet, Egyiptomot és Kis-Ázsia egyes részeit. A 610-ben sikeres felkeléssel trónra kerülő Hérakleiosz császár súlyos feltételekkel is hajlandó lett volna békét kötni, de Huszrau a további hódítások reményében elutasította. 622-re Hérakleiosznak sikerült megszerveznie az ellentámadást és a határvidékeket feldúlva defenzívába kényszerítette a Szászánidákat. 626-ban a perzsák avar segítséggel megostromolták Konstantinápolyt, hogy kikényszerítsék a megadást, de nem jártak sikerrel. A következő évben Hérakleiosz és türk szövetségesei betörtek Mezopotámiába, a ninivei csatában megtörték a perzsa ellenállást és megközelítették a Szászánidák fővárosát, Ktésziphónt. A perzsa főnemesség fellázadt, elűzték Huszraut és fiát, II. Kavádot helyezték a trónra, aki visszaszolgáltatva valamennyi megszállt területet, azonnal békét kötött a bizánciakkal.

A háború mind emberéletben, mind anyagiakban óriási áldozatokat követelt és mindkét felet végzetesen kimerítette. Így egyikük sem tudott jelentős ellenállást tanúsítani amikor az arab törzseket az iszlám zászlaja alatt egyesítő Mohamed próféta és utódai megtámadták őket. Az egyébként is belpolitikai válsággal küzdő Szászánida Birodalom gyorsan összeomlott és a Bizánci Birodalom is elvesztette közel-keleti és egyiptomi tartományait.

Előzmények

572 és 589 között a Bizánci és Szászánida Birodalmak közel húsz éven át háborúztak, amelyben azonban hamar patthelyzetbe jutottak és a harcok nagyrészt a határvidékre korlátozódtak. 589-ben azonban Bahrám Csóbín perzsa hadvezér fellázadt és ennek hatására palotaforradalom tört ki, meggyilkolták IV. Hurmuz sahot és fiát, II. Huszraut ültették a trónra. Bahrám azonban őt is elűzte, ő pedig a bizánciakhoz menekült. Maurikiosz császár visszasegítette Huszraut Perzsia élére, azonban nagy árat kért érte; az 591-ben megkötött békeszerződésben Mezopotámia északkeleti része, majdnem egész Perzsa-Örményország és a kaukázusi Ibériai Királyság Konstantinápoly fennhatósága alá került. Ezenfelül a bizánciak nem fizették többé adót (amit formálisan az északi nomádok elleni védekezési hozzájárulásnak hívtak) a Szászánidáknak.

Maurikiosz gondjai ezzel nem oldódtak meg, a Balkánon folytatnia kellett a háborúskodást a félszigetet elözönlő avarok és szlávok ellen. A kincstár az évtizedes hadviselés során kiürült, a császár pedig szigorú adópolitikát vezetett be és csökkentette a katonák zsoldját; emiatt négyszer is lázadásra került sor a seregben. Utoljára akkor, amikor 602-ben a császár arra utasította őket, hogy télre is maradjanak az északi barbár vidékeken és zsákmányolják össze maguknak az ellátmányukat. A katonák egyik főtisztjüket, a trákiai Phókaszt kiáltották ki császárrá. A népszerűtlen Maurikiosz ellen a főváros is fellázadt, menekülés közben elfogták és családjával együtt kivégezték.

A háború kezdete

Narszész, Mezopotámia bizánci kormányzója nem ismerte el a trónbitorló Phókaszt, fellázadt és birtokba vette a tartomány legnagyobb városát, Edesszát. Phókasz Germanosz hadvezért küldte ellene, aki ostrom alá vette a várost, mire Narszész a perzsáktól kért segítséget. II. Huszrau kapott az alkalmon, hogy Maurikiosz, "barátja és atyja", megbosszulásának ürügyén visszaveheti Örményországot és Mezopotámiát.

Germanosz elesett a perzsák ellen vívott harcban. Phókasz újabb sereget küldött a perzsák ellen, de Dara, a határvidék kulcsfontosságú erődvárosa mellett vereséget szenvedtek és 605-ben maga a város is elesett. Narszész megpróbált közvetíteni a két hatalom között, de amikor Konstantinápolyba utazott Phókasz elfogatta és élve megégettette. A harctéri kudarcok és Narszész kivégzése (akinek bántatlanságát a császár korábban megígérte) sokat ártott a katonai diktatúrát bevezető Phókasz megítélésnek.

