Komárom-Esztergom megye, 1950 és 1990 között Komárom megye, 1945 és 1950 között, illetve 2023 és 2026 között Komárom-Esztergom vármegye (németül: Komitat Komorn-Gran, latinul: Comitatus Comaromiensis-Strigoniensis, szlovákul: Komárňanská-Ostrihomská župa) közigazgatási egység Magyarországon, a Közép-Dunántúl régió területén. -es területével hazánk legkisebb megyéje, ezzel hazánk teljes területének csupán 2,4%-át fedi le. Emellett közel 300 ezer fős lakosságával az ország 13. legnépesebb megyéje, az ország népességének mintegy 3,13%-ával rendelkezik, népsűrűsége meghaladja az országos átlagot, a második legsűrűbben lakott megye. Az országban itt a legnagyobb az úgynevezett szocialista típusú lakótelepek aránya, közel 25 százalék. Ez a szám még Budapesten is csak 22,6 százalék.Panelpiac – túl a mélyponton? – Otthon Centrum
Északról Szlovákia, keletről Pest vármegye, délről Fejér vármegye és Veszprém vármegye, nyugatról pedig Győr-Moson-Sopron vármegye határolja. Székhelye a régió második legnépesebb települése, Tatabánya, második legnépesebb települése a magyar Rómának is nevezett Esztergom. De fontos települései közé tartozik a történelmi erődrendszeréről híres Komárom, a „vizek városa”, az Öreg-tóról és váráról nevezetes Tata, illetve a szénbányászatáról ismert iparváros, Oroszlány.
Magyarország északnyugati részén található, a Kisalföld és a Dunántúli-középhegység találkozásánál. Területének északkeleti határát a Duna képezi, amely fontos földrajzi és gazdasági szerepet tölt be. A megye déli részét a Vértes és a Gerecse hegységek uralják, míg északon síkvidékek jellemzőek. Jelentős a természeti értékek gazdagsága, például a tatai tavak, a Szelim-barlang és a Duna-Ipoly Nemzeti Park részei. A bányászat és ipar mellett fontos a mezőgazdaság, különösen a síkvidéki területeken.
A megye területe már az ókorban is lakott volt, jelentős római kori emlékeket őriz, például Brigetio város maradványait Komáromnál. A középkorban Esztergom az Árpád-házi királyok székhelye és a magyar katolikus egyház központja lett. A török hódoltság idején stratégiai szerepe miatt sok csata zajlott itt, különösen Esztergom és Komárom környékén. A 19. században a régió fejlődését a Duna menti kereskedelem és az iparosodás lendítette fel. A bányászat és nehézipar, különösen Tatabányán és Oroszlányban, a 20. században vált meghatározóvá.
Nevének eredete Komárom A megye neve Komárom és Esztergom településék nevéből alakult. A Komárom településnév [1075/+1124/+1217: Camarun: Györffy 3: 427] bizonyára a vármegye első ispánjának nevét őrzi. Az ispán Komár [1275/1375: Kamar: Sztp. KritJ. 2/2–3: 134] lehetett, s e személynévhez kicsinyítő funkciójú -m képző járulhatott (így jött létre a Komárom településnév). A személynév tövében a szláv komarъ ’szúnyog’ közszó rejlik.
Esztergom Esztergom nevének eredete több elméletet is felvet. Az egyik legvalószínűbb szerint a név a bolgár-török estrogin vagy esztrogin szóból származhat, amely bőrpáncélkészítőt jelentett, utalva a bőrpáncélkészítők egykori településére. Mások szerint a név a szláv sztregomj (jelentése „akire vigyáznak”) szóból eredhet. Egy harmadik elképzelés a „Iszterograd” névre hivatkozik, amely az Esztergom közelében a Dunába torkolló Garam folyóra (az „Iszter” a Duna régi neve) utal. Az „Iszter” és „gom” (hajlat, görbület) szavak összetétele is lehet az eredet forrása.
Címer középre|100x100px A megye címere a két megye egymás mellett elhelyezkedő pajzsából áll. A jobb oldali álló, halfarkú barokk pajzs arany mezejének zöld udvarán ezüstpáncélzatú és sisakú vitéz jobbjában kardot emelve fékez meg egy balról ágaskodva reá támadó természetes színű (barna) medvét. A bal oldali pajzs ezüst mezejében vörös és ezüst színű sakkozott udvar található. Itt, püspöki lila baldachin alatt, melyet arany zsinórral rögzítettek, arany trónuson ül Szent Adalbert, lila és aranyszegélyes főpapi öltözetben, ezüstkaringben és aranysaruban. A védőszent nyakában arany kereszt lóg, fején mitra, melyet aranyglória övez. Kezében három ezüstlándzsát tart, amelyek a mártíriumát jelképezik, baljában pedig pásztorbotot tart arany kampóval.
