Vlagyimir Jevgrafovics Tatlin (oroszul: Владимир Евграфович Татлин; Moszkva, 1885. december 28. – Moszkva, 1953. május 31.) festő és építész. Kazimir Maleviccsel az orosz avantgárd legjelentősebb szereplője az 1920-as éveknek, később a konstruktivizmust fémjelzi neve. Leghíresebb kísérlete a Tatlin-torony.
Élet és művészet Tatlin furcsa embernek számított még a művészek körén belül is.Életrajza több ponton bizonytalan. Halála után egy ideig háttérbe szorult, alkotásai kevés figyelmet kaptak.
Az orosz konstruktivisták a művész lényét nem tekintették fontosnak. Tatlin a művészetet céltudatos programnak tekintette. A művészeknek művészeten túli szerepet szánt: történelmi felelősség, küldetéstudat.
Élettapasztalatai is jelentősen befolyásolták művészetét. Matrózként és ikonfestőként is dolgozott. A későbbi munkáiban megjelenő függő szerkezetek és a konstrukciók iránti vonzódása a matrózkodásból fakadtak. Tatlin a közvetlen tapasztalatra hivatkozott (valószínűleg a matrózévekből örökölte), ennek következtében mindent magának készített: cipőt, inget, bútorokat, műhely berendezési szerszámokat és egyebeket.
„A művészet nem hivatás, hanem munka” – mondta Tatlin. A tiszta őstörténethez kívánt visszamenni és a modern technikával egyesíteni azt. A technikát humanizálni akarta: „A múlt a mi jövőnk” – mondta erről Kazimir Malevics.
A technika iránti vonzalom nála nem a technikai vívmányainak megjelenítése, mint a futuristáknál, sem pedig az urbánus művészet ábrázolása, mint a berlini dadaistáknál. Tatlin nem dicsőíti a gépet, hanem átlényegíti a művészettel. Az embert fel akarja szabadítani a gép uralma alól, a technika rabságából. „A művészetet az életbe” és a „Művészetet a technikába” jelszavak Tatlintól származnak. A művészet minden tekintélyre való tekintet nélküli megújítását vállalta, minthogy az újítást a modern művész kötelességének, magát a művészt pedig „a kollektíva kezdeményező egységének” tekintette.
Tatlin korán elkezdett érdeklődni a repülőgépek iránt. Inspirálták továbbá a népi látványosságok, a nép mesterségek, cégérfestők, vásári képnyomatok. Az orosz ikon sokkal nagyobb hatással volt rá, mint Paul Cezanne vagy Pablo Picasso.
Hatással volt még rá Hlebnyikov a költő. A zord és embertelen valósággal Hlebnyikov a gyönyörű jövő álmát, a természettel való panteisztikus viszonyon és a tudományos-technikai haladásba vetett hiten alapuló utópiákat, valamint saját etikai maximalizmusát szegezte szembe. Azokból az emberekből, akik szerinte a legnagyobb erkölcsi tekintéllyel rendelkeztek, összeállította a „Földgolyó Elnökeinek Kormányát”.
Művészeti korszakai
1900–10: Ikonfestő 1904–05: Művészeti iskoláit végzi. 1909–10: Moszkvai művészeti iskolán tanít. 1910–13: Színház és festészet izgatja. 1913–20: Képreliefek és kontrareliefek (festészet és szobrászat határa), konceptuális vonatkozások 1920–: Építészet 1930–: Ipari formatervezés 1940–50: Díszlettervező, figuratív képek
A családja egyszerre volt értelmiségi és kétkezi munkás. Anyja költőnő volt, 2 éves korában meghalt, apja mérnök, aki amerikai tanulmányúton vett részt, hogy az ottani technikai fejlődést vizsgálja. Ez imponált Tatlinnak. Apja nemesi rangot kap, és fiát nem gimnáziumba, hanem reáltanodába íratta.
Tatlin nem részesült rendszeres szakmai képzésben: ifjúkorától két fiatal művésztől kapta óráit, s akik felkészítették a Moszkvai Festészeti Szobrászati és Építészeti Szakiskolába való beiratkozásra. Rossz tanulmányi előmenetele és fegyelmezetlensége miatt kizárták. Ekkor átiratkozott a penzai művészeti szakközépiskolába.
1910-ben befejezte az iskolát, amely „rajzolói szakképesítést” adott számára. 1911-ben létrehozott egy műhelyt, amelyben kollektív alkotás folyt baráti társaságban. Tatlint egyből elfogadták vezérüknek. A kollektívát az anyagi kultúra csoportjának nevezte el.
Festészet és színház jobbra|200px|bélyegkép|A Tatlin-torony egy bélyegen Rövid tanulmányai után 1910-13 között teljesen kifesti magát (hasonlóan mint Marcel Duchamp). Átrágta magát a posztimpresszionizmuson. A képek témái saját életéhez kötődnek. Nyár: (1900) Szürkület: (1900) Szegfű: (1908) Ülő emberalak: (1909) Férfiportré: (1909) Férfiportré: (1912) Csendélet: (1912) Csokor: (1911-12) Tengerész-egyenruhák: (1910) Az egész felületet kitölti formákkal. Lendületes kör alakú kompozíciót használ. Ezt a kör alakú mozgást a figuramozdulata indítja be. A későbbi műveiben is jellemző lesz a kör alakú kompozíció és a kicsavart figurák. Tengerész-egyenruhaárus: (1910) Halárus mesterség: (1910) Halárus: (1911) Érdekes nézőpontokat alkalmaz. A portré nem egyénített. Metafizikus csendélet is található rajta. A háttérben távoli nézőpontot alkalmaz. jobbra|200px|bélyegkép|Matróz (önarckép) Matróz: (1912) Erős, feszes kontúrok, ruganyos, mozgó figurák láthatóak. Egyre inkább eltűnik a tájképi környezet. Ez egyetlen önarcképe, amely egyénített. A négyzet és kör egyesítése itt jelenik meg először. A négyzet az ikonok felépítéséből eredeztethető. A mellette álló két figura hagiografikus ábrázolást mutat. Ezek a művész megsokszorozott énjei. A kép nem a népies ikon felépítését követi, hanem a klasszikusét: Andrej Rubljovot és Feofan Greket. Matróz: (1913) Horgász: (1913) Férfiakt: (1910) Akt I.: (1912-13) A figura síkra redukált. Az ikonos életképeken kívül Tatlin fő témája az akt. 1911-13 között festi őket. Az egyén annyira nem is számít, hogy a fejeket meg sem festi. A test konstruktív felfogása architektúrát kölcsönöz a képnek. Ebbe szövődik bele az erotikus vonzódás. Akt II.: (1913) A testet síkba nyomja. Általában három színt használ megfestéséhez. Az ikonok csúcsfénye is felfedezhető. Akt III.: (1913) A test itt is mechanikus organizmus. Akt karba tett kézzel: (1911-14) Női akt hátulnézetben: (1911-14) Ülő női akt: (1911-14) Ülő férfialak: (1911-14) Ülő figura konstruktív szerkezete: (1911-14) 1913-14 között még fest néhány képet, a relief időszakban felvetődő szórványos művek ezek. Kompozíció analízis: (1913) Madonna-képeket elemez, háromszögekből építkezik.
Képreliefek 1914-től leginkább a relief és a díszletkészítés érdekelte. Élete során Tatlin öt orosz témájú előadáshoz készített díszleteket és ezek szinte kivétel nélkül fontos láncszemei voltak művészi pályájának. A pogány Vénusz: (1911) Kötekedő Vénuszfi: (1911) Makszimeljan cár és engedetlen fia Adolf, jelmezterv: (1911) Makszimeljan cár és engedetlen fia Adolf, pannóvázlat: (1911) Díszletterv, Glinka, Életünket a cárért (Ivan SzuszanyinAz opera eredeti címe Ivan Szuszanyin volt, ezt I. Miklós cár kívánságára változtatták meg.): (1913) Az orosz avantgárd művészeket erősen vonzotta a keleti művészet. Bizonyára a keleti művészet hatása érződik e darabhoz készített munkáiban. Díszletterv, A Szpasszkij kapu: (1913) Díszletterv, hajófedélzet Richard Wagner A bolygó hollandi operájához: (1915) A hajófedélzetet jeleníti meg. Jelmezterv, orosz női népviselet: (1913-14) Jelmezterv, orosz női népviselet II.: (1913-14) Jelmezterv, Sztrelecek: (1913) Jelmezterv, bojtár: (1913-14) Jelmezterv, Burkovics futárja: (1913-14)