Hérakleiosz lázadása

608-ban az Afrikai Exarchátus kormányzója, Hérakleiosz fellázadt Phókasz ellen; ebben a császár veje, Priszkosz testőrparancsnok is támogatta. Herakleiosz magát és hasonló nevű fiát consulnak nyilvánította (ezzel közvetetten benyújtotta igényét a trónra) és kettejük nevében pénzt is vert.

Ennek hírére felkelések kezdődtek keleten, Szíria és Palaestina Prima tartományokban is. 609-ben (vagy 610-ben) II. Anasztasziosz antiokheiai pátriárka meghalt; állítólag a lázongó zsidók ölték meg, bár hogy a keresztények ellen fogtak-e fegyvert, nem tudjuk. Phókasz Bónosz patriarkoszt nevezte ki a keleti tartományok vezetőjévé (comes Orientis) és megbízta a felkelések leverésével. Eközben Bónosz külön megbüntette a Zöldek pártját (elvben az egyik kocsiversenyző csapat "szurkolói", de politikai szerepük is volt) a zavargásokban való részvételükért.

Hérakliosz egy sereg élén elküldte unokaöccsét, Nikétaszt hogy foglalja el Egyiptomot. Bónosz szembeszállt vele, de Alexandria mellett vereséget szenvedett. Nikétasz 610-re kézre kerítette az egész tartományt és megválasztatta Alamizsnás Jánost alexandriai pátriárkának, így biztosította az egyház támogatását.

Az észak-afrikai felkelők fő serege ezután az ifjabb Hérakliosz vezetésével Konstantinápolyba hajózott. Nem ütközött jelentős ellenállásba és hamarosan a császári testőrség is átállt hozzá. Phókaszt elfogták és Hérakleiosz elé vitték. Utóbbi állítólag ezt kérdezte tőle: "Hát így kormányzod te a birodalmat?" "Te talán jobban fogod kormányozni?" kérdezett vissza hetykén Phókasz, mire Hérakleiosz katonái helyben felkoncolták.The reign of Roman Emperor Phocas Novo Scroptorium

Az idősebb Hérakleiosz ezt követően eltűnik a forrásokból, valószínűleg meghalt.

A 35 éves Hérakleiosz ezután feleségül vette jegyesét, Fabia Eudokiát, császárrá koronázták és nekifogott a súlyos helyzetbe került birodalom kormányzásának. Phókasz fivére, Komentiolosz ugyan jelentős seregével megindult ellene, de útközben meggyilkolták. Katonáinak lojalitását azonban biztosítani kellett és időközben a perzsák benyomultak Kis-Ázsiába. A kiürült kincstár miatt Hérakleiosz megszorításokra kényszerült, pl. Konstantinápolyban az egyház újonnan felvett tagjait már nem tudta az állami kasszából fizetni.

Perzsa előrenyomulás

A perzsák kihasználták a bizánci belháborút és elfoglalták az örményországi és felső-mezopotámiai határvárosokat. 609-ben az Eufrátesz mentén meghódították Mardint és Amidát. A következő évben elesett Edessza is.

609-ben vagy 610-ben egy magát Theodosziosznak (Maurikiosz császár fiának, aki állítólag Huszrau udvarába menekült) kiadó férfi rábeszélésére a stratégiai fontosságú örményországi város, Theodosziopolisz (ma Erzurum) is megadta magát Astat Jeztajar perzsa hadvezérnek. 608-ban Sáhén Vahúmanzádagán végigportyázta egész Kis-Ázsiát és elérte Khalkédónt, ahonnan már csak a Boszporusz választotta el Konstantinápolytól. A perzsák fokozatosan nyomultak előre; Hérakleiosz trónra lépésekor már a kezükön volt valamennyi Eufráteszen túli és örményországi város. Ezután Kappadókia következett, ahol Sáhén elfoglalta Kaiszereia Mazakát. Itt azonban Priszkosz (Phókasz veje, aki átállt Hérakleioszhoz) beszorította a városba és egy éven át ostromzár alatt tartotta.

Hérakleiosz békét kért Huszrautól azzal, hogy a háború okafogyottá vált mikor a Maurikioszt megölető Phókaszt eltávolították a bizánci trónról. A sah, akinek csapatai győzedelmesen nyomultak előre, elutasította a békét. Történészi vélemények szerint Huszrau ekkor már a Bizánci Birodalom megdöntését és az Óperzsa Birodalom visszaállítását tűzhette ki célul, bár a perzsa királyi levéltárak megsemmisülése miatt a hasonló állításokat nem lehet bizonyítani.

