bélyegkép|jobbra|270px|Európa 900 körül A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időben zajlott a főként bajor haderőt mozgósító keresztény Keleti Frank Királyság és a pogány Magyar Fejedelemség erői között a mai Pozsony (korabeli forrásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) közelében. A honfoglaló magyarok 895–900 között történt benyomulása után a magyar fennhatóság területe 907-re nyugat felé már megközelítette a mai Ausztria területén lévő Enns folyó vidékét és magába foglalt olyan területeket, melyek odáig a Keleti Frank Királyság részét képezték. Ezért a frankok (de főképp a bajorokA kora középkor egyik legöldöklőbb csatája, amely biztosította a magyarok számára Pannóniát (mult-kor.hu)) döntő katonai csapást akartak mérni a magyarokra, hogy megsemmisítsék vagy jelentősen kiszorítsák őket a Pannoniai őrgrófság területéről. A csatát a magyarok ellen elsősorban a bajor sereg vívta, de megsemmisítő vereséget szenvedett. Az ütközetben Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. Szinte a teljes bajor nemesség és számos keresztény pap életét vesztette a csata során.Egy elfeledett diadal A 907. évi pozsonyi csata A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar határvonal lett, és a honfoglalás lényegében e csatával fejeződött be véglegesen. Korabeli források alig említik, és mivel kevés forrás tudósít róla megbízhatóan, részletei jórészt ismeretlenek. Kristó Gyula történész, a magyar történetíráshoz hasonlóan, a honfoglalás eredményeinek végleges szentesítését látta a pozsonyi csatában.Kristó Gyula: Magyarország története 895–1301. Budapest, 2006. Osiris Kiadó 54. o.
Előzmények
Frank Birodalom bélyeg|A Bajor Hercegség (Herzogtum Bayern) a 10. században. A pozsonyi győzelem révén az Enns folyóig magyarokhoz került az Osztrák őrgrófság (Marcha Orientalis; Ostmark). A Veronai Őrgrófság (Markgrafschaft Verona) csak 952 és 976 között tartozott a Bajor Hercegséghez, a Karintiai Hercegség (Herzogtum Kärnten) meg csak 976-ig bélyegkép|jobbra|270px|A Frank Birodalom kiterjedése 900 körül 899-ben meghalt a magyarok korábbi szövetségese, Arnulf keleti frank király, és a magyarok hamarosan Berengár itáliai királlyal léptek szövetségre. A Keleti Frank Királyságban Arnulf fia, Gyermek Lajos uralkodott, aki helyett valójában Hatto mainzi érsek kormányozta a birodalmat, amelynek a magyarokkal határos részén, a Bajor Hercegségben Luitpold bajor herceg uralkodott. 904 nyarán Gyermek Lajos meghívására Kurszán, a magyarok egyik legfőbb fejedelme a Fischa folyó melletti tárgyalásokra érkezett kíséretével, de a magyar tárgyaló feleket orvul megtámadták, és az utolsó szálig legyilkolták.
Pannónia A honfoglalás részeként a magyarok 900-ban végleg elfoglalták a Dunántúlt, amelyet a római kortól Pannóniának neveztek. A támadók Linzig jutottak előre, ahol a bajor seregek visszavonulásra kényszerítették a magyar hadat. Az új határ a Fischa folyó lett.
Délen elfoglalták a Bánságot, Bácskát, a Temesközt és a Szerémséget, 906-ra pedig már a Dráva–Száva közét is.
Morávia Északon 902–906 között a magyarok végleg felszámolták a Morva Fejedelemséget, és Moráviát elszakították a Keleti Frank Királyságtól. Regino középkori német krónikás művében 906-ban, már mint megtörtént eseményről számol be arról, hogy I. Szvatopluk morva fejedelem halála után „országát fiai rövid ideig szerencsétlenül tartották, s a magyarok a földig mindent elpusztítottak”
A felvonuló haderők A hadjáratra a Bajor Hercegség a feudális hadkötelezettség (Heeresfolge) alapján mozgósította a teljes bajor haderőt (latin: heribannus), azaz a herceg és az előkelők katonai kísérete mellett minden hadkötelezett szabad földbirtokost. Johannes Aventinus történetíró munkájában a következőképp idézi a bajor évkönyv ide vonatkozó sorait: „Ludovicus, rex Germanie atque Boiorum, ex omni Boiaria peracto delectu Anassiburgium, novam Boiorum coloniam, se confert […]. Ibi decretum omnium sententia Ugros Boiariae regno eliminandos esse.”
