Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly HenrikM. Kir. Belügymin. 231.670/1939. sz. alatt névváltoztatás. (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró, rövid ideig a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja., PIM, „Márai akadémiai tagságát egy évvel később, az 1949. november 14-én jóváhagyott új alapszabály értelmében két okból is, egyrészt külföldre távozása miatt, másrészt a Széptudományi alosztály feloszlatása miatt megszüntették.“
Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott, a Horthy-rendszer és a szélsőjobboldal legnagyobb kritikusai között tartották számon. Amikor 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a jobboldal mellett a baloldal szélsőséges megnyilvánulásait is hevesen kritizálta. Ugyanis Márai a klasszikus polgári eszményeknél értékesebbet nem talált, így kötelességének tartotta, hogy ezeknek adjon hangot műveiben.
Az 1980-as években már lehetővé válhatott volna munkáinak hazai kiadása, de ő megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig semminek a kiadásához és előadásához nem járul hozzá. Életműsorozatának újra kiadása halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal ismerték el.
Életútja Családi háttere, tanulmányai (1900–1919) bélyeg|200px|bal|A gyermek Márai 1904-ben Márai Sándor 1900. április 11-én látta meg a napvilágot, Kassán. Felmenői eredetileg polgári származású cipszerek voltak. Dédapja, Grosschmid János (1778–1849) földmérő, a Tengermelléki kerület sóbányáinak és kamarai javainak főfelügyelője, 1790. november 18-án nemesség és családi címer adományozásában részesült II. Lipót magyar királytól.A 57 –- Magyar Kancelláriai Levéltár – Libri regii – 55. kötet – 159–162. oldal Márai Sándor édesapja, dr. nemes Grosschmid Géza (1872–1934) királyi közjegyző, a kassai jogászkamara elnöke, majd a trianoni békediktátum után a csehszlovákiai Országos Magyar Keresztényszocialista Párt szenátora, édesanyja Ratkovszky Margit (1874–1964) volt. A Grosschmid család nemzedékeken keresztül őrzője volt az elit polgári értékrendnek, így természetes volt, hogy gyermekeiket is e szellemben neveljék.
Erről így írt az Egy polgár vallomásaiban:
Két nagybátyja és apja jogtudós volt. Apai nagybátyja Grosschmid Béni, a magyar polgári jog egyik legnagyobb formátumú tudósa. Később Márai is beiratkozott a jogi karra. Ennek a háttérnek köszönhetően már fiatalon magába szívta a magyar nagypolgárság értékeit és kultúráját. Családjával Kassán élt; számára az maradt az az „örök város”, amely után mindig is vágyódott, különösen az emigrációban. bélyegkép|jobbra|250px|A Grosschmid család egykori otthona Kassán, a Mészáros utca 35. sz. alatt. 2000-től Márai-kiállítás helyszíne bélyegkép|jobbra|250px|A Mészáros utcai ház falán található emléktáblája Kassán Márai Sándornak három testvére volt: Kató (férjezett nevén dr. Jetts Gyuláné), Géza és Gábor. Öccse Radványi Géza néven vált világhírű filmrendezővé. Szülei nagy gondot fordítottak arra, hogy a gyermek megkapja a megfelelő polgári neveltetést: hat- és kilencéves kora között házitanító járt hozzá, harmadiktól pedig a Jászóvári Premontrei Kanonok Kassai Főgimnáziumában tanult. Az intézményt a jezsuita rend alapította, az oktatás magyar nyelven folyt. A gimnáziumot az 1913–14-es tanévben el kellett hagynia; ennek az lehetett az oka, hogy tizennégy évesen egyszer elszökött hazulról. Ezután családja úgy döntött, hogy intézetbe adják Budára, a Budapesti Királyi Egyetemi Katolikus Gimnáziumba. Az új iskolára úgy emlékezett vissza mint egy katonai neveldére; a szigorú szabályokat nem jól tűrte, így egy évvel később már újra Kassán volt. A VII. osztályt két helyen végezte: a kassai gimnáziumban és az Eperjesi Katolikus Főgimnáziumban. Utóbbiban érettségizett 1917-ben.
