350px|bélyegkép|jobbra|Az ember légzőrendszerének vázlatos ábrázolása
A tüdő (pulmo) a gerincesek légzőszerveinek egyik legfontosabb része. A szerepe a belélegzett légköri oxigén véráramba juttatása és a vérben szállított szén-dioxid légkörbe juttatása a kilégzés által. A gázcsere specializálódott sejteken keresztül történik. A tüdő páros és lebenyes szerv. Az embernél a bal tüdő két lebenyből, a jobb pedig három lebenyből (lobus pulmonis) áll (vagyis a bal tüdő kisebb, mint a jobb). A tüdőnek nincs saját izomzata, a mellkas és a rekeszizom mozgása hozza létre a légcserét. A hörgők a tüdőlebenyekbe vezetik a levegőt. Két főhörgő van, amelyek fraktálszerűen egyre kisebb csövecskékre ágaznak el.
A tüdő anatómiájának megértéséhez szükséges vázolni a levegő útját a szájtól a tüdőhólyagocskákig. Amint a levegő elhagyja a szájat vagy az orrot, keresztülmegy az orrgaraton (nasopharynx), szájgaraton (oropharynx) a gégén (larynx), a légcsövön (trachea), majd hörgőkön (bronchus) (eközben tisztul, fölmelegszik és páratartalma növekszik) és hörgőcskék (bronchiolus) rendszerén, amíg végül eléri a tüdőhólyagocskákat (alveolus), ahol a gázcsere lezajlik. Felnőtt emberben a tüdőben nagyjából több százmillió tüdőhólyagocska (alveolus) található; a gázcsere összfelülete nagyságrendileg több tíz négyzetméter, ami a hatékony oxigén–szén-dioxid cseréhez elengedhetetlen.
A tüdővel kapcsolatos orvosi kifejezések gyakran kezdődnek a latin pulmonarius ("tüdő-") kifejezésből származó pulmo-, ill. görög πνεύμων ("tüdő") kifejezésből származó pneumo- előtaggal.
Evolúciós szempontból a tüdő a gerincesek szárazföldi alkalmazkodásának egyik kulcsszerve; a korai formákból a törzsfejlődés során alakult ki a későbbi, páros tüdő a négylábúak (tetrapodák) vonalán.
Az emberi tüdő működése jobbra|250px|bélyegkép|Az emberi szív és a tüdők helyzete a mellüregben jobbra|250px|bélyegkép|A jobb tüdő mediastinalis felszíne balra|250px|bélyegkép|A bal tüdő mediastinalis felszíne
Belégzéskor a külső bordaközi izmok összehúzódnak a bordák megemelkednek, a rekeszizom összehúzódása következtében megnyílik a mellhártyaüreg "pótlólagos" ürege (sinus phrenicocostalis), a rekeszkupolák süllyednek, a mellüreg térfogata megnő, amit passzívan követ a rugalmas tüdő, így a tüdőben lévő (intrapulmonaris) nyomás csökken, és a külső légtérből a légutakon keresztül levegő áramlik a tüdőbe.
Kilégzéskor a külső bordaközi izmok elernyednek és a belső bordaközi izmok húzódnak össze a bordák lesüllyednek, a rekeszizom elernyed, a rekeszkupolák megemelkednek, a sinus phrenicocostalis záródik, a mellüreg térfogata csökken, és ezzel a tüdő rugalmassága folytán összehúzódik, térfogata csökken, és a tüdőben lévő nyomás nő, a levegő a légutakon keresztül kiáramlik. Nyugalmi légzéskor a kilégzés alapvetően passzív folyamat. (A bordák rugalmassága és a hasűri nyomás hozza létre.)
Nyugodt légzéskor egy egészséges felnőtt ember 1 perc alatt 16-szor vesz levegőt, ekkor 0,5 liter levegőt szívunk be és lélegzünk ki – ez a légzési térfogat (a nyugalomban belélegzett levegő mennyisége). Ez napi szinten durván húszezer légvétel nagyságrendjét jelenti nyugalmi állapotban. Nehézlégzéskor a légzési segédizmok (mellizmok, széles hátizom, fűrészizmok, fejbiccentő izmok) is működésbe lépnek, és a beteg jellegzetes testhelyzetet vesz fel (félig ülő helyzet, a felső végtagokra támaszkodva). Jellemző tünet az orrszárnyi légzés is. Erőltetett légzéskor akár 2,5 liter levegőt is szívhatunk be – ez a belégzési tartalék. Kilégzéskor 1 liter kilégzési tartalék mindig megmarad.
Vitálkapacitás: teljes belégzés, majd teljes kilégzés után a kilégzett levegő mennyisége. Egészséges felnőttnél ez nagyjából 4 liter.
A tüdő betegségei Tüdőgyulladás (Pneumonia) Az alveolusok gyulladása. Okai: baktérium, vírus, gomba, mozgáshiány, keringési rendellenesség (l. kis vérkör), idegen test belélegzése, szekunder betegség is lehet. Tünetei: hidegrázás, magas láz, szúró mellkasi fájdalom, étvágytalanság, fáradékonyság. Szövődmények: tüdőtályog, hegesedés a tüdőben, mellhártya gyulladás, keringési elégtelenség, vizenyő (ödéma). Kezelése: tüneti kezelés (hidegrázás, láz, köhögés stb.), antibiotikum, bőséges folyadékbevitel.
Tüdőtályog Felső légutakon vagy a véráramban a baktériumok bejutnak a tüdőbe. Okai: gennykeltő baktériumok, chronicus (idült) pneumonia. Tünetei: bő, gennyes köpet, rtg. képen „füles kosár” – tályog a kosár, bemeneti helye a fül. Kezelése: antibiotikum, esetleg sebészeti beavatkozás.
Tüdőtágulat (emphysema) A tüdő rugalmas elemeinek mennyisége az életkor előrehaladásával csökken, de az egyes környezeti ártalmak ezt a tendenciát felgyorsítják. Korunk ilyen tényezője a füst, különösen a forró dohányfüst. Az ilyen betegekben magasabb oxigénszükséglet alakul ki, mivel nagyobb munkát kell a légzésre fordítaniuk.
Légmell (Pneumothorax – PTX) A mellhártya két lemeze közé levegő kerül, ezért a tüdő részben vagy teljesen összeesik. Típusai: lásd mellhártya. Okai: trauma, veleszületett rendellenesség, lehet szekunder betegség, emphysema. Tünetei: Hirtelen szúró mellkasi fájdalom, nehézlégzés, cianózis, köhögés, légzési hang hiánya. Kezelése: kórház – szívódrén, ill. típustól függő műtéti beavatkozás.
Krónikus obstruktív légúti betegség
A krónikus obstruktív légúti betegség (COPD) az obstruktív tüdőbetegség egyik fajtája, amelyet általában idült kilégzési áramláskorlátozottság jellemez. Az idő múlásával az állapot többnyire rosszabbodik. Főbb tünetei közé tartoznak: légszomj, köhögés, és köpetképződés. A krónikus hörghurut (bronchitis) igen gyakran jár együtt obstruktív légúti betegséggel.
Kapcsolódó szócikkek Asztma Bohr-egyenlet Gümőkór Tüdőrák
Jegyzetek
Források
Ganong, William F.: Az orvosi élettan alapjai (Medicina Kiadó, 1990) Henry Gray: Anatomy of the human body (Bartleby.com; Great Books Online) Kiss Ferenc: Rendszeres bonctan (Medicina Kiadó, 1967) Kiss Ferenc – Szentágothai János: Az ember anatómiájának atlasza (Medicina Kiadó, 1959) Kesztyűs Loránd: Kórélettan (Medicina Kiadó, 1975) Lenhossék Mihály: Az ember anatomiája (Pantheon Irodalmi Intézet Rt.) (Budapest, 1924) Petrányi Gyula: Belgyógyászat (Medicina Kiadó, 2003) Szentágothai János – Réthelyi Miklós: Funkcionális anatómia (Medicina Kiadó, 1989) Tömböl Teréz, Ed.: Tájanatómia (Medicina Kiadó, 2001) Went István: Élettan (Medicina Kiadó, 1962) Fonyó Attila: Az orvosi élettan tankönyve (Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011)