Edward Heward Bunker amerikai krimiíró, forgatókönyvíró, elítélt bűnöző és színész volt. Számos könyvet írt, amelyek közül néhányat filmre is vittek. Ő írta a forgatókönyveket – és játszott is benne – a Straight Time (1978) (a No Beast So Fierce című debütáló regényének adaptációja), a Runaway Train (Szökevényvonat, 1985) és az Animal Factory (2000) (az azonos című második regényének adaptációja) filmekhez. Kisebb szerepet játszott a Reservoir Dogs (1992) című filmben is.
Ötéves korában kezdett elszökni otthonról, és bűnelkövetési mintát alakított ki, tizennégy évesen ítélték el először, ami a bebörtönzés, a feltételes szabadlábra helyezés, a bűnismétlés és a további börtönbüntetés körforgásához vezetett. Bankrablásért, kábítószer-kereskedelemért, zsarolásért, fegyveres rablásért és hamisításért ítélték el. Bunker utoljára 1975-ben szabadult a börtönből, ezután írói és színészi karrierjére koncentrált. A Jon Voight által alakított, 1995-ös Heat című rablásfilmben szereplő Nate, a karrierbűnöző, aki lopott holmikat kerít, Bunker alapján készült, aki Michael Mann rendező tanácsadója volt.
1930-1940-es évek Bunker 1933. december 31-én született egy problémás családban Los Angelesben. Édesanyja, Sarah (született Johnston) kóristalány volt Vancouverből, édesapja, Edward N. Bunker pedig színpadi segéd volt.Edward Bunker Biography (1933–) Első tiszta emlékei az alkoholista szülei egymásra üvöltözéséről és a rendőrök megérkezéséről szóltak, hogy „megőrizzék a békét”, ez a ciklus váláshoz vezetett. A szüleim elváltak, amikor négyéves voltam, és internátusba kerültem, amit nem szerettem. Egyik napról a másikra az egyedüli gyerekből – egyfajta elkényeztetett és kényeztetett gyerekből – egy „Legyek ura” helyzetbe kerültem, ahol rengeteg fiúval voltam. Ez nem tetszett, elszöktem és lázadtam, ez egy mintát adott, és ez a minta folytatódott.
A következetesen lázadó és dacos fiatal Bunkert kemény fegyelmezésnek vetették alá. Néhány hónapig katonai iskolába járt, ahol lopni kezdett, végül ismét megszökött, és egy csavargó-táborba került. Bár Bunkert végül elfogták a hatóságok, ez megalapozta azt a mintát, amelyet egész pályafutása során követett. 11 éves korában elkapta a rendőrség, és a fiatalkorúak börtönébe került, miután bántalmazta az apját. Egyes források szerint ez az eset, valamint olyan szélsőséges élmények, mint a Pacific Colony nevű állami kórházban (későbbi nevén Lanterman Developmental Center) átélt súlyos verés, egy életre szóló bizalmatlanságot keltett Bunkerben a hatóságokkal és intézményekkel szemben.
Bunker a kaliforniai ionei Preston Castle fiatalkorúak börtönében töltötte az idejét, ahol edzett fiatal bűnözőkkel ismerkedett meg. Bár fiatal és kicsi, intelligens volt (152-es IQ-val), utcaképes és rendkívül művelt.Mr Blue: Memoirs of a Renegade, 2012, "No Exit: Author's details" Szökések, törvénnyel és különböző intézményekkel – köztük egy elmegyógyintézettel – kapcsolatos problémák hosszú sorozata következett.
Tizennégy éves korában, első büntetőítélete után Bunkert feltételesen szabadlábra helyezték nagynénje gondozására bízva. Két évvel később azonban elkapták feltételes szabadlábra helyezésének megsértése miatt, és ezúttal felnőtt börtönbe került. A Los Angeles-i megyei börtönben azt állította, hogy megkéselte az elítélt gyilkost, Billy Cookot, bár a Nemzeti Levéltárból származó közvetett bizonyítékok azt mutatják, hogy Bunker és Cook nem tartózkodott ott azonos időben. Néhányan azt gondolták, hogy nem volt normális, de a Mr. Blue: Memoirs of a Renegade című könyvében azt állította, hogy ez csak egy trükk volt, hogy az emberek békén hagyják.