Az iskolaváltásoknak két oka lehetett: egyrészt a premontreiek nem tűrték kirívó, bohém stílusú öltözködését, másrészt ellenezték, hogy a növendékek önállóan publikáljanak. Ennek ellenére már fiatalon pályázatokat küldött be álnéven (pl. Salamon Ákos) különböző napilapokba. A családi szájhagyomány szerint azért volt szüksége álnévre, hogy a művészi irányú pályaválasztással „ne hozzon szégyent” a Grosschmid névre. A fiatal fiú írói ambícióit nem nagyon támogatta családja. Ezzel ő is tisztában volt, mint ahogyan azzal is, hogy tehetséges. Egyik, barátjához 1917-ben írt levelében így vallott erről: „Senkim, egy emberem sincs, akihez írhatnék, aki nem utál, vagy akinek nem vagyok közönyös (sic!). […] A legtökéletesebben egyedül vagyok. Én tudom, hogy zseni vagyok. […] Választott ember vagyok, és sokra fogom vinni, vagy semmire sem fogom vinni, de produkálni fogok, érzem, tudom, hogy ez kikerülhetetlen. […] Az életemet eddig is én csináltam, ezután is én fogom csinálni.”In: Képek és tények Márai Sándor életéről, Helikon Kiadó & Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2006, 19. o.
1918 őszén Budapestre költözött. Tanulmányait az egyetem jogi karán kezdte, majd átiratkozott a bölcsészkarra. Ebben az évben jelent meg elsőként Emlékkönyv című, nagy sikerű verseskötete. A könyv Kosztolányi Dezsőnek is tetszett, aki véleményét a Pesti Naplóban írta meg. Pesten Márai bohém, költekező életet élt, rendszeresen járt mulatókba és kabarékba. Mesterével, Krúdy Gyulával is többször találkozott. Csatlakozott a kommunistákhoz, a „Kommunista írók aktivista és nemzetellenes csoportjának” alapítója lett. 1919-ben a Tanácsköztársaság lelkes támogatója volt, és újságíróként tevékenykedett: többek között a Vörös Lobogó című lapban éltette a kommünt, riportokat készített, könyvekről írt kritikát, és publikálta szépirodalmi műveit.Révész Sándor: Az antimindenes
Egy polgár világpolgár lesz (1919–28) bélyeg|250px|Tihanyi Lajos által készített portréja, 1924-ből A Tanácsköztársaság bukása után családja biztonságosabbnak látta, ha elhagyja az országot, így Lipcsében folytatta tanulmányait. Októbertől az Institut für Zeitungskunde hallgatója lett. Onnan Frankfurtba, majd Berlinbe ment, 1920-ban. Itt még tanult egy ideig, de a tizedik félév után teljesen feladta tanulmányait, és több újság állandó munkatársa lett. Többek között a Der Drache, a Simplicissimus és a Frankfurter Zeitung című lapokba írt.
Ekkor már ismerte későbbi feleségét, Matzner Ilonát (Lolát), aki több mint hat évtizeden át, az asszony haláláig hű társa maradt.
Ezekben az években Máraiból igazi világpolgár lett: sokat utazott, olvasott, tájékozódott, és ezekből merítette írásainak témáját. Tehetségét külföldön is hamar felismerték, így nemcsak Németországban, hanem Prágában, valamint itthon a Kassai Naplóban, a (rivális) Kassai Újságban és Az Újságban is jelentek meg írásai. Sokszínűségének, széles körű ismereteinek köszönhetően őt kérték fel arra, hogy fordítsa le Schnitzler a Szavak komédiája című művét 1920-ban, majd Franz Kafka egyik elbeszélését 1921-ben, amit több más fordítása követett. Németországban 1923-ig élt. Annak ellenére, hogy külföldi tartózkodása alatt sikeres újságíróvá vált, ezekre az évekre keserű szájízzel tekintett vissza. Úgy érezte, hogy Berlinben nagyon sokan kihasználták.
Lolával, Matzner Sámuel és Moskovits Irén lányával 1923. április 17-én kötöttek házasságot Budapesten.A házasságkötés bejegyezve a Budapest IV. ker. (az akkori Belváros) polgári házassági akv. 114/1923. folyószáma alatt. Csak polgári szertartás volt, mivel Márai római katolikus, Lola pedig izraelita vallású volt. Márai ekkor mint egyetemi hallgató az Egyetem u. 7. szám alatt lakott. Hogy meg tudja védeni feleségét az antiszemitizmustól, megkérte, hogy térjen át a katolikus vallásra. 1936. november 24-én püspöki engedéllyel keresztelték meg a felsősegesdi (a mai Segesd része) templomban. Az asszony a Mária Julianna Cecília keresztneveket kapta.A felsősegesdi róm. kat. plébániahivatal által 178/1936. szám alatt kiállított keresztlevél szerint A plébánia esketési anyakönyve 72. oldalának 33. bejegyzése szerint ugyanakkor megtartották egyházi esküvőjüket is.
