Røros egykori bányaváros Norvégiában, Sør-Trøndelag megyében. Rézércbányászatáról ismert: a kitermelés a 17. századtól kezdve meghatározta a település életét. Røros bányaváros és környezete néven a világörökség része.

Földrajz A település Norvégia hegyvidékes belső területein, a svéd határ közelében fekszik Oslótól 380 km-re északra és Trondheimtől 155 km-re délre. Røros község központja, és Sør-Trøndelag megyéhez tartozik.

Az ország egyik leghidegebb vidéke. 1914-ben -50,4 °C-os rekordhideget mértek itt. Közelében ered Norvégia legnagyobb folyója, a Glomma.

Történelem A 17. század közepéig Røros egy apró falu volt az erdővel borított környéken, melynek lakói földműveléssel, vadászattal és halászattal foglalkoztak.

A történet szerint Hans Olsen Aasen 1644-ben, egy vadászat során talált rá a rézércre, jóllehet vannak arra utaló jelek, hogy az érclelőhely már egy-két évtizeddel korábban is ismert volt. Bár lehetséges, hogy illegálisan már néhány évvel korábban is működött, az első bányát hivatalosan 1644-ben nyitották meg, és két évre rá az első olvasztókohó is felépült.

Mivel Norvégiának nem voltak bányász hagyományai, egész Európából, de főként német területekről, Szászországból érkeztek bányászok. thumb|200px|left|A város 1869-ben A 17-18. század folyamán többször elfoglalták a svédek: 1678-ban és 1679-ben porig rombolták, majd a nagy északi háború folyamán 1718-ban is elfoglalták, hogy a rézércet biztosítsák a hadiipar számára. XII. Károly svéd király halála után visszavonultak, ez azonban katasztrófába torkollott: mintegy 3000 svéd katona vesztette életét a várostól északkeletre fekvő fagyos hegyvidéken a mostoha körülmények között.

A nyolcszögű templom 1779-1784 között épült. 1640 ülőhelyével ma az ország harmadik legnagyobb befogadóképességű temploma, a kongsbergi templom és a nidarosi katedrális után.

A települést Kristianiával összekötő Rørosbanen vasútvonal 1877-ben készült el. 1896-ban (Párizs és Hammerfest után) Európában harmadikként itt épült ki az elektromos közvilágítás.

Az utolsó érclelőhelyet 1936-ban fedezték fel; az itt nyitott bánya nevét Olaf trónörökösről kapta. Miután az olvasztókohó 1953-ban harmadszor is leégett, felszámolták, és az ércet a svédországi Bolidenbe szállítoták feldolgozásra. 1977-ben a Røros Kobberverk A/S bányatársaság csődöt jelentett, ami a 333 éves tevékenység végét jelentette.

Két évvel később az Olaf-bányát megnyitották a látogatók előtt, és V. Olaf király megnyitotta a bányamúzeumot. 1980-ban a város felkerült az UNESCO világörökség-listájára, és tíz évre rá a Røros Múzeum is megnyitotta kapuit az újjáépített olvasztókohó épületében.

Turizmus thumb|200px|left|Belvárosi utca és a templom thumb|250px|right|A hagyományos téli vásár A 333 évi bányaművelés sajátos települést hozott létre a hegyek között. A város épületei kizárólag fából épültek. Maga Røros kultúrák olvasztótégelye volt, ahol német, dán, svéd hatások keveredtek a helyi és trondheimi elemekkel. Eza a sokszínűség alakította ki a faépítészet sajátos stílusát, ami a várost különlegessé teszi.

A világörökségi terület a városközpontra és a faépületekre terjed ki. A településszerkezet és utcahálózat a 17., az épületek többnyire a 18-19. századból maradtak fenn.

A templom: 1779-1784 között épült, az ország egyik legnagyobb temploma. A norvég barokk építészet egyik jellemző alkotása. Tornyán a kereszt kalapácsból készült, utalva a városlakók foglalkozására. Aasen Gard: az érclelőhely felfedezőjének háza, a város legrégebbi épülete. Olaf-bánya: az 50 m mély, 500 m hosszú akna 1981 óta mutatja be a látogatóknak a bányászatot.

Irodalom A világ természeti csodái és kultúrkincsei – Észak- és Közép-Európa. Az UNESCO világöröksége sorozat 2., [Pécs], Alexandra, ,

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Røros község hivatalos honlapja Røros Mining Town and the Circumference – UNESCO Világörökség Központ A tanácsadó testület értékelése – UNESCO Világörökség Központ Røros Mining Town (1980) – Nordic World Heritage Foundation Idegenforgalmi oldal Røros világörökségi oldala

Kategória:Kulturális világörökségi helyszínek Kategória:Norvégia települései Kategória:Norvégia világörökségi helyszínei