611-ben Hérakleiosz maga is meglátogatta a Mazakát ostromló csapatokat, Priszkosz azonban valamiért betegnek mondta magát és távol tartotta magát az uralkodótól. A sértett császár visszatért Konstantinápolyba, de miután Sáhén felgyújtotta a várost és kiszökött az ostromzárból visszarendelte Priszkoszt a fővárosba és leváltotta a keleti hadsereg éléről. Helyét az öreg Philippikosz kapta meg, aki azonban tehetetlennek bizonyult és kerülte az összecsapásokat a perzsákkal. Hérakleiosz végül a maga kezébe vette a seregek irányítását, segítségül véve maga mellé fivérét, Theodoroszt.

Huszrau kihasználta a bizánci hadvezérek inkompetenciáját és Sarbaraz vezetésével sereget küldött Szíriába. 613-ban Hérakleiosz Antiokheia mellett súlyos vereséget szenvedett (a csata részletei nem ismertek). A perzsák kifosztották Antiokheiát, megölték a pátriárkáját és a lakosság nagy részét elhurcolták. A bizánciak a várostól északra a Kilikiai kapunál megint csak hiába próbálták megállítani a perzsákat, akik elfoglalták a Kilikiai-síkságot és Tarszosz városát. Így a Szászánidák kijutottak a Földközi-tengerhez és kettévágták a Bizánci Birodalmat, amelynek keleti provinciái (Szíria, Palesztina, Egyiptom) védtelenül maradtak.

Perzsa fölény Jeruzsálem elfoglalása

A szíriai ellenállás nem volt eltökélt, bár többhelyütt megerősítették a városokat, általában inkább tárgyalni igyekeztek a perzsákkal. 613-ban kapitulált Damaszkusz, Apamea és Emesza, megnyitva az utat délre, Palaestina Prima felé. Az ellenállást megszervező Nikétasz Adhriatnál vereséget szenvedett (bár Emeszánál véres, összesen húszezer áldozatot követelő ütközetben sikerült helytállnia). A következő évben, 614-ben a perzsáknak a zsidók segítségével három hetes ostrom után sikerült elfoglalniuk Jeruzsálemet. A korabeli források szerint a győztesek 57-66 ezer lakost lemészároltak, 35 ezret pedig (köztük Zakariás pátriárkát) rabszolgaként elhurcoltak Perzsiába.

Sok templomot – köztük a Szent Sír-templomot – felégettek, a bennük őrzött értékes ereklyéket (a keresztet, amelyre Jézust megfeszítették, a lándzsát, amivel megölték, a szivacsot amivel szomját oltották) elvitték a perzsa fővárosba, Ktésziphónba. Az ereklyék elveszítése nyilvánvalóvá tette a bizánciak számára, hogy az Úr haragja sújtja őket. Sokan a zsidókat hibáztatták Jeruzsálem, sőt egész Szíria elvesztése miatt. Állítólag a perzsák a zsidók segítségével foglaltak el sok várost és a megszállt területeken megpróbálták lemészárolni a keresztényeket. A hasonló túlzó híresztelések gyorsan terjedtek az általános világvégehangulatban.

Egyiptom 618-ban Sarbaraz azon Egyiptom ellen indított hadjáratot, amelynek földjére három évszázad óta nem tette ellenség a lábát. A khalkédóni ortodox kereszténységet követő Konstantinápoly elnyomta a monofizita egyiptomiakat, akik így nem működtek együtt a provincia védelmét szervező hatóságokkal. Nikétasz Alexandriába húzódott vissza, amelyet a perzsák egy éven át ostromoltak. Végül egy áruló egy használaton kívüli csatornán át bevezette őket a falak mögé és a védelem összeomlott. Nikétasz és Alamizsnás János pátriárka Ciprusra menekült. Nikétasz későbbi sorsa nem ismert, eltűnik az írott forrásokból, de Hérakleiosz kétségkívül egy megbízható hadvezért vesztett személyében. Egyiptom elvesztése nagy csapást jelentett, mert Konstantinápolyt innen látták el gabonával. 618-ban a császár kénytelen volt felhagyni az ingyenes gabonaosztás régi hagyományával.

Egyiptom elfoglalása után Huszrau ezt a (újabban vitatott hitelességű) levelet küldte Hérakleiosznak: