A Monty Python csoportot (közkeletű nevén The Pythons) 1969-ben alapította öt brit író-színész (Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin) és egy amerikai animátor (Terry Gilliam). Műsoruk, a 45 részes, egyenként félórás Monty Python Repülő Cirkusza (Monty Python's Flying Circus) először 1969. október 5-én került adásba. A 45 részt négy szériában készítették el (három 13 részes és egy hatrészes), de az utolsó szériában a műsor címe Monty Pythonra rövidült. Ám a Python-jelenség ennél sokkal több volt: turnék, négy film, több album, egy musical, számos könyv és számítógépes játék kötődik hozzájuk. Ezen kívül a csoport tagjai önállóan is elismert művészekké váltak.
A Repülő Cirkuszt a BBC 1969 és 1974 között sugározta. A jeleneteket Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones és Michael Palin írta és adta elő. Egy műsorban több jelenetet adtak elő, melyeket Gilliam animációi kapcsoltak össze, kiterjesztve az akkoriban szokásosnak mondható stílus- és tartalombeli korlátokat.
A csoport újító szellemét gyakran hasonlítják a Beatles rockzenére gyakorolt hatásához: egy csoport tagjai megírják és előadják saját jeleneteiket, és ezzel megváltoztatják a szórakoztatás világát. A tagok tudatos munkamódszere lehetővé tette a formai és tartalmi kísérletezést, a televíziós komédia hagyományainak elvetését és a humoristák újabb generációi számára egy követendő út létrehozását (George Harrison, a tagok személyes jóbarátja azt mondta a Monty Pythonról, hogy a Beatles szellemiségét vitték tovább). Míg az Egyesült Királyságban a humor szinte minden formájára hatottak, addig Amerikában csak az abszurd műsorok merítettek ihletet munkáikból (Saturday Night Live, South Park, A Simpson család).
2005-ben, a Humoristák Humoristája szavazáson a szakmabeliek a csoport három tagját is beválasztották minden idők ötven legjobb humoristája közé. Michael Palin a 30., Eric Idle a 21., John Cleese a 2. lett, csak Peter Cook tudta legyőzni.
A Monty Python előtt
Palin és Jones az Oxfordi Egyetemen találkozott, Cleese és Chapman pedig a Cambridge-i Egyetemen. Idle szintén Cambridge-ben tanult, egy évfolyammal alattuk. Cleese és Gilliam New Yorkban, a Cambridge Footlights Cambridge Circus című turnéja alatt ismerkedett meg.
Chapman, Cleese és Idle a Footlights tagja volt a The Goodies című komédiasorozat három leendő színészével, Tim Brooke-Taylorral, Bill Oddie-val és Graeme Gardennel, valamint Jonathan Lynnel (az Igenis, miniszter úr! társszerzőjével). Idle elnöksége alatt a feminista író, Germaine Greer és Clive James rádiós műsorvezető is a társulat tagja volt. A társulat előadásairól több régi felvétel is fennmaradt, köztük Idle és Cleese jelenetei is.
A csoport megalakulása előtt a tagok a következő műsorokban szerepeltek és/vagy írtak forgatókönyvet. A The Frost Report volt az első tévéműsor, ahol mind az öt angol Python-tag együtt dolgozott és lehetőségük nyílt saját stílusuk kialakítására:
I'm Sorry, I'll Read That Again (rádió) (1964–1973) [Cleese: szereplő és író – Idle és Chapman: írók] The Frost Report (1966–1967) [Cleese: szereplő és író – Idle: Frost monológjainak írója – Chapman, Palin és Jones: írók] At Last the 1948 Show (1967) [Chapman és Cleese: szereplők és írók – Idle: író] Twice a Fortnight (1967) [Palin és Jones: szereplők és írók] Do Not Adjust Your Set (1967–1969) [Palin, Jones és Idle: szereplők és írók – Gilliam: animációk – Bonzo Dog Band: zenés részek] We Have Ways of Making You Laugh (1968) [Idle: szereplő és író – Gilliam: animációk] How to Irritate People (1968) [Chapman és Cleese: szereplők és írók – Palin: szereplő] The Complete and Utter History of Britain (1969) [Palin és Jones: szereplők és írók] Doctor in the House (1969) [Chapman és Cleese: írók]
Ezen tévéműsorokban olyan ismert brit komikus színészek vagy írók is részt vettek, mint Ronnie Corbett, Ronnie Barker, Tim Brooke-Taylor, Graeme Garden, Bill Oddie, Marty Feldman, Jonathan Lynn, David Jason és David Frost.
