Ludwig Mies Van Der Rohe (eredetileg: Ludwig Mies) (Aachen, 1886. március 27. – Chicago, 1969. augusztus 17.), német származású amerikai autodidakta építész.
Mies van der Rohe építész pályafutásának kezdetekor kialakított, és végig konok következetességgel dédelgetett építészeti ideákat valósított meg, mint az egységes, összefüggő tér gondolata (Barcelonától Illinois-ig), vagy az üvegfalú felhőkarcoló (ideális terveitől Chicagóig), tiszta szerkezeti rendszerek, az egyszerűség, a szerkezeti igényesség és építészeti esztétikai maximálisra való törekvés (Barcelonától az egyetemi és múzeumépületekig). Munkáira jellemző az átláthatóság és a modern építőanyagok használata, mint az üveg, a beton és az acél.
Életpályája Kőfaragómester édesapjának segítve ismerkedett meg az építészettel, de sohasem végzett építészeti tanulmányokat. 15 éves korában segédként aacheni építészeknél is dolgozott (jó rajzkészségének köszönhetően az épületek stukkódíszeihez készített rajzvázlatokat).
Tanulmányai és kezdeti munkái 1905-ben egy berlini építésznél dolgozott, majd Bruno Paul (jeles szecessziós bútortervező) segédje lett. Két évvel később készített első megbízatásaként tervezett hagyományos külvárosi háza annyira lenyűgözte Peter Behrenst, az akkoriban legmodernebb német építészt, hogy a 21 éves Miesnek állást ajánlott irodájában, ahol akkoriban Walter Gropius és Le Corbusier is dolgozott. Behrensen keresztül ismerkedett meg a Deutscher Werkbund nevű, művészekből és iparosokból álló szervezettel amelynek tagjai a művészet és a technika szorosabb kapcsolatát szorgalmazták. Egy olyan új tervezői gyakorlat kialakításán fáradoztak, amely szellemi értéket kölcsönöz a gyári termékeknek, beleértve az épületeket is. Úgy vélték, hogy egy újfajta építészet keretei közt életre kelthető az ipari korszak Gesamtkultur-ja, azaz az ember által átalakított környezet új, egyetemes kultúrája. Ezekből a gondolatokból eredt az a modern művészeti-, iparművészeti és építészeti irányzat, amely rövid idő alatt átfogó nemzetközi mozgalomban teljesedett ki.
Behrens Schinkel XIX. század eleji építész tiszta, bátor és egyszerű klasszicista formái iránti vonzalma Miesre is átplántálódott és döntően befolyásolta a Gesamtkultur építészeti stílusának keresésében. Szerinte Schinkel épületeinek elegáns tisztasága testesítette meg legtökéletesebben a XX. századi városi környezetet. Nagy hatással volt Miesre Hendrik Petrus Berlage, a modern holland építészet úttörője is, tőle eredt a tégla mint anyag iránti szeretete, és a holland mester filozófiájából táplálkozott Miesnek az „építészeti egységről” és a „szerkezeti őszinteségről” kialakult elve is.
Munkássága a Weimari Köztársaság idején jobb|bélyegkép|A barcelonai német pavilon, 1929|260px Az első világháborúban a Balkánon épített utakat és hidakat. 1918-ban, a demokratikus Weimari Köztársaság megalakulása elősegítette a haladó képző- és iparművészek, építészek új ötleteinek felszínre törését. A Bauhaus, az építészet, a festészet, a szobrászat és iparművészet akkoriban megalakult avantgárd művészeti iskolájának kiáltványa szerint nemcsak új kifejezési formákat kell keresni, hanem létre kell hozni mindezek szellemi-, technikai- és funkcionális egységét (mint hangoztatták, az “egységes épületet”).
Ebben az időben Mies több haladó építészeti csoporthoz csatlakozott, kiállításokat szervezett, építészeti megbízatást azonban szinte egyáltalán nem kapott. Legnagyszerűbb műve e korból Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg 1926-ban felavatott expresszionista emlékműve volt, amit a nácik lerombolták.