Földrajz Domborzat bélyegkép|273x273px|Komárom-Esztergom megye domborzati térképe A megye domborzata sokszínű és változatos, mivel a terület két nagytájhoz tartozik: a Dunántúli-középhegységhez és a Kisalföldhöz. Jelentős részét a Dunántúli-középhegység határozza meg, amely három nagy vonulatával érinti a térséget. A Bakony északi nyúlványa, a Súri-Bakonyalja dombos vidéke, a Vértes területéből pedig a Bársonyos környéki hegyek, az Által-ér völgye, a Vértes-fennsík és a hegység peremvidékei tartoznak ide. A Dunazug-hegység szintén kiemelt része a megyének, amelyben a Gerecse szinte teljes területe és a Pilis egyes részei találhatók. Ezek a területek középhegységi jellegűek, változatos növény- és állatvilággal, valamint különleges geológiai formákkal.
A megye másik részét a síkvidéki Kisalföld kistájai alkotják. Az Almás-Táti-Duna-völgy teljes egészében a megye területén található, akárcsak a Győr-Tatai teraszvidék és az Igmánd-Kisbéri-medence nagy része. Ezek a régiók elsősorban a mezőgazdaságnak kedveznek, mivel sík és enyhén hullámos tájakat foglalnak magukban. A Duna menti vidékek, mint például a Dunakanyar és a Visegrádi-hegység egy része, szintén Komárom-Esztergom megye határain belül található. A megye legmagasabb pontja a Visegrádi-hegységben található Dobogó-kő, amely 700 méterre emelkedik a tengerszint fölé, míg a legalacsonyabb pontja a Duna mellett, Dömös határában található, mindössze 108 méterrel a tengerszint felett.
A domborzat sokszínűsége mellett a megye rendkívüli természeti és kulturális értékekkel is rendelkezik. Itt található a Duna–Ipoly Nemzeti Park jelentős része, például a Strázsa-hegyi tanösvény, amely nemcsak geológiai érdekességeket, hanem egyedülálló élővilágot is bemutat. A Gerecsei Tájvédelmi Körzet a térség másik kiemelkedő része, amely a hegység karsztformáit és barlangjait őrzi. A Dunaalmási kőfejtők, a Tatai Kálvária-domb és a Vértesszőlősi előembertelep is a természetvédelem alatt álló területek közé tartoznak. Ezek az értékek nemcsak tudományos szempontból jelentősek, hanem népszerű turisztikai célpontok is, mivel a régiót átszelő túra- és kerékpárutak révén sok látogatót vonzanak.
Éghajlat Az éghajlata mérsékelten kontinentális, amelyet a megye földrajzi helyzete és a változatos domborzati viszonyok formálnak. Az évi középhőmérséklet 9-11 °C között alakul, a nyári hónapokban átlagosan 21-23 °C-os meleggel, míg télen 0 °C körüli hőmérséklettel. A csapadék éves mennyisége 550-650 milliméter között mozog, a dombvidékeken általában valamivel magasabb értékek mérhetők, mint az alföldi területeken. Az eső leginkább tavasszal és ősszel jellemző, míg nyáron gyakoribbak a záporok és zivatarok.
Vízrajz A vízrajzát alapvetően a Duna és annak mellékvízfolyásai határozzák meg. A megye területén a Duna mellékágai közül kiemelkedik az Által-ér, amely a Vértes-hegységből ered, majd Tata környékén tórendszert hoz létre, köztük az Öreg-tavat, amely Magyarország legrégebbi halastava. Ez a víztest a természeti értékek mellett turisztikai szempontból is fontos, különösen a madárvilág és a tatai vadludak révén.
Növényvilág Növényvilága rendkívül változatos, köszönhetően a földrajzi és éghajlati adottságainak, valamint a területet alkotó különböző tájaknak. A megye növényzetében a Kisalföld síkvidéki növénytársulásai keverednek a Dunántúli-középhegység erdőségeivel és egyedi növényzeti elemeivel.
A hegységi területek, mint a Gerecse, Vértes és Pilis, erdőkkel borítottak, ahol tölgyesek, cseresek és bükkösök váltakoznak. A Vértesben különleges flórájú réteket találunk, például a száraz gyepeken jellemzően megjelenő dolomitnövényzetet, amely több védett fajnak ad otthont. A Gerecsében és a Pilisben is találhatók ritka növényfajok, mint például a pilisi bükköny, amelynek jelentős populációját fedezték fel a térségben.