„Lajos, Németország és a Bajorország királya, miután befejezte a bajorok kiválasztását, Ennsburgba, az új bajor telepre utazott. Ott mindenki egyetértésével kihirdették, hogy a magyarokat a bojár királyságból ki kell űzni.” </blockquote>Aventinus szerint a bajor hadsereg 907. június 17-én indult meg Ennsburgból (Enns) Gyermek Lajos keleti frank király névleges vezetésével. A bajor haderő három nagy oszlopban vonult fel a Duna folyó vonalán. Luitpold bajor herceg vezette az egyiket a folyó bal partján, Theotmár salzburgi érsek hadoszlopa a Duna jobb partján haladt, a harmadik sereg, amely a felvonuló bajor hadinép élelmezéséről gondoskodott, Sieghard bajor herceg parancsnoksága alatt tevékenykedett, és a hajóhad igénybevételével a Dunán nyomult előre. A király a tartalék seregével Ennsburgnál maradt vissza. Ez a dátum és a csata dátuma közötti különbség megfelel a korabeli katonai alakulatok mozgási sebességének. Sem a bajor, sem pedig a magyar sereg méretére vonatkozólag nincs megbízható számadat. Az a forrásokkal alá nem támasztható legenda, hogy a bajor sereg százezres lett volna, teljesen valószerűtlen, ekkora sereg elképzelhetetlen ebben a korban.Veszprémy László: A kalandozások kora – A pozsonyi csatában a bajor sereg százezer fős, a magyar negyvenezer fős volt? http://www.tenyleg.com/index.php?action=recordView&type=places&category_id=3534&id=329778
A csata jobbra|bélyegkép|270px|Frank lovagok csatája a magyarokkal A csata leírása a korabeli nekrológiumok (halottas könyvek), valamint Johannes Aventinus hat évszázaddal későbbi írásaiból maradt ránk. A csata maga július 4-én és 5-én zajlott le, azonban a nekrológiumok szerint már korábban is voltak halálesetek, a felvonulás közben.
Aventinus forrásértékű leírása szerintAventinusról lásd alább. a bajor sereget két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal parti) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié (jobb parti) pedig Theotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta Sieghardt parancsnokságával. A magyarok célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését és az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályozni. Így a csata első napján taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak néhányadmagával menekült meg, s vitte a hírt a királynak Ennsburgba.
A magyar csapat lovas íjászai július 5-ére teljesen felőrölték a Theotmár vezette seregrészt. Megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is.
Elesett maga Luitpold, Theotmár érsek, két püspök (Utto freisingi püspök és Zakariás brixeni püspök), három apát és tizenkilenc gróf. Liutpold őrgróf halálát július 5-ére datálja a Freisingi nekrológium.
Az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve megfutamodást színlelt. A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A magyar lovasság visszafordulván megsemmisítette az 'üldözőket'. A menekülő király is csak nehezen jutott el Passauig.
Pozsonyi csata Zalavárnál? Boba ImreSzőke Béla Miklós, Antaeus – Communicationes ex Instituto Archaeologico Academiae Scientiarum Hungaricae 31–32. (A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének közleményei, 2010) p. 12, n. 14. és Charles R. BowlusSzőke, Béla M.: Mosaburg/Zalavár. In: Kouřil, P. (szerk.) Great Moravia and the Beginnings of Christianity. Brno : Archeologicky Ústav Akademie Ved Ceské Republiky, 2014, 494. nyomán Szőke Béla Miklós nagydoktori értekezésében felvetette, hogy a pozsonyi csata helyszíne nem Pozsony, hanem Mosaburg (Zalavár) lett volna.Pannónia a Karoling-korban. (Akadémiai nagydoktori thesis) Elképzelését többek között arra építette, hogy Mosaburgnak 907-ben két évtizede Brezlav volt a birtokosa, és a 'Brezalauspurc' elnevezésben a 'Breszláv vára' névadás érhető tetten.Válasz az opponensi véleményekre Az opponensek közül Zsoldos Attila nem fogadta el ezt az azonosítást,Zsoldos Attila bírálói véleménye Marosi Ernő viszont a disszertáció „legnagyobb horderejű megállapításának” nevezte.Marosi Ernő opponensi véleménye Az opponenseken kívül a kutatók többsége a hírlapokban is megjelenő elképzelést elutasította.
Következmények A győzelem megerősítette a Magyar Nagyfejedelemség helyzetét a Kárpát-medencében, határait kitolta az Enns folyóig, bár ez utóbbi adat is csak Aventinustól származik. Árpád nagyfejedelem haláláról a történészek az adathiány miatt különféleképpen vélekednek. Az egyik álláspont szerint Árpád és három idősebb fia a pozsonyi csatában vesztette életét, a másik éppen Árpád halálával és a legkisebb fiú, Zolta hatalomra jutásával magyarázza, hogy IV. Lajos vezérei a támadásra kedvezőnek ítélték az időt. Kérdéses, hogy az Anonymus által Árpád halálozási évének megadott 907-es év mennyiben lehet helyes, más viszont nem köti Árpádot e csatához.Napi történelmi forrás: Magyarirtás számszeríjas frankokkal
A pozsonyi győzelem után egészen II. Konrád német-római császár 1030-as támadásáig nem lépett nyugati támadó hadsereg magyar területre.
A csatáról szóló korabeli források jobbra|bélyegkép|270px|Keleti frank lovagok jobbra|bélyegkép|270px|Hátrafelé nyilazó magyar lovas és az őt üldöző frank lovag jobbra|bélyegkép|270px|Valószínűleg magyar harcost ábrázoló freskórészlet Aquileiából jobbra|bélyegkép|270px|A pozsonyi csata emlékműve, Lébény Sváb évkönyv: 907. (év) A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget (bajor határőrgróf) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták. 907. (év) A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok.
Salzburgi évkönyv: 907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál július Nonae-je 4. napján (július 4-én)
Johannes Aventinus (Johannes Turmair) humanista történetíró részletesebben írt az eseményekről. Munkáját egyesek hiteltelennek tartották, főleg időbeli távolsága miatt, míg végül Veszprémy László filológiai és hadelméleti érvekkel hitelesítette leírását, kimutatva, hogy ez a késő középkori munka mára elveszett, korabeli értesüléseken alapul, és értékes kútfő.Veszprémy László (2008): Lovagvilág Magyarországon. Lovagok, keresztesek, hadmérnökök a középkori Magyarországon. Válogatott tanulmányok. Argumentum Kiadó, Budapest, 20–42. old. Aventinus munkáját értékesnek tekinti Szabados György is.Szabados György: Mítoszok és történetek Álmosról és Árpádról. In: MÁR A MÚLT SEM A RÉGI… Az új magyar mitológia multidiszciplináris elemzése. Szerk: HUBBES László – POVEDÁK István. MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport, Szeged, 2015. 84–97. o. (Továbbiakban: Szabados 2015.) http://real.mtak.hu/32753/1/Szabados_2015_Semeistos_Almos_Arpad_u.pdf Veszprémy érvei, röviden összefoglalva:Veszprémy László: A csata utóélete a történetírásban. In: EGY ELFELEDETT DIADAL – A 907. ÉVI POZSONYI CSATA. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum BUDAPEST, 2008 (Továbbiakban: Torma és Veszprémy 2008) https://mek.oszk.hu/14600/14671/14671.pdf