Korabeli legfontosabb munkái papíron maradtak ugyan, de ezek későbbi munkásságának teljes képét előrevetítették. A friedrichstrassei irodaépület (1919) terve az acélból és üvegből emelt épülettípus egyik első megjelenése volt, és megalapozta a Mies-féle „csont és bőr szerkezet” elvét. Az üveg felhőkarcoló (1921) tervezésekor ezt a megoldást egy olyan magasépület kialakításánál alkalmazta, amelyben az átlátszó homlokzat mögött feltűnik az acélváz. Más elméleti munkáiban a beton- és téglaépületekben, a De Stijl-formákban és a Frank Lloyd Wright-féle elvekben rejlő lehetőségeket kutatta. A meg nem valósult tervei közül néhány az ötletek sokféleségében felülmúlta elkészült későbbi épületeit is.
Mies építész egyénisége a Werkbund 1927-es kiállításán már megmutatkozott, (ekkor már a szervezet alelnöke volt). Egy lakóépület-mintákat bemutató építészeti együttest hozott létre (Weissenhof Siedlung). Európa tizenhat vezető modern építésze, köztük Le Corbusier és maga Mies, harminchárom különböző épületet és lakóházat tervezett. Weissenhof bebizonyította, hogy a háború utáni korszak különböző építészeti csoportjainak törekvései egységesek és mozgalommá forrtak össze. Ami megszületett, az "nem csak egy nemzetközi stílus", hanem átfogóan egymásra épülő eszmei-, technikai-, művészeti- és életfilozófiai rendszer. Nem arattak elsöprő sikert, a kiállítás mégis fontos volt, mert modern villák tervezésével kezdték megbízni a művészeket. Ilyen megbízásra készítette Mies a Tugendhat-villa tervét is a csehországi Brnóban (1930). Ez a csodaszép épület, amely sok üveg és drága építőanyag felhasználásával készült, Le Corbusier Villa Savoye-ja és Frank Lloyd Wright Robie-háza mellett a 20. század legjelentősebb lakóépületének számít. Korszerűségére jellemző, hogy később, Amerikában a Farnsworth House-ban ennek változatát fogalmazta újra (1945-51).
Mies két világháború közti legismertebb műve a német kormány megbízásából az 1929-es világkiállításra tervezett barcelonai német pavilon volt. Az 53,6×17 m-es mészkőtalapzaton álló, gyönyörű terekből kialakított együttest részben könnyű tetővel fedték, részben fedetlen volt. Szerkezete krómozott acéloszlopokból készült. A tereket mézszínű ónixból, zöld márványból és tejüvegből készült falak választották el, bennük csak egy medence aktszoborral, valamint néhány Mies tervezte szék alkotta a berendezést. A krómozott csővázas, Barcelona-székként is ismert bútordarabok a 20. századi bútortervezés klasszikusaivá váltak. Az épületet, mint a 20. század építészetének "modern templom"-át újra felépítették, s mint Barcelona egyik legfőbb idegenforgalmi helye, nagy közönségsikert élvez még ma is.
Vezetői tevékenysége a Bauhausban Gropiusnak a Bauhausból történt kiválása után az intézményt Hannes Meyer vezette. Igazgatósága alatt a Bauhaus keretei közt lényeges változások következtek be, egyrészt az oktatás alapvető célja: a művész oktatása/nevelése mellett beindított árutermelés következtében kihangsúlyozódott a termék (épület, bútor, használati tárgy) társadalmi hasznosságának elve, másrészt a Bauhaus szellemét is egyre mélyebben érintette a mindeddig kizárni kívánt, akkori németországi társadalompolitika változékony légköre. Az intézményt fenntartó szervek a korábbi semleges légkör visszaállítását a deklaráltan baloldali szellemű Hannes Meyer menesztésével vélték megoldani, amennyiben helyére megfelelő személyt találnak. Választásuk az akkor már egyértelmű szakmai tekintéllyel bíró Ludwig Mies van der Rohéra esett.
„Magas, tiszteletet parancsoló alakja, a kifejező fej magabiztosságról és szilárdságról tanúskodott… emlékezik vissza Hese főpolgármester… Kétségtelenül olyan személy volt, akitől remélni lehetett, hogy újrateremti a Bauhaus vezetésének az utóbbi időben egyre csökkenő tekintélyét."
1930-tól, 1933 júliusában történt végleges feloszlatásáig a Bauhaus igazgatója volt, emellett pedig a magasabb évfolyamokban tartott építészeti órákat. Igazgatósága rosszul kezdődött. Meyer elbocsátása miatt a hallgatók sztrájkot szerveztek, s követelték, hogy folytatódjék annak a tudományos alapú, rendszeres alakítástannak a létrehozása, amelyet Hannes Meyer kezdett el. Mies tekintélyelvű vezetéssel és főpolgármesteri segítséggel (és rendőri intézkedéssel) lett úrrá a helyzeten. Új tantervet vezettek be, amelyben a korábbihoz képest lényegesen bővült az építészeti képzés. Mies megszüntette a szakmai műhelyekben folyó termelést, s ennek kiesése érzékenyen érintette az intézmény költségvetését.
Igazgatói működése során a Bauhaus képzési szelleme határozottan az építészoktatás felé tolódott. Az építészképzést megreformálták és három fokozatot alakítottak ki. A harmadik fokozatot kizárólag Mies oktatta.
Új igazgatóként a nyomasztó társadalmi kérdések hidegen hagyták. Az építészetet művészetként értékelte, amelynek fő kérdései a tér, az arányok és az anyag. Ezt képviselte mintaháza is, amelyet a Bauhaus 1931. évi kiállítására tervezett. Ezen a tárlaton a klasszikusan Bauhaus-szellemű építészek, köztük Albers, Volger, Figer, Breuer jellegzetes kislakás-terveket állított ki, míg Mies terve pazarló térszervezéssel és anyaghasználattal az exkluzív lakásépítés kielégítését célozta. Mai szemmel nézve, úgy tűnik, itt jelenik meg Mies van der Rohe (vitathatatlanul kimagasló építészi teljesítménye mellett) következő építészeti korszakának alapjellege: a különleges és nagyvonalú, költséges építészeti feladatok, reprezentatív megoldások felé fordulása.
Mies van der Rohe igazgatói ideje alatt minden tőle elvárhatót megtett a Bauhaus politikamentességének megőrzéséért. 1931-ben rendezvénysorozatot indított az intézetben „az eszmék harcának jegyében”. Brosúrát is készített, amelyben állásfoglalása a következő:
„A Bauhausnak a modern kultúra megteremtésére tett erőfeszítései ellenére sem kell átpolitizált korunkban elköteleződnie valamely párt iránt”.
Mies minden erőlködése ellenére nem sikerült az intézményben politikamentes légkört fenntartani. A tanintézet alapfeladatai révén mindenképpen érintkeztek a társadalmi környezettel, annak problémái „begyűrűztek” az oktatásba, s a tanítványokba. A korabeli – egyre inkább fasizálódó politikai légkörben – kívülről a Bauhaus baloldali („kommunista”, „bolsevik”) szervezetként jelent meg. Fokozatos politikai és költségvetési szorításokat követve 1932. október 1-jével Dessau város felmondta a műhely fenntartását. Ezen időben két másik város jelentkezett ugyan az intézmény fogadására, de Mies már hónapokkal korábban elhatározta, hogy a Bauhaust Berlinben, magánintézetként fogja fenntartani. Egy használaton kívüli gyárépületben bérelt is új helyet. Az intézményt balsorsa itt is követte. Egy "vitatható korrektségű” házkutatás során az intézet könyvtárában kommunista folyóiratokra bukkantak. 1933. április 11-én a Gestapo lepecsételte az épületet. Az intézmény újraindítására tett sorozatos kísérletek eredménytelenek maradtak. Ezért Mies van dr Rohe a Bauhaust –annak hivatalos megszüntetése előtt – bezárta.
Szakmai tevékenysége a Bauhaus-korszakot követően A Bauhaus bezárását követően még néhány évig építészként Berlinben tevékenykedett, néhány tervpályázattal is próbálkozott, ezek azonban az uralkodóvá váló "náci ízlés"-sel nem találkoztak. 1937-ben az USA-ba emigrált.
Munkássága az Amerikai Egyesült Államokban bélyegkép|Farnsworth House|263px 1938-ban megbízzák az Illinois Institute of Technology (IIT – abban az időben Armour Intézet) építészeti tagozatának vezetésével. 20 évig áll az intézet élén, és az Egyesült Államok vezető építészeinek egész sorát tanítja, képezi ki. Mint nevelő éppolyan következetesnek, szigorúnak és tántoríthatatlanul elvhűnek bizonyul, mint építészi alkotó munkásságában.
1940-ben megbízást kap az egyetemi negyed rendezési terveinek, majd 1942-1943-ban első épületeinek megtervezésére. Az egész terület számára modulrasztert alakít ki, amelyre nyitott, egymásba átmenő udvarokat képezve helyezi el az épületeket. Ezek szerkezeti állásait is a területi raszterből vezeti le. A szerkezet acélváz, üveg- vagy téglafal kitöltéssel.