Orosz fakopáncs (, kiolvasva: Duga-1; angolul Russian Woodpecker) volt az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a hidegháború alatt a népszerű neve annak a rádiójelnek, amelyet a rövidhullámú Rádió-vevőkészüléken lehetett hallani 1976 júliusa és 1989 decembere között. Az éles, folyamatos, 10 Hz-es kattogó hang a harkály kopácsolására emlékeztetett. Két működő Duga radart telepítettek, az egyiket Csernobil és Liubech közelében az Ukrán SZSZK-ben, a másik pedig Kelet-Szibériában.
A Duga rendszer rendkívül nagy, több mint 10 MW-os teljesítménnyel sugárzott a rövidhullámú rádióamatőr-sávokon. A véletlenszerű frekvenciaugrások gyakran megzavarták a bejegyzett műsorszórók adásait, a rádióamatőr adásokat, az óceáni, kereskedelmi és légi közlekedést, valamint a közművek adásait, ami miatt a világ számos országából több ezer panasz érkezett. A jel olyannyira zavaróvá vált, hogy egyes kommunikációs rádió-vevőkészülékek áramköri kialakításukba a blokkolására „Woodpecker blanker”-t kezdtek beépíteni.
A kéretlenül érkező jel eredetére több feltevés is létezett. Voltak, aki úgy gondolták hogy ezek a szovjet agymosási, míg mások, hogy időjárás-módosítási kísérletek. A jellegzetes adásmintázat miatt azonban sok szakértő és rádióamatőrök is rájöttek, hogy igazából egy horizonton túli rakétafelderítő rádiólokátorról van szó. A NATO katonai hírszerzése, a jelentésben a STEEL WORK vagy STEEL YARD nevet adta neki, az adóantenna hatalmas mérete alapján, amely 700 méter hosszú és 150 méter magas volt. Ez a hatalmas szerkezet fázisos elrendezést alkotott, ami szükséges volt ahhoz, hogy nagy antennanyereséget biztosítson magasabb frekvencián, valamint hogy lehetővé tegye a sugárzás irányának változtatását (bár arra, hogy ez utóbbit használták volna a normál működés során, nincsenek hitelt érdemlő adatok). A világ rádióamatőrei jól ismerték a rendszert, de azt, hogy a közismert jel forrására egy Over-the-horizon (OTH) radar, csak a Szovjetunió felbomlása után erősítették meg nyilvánosan. Elismerték, hogy a hangot a szovjet korai rakéta-előrejelző rendszer részeként telepített, Duga típusú horizonton túli rakétafelderítő rádiólokátorok által kibocsátott rádiójelek interferenciája okozta.
Elhelyezkedése bélyegkép|Csernobil-2 antenna-együttesei. A jobb oldali, nagyobbik nagyjából 150m magas, a kisebbik pedig 90m körüli. bélyegkép|Duga radar Csernobil lezárt zónájában Az eredeti Duga első kísérleti rendszerként a dél-ukrajnai Mikolajiv, Fekete-tengeri kikötője mellett építették és sikeresen észlelte a mintegy 2500 kilométerre lévő Bajkonuri űrrepülőtérről indított rakétakilövéseket. A Duga képes volt nyomon követni a Távol-Keletről és a Csendes-óceánon lévő tengeralattjárókról indított kilövéseket, amikor ezek a rakéták a Jeges-tengeren lévő Novaja Zemlja felé repültek. Ezt a hatalmas radarkomplexumot 2002-ben állították helyre, miután egy tűzvész súlyosan megrongálta. Az adó , a vevő pedig a ponton helyezkedett el. Feltételezések szerint, az ukrajnai Mikolajiv közelében lévő, eredeti Duga adót és vevőt 2006-ban lebontották. Helyére egy páros került.
A nyugati volt a Duga-1. Ez Észak-Ukrajnában, Ljubecs és Csernobil–2 között helyezkedett el. A vevő az ponton található, Csernobiltól 12 kilométerre nyugat-északnyugatra; az adó az ponton, Csernobiltól mintegy 50 kilométerre északkeletre (Csernyihivtől nyugatra, Homeltől délre).
A másik, keleti rendszer volt a Duga-2, ez Habarovszki járásban, Komszomolszk-na-Amure közelében található. A vevő a várostól mintegy 30 km-re délkeletre, az ponton, az adó pedig, a várostól 45 km-re északra a ponton található.
