Kerekes Zsombor (Zenta, 1973. szeptember 13. –) délvidéki születésű magyar válogatott labdarúgó, edző. A Debreceni VSC-vel három bajnoki címet, egy ezüst és egy bronzérmet, illetve két Magyar Kupa-aranyat gyűjtött be, kétszer volt a klub házi gólkirálya.

Pályafutása Klubcsapatban 1990-ben a szerb Becsejben kezdte pályafutását, majd a Szpartak Szubotica érintésével 1999-ben érkezett Magyarországraa, a Nagykanizsa FC-hez. A kanizsaiaknál az 1999-es őszi szezonban 16 mérkőzésen kétszer volt eredményes, ám így is felkeltette a Debrecen érdeklődését, akik 2000 telén leigazolták. A Lokiban 2003-ig 83 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és 32 gólt szerzett.

Ezt követően a kínai Tiencsin Tedához szerződött, majd pécsi kitérőt követően ismét Debrecenbe került. 2005-ben Hollandiába, a Willem II-hez igazolt, majd két évvel később ismét visszatért a Debrecenhez. 2009 decemberében jelentette be, hogy felhagy az aktív labdarúgással.

Edzőként a DEAC-nál kezdett dolgozni, majd 2015 nyarán a Debreceni Labdarúgó Akadémiához került egyéni képzőnek.

A válogatottban 2004-ben Szlovákia ellen bemutatkozott a magyar válogatottban, amelyben összesen kilencszer lépett pályára, ezeken a találkozókon két gólt szerzett.

Család Egy fia és egy lánya van, Kerekes Krisztián és Kerekes Dominika. Krisztián szintén labdarúgó, a DEAC játékosa. Dominika is sportol, mégpedig atlétikát.

Sikerei, díjai Klub Debreceni VSC NB I – aranyérmes: 2004–05, 2005–06, 2008–09 Magyar kupagyőztes: 2001, 2008, 2010

Egyéni Zilahi-díj: 2008

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Források

Külső hivatkozások Kerekes Zsombor adatlapja a MLSZ.hu-n Profil a DVSC hivatalos honlapján Kerekes Zsombor adatlapja a HLSZ.hu-n Profil a footballdatabase.eu-n

Kerekes Zsombor adatlapja a national-football-teams.com-on Pályafutása statisztikái a fussballdaten.de-n NS online játékosprofil

Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:A PMFC labdarúgói Kategória:A Willem II labdarúgói Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Zentaiak Kategória:Zilahi-díjasok Kategória:Vajdasági magyarok