Az Kisalföld felé nyitott területeken, például az Igmánd-Kisbéri-medencében és a Győr-Tatai-teraszvidéken, az erdősztyep jellemző növénytársulásai dominálnak. Ezeket a területeket szántóföldi művelés is nagymértékben átalakította, de még mindig megfigyelhetők természetes társulások.
A megyében található különböző védett területek, például a Duna–Ipoly Nemzeti Park és a Gerecsei Tájvédelmi Körzet, hozzájárulnak a növényvilág megőrzéséhez. Az itt található botanikai értékek közé tartoznak az orchideák, melyek közül néhány különösen ritka faj, valamint az olyan speciális fajok, mint a dolomitkedvelő növények. A tatai Öreg-tó környéke szintén jelentős természeti értékkel bír, nemcsak madárvédelmi szempontból, hanem a tópart növényzete miatt is, amely gazdag vízi és mocsári növényekben.
A megye természetvédelmi szakemberei és önkéntesei folyamatosan figyelik és kutatják a térség növényvilágát, hogy biztosítsák annak fenntarthatóságát és sokszínűségét a jövő generációi számára is.
Állatvilág Állatvilága rendkívül változatos, mivel a terület földrajzi elhelyezkedése és tájainak sokszínűsége számos élőhelyet biztosít különféle állatfajok számára. A Duna menti árterek, a hegyvidékek, valamint a mezők és erdők mind-mind hozzájárulnak az itt élő állatvilág gazdagságához.
A Duna és mellékágai mentén gazdag vízi élővilág található, ideértve számos halfajt, például a pontyot, süllőt és harcsát. A vizes élőhelyek vándormadarak pihenő- és fészkelőhelyei is, például különféle récék, gémek és kormoránok fordulnak elő itt. A szigetek, például a Szőnyi- és Szent Pál-sziget, különleges állatfajok élőhelyei, melyek a folyószabályozás után természetes módon jöttek létre, és azóta is védett területek maradtak.
Az erdők és hegyvidékek, például a Gerecse és a Vértes, nagyvadfajoknak, például őzeknek, szarvasoknak és vaddisznóknak adnak otthont. A ragadozómadarak, mint a rétisas és a héja, szintén megtalálhatók ezeken a területeken, különösen a természetvédelmi területeken. A barlangok környékén denevérfajok is előfordulnak, mint például a nagy patkósorrú denevér, ami különleges védettséget élvez.
A mezők és síkságok rovarvilága is jelentős, a beporzó fajoktól a különféle bogarakig. E területeken találhatók apró rágcsálók, amelyek a tápláléklánc fontos részei, és ragadozó fajok, például rókák és nyestek zsákmányát képezik.
A megyében található természetvédelmi területek, mint például a Gerecsei Tájvédelmi Körzet és a Duna–Ipoly Nemzeti Park, kulcsszerepet játszanak a helyi állatvilág fennmaradásában, és biztosítják a biodiverzitás megőrzését.
Jellemző földrajzi pontjai Szélső települések égtájak szerint: a megye legészakibb települése Esztergom (Esztergomi járás), a megye legdélibb települése Súr (Kisbéri járás), a megye legkeletibb települése Dömös (Esztergomi járás), a megye legnyugatibb települése Bakonybánk (Kisbéri járás). Legmagasabb pont:
Dobogó-kő (700 m)
Történelem Lásd még: az Esztergom története és a Komárom története cikket Középkor 250px|bélyegkép|bal|A török kori Esztergom látképe egy 1664-es vízfestményen
A Komárom-Esztergom megye jogelődjeinek számító Komárom vármegyét és Esztergom vármegyét Szent István király alapította. Mindkét vármegye jócskán átnyúlt a mai Szlovákia területére is. Történelmük során a két vármegye határai többször módosultak, és több ízben is egyesítették őket. Amikor Esztergom várát 1543-ban elfoglalták a törökök, a vármegye vezetése elmenekült. Hosszú évtizedekig Érsekújvár, Komárom és Tata volt az a három végvár, amely a török támadásoknak útját állta. Esztergom a török hódoltság alatt egy több megyényi szandzsák központja lett. Komárom vármegye viszont folyamatosan működött, vára soha nem került a hódítók kezére. Esztergom vármegye nemesi közgyűlése csak Sobieski János lengyel király vezette török kiűzés után, 1696-ban szerveződött újjá. A Rákóczi-szabadságharc idején tevékenységük megszakadt, és csak a szabadságharc után alakultak újjá, Esztergom vármegye 1710-ben, Komárom vármegye pedig 1712-ben.
bélyegkép|250x250px|A tatai várkastély