Története Genesis
A szovjetek az 1960-as években korai figyelmeztető radarokat fejlesztettek ki ballisztikus rakétaellenes rendszereikhez, de ezek többsége vonalirányú látótávolságú rendszerek voltak, amelyek csak gyors elemzésre és elfogásra voltak alkalmasak. Ezek közül egyik sem volt képes korai figyelmeztetést adni a indításról másodperceken vagy perceken belül, ami időt adott a védelemnek a támadás tanulmányozására és a válasz megtervezésére. Akkoriban a szovjet korai figyelmeztető műholdhálózat nem volt jól kidolgozott. Egy Szovjetunióban elhelyezett horizonton túli radar segített volna megoldani ezt a problémát, és az ilyen rendszer kidolgozása az 1960-as évek végén kezdődött.
Az első kísérleti rendszert, a Dugát, Mikolajiv közelében, Ukrajnában építették, sikeresen észlelve a rakétaindításokat a Bajkonuri Kozmodromról 2 500 kilométer (1 600 mérföld) távolságból. Ezt követte a prototípus Duga, amely ugyanazon a helyszínen épült, és képes volt nyomon követni a távol-keleti indításokat, valamint a csendes-óceáni tengeralattjárókat, miközben a rakéták Novaja Zemlya felé repültek. Mindkét radarrendszer kelet felé irányult, és viszonylag alacsony teljesítményűek voltak, de a koncepció bizonyításával megkezdődött a munka egy működő rendszeren. Az új Duga-1 rendszerek, amelyeket 1972-ben építettek, egy adót és vevőt használtak, amelyek körülbelül 60 kilométerrel (37 mérföld) voltak elválasztva.
Orosz fakopáncs
1976-ban valamikor világszerte egyszerre észleltek egy új, erős rádiójelet, amelyet amatőr rádióoperátorok gyorsan "Fakopáncsnak" neveztek el. Néhány Woodpecker adó átviteli teljesítményét akár 10 MW-ra is becsülték, ami ekviviánként izotróp kisugárzott teljesítményt kapott. Még 1976 előtt is hasonló harkány-szerű interferenciát emlékeztek a rádióamatőrök körében, akik a magas frekvenciákon tartózkodtak. Már 1963-ban, vagy még korábban, a rádióamatőrök ezt "orosz harkálynak" nevezték. Keveset tudunk a teljesítményszintekről vagy az orosz jelölésről, de valószínűleg a Duga radarrendszerek előfutára volt. Akkoriban az is felmerült, legalábbis a rádióamatőrök körében, hogy ez egy horizonton túli radar.
A rádióamatőrök és a NATO által végzett háromszögelések azt mutatták, hogy a jelek a mai Ukrajnában található helyről származtak, amelyet akkoriban Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságnak (a Szovjetunió része) neveztek. A különböző forrásokból származó jelentések apró eltérései miatt a helyszín különböző helyeken helyezkedett el Kijev, Minszk, Csernobil, Homel vagy Csernyihiv közelében. Mindezek a jelentések ugyanazt a telepítést írták le, az adó csak néhány kilométerre délnyugatra Csernobiltől (Minszk déli részén, Kijev északnyugati részén), a vevő pedig körülbelül 50 kilométerre (31 mérföld) északkeletre Csernobiltől (közvetlenül Csernyihivtől nyugatra, Gomel déli részén). Egyszer felmerült a feltételezés, hogy több adót is használtak.
A radarrendszert a szovjetek 5Н32-West kóddal látták el, és két zárt városban állították fel. A Liubech-1 a két adót, a Csernobil-2 pedig a vevőket. Egy második létesítményt is építettek Komszomolszk-na-Amure közelében, a Bolshya Kartelben és a Lianban, de egy ideig nem vált aktívvá.
Steel Yard
A Duga-1 NATO jelentési nevét gyakran STEEL YARD-ként említik. Sok online és több nyomtatott hivatkozás használja ezt a nevet. Ugyanakkor egyes források használják a STEEL WORK (vagy STEEL WORKS) kifejezést is. Mivel bármely "hivatalos" forrás, amely NATO-jelentések nevet használ, valószínűleg titkosított, és a valódi név megállapítása nehéz. A legkorábbi nyílt forráskódú említés a NATO jelentési névről erre a rendszerre, amely még aktív volt a nyomtatott hivatkozási kiadvány, egyértelműen a STEEL WORK kifejezést használja. A Jane's Information Group gyakran idézett nyílt forráskódú referenciát több katonai területről és témáról származó információktól. A "Jane's Radar and Electronic Warfare Systems" című könyvük, több kiadásban több éven át, a "Steel Works" kifejezést használta.