A Do Not Adjust Your Set (amit gyerekműsornak szántak) felnőttek körében aratott sikere után az ITV felajánlotta Palinnek, Jonesnak, Idle-nek és Gilliamnek egy saját műsor készítésének lehetőségét. Ugyanekkor Cleese és Chapman a BBC-től kapott hasonló ajánlatot (rájuk többek között a The Frost Report és az At Last the 1948 Show című műsorokban figyeltek fel). Cleese azonban nem szeretett volna kétszemélyes showt csinálni, melynek egyik oka Chapman nehéz természete volt. Felajánlotta Palinnek – akiről korábbi munkáik kapcsán jó emlékei voltak – hogy csatlakozzon hozzájuk. Mivel az ITV-sorozat indulása késlekedett, Palin beleegyezett, és magával hozta Jonest és Idle-t, aki viszont Gilliamet is figyelmükbe ajánlotta. A Monty Python csoport tulajdonképpen Cleese és Palin jó kapcsolatának eredményeként jött létre.
Monty Python Repülő Cirkusza A műsor megtervezése jobbra|bélyegkép|250px A Pythonoknak nagyon pontos elképzeléseik voltak arról, mit is akarnak csinálni, de épp akkor futott Spike Milligan komédiasorozata, a Q5, amiben több dolog is megegyezett az ő terveikkel, így újra kellett gondolniuk az egészet. Terry Jonesnak eszébe jutott Terry Gilliam egy animációs betétje, a Beware of the Elephants (Óvakodj az elefántoktól), amit a Do Not Adjust Your Set-hez készített; az animációnak nem volt valódi témája, képi asszociációk laza sorozata volt. Ennek alapján született meg az ötlet, hogy egy-egy részben a szkeccseket animációkkal, vagy magukban a jelenetekben lévő asszociációs kapcsokkal kössék össze. Michael Palin emlékezett Gilliam egy másik munkájára, a Christmas Cards-ra (Karácsonyi lapok). „Briliáns volt, a templomtornyokból rakétaállások jöttek ki." Terry képfolyamai rádöbbentették őket, hogy másképp is lehet a dolgot csinálni. Ezzel megszületett a Monty Python sajátos stílusa.
A munka szervezetten folyt: a jelenetek írása minden nap reggel 9-kor kezdődött és délután 5-kor fejeződött be. Két szerzőpáros dolgozott, egymástól függetlenül: Cleese és Chapman, illetve Jones és Palin; Idle pedig egyedül írt. Néhány nap után összeültek (Gilliammel együtt), és elmondták az ötleteiket, valamint megbeszélték a forgatókönyveket. A válogatás demokratikusan folyt: ha a többség jónak talált egy ötletet, az bekerült a műsorba. A szerepek kiosztása kapcsán sem adódtak viták, mert mindegyikük inkább íróként tekintett magára, mint színészként, aki mindenáron képernyőre akar kerülni. Miután összeválogatták egy adás jeleneteit, Gilliam szabad kezet kapott az őket összekötő animációk elkészítésére.
Névadás Eleinte több lehetséges címe volt a műsornak,Hogyan kapta a nevét a Monty Python? Eric Idle így emlékszik – Hvg.hu, 2020. január 19. például Owl Stretching Time (Bagolynyújtó idő), The Toad Elevating Moment (A varangymagasztaló pillanat) és Bun, Wackett, Buzzard, Stubble and Boot. Michael Mills, a BBC szórakoztató műsorokat készítő részlegének vezetője szerette volna, ha a műsorra cirkuszként utalnak, mivel a csoport tevékenysége efféle benyomást keltett benne. Hogy ne emlékeztessen a hagyományos cirkuszra, a tagok hozzátették a repülő jelzőt ("repülő cirkusz"-nak egyébként az I. világháború után, főként Észak-Amerikában létrejövő, légibemutatót tartó repülős társulatokat nevezik). A "Flying Circus" végül azért maradt meg, mert a BBC már így jegyezte fel a műsort az ütemtervébe, és nem volt lehetőség a változtatásra.
Ezután több ötlet merült fel. Gwen Dibley Repülő Cirkusza: Michael Palin olvasott egy cikket egy Gwen Dibley nevű nőről, és azt gondolta, érdekes lenne, ha rájönne, hogy van egy tévéműsora. Barry Took Repülő Cirkusza: Barry Took segédkezett a csoport megalakulásánál. Arthur Megapode Repülő Cirkusza is egy lehetséges cím volt, de végül elvetették. A Monty eredete máig sem tisztázott, bár a tagok egyetértenek abban, hogy számukra fennkölt hangzása tette viccessé.
Az 1998-as Live at Aspen című dokumentumfilmben elmondták, hogy a Monty (a Montgomery beceneve) gúnnyal vegyes tisztelgés Bernard Law Montgomery tábornok előtt. Más alkalmakkor Idle azt mondta, hogy „Monty” egy ismerős fickó volt, aki mindig kedvenc pubjában ivott; az emberek gyakran betértek ide és megkérdezték a csapostól: „Monty volt már bent?” Így Idle gyorsan megjegyezte a nevet. Egy harmadik változat szerint P. G. Wodehouse regényeinek szereplője, Monty Bodkin ihlette a nevet. A Pythont Cleese javasolta, mert valami ravasz, sikamlós dolog benyomását keltette. A "Monty Python" pedig úgy hangzik – mondták az alkotók ––...–, mint egy rossz színházi ügynök neve, aki legfeljebb csak az övékhez hasonló társulatokat tud összehozni.Graham Chapman, Graham Crackers: Fuzzy Memories, Silly Bits, and Outright Lies, Career Pr Inc., 1997.
A pythoni stílus A Repülő Cirkusz több formai újítást is hozott. Gyakran a dolgok közepébe vágtak, nem volt hagyományos főcím. Kiváló példa erre Robinson Crusoe figurája, akit Palin alakít. Különböző helyeken (tengerpart, mocsár, sziklafal, erdő, vágóhíd stb.) küszködi át magát, végül azt mondja: It's… (Ez…), utána pedig a főcím következik. Gyakran a műsor közben elkezdték vetíteni a stáblistát. Milligan korábbi Q-sorozatain felbátorodva rájöttek, hogy nem szükséges minden egyes szkeccset slusszpoénnal zárniuk, a jeleneteknek gyakran hirtelen véget vetnek egy másik jelenetre vagy animációra való váltással, a színről való lelépéssel, a szerepből kilépve egyenesen a kamerába, a nézőhöz szóló kommentárral, vagy egy lényegtelen eseményre vagy személyre való fókuszálással. Visszatérő példa a Chapman által megszemélyesített ezredes, aki a 4. epizódban több jelenetbe is besétál, és leállítja, mivel a hadsereg szlogenjét (It's a man's life – férfiaknak való) használják benne, és szerinte egyébként is túl hülyék a jelenetek.
A jelenetek összekötésének másik jellegzetes módja Gilliam szürreális mozgó kollázsai voltak, amelyekben sokszor ismert alkotásokból ollózott ki részleteket, s előszeretettel használt viktoriánus illusztrációkat, metszeteket és fényképeket. A Monty Python egyik védjegye, a főcímet összetaposó láb Cupidóé, egy olasz reneszánsz festő, Bronzino egyik képéről való (Vénusz, Cupido és az Idő).
A csapat megújította az átöltözős komédiát is. Gyakran játszottak középkorú, rikácsoló háziasszonyokat. Ha valamelyiküknek egy nőt kellett alakítania, egy pongyolát és egy kötényt vett fel, és magas hangon beszélt. Ezeket az öregasszonyokat "borsszórónak" (pepperpot) nevezték az alakjuk miatt. Mint a tagok többször elmondták, eleinte színésznőkkel próbálkoztak, de úgy nem működtek a jelenetek, nem ültek a poénok. Így ezután csak a csinibaba szerepekre alkalmaztak nőket (többnyire Carol Clevelandet), ahol fontos volt a jelenet szempontjából a szépség, nőiesség.
A Repülő Cirkusz Az első szezon vetítését 1969. október 5-én kezdte el a BBC. A sorozattal igencsak mostohán bánt a csatorna: késő este vetítették (egyébként a Magyar Televízióban is éjjel 11 után volt látható ), majd többször is más időpontra helyezték át, néha el is halasztottak egy-egy részt más műsorok miatt. Nem országos adásban ment, sokan csak hallottak róla, de a fokozódó érdeklődés miatt a BBC lehetőséget adott a folytatásra.
Néhány jelenet önmagában is sláger lett, többek között a Döglött Papagáj , a Favágódal , a Spam, a Nudge Nudge, A spanyol inkvizíció, Az év leghülyébb arisztokratája és Hülye járások minisztériuma.
Még a második szezon műsorra kerülése előtt összeállítottak egy filmet az addigi jeleneteikből, főként azzal a céllal, hogy az USA-ban is megismertessék magukat. Címe az egyes jelenetekben többször is elhangzó mondat: And Now for Something Completely Different (És most valami teljesen más). Angliában jól fogadták, de az USA-ban – részben a rossz promóció miatt is – megbukott.