bélyegkép|220px|1986-ban, a budapesti Liszt Ferenc téren felállított szobra, Marton László szobrász, Finta József építész és ifj. Szlávics László iparművész alkotása
Liszt Ferenc (Doborján, 1811. október 22. – Bayreuth, 1886. július 31.). A 19. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze.
Liszt Ferenc munkássága Zenei művek Annak ellenére, hogy korai műveit ellátta opus-számokkal, ezek napjainkban ritkán használatosak. Műveit három rendszer szerint katalogizálják: S vagy S/G szám alapján, melyeket Humphrey Searle vezetett be a Grove Dictionary számára az 1960-as években R szám, amely ritkábban használt, és amelyet Peter Raabe vezetett be 1931-es munkájában: Franz Liszt: Leben und Schaffen LW szám, amely a legújabb kutatási eredmények szerint épül fel, Rena Charnin Mueller és Eckhardt Mária dolgozta ki a Grove Lexikon új kiadása számára; jelentős mértékben megegyezik az S műjegyzékszámokkal.
Liszt rendkívül termékeny zeneszerző volt. Műveinek nagy részét zongorára komponálta, melyek zömének eljátszásához rendkívüli zongoratudás szükséges. Az Années de Pèlerinage (Zarándokévek) három sorozata a legprovokálóbb és legmozgalmasabb darabok közé tartoznak. A három zongoraciklus a vihar megzenésítésének tiszta virtuozitásától a Michelangelo és Raffaello mesterművek által inspirált átható és ötletes részekig mindent magába foglal. A mű egyes részei Liszt korábbi munkáinak átiratai: az első évben hallhatók az Album d’un voyageur (Egy utazó naplója) korábban szerzett dallamai, a második évben a három Petrarca-szonett és a Dante-szonáta a legfontosabb darabok. A később született harmadik év darabjai között A Villa d’Este ciprusai és A Villa d’Este szökőkútjai a legnépszerűbbek. Művei egy részének viszonylagos ismeretlensége azzal magyarázható, hogy Liszt rengeteg darabot komponált. Liszt a romantikus zeneszerzők archetípusának is tekinthető, a tématranszformációs technika megteremtője, melyből Richard Wagner is inspirálódott, amikor megalkotta a leitmotifját.
Programzene 250px|bélyegkép|A Dante-szonáta kezdete Liszt a programzene lelkes támogatója volt, ez szinte mindegyik zeneművéből erősen kiérződik. Ez azt jelentette, hogy a zeneművet egy nem zenei téma – a program – köré építette fel. Erre jellemző példák szimfonikus költeményei, a Faust-szimfónia, a Dante-szimfónia, zongorára írt Két legendája, valamint számos más mű is. A programzenét azonban nem ő találta ki. Berliozról és annak Harold-szimfóniájáról szóló értekezésében arról írt, hogy a programzene már korábban is létezett. Programzenére tipikus példák Vivaldi Négy évszakja, Beethoven 6. szimfóniája és a Wellington győzelme, vagy Berlioz Fantasztikus szimfóniája és mások.
A 19. század másik újítása az abszolút zene volt, melynek ötletét Eduard Hanslick dolgozta ki Vom musikalisch Schönen című tézisében (ezt 1854-ben publikálta Liszt segítségével). Tézisének első részében Hanslick bemutatta, hogy korábban a zene elsősorban az emberi érzelmek kifejező eszköze volt. Ezzel ellentétben hangsúlyozta, hogy a zene lehetőségei messze túlmutatnak a definiált határokon. A zene érzelmeket kiváltó és az érzelmek, mint zeneszerzői ihletforrás szerepén túlmutatva, Hanslick szembehelyezte a zeneszerző és hallgató érzelmi világát, és arra mutatott rá, hogy ezek éles ellentétben is állhatnak egymással. Ebből kifolyólag Hanslick a programzene ötletét lehetetlennek tartotta. Azt hangsúlyozta, hogy a zene akkor értékes, ha mindenféle előzetes ismeret, azaz program ismerete nélkül is hallgatható, azaz abszolút zene.
250px|bélyegkép|Az Esz-dúr zongoraverseny főtémája A programzene egyik legreprezentatívabb zeneműve a La Notte, a Trois Odes Funèbres (Három gyászóda) második darabja. Az 1863–1864-ben írt darab egy korábbi zongorára írt kompozíciójának, az Il penserosónak az átdolgozása. Liszt kívánsága volt, hogy a La Nottét a temetésén játsszák majd el, tehát a La Notte (melynek jelentése Az éjszaka) lényegében a halál zenei allegóriája. Az Il penseroso, azaz A gondolkodó Liszt egyik beceneve volt, melyet Marie d’Agoult-hoz írt korai leveleiben gyakran használt. A La Notte komponálásakor egy magyar csárdásokra emlékeztető résszel kötötte össze az Il penserosót, és a részlet kottájára ráírta …dulces moriens reminiscitur Argos, azaz haldokolva visszaemlékszik az édes Argoszra. Mindez arra utal, hogy Liszt azt szerette volna, ha úgy emlékeznek rá, mint a zeneszerző, aki