Caparde település Bosznia-Hercegovinában, Lukavac községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 16, közúton 22 km-re nyugatra, községközpontjától légvonalban 6, közúton 10 km-re nyugatra, az Ozren-hegység nyúlványai alatt, a Turija-folyó völgyében, 220-250 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/ srb_25/doboj_15/dob_15.html Topografska karta Doboj 425-4-4
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb790Bosnyák6691232Horvát00Jugoszláv440Egyéb2257Összesen8141289
Története Középkor A környék már az őskorban lakott volt; Ozren térségében bronzkori lelőhelyeket tártak fel. A közeli Gradina-dombon és Bokavići környékén feltárt településmaradványok bizonyítják az emberi jelenlétet több mint háromezer évvel ezelőtt. A középkorban a terület a Boszniai Királysághoz tartozott, majd 1463 után oszmán fennhatóság alá került. A mai falu valószínűleg az oszmán időszakban vagy azt követően alakult ki, de korai írott említései hiányoznak.
A 15. század végi oszmán hódítás előtt a hasonló falvak korai demográfiai összetétele a kis, rokonságon alapuló, 50–200 lakosú közösségek regionális mintáit követte, elsősorban szláv parasztok, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, és a Boszniai Királyság decentralizált feudális struktúrája alatt a helyi nemességhez kötődtek. A település a közeli Puračić mezőváros gazdasági vonzáskörzetéhez tartozott, amely a térség kereskedelmi és vallási központja volt.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1463-ban foglalta el Bosznia területét és ezt a vidéket a Zvorniki szandzsákhoz csatolta. Caparde ekkor mezőgazdasági faluként fejlődött. Lakói főként gabonatermesztéssel, állattartással, gyümölcstermesztéssel, valamint erdőgazdálkodással foglalkoztak. A 16. század első felének oszmán deftereiben nem szerepel, mert akkor még valamely közeli településhez tartozott. Ezek az összeírások elsősorban adózási célokat szolgáltak. A 16. század elején a lakosság feltehetően még túlnyomórészt keresztény (valószínűleg katolikus) volt. A 16–17. század folyamán Bosznia sok részéhez hasonlóan itt is fokozatosan terjedt az iszlám. Ennek okai között szerepelt, az oszmán közigazgatásba való könnyebb bekapcsolódás, valamint kedvezőbb adózási feltételek a muszlimok számára.
A falu gazdasága a korszakban elsősorban önellátó mezőgazdaságra épült. lakosság a szpáhi birtokrendszerben művelte a földet. A parasztok a termés meghatározott részét adóként fizették be, valamint egyéb pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokkal tartoztak. A falu története ebben az időben szorosan összefügg Ozren vidékének történetével, amely évszázadokon át határvidék volt az Oszmán Birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia idején.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket. A térség iparosodása felgyorsult. A közeli Lukavacban vegyipar és vasúti infrastruktúra épült ki, ami később a közeli szénbányák hasznosításának is kedvezett.
Az Osztrák-Magyar Monarchia számos szokást és életmódbeli elemet honosított meg Bosznia-Hercegovina területén. Magasan fejlett ipari államként kiemelt figyelmet fordított az utak, vasútvonalak, hidak, gyárak és egyéb kiszolgáló létesítmények kiépítésére, hogy hatékonyan hasznosíthassa a régió erőforrásait. Ennek jegyében 1886-ban megépült a Doboj–Tuzla vasút, 1893-ban létrejött a lukavaci szódagyár, később koksz-, cement- és vegyipari üzemek épültek.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Caparde is betagozódott ebbe az új délszláv államba. A közeli Lukavac szódagyára és más ipari üzemek egyre több falubelinek biztosítottak kereseti lehetőséget, így sok család részben mezőgazdaságból, részben gyári munkából élt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. A második világháború során Lukavac térségét kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. Az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta. Kiépült a villamosenergia- és úthálózat, javult az oktatás és az egészségügyi ellátás, sok lakos dolgozott a lukavaci szódagyárban, cementgyárban vagy a környékbeli bányákban, de továbbra is fontos maradt a mezőgazdaság.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A közeli Lukavacban 1992-ben megalakult a 117. hegyi dandár, majd 1993-ban a 212. bosnyák dandár. Ezekben a környező falvak lakói is szolgáltak. A dandárok a háború végéig a térség fő védelmi erői voltak.