Képreliefek, kontrareliefek A következő korszakában az ikonok sztaurotékái nagy hatással lesznek rá. Tatlint láthatólag vonzotta a régi orosz ikonfestészet általánosításra törekvő képi nyelvezete. Rendkívül érdekelte a forma foltszerűsége, kontúrja, és a különálló „foltok” egymáshoz való viszonya. 1913-ban kiadta a jelszót: „Vonjuk a szemet a tapintás ellenőrzése alá!”. Ezzel összefüggésben érdeklődni kezdett a „festőietlen” anyagok iránt (Velemir Hlebnyikov szavaival élve „ecsetjével bádogtárgyakat” teremtett), és a kép síkjából kilépett a valóságos térbe. 1913-ban rövid időt töltött Berlinben, illetve Párizsban. Picasso művészete jelentette számára a legfőbb és legmaradandóbb élményt egész külföldi utazása során. Pablo Picasso művei fontos ösztönzést adtak Tatlin további munkáihoz, de nem lett a francia művész epigonja. Tatlin úgy vélte, hogy 1914-ben ő tette az egész „képzőművesség” alapjává „az anyagot, a teret és a konstrukciót”, és ennek a körülménynek elvi jelentőséget tulajdonított a művészet fejlődése szempontjából. Palack, képrelief: (1913) Picasso Gitár c. művének hatását fedezhetjük fel, mely vaslemezből készült. Képrelief: (1913) Május hava: (1916) Nem immateriális, hanem anyagszerű kompozíció. Egyes számú tábla, Sztaro-Baszman:Tatlin egy időben Moszkvában a Sztaraja Baszmannaja utca 33. sz. házban élt. (1917) Nem elvont kompozíciókat készít, hanem egyfajta anyag-leképzéseket. Képrelief II.: (1917)
Az 1910-es évek elején az avantgárd művészetben a valóságos forma expresszív deformációja a végletes általánosítás irányába tolódott el, az ábrázolást nonfiguratív kép „jelek” és „képletek” nyelve váltotta fel. Így jöttek létre az absztrakt festészet különböző rendszerei. Tatlint nagyon érdekelte a tárgyi világ konstrukciójának és tektonikájának elemzése. Ennek során egy alapvető művészi felfedezést tett: a különböző színű és faktúrájú nonfiguratív formákat a kép síkjából kimozdította a kép előtti térbe úgy, hogy kezdetben még nem szakította el azokat a síkfelülettől. A kép elemeinek ábrázolt térviszonyait így felcserélte az elemeknek a valóságos térben érvényesülő valóságos viszonyaival. A képreliefek a festészeti és a szobrászati módszerek újszerű szintézisét adták. Az ilyen típusú alkotásokat Tatlin „anyagkombinációknak” nevezte, mivel a képrelieffé vált absztrakt képet most már nem festették, hanem különféle szerkezeti és festői tulajdonságokkal rendelkező anyagokból komponálták. Anyagkombináció I.: (1917) Anyagkombináció II.: (1917) Anyagkombináció III.: (1917)
A következő lépés a kép síkjától való elszakadás volt: a kompozíció a valóságos térben, a háttérül szolgáló sík előtt vagy két egymáshoz derékszögben illeszkedő sík között helyezkedett el, s csupán egy rugalmas drótra vagy egy meghajlított merev tengelyre támaszkodott. Ez volt az első „talapzat nélküli szobor”, amely ugyanakkor „építészeti” vonásokkal is rendelkezett. Mint már láttuk, ebben az időszakban sok helyen felvetődik a festészet végének kérdése. A festészetet sokan a szobrászattal kombinálják. Hans Arp, Alexander Archipenko, Tatlin, mindannyian ilyen kísérletezésbe kezdenek. A reliefek után a kontrareliefek („magasabb típusú kombinációk”) következtek. A kontrarelief kilép a festői síkból. Tatlin elnevezése, az ellenrelief, talán a zenei kontra szóra utal, mely 1 oktávval lejjebbit jelent, így a mű a mélyebb anyagiság fogalmával ruházódik fel. Tatlin az anyag és a feszültség viszonyát kutatja. A sarok-reliefekben a „feszítettség” problémája kerül előtérbe. Sajnos ezeknek a műveknek a nagy része elpusztult. Kétféle kontrareliefet különböztetünk meg:
Centrális relief: A sík elé kilép a relief, drótokból és huzalokból épül fel. A háttért síkfelület képezi.
Sarokrelief: Egy sarokban helyezkednek, mint Oroszországban a szentképek, szabad és bátor formálás jellemző rájuk. Tatlinnál a formációk célja nem a leképzés, hanem a tárgyak eredeti minőségének megjelenítése. A pincéjében talált limlomokkal dolgozott. Tatlin a maga módszerét a festészet, a szobrászat és az építészet szintézisének tekintette.