Bujakovići () falu Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Srebrenica községben, a Szerb Köztársaság területén. A közösséghez Skelani, Vodice, Bujakovići, Bujakovića rjeka, Dočekovine, Lazići, Mostajinići, Dobrak, Malagići, Mali dobrak, Gaj, Bare, Cvijići, Dumnići, Krstaci, Stublovi, Studenac, Zgunja, Živkovići, Kalimanići, Gradina, Drvnik, Rešagići, Liješće, Tihići, Peći, Bukovik, Gornje Peći, Žabokvica, Dvizovići, Glumci, Kušići, Ljutovo, Malta, Popovići, Rosulje és Savići települések tartoznak.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvorniktól légvonalban 56, közúton 89 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 24, közúton 46 km-re délkeletre, a Drina völgyében, a folyó bal partján, a Bujakovica-patak torkolatánál, 210-561 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Uzice 528-1-1 A település szétszórt házcsoportokból álló település, amely a Drina irányában, délre lejtő területen fekszik, és amelyet erdős-ligetes domboldalak jellemeznek. A táj jellege korlátozott lehetőséget kínál a mezőgazdaságra.
Éghajlata A térség párás kontinentális éghajlattal rendelkezik, hideg telek és meleg nyarak jellemzik, az átlaghőmérséklet januárban körülbelül 4°C, augusztusban pedig eléri a 25°C-ot. Télen gyakran havazik, a hőmérséklet pedig fagypont alá süllyed, míg nyáron mérsékelt az időjárás, extrém hőség nélkül. A Srebrenica régióban az éves csapadékmennyiség átlagosan körülbelül 1077 mm, amely viszonylag egyenletesen oszlik el, de késő tavasszal és ősszel több eső esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb166198Bosnyák70Horvát00Jugoszláv90Egyéb10Összesen174198
Története A Drina völgyében már a római korban is élénk emberi tevékenység folyt, mely a közeli ezüstbányák római kiaknázására vezethető vissza. A Drina partján fekvő közeli Skelani az egyik legősibb hely, mely az ókori Drinamente központi települése volt. Itt a régészek, egy meglehetősen kiterjedt területen számos római objektumot tártak fel, melyek a második és a harmadik századból származnak. Római bazilika, templomok, téglagyárak, épületek és a római kultúra különböző műemlékei találhatók itt, amelyről megállapították, hogy municipiumként az 1. és 4. század között a régió központja volt. A kutatók szerint Malvezacium településének területe nem csak a mai Skelani területére tarjadt ki, hanem a Drina mindkét oldalára, a jobb oldali Požegától és Užicétől, a bal parti Skelanitól és Srebrenicától a déli Višegrad területén át egészen Rudóig. Így a mai Bujakovići területe is hozzá tartozott.
A római uralom után a terület a népvándorlás korában több nép fennhatósága alá került. A kora középkorban szláv törzsek telepedtek meg a vidéken. A középkorban a Podrinje régió, beleértve a Skelani környéki területeket is, a Boszniai Királyságon belüli Sói bánság részét képezte, a környező települések pedig olyan feudális plébániákba integrálódtak, mint Osat és Trebotić. A régió stratégiai elhelyezkedése a Drina folyó kereskedelmi útvonalai mentén szétszórt vidéki falvak kialakulását eredményezte, amelyek Srebrenica ezüstbányáinak gazdagságára támaszkodtak. Régészeti nyomok, köztük a szomszédos területeken található a stećak sírkövek és a korai templomalapok a boszniai egyházhoz tartozó keresztény közösségekre utalnak. A terület már a középkorban, sőt valószínűleg még korábban is lakott volt. Ostrovaš településen tíz stećak található.
Bosznia 1463-as meghódítását követően az oszmán terjeszkedés adminisztratív változásokat hozott. A terület az oszmán defterek szerint a Zvorniki szandzsák és a Šubini náhije igazgatása alá esett. Az oszmán uralom alatt a Podrinje településszerkezete a muszlim többségű falvak felé tolódott el, Bujakovići pedig egy kis vidéki közösséggé vált. Bujakovići is a mezőgazdaságra és erdőgazdálkodásra összpontosító falvak közé tartozott.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során Krnić község részeként a településnek 21 háztartása és 173 ortodox keresztény lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 93. o. 1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 20 háztartást és 192 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 106. o. Az osztrák-magyar uralom közigazgatási reformokat vezetett be, amelyek hatással voltak Bujakovići mezőgazdaságára, beleértve a földújraelosztást az 1911-es agrárreform-törvény révén, amelynek célja a nagybirtokok felosztása és a modern mezőgazdasági technikák előmozdítása volt, ami szerény népességnövekedéshez és jobb terméshozamokhoz vezetett Podrinje vidéki területein. Ezek a változások, az olyan infrastruktúrákkal párosulva, mint a vasút, megkönnyítették a telepesek és munkások enyhe beáramlását, a falut a 20. század elejére a tartományi gazdaságokba való nagyobb integráció felé terelve.