A településen és környékén katonai műveletek zajlottak, de a település nem szenvedett olyan mértékű pusztítást, mint az Ozren-hegység frontvonalához közelebb fekvő falvak. Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település Bosznia-hercegovinai Föderáció entitás és Tuzla kanton részévé vált. A faluban a szerbek uralta területekről elűzött bosnyákok telepedtek le, és megkezdődött a házak újjáépítése, az infrastruktúra helyreállítása, a mezőgazdaság újraindítása. Caparde ma Lukavac község egyik legnagyobb falva.
Gazdaság Caparde gazdasági szerkezete hasonló a Lukavac környéki falvakéhoz: a mezőgazdaság, a Lukavac iparába történő ingázás, valamint a helyi kisvállalkozások alkotják a megélhetés fő forrásait. A település kedvező fekvése – a Modrac-tó közelében és Lukavactól néhány kilométerre – lehetővé teszi, hogy a lakosság egyszerre támaszkodjon a vidéki gazdálkodásra és a városi munkahelyekre. A falu gazdaságának hagyományos alapja a családi gazdálkodás. A termelés döntően a családok saját szükségleteit szolgálja, de a felesleget a lukavaci és tuzlai piacokon is értékesítik. A lakosság egy része továbbra is Lukavac városában dolgozik, ahol Bosznia egyik jelentős ipari központja található.
Infrastruktúra Caparde infrastruktúrája az elmúlt években, elsősorban Lukavac város fejlesztési programjainak köszönhetően folyamatosan fejlődött. A település alapvető közművekkel rendelkezik, és közlekedési kapcsolatai is javultak. Az önkormányzat az elmúlt években több útszakaszt felújított és leaszfaltozott a településen, javítva a közlekedés biztonságát és a mezőgazdasági területek megközelítését. Caparde autóbuszjáratokkal kapcsolódik Lukavachoz és a környező településekhez. A járatok elsősorban a munkába és iskolába ingázást szolgálják. Az ivóvízellátás hosszú ideig a térség egyik legfontosabb problémája volt. Ennek javítására Caparde határában egy mintegy 100 méter mély kutat létesítettek, amely jó minőségű ivóvizet biztosít, és jelentősen hozzájárul Puračić és környéke vízellátásának javításához.
Oktatás A település oktatási körzete a közeli Osnovna škola Puračić általános iskolához tartozik. A legtöbb capardei gyermek itt végzi az alapfokú tanulmányait. Az iskola korszerű tantermekkel, könyvtárral, tornateremmel és tanórán kívüli programokkal rendelkezik.
Kultúra Caparde kulturális élete szorosan kapcsolódik Puračić és Lukavac kulturális intézményeihez. A településen elsősorban a helyi közösség, a vallási ünnepek és a hagyományőrző rendezvények jelentik a kulturális élet alapját, míg a nagyobb eseményeknek Lukavac és Puračić ad otthont. A helyi mecset (Džamija Caparde) Caparde vallási és közösségi életének legfontosabb intézménye. A szunnita iszlámhoz tartozó mecset a falu központi részén található, és a helyi muszlim közösség (džemat) vallási központjaként működik. A mecset a 20. század második felében épült fel mai formájában; a boszniai háború (1992–1995) idején megrongálódott;a háborút követően a helyi lakosság és az Iszlám Közösség támogatásával helyreállították és felújították.
Jegyzetek
További információk Lukavac város hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései