Rađenovići () falu Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Srebrenica községben, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvorniktól légvonalban 52, közúton 84 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 17, közúton 30 km-re délkeletre, Osat régióban, a Drina felduzzasztásával létrehozott Perućaci-víztározó északi partján, 300-788 méteres magasságban fekszik.[ https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/zvornik_16/h270.html Topografska karta Zvornik 477-4-4] A települést a Drina folyó vízgyűjtő területére jellemző, erdőkkel fedett dombok és völgyek veszik körül. A domborzatot meredek lejtők és sűrű erdők jellemzik, elsősorban bükkösök és tölgyesek, amelyeket a szélesebb boszniai felföldre jellemző karsztképződmények tarkítanak, amelyek korlátozzák az elérhetőséget és hozzájárulnak a terület elszigeteltségéhez.
Éghajlata A térség párás kontinentális éghajlattal rendelkezik, hideg telek és meleg nyarak jellemzik, az átlaghőmérséklet januárban körülbelül 4°C, augusztusban pedig eléri a 27°C-ot. Télen gyakran havazik, a hőmérséklet pedig fagypont alá süllyed, míg nyáron mérsékelt az időjárás, extrém hőség nélkül. A Srebrenica régióban az éves csapadékmennyiség átlagosan körülbelül 1077 mm, amely viszonylag egyenletesen oszlik el, de késő tavasszal és ősszel több eső esik, ami befolyásolja a talaj nedvességtartalmát a terület dombos terepére jellemző gyümölcsök számára.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb00Bosnyák510103Horvát00Jugoszláv00Egyéb00Összesen510103
Története Rađenovići a Drina völgyének részét képezi, mely már az illírek idején is lakott volt. Amint azt a közeli Skelaniban található 4. századi bazilika maradványa is igazolja a Drina völgyében már a római korban élénk emberi tevékenység folyt, mely a közeli ezüstbányák római kiaknázására vezethető vissza. A térség a Római Birodalom idején a Balkán belső területeit összekötő útvonalak közelében feküdt. A római uralom után a terület a népvándorlás korában több nép fennhatósága alá került. A kora középkorban szláv törzsek telepedtek meg a vidéken. A középkorban a terület a Bosnyák Királyság része volt. A környéken ekkor kisebb falvak és mezőgazdasági települések alakultak ki.
Bosznia 1463-as meghódítását követően az oszmán terjeszkedés adminisztratív változásokat hozott. A terület az oszmán defterek szerint a Zvorniki szandzsák igazgatása alá esett. A lakosság főként földműveléssel és állattartással foglalkozott. A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az osztrák-magyar uralom alatt a 20. század elején a srebrenicai régió fokozatos infrastruktúra-fejlesztéseken ment át, mint például a falvakat a bányászati helyszínekkel összekötő jobb utak építése. 1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 38 háztartást és 210 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 114. o.
A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború alatt a térség a tengelyhatalmak megszállása alatt állt és nőtt az etnikumok közötti viszály. Srebrenicát és a környező falvakat a partizán erők 1945. március 11-én szabadították fel, ami a megszállás végét is jelentette.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is. A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. A háború kitörésekor Kelet-Bosznia, amely a háború előtt bosnyák többségű terület volt, etnikai tisztogatási műveleteknek és számos atrocitásnak volt kitéve, köztük gyilkosságokkal és nemi erőszakkal. A szerb erők és félkatonai bandák a nem szerb lakosság rovására nagy mértékű kifosztást és kényszerű áttelepítést hajtottak végre. A Srebrenica környékén fekvő területek esetében ezeknek a műveleteknek az volt a célja, hogy Kelet-Boszniában egy olyan összefüggő, szerbek által ellenőrzött területet hozzanak létre, amelynek közös a határa Szerbiával.
A háború alatt a falu a Drina folyó mentén fekvő összes többi város és falu sorsára jutott: 1992 májusában a szerbek megtámadták a falut, amely folyamat során számos falusi meghalt, minden korosztályból. 1993-ban a szerb támadásokat túlélők elmenekültek otthonaikból, hogy menedéket keressenek Srebrenicában, amelyet ENSZ biztonságos övezetnek nyilvánítottak. A szerb erők elfoglalták a falut, és felégették a házakat. 1995 júliusában, amikor Srebrenicát a szerb erők elfoglalták, innen és a környező falvakból elmenekült több száz férfi és fiú pusztult el a népirtásban. Sok család elvesztette mindenét. Az itteni áldozatok számát 20 és 50 közé teszik.
A háború utáni újjáépítés A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében ez a terület a Boszniai Szerb Köztársasághoz került. A békemegállapodás elrendelte a vagyonvisszaszolgáltatást és az elűzött lakosság visszatérését. A kezdeti újjáépítési erőfeszítések a háború által megrongált lakóházak újjáépítését és a falvak alapvető infrastruktúráját célozták meg, hogy lehetővé tegyék a menekültek visszaáramlását. Az infrastruktúra újjáépítése a 2000-es években felgyorsult a nemzetközi segélyeknek köszönhetően, beleértve az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2002 áprilisában indított 12,5 millió dolláros Srebrenica Regionális Újjáépítési Programját, amely a konfliktus során megrongálódott alapvető közművek, utak és lakások újjáépítését célozta.
2002-ben, évekig tartó kitelepítés után, néhány család megmaradt tagjai úgy döntöttek, hogy visszatérnek és megpróbálják újjáépíteni életüket. A visszatérők mind elvesztették rokonaikat a háborúban. Csaknem az összes család özvegyekből és gyermekekből állt. Az európai szervezetek építőanyag-adományainak köszönhetően, az uniós és nemzetközi nem kormányzati szervezetek segítségével új házakat építettek. A visszatérésen felbuzdulva, több korábbi falusi is csatlakozott hozzájuk. A kezdeti lelkesedés azonban sokak számára keserű csalódássá változott, mivel a kormány és a nemzetközi közösségi tisztviselők által gyakran megvitatott „fenntartható visszatérési politika” inkább retorikának, mint gyakorlati cselekvési tervnek bizonyult. Sok visszatérőt másodszor is kénytelen volt elhagyni faluját. 2013-ban a népszámlálás háború előtti 510 fős lakosságnek töredékét, 103 főt talált a faluban.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:A Bijeljinai régió települései