A 20. században A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A két világháború között a régió gazdasága, beleértve Bujakovićihoz hasonló vidéki területeket is, túlnyomórészt a mezőgazdaságon alapult, amely az önellátó gazdálkodásra összpontosított, a szerb irányítású közigazgatás jelentős befolyással bírt a helyi kormányzás és a földpolitika alakításában. A második világháború alatt a térség a tengelyhatalmak megszállása alatt állt és nőtt az etnikumok közötti viszály. Bujakovićiben és a környező falvakban a szerb lakosok fenyegetésekkel szembesültek, ami arra késztette őket, hogy meneküljenek, hogy elkerüljék a mészárlást. A visszatérő menekülteket az usztasa egységek gyakran elfogták és megölték 1941 és 1943 között, amint azt a regionális túlélői beszámolók is dokumentálják. 1942 elejére a Srebrenicai járásban jelentős szerb kitelepítés történt, a túlélők a hegyekben rejtőztek. A háború utáni perek és az egyházi anyakönyvek alátámasztják az usztasa által elkövetett erőszakot a járásban, bár Bujakovići pontos adatai nem ismertek. Srebrenicát és a környező falvakat a partizán erők 1945. március 11-én szabadították fel, ami a megszállás végét is jelentette.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is. A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A délszláv háborúk előtt Bujakovići közigazgatásilag és kulturálisan nagyon szoros kapcsolatban állt a szerbiai Bajina Basta önkormányzatával. A Bujakovićihoz legközelebbi kórház Bajina Bastában volt, és sok helyi gyermek ott született és járt iskolába. Bajina Basta Bujakovići lakosainak foglalkoztatási és bevásárlóközpontja volt. 1992-ben Bujakovići alapvetően mezőgazdasági közösség volt, némi állattenyésztéssel. A szerbek és a muszlimok közötti kapcsolatokat jónak írták le, de 1989 vége után feszültségek kezdtek fokozódni.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. A háború kitörésekor Kelet-Bosznia, amely a háború előtt bosnyák többségű terület volt, etnikai tisztogatási műveleteknek és számos atrocitásnak volt kitéve, köztük gyilkosságokkal és nemi erőszakkal. A szerb erők és félkatonai bandák a nem szerb lakosság rovására nagy mértékű kifosztást és kényszerű áttelepítést hajtottak végre. A Srebrenica környékén fekvő területek esetében ezeknek a műveleteknek az volt a célja, hogy Kelet-Boszniában egy olyan összefüggő, szerbek által ellenőrzött területet hozzanak létre, amelynek közös a határa Szerbiával.
A háború alatt a település is a Drina folyó mentén fekvő összes többi város és falu sorsára jutott. 1993 januárjában Naser Orić, a srebrenicai bosnyák enklávé fegyveres erőinek parancsnoka megtámadta a települést, melynek során több száz szerb civil menekült át a Drina folyón Szerbiába csónakokkal. Orić erői körülbelül száz méterre közelítették meg a skelani Drina-hídat, azzal a céllal, hogy elfoglalják és felrobbantsák azt. A szerb erők ellenálltak a támadásnak. A Skelani hídon lelőtt menekülő civilekről szóló történetek felháborodást keltettek Szerbiában. Ez a bosnyákok elleni szerb propagandát erősítette. A VRS parancsnoka Ratko Mladić ellentámadást indított, amely a muszlim erőket Srebrenica városa felé szorította vissza.
A háború utáni újjáépítés A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében ez a terület a Boszniai Szerb Köztársasághoz került. A békemegállapodás elrendelte a vagyonvisszaszolgáltatást és az elűzött lakosság visszatérését. A kezdeti újjáépítési erőfeszítések a háború által megrongált lakóházak újjáépítését és a falvak alapvető infrastruktúráját célozták meg, hogy lehetővé tegyék a menekültek visszaáramlását. Az infrastruktúra újjáépítése a 2000-es években felgyorsult a nemzetközi segélyeknek köszönhetően, beleértve az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2002 áprilisában indított 12,5 millió dolláros Srebrenica Regionális Újjáépítési Programját, amely a konfliktus során megrongálódott alapvető közművek, utak és lakások újjáépítését célozta. A Bosznia-Hercegovina elakadt uniós csatlakozási folyamatához kapcsolódó erőfeszítések magukban foglalták a háborús aknamentesítést és környezet alapvető megtisztítását a nemzetközi adományozók által finanszírozott területen.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:A Bijeljinai régió települései