Polgári azonosítás
Már a legkorábbi jelentések óta gyanították azt is, hogy a jelek egy horizonton túli radar tesztjei lehetnek, és ez maradt a hidegháború legnépszerűbb hipotézisje. Számos más elmélet is felmerült, beleértve a nyugati adások zavarásától kezdve a tengeralattjáró kommunikációig. A sugárzási zavaró elméletet korán elvetették, amikor egy megfigyelő felmérés kimutatta, hogy a Radio Moszkva és más szovjetbarát állomásokat ugyanolyan súlyosan érintette a "fakopáncs-szerű" zavarás, mint a nyugati állomásokat.
Ahogy egyre több információ került elérhetővé a jelről, egyre nyilvánvalóbbá vált annak radarjelzőként való szerepe. Különösen a jele minden BPSK modulált impulzus esetében egyértelműen felismerhető szerkezetet tartalmazott, amelyet végül egy 31 bites pszeudo-véletlenszerű bináris sorozatként azonosítottak, amelynek tulajdonságai hasonlóak a Barker-kódokhoz, 100 μs bitszélességgel, ami 3,1 ms impulzust eredményezett. Ennek az impulzus/szekvencia automatikus korrelációja egyetlen 100 μs impulzusot eredményez, amely 31-szerese a befogadott sorozat amplitúdójának, így 15 kilométer (9,3 mi) felbontás (a fény 50 μs távolság) és közel 30 dB folyamat nyeresége. Ez a rendszer kihasználta az impulzuskompressziót, hogy növelje a befogadott visszhangok erejét, ezáltal növelve az érzékenységet és az effektív hatótávolságot. Amikor egy második harkály is megjelent, amely Kelet-Oroszországban található, de szintén az Egyesült Államok felé mutatott, és az első rendszer mintázatában lévő üres pontokat fedte le, ez a következtetés elkerülhetetlenné vált. Ezek a további telepítések lehetővé tették a potenciális célpontok vagy rakéták pontosabb meghatározását több dimenzióban, részben a Barker kódok tulajdonságainak köszönhetően, amelyek lehetővé teszik, hogy több radar ugyanazon a frekvencián működjön jelentős interferencia nélkül.
1988-ban az Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottsága (FCC) tanulmányt végzett a Duga jelről. Az adatelemzés szerint az impulzusismétlés intervallum (PRI) körülbelül 90 ms, 7–19 MHz közötti frekvenciatartomány, 0,02–0,8 MHz sávszélesség, valamint a tipikus 7 perces átviteli idő.
A Woodpecker által továbbított impulzusok széles sávszélességgel rendelkeztek, jellemzően 40 kHz. Ismétlődő frekvenciáik 10, 16 és 20 Hz voltak, a leggyakoribb 10 Hz, míg a 16 és 20 Hz-es módokat ritkán használták.
A jel zavarása
Ennek a "fakopáncs-szerű" zavarnak a leküzdésére az amatőr rádiókezelők megpróbálták zavarni a jelet azzal, hogy szinkronizált, modulálatlan folyamatos hullámú jeleket küldtek ugyanazon impulzussebességgel, mint a sértő jel. Megalapítottak egy klubot, amelynek neve The Russian Woodpecker Hunting Club volt.
A jel eltűnése
Az 1980-as évek végétől, még akkor is, amikor az FCC tanulmányokat publikált, a jelek ritkábbá váltak, és 1989-ben eltűntek. Bár a Duga rendszerek végső leállításának okai nem kerültek nyilvánosságra, a hidegháború végével az 1980-as évek végén kialakult stratégiai egyensúly változása is szerepet játszhatott. Egy másik tényező talán az US-KS korai figyelmeztető műholdak sikere volt, amelyek az 1980-as évek elején kezdtek szolgálatba állni, és ekkorra már teljes hálózattá nőttek ki. A műholdas rendszer azonnal, közvetlen és rendkívül biztonságos figyelmeztetést biztosít, míg bármely radaralapú rendszer zavarásnak van kitéve, és az OTH rendszerek hatékonysága a légköri körülményektől is befolyásolható.
Egyes jelentések szerint az orosz Távol-Keleten működő Komszomolszk-na-Amure létesítményt 1989 novemberében leállították a harci készenléti szolgálatról, és néhány felszerelését később selejteztek. Az eredeti Duga-1 helyszín a 30 kilométeres (19 mérföldes) 30 km-es zónában található, a csernobili erőmű körül. 2021-től a radart véglegesen leállították, és valószínűleg a jövőben nem fogják újraindítani, mivel az ilyen megállapodásokat nem tartalmaznak az 1992-es orosz és ukrán tárgyalások. A Dnépri korai figyelmeztető radarrendszerek Mukachevóban és Szevastopolban a legtöbb antenna még mindig áll, és gyakran használják rádióamatőrök, akik saját hordozható rádióberendezésükkel látogatják meg a területet.
Látogatható-e a Duga radar?