1923-ban Párizsba utaztak. Ottlétüket eredetileg három hétre tervezték, de végül hat év lett belőle. Párizst nagyon megszerették, de ennek ellenére mindvégig idegennek érezték ott magukat. Két évvel később a Közel-Keletre utaztak, három hónapra. Élményeit Márai Istenek nyomában című írásában összegezte, 1927-ben, amely a Kelet kultúráját és gondolkodásmódját mutatta be.
Elismert íróként (1928–48) 1928-ban feleségével visszaköltöztek Budapestre, a budai Mikó utcába. A Krisztinaváros akkoriban komoly irodalmi negyednek számított. (Szomszédai közé tartozott Kosztolányi Dezső is.) Ebben az évben adták ki Bébi vagy az első szerelem című regényét.
Márai legtermékenyebb írói korszaka 1930 és 1942 közé tehető. 1930-ban Dormándi Lászlóval közösen szerkesztette az 1914–1930 című képeskönyvet, amely több országban is megjelent. Szintén ebben az évben adta ki Zendülők című művét, amely a kor kamaszainak világát, az első világháború utáni lelkiállapotot és világszemléletet mutatta be.
1931-ben megjelent az Idegen emberek, amelyben német- és franciaországi élményeit dolgozta fel. A könyvben így írt az idegenség érzetéről: „Évek múltak el, s még mindig nem csomagoltunk ki egészen…”
Még abban az évben látott napvilágot Műsoron kívül címen tárcáinak gyűjteményes kötete, amelyet a Csutora követett, 1932-ben. Ebből a rendes kiadáson kívül száz kézzel számozott példány készült merített papiroson, a szerző, és az illusztrátor, Székely-Kovács Olga aláírásával.Márai Sándor: Csutora Axioart.hu
Márai Sándor idővel korának egyik legnépszerűbb és legelismertebb írójává vált – nevével ekkortájt egyre többet lehetett találkozni a közéletben is. Többedmagával ő is aláírta a genfi Világbéke Kongresszusra szánt levelet, tagja volt a Magyar PEN Clubnak, felolvasásokat tartott a Magyar Rádióban, és rendszeresen írt a Nyugat című folyóiratba.
1934-ben alkotta meg egyik legmaradandóbb művét, az Egy polgár vallomásait, amely főleg önéletrajzi elemekből állt. A mű második kötete 1935-ben készült el. „Új könyvemben az irodalom mostohagyermekének alakját kívántam ugyanilyen lelkiismeretes objektivitással megrögzíteni, a polgárét, amelyet a modern irodalom jóformán még annyira sem tud komolyan venni, mint mondjuk a francia bohózatok írói a felszarvazott férjet…” – nyilatkozta az első kötet megjelenésekor.In: Képek és tények Márai Sándor életéről, Helikon Kiadó & Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2006, 40. o. E műve tulajdonképpen a polgárság kritikája és újraálmodása volt.
Amikor 1935 januárjában a világhírű író, Thomas Mann ellátogatott Budapestre, Márai volt az egyik, aki az írót a budai Várban kalauzolta, ezen kívül vezércikkben üdvözölte nagy „kollégáját”.
Az év augusztusában és szeptemberében Lolával Londonban tartózkodtak. Ottani élményeit később a Napnyugati őrjáratban foglalta össze.
1936-ban Kabala címmel cikkgyűjteményt jelentetett meg; a műbe elsősorban filozofikus publikációit válogatta be, csakúgy, mint később a Napnyugati őrjáratban. A könyv többek között az írók szerepét firtatta. (Ez a téma – egyébként – Márait élete végéig elkísérte.) „Egyszer mégis az írók csinálnak majd harminc országból Európát, az írók, a lélek aggályos kalandorai, az összes fináncok ellenére. Nehéz lesz!” – írta.
Hogy íróként eleget tegyen az „Európaegyesítésnek”, tagja lett a La Fontaine Társaságnak, amelynek elsődleges célja a különböző nemzetek szellemi együttműködésének elősegítése volt. Otthagyta az Újság című lapot, és a kor legrangosabb napilapjának, a Pesti Hírlapnak lett a munkatársa, ahol a Vasárnapi Krónikát és a Tegnap és Ma rovatokat szerkesztette 1944-ig.