Bűnöző életmód és korai írásai 1950-1960-as évek 1950-ben a McKinley Fiúotthonban Bunker találkozott az otthon egyik prominens jótevőjével, Louise FazendávalLouise Fazenda (1895. június 17. – 1962. április 17.) amerikai filmszínésznő, elsősorban némafilmekben szerepelt., a némafilmek sztárjával és Hal B. Wallis producer feleségével, aki támogatta és bátorította őt. Rajta keresztül találkozott Aldous Huxley-val, Tennessee Williamsszel és William Randolph Hearst sajtómágnással, akinek vendége volt San Simeonban. Fazenda küldött neki egy hordozható írógépet, egy szótárat, egy tezauruszt és egy előfizetést a The New York Times vasárnapi számára, amelynek falta a könyvismertetőjét. Előfizetett a Writer’s Digest-re is, és beiratkozott a Kaliforniai Egyetem elsőéves angol nyelvű levelező tanfolyamára, ahol vért adott el, hogy kifizesse a postaköltséget. A következő évben azonban a 17 éves Bunker abban a kétes megtiszteltetésben részesült, hogy ő volt a San Quentin állami börtön legfiatalabb rabja.Baime, Albert. Review of Education of a Felon: A Memoir. Accessed January 27, 2008. Amikor először voltam San Quentinben, körülbelül öt évig voltam ott, és egész idő alatt hetente öt könyvet olvastam. Minden szombat reggel elmentem a könyvtárba, és öt könyvet tudtam kikölcsönözni. Olvastam történelmet, szépirodalmat, pszichológiát, filozófiát... mindent.
A magánzárkában töltött ideje alatt Bunker a halálraítélt, Caryl ChessmanCaryl Whittier Chessman (1921. május 27. – 1960. május 2.) elítélt rabló, emberrabló és többszörös nemi erőszaktevő volt, akit 1948 januárjában Los Angeles környékén elkövetett sorozatos bűncselekményekért halálra ítéltek. cellájának közelében tartózkodott, aki a Cell 2455 Death Row című regényét írta. Chessman küldött Bunkernek egy számot az Argosy folyóiratból, amelyben megjelent könyvének első fejezete; 1955-ben Fred F. Sears filmet készített a regényből. Bunker – aki a hetedik osztályban kimaradt az iskolából – azt mondta, hogy Chessman más börtönírókkal, köztük Dosztojevszkijjal és Cervantesszel együtt arra ösztönözte őt, hogy maga is író legyen.
Bunkert 1956-ban feltételesen szabadlábra helyezték. Most 22 éves volt, de képtelen volt beilleszkedni a normális társadalomba. Volt elítéltként úgy érezte, hogy a „normális” emberek kiközösítik, de néhány évig sikerült távol maradnia a bajtól. Bár Fazenda megpróbált segíteni neki, miután idegösszeomlást diagnosztizáltak nála, a férje sok korábbi barátját – köztük Bunkert is – a Wallis-házban nem kívánatos személyeknek nyilvánította. Bunker egy ideig különböző munkákat vállalt, többek között használt autókereskedőként, de végül visszatért a bűnözéshez. Rablásokat szervezett (anélkül, hogy személyesen részt vett volna bennük), csekkeket hamisított, és más bűnözői tevékenységet folytatott.
Végül 90 napra visszakerült a börtönbe egy szabálysértés miatt. Egy alacsony biztonsági fokozatú állami munkafarmra küldték, de szinte azonnal megszökött. Több mint egy év elteltével egy sikertelen bankrablás és egy nagy sebességű autós üldözés után letartóztatták. Őrültnek tettette magát (öngyilkossági kísérletet színlelt, és azt állította, hogy a katolikus egyház egy rádiót ültetett a fejébe), ezért büntetőjogi értelemben beszámíthatatlannak nyilvánították.
1970-es évek Bár Bunkert végül szabadon engedték, folytatta bűnös életét. Az 1970-es évek elején jövedelmező drogkereskedelmet folytatott San Franciscóban; ismét letartóztatták, amikor a rendőrség, amely nyomkövető készüléket szerelt az autójára, követte őt egy bankrabláshoz. (A rendőrök arra számítottak, hogy Bunker egy drogügylethez vezeti őket, és meglehetősen megdöbbentek a szerencséjükön). Bunker 20 év börtönbüntetésre számított, de befolyásos barátai és egy engedékeny bíró kérésének köszönhetően csak öt évet kapott.
Az 1970-es évek elején Sandra GoodSandra Collins Good (1944. február 20. –) amerikai bűnöző, a Manson család tagja. és Lynette FrommeLynette Alice „Squeaky” Fromme (1948. október 22. –) amerikai nő, aki a Charles Manson által vezetett szekta, a Manson Family tagja volt. bűntársa volt.
Karrier No Beast So Fierce és korai siker A börtönben Bunker folytatta az írást. Még a börtönben végül 1973-ban kiadta első regényét, a No Beast So Fierce-t, amelynek megfilmesítési jogait Dustin Hoffman vásárolta meg. James Ellroy regényíró szerint „Egyszerűen az elmúlt 30 év egyik legnagyobb krimije: talán a valaha írt legjobb regény a Los Angeles-i alvilágról.” Bunkert 1975-ben feltételesen szabadlábra helyezték, életéből 18 évet töltött különböző intézményekben. Bár még mindig csábította a bűnözés, most már az írásból és a színészetből élt. Úgy érezte, hogy bűnözői karrierjét a körülmények kényszerítették ki; most, hogy ezek a körülmények megváltoztak, felhagyhatott a bűnözői pályafutásával.
Animal Factory és filmes munka 1977-ben adta ki második regényét, az Animal Factory-t, amely kedvező kritikákat kapott. A következő évben jelent meg a Straight Time, a No Beast So Fierce filmadaptációja. Bár nem volt kereskedelmi siker, pozitív kritikákat kapott, és Bunker megkapta első forgatókönyvírói és színészi szerepét.Siskel, Gene (March 22, 1978). "Hoffman plays it straight again; this time it's a superior thriller". Chicago Tribune. Section 2, p. 7Canby, Vincent (March 18, 1978). "'Straight Time' a Film of Grim Wit". The New York Times. 14. Mint a legtöbb szerep, amit Bunker játszott, ez is csak egy kis szerep volt, és később számos filmben szerepelt, például a A menekülő ember, a Tango & Cash és a Kutyaszorítóban című filmekben, valamint 2000-ben az Animal Factory filmváltozatában, amelynek a forgatókönyvét is ő írta. 1985-ben ő írta a Runaway Train forgatókönyvét, amelyben egy kisebb szerepet kapott, akárcsak Danny Trejo, Bunker segítségének köszönhetően; ők ketten még akkor ismerték egymást, amikor évekkel korábban együtt ültek börtönben. A film segített elindítani Trejo karrierjét. Lágy, reszelős hangjával, számtalan verekedésben eltört orrával és egy 1953-as késszúrásból származó heggel, amely a homlokától az ajkáig futott, a kompakt és izmos volt fegyenc ideális volt a nagyvásznas gengszter szerepének tipizálására.
A Kutyaszorítóban Mr. Blue-t alakította, a rablás során megölt két bűnöző egyikét. A film rendezője, Quentin Tarantino a Straight Time-t tanulta, mikor Robert Redford Sundance Institute-jában járt.A Sundance Institute egy Robert Redford által alapított nonprofit szervezet, amely a független művészek fejlődését támogatja. Bunker volt az ihletője Nate karakterének (Jon Voight alakításában) Michael Mann 1995-ös Heat (1995) című bűnügyi filmjében; tanácsadóként is dolgozott a filmen. A The Long Riders című filmben rövid ideig Bill Chadwellt alakította, a James-Younger banda azon két tagjának egyikét, akiket egy bankrablás során öltek meg a minnesotai Northfieldben.
Halála előtt Bunker olyan rövidfilmek készítésében segédkezett a kanadai rendezővel, Sudz Sutherlanddal, mint a "The Confessions of a Taxicab Man", a "The Spooky House on Lundy's Lane" és az "Angie's Bang". Írt és rendezett egy Molson Canadian Cold Shot reklámot is.
Írásmód Bunker keményen bosszantó és kíméletlen bűnügyi regényei általában a bűnözők társadalmában szerzett személyes tapasztalataiból, és különösen a büntetés-végrehajtási rendszerben eltöltött időből táplálkoznak. A Little Boy Blue különösen nagymértékben merít saját fiatalkori életéből. Egy interjúban így mesélt erről: „Mindig is olyan volt, mintha a káoszt úgy hordoznám magamban, mint mások a tífuszt. Az írással az a célom, hogy a létezésemet megvilágítva túllépjek rajta." Fikcióinak közös témája, hogy a férfiakat már nagyon fiatalon beszippantja a bűnözés körforgása, és egy olyan ördögi világban nőnek fel, ahol a hatóságok a legrosszabb esetben kegyetlenek, a legjobb esetben pedig alkalmatlanok és hatástalanok, és a rendszerben rekedtek vagy bántalmazók, vagy tehetetlen áldozatok lehetnek, függetlenül attól, hogy börtönben vagy azon kívül vannak. Dennis McLellan a West Magazine számára Bunker „Az embertelen állatkert” című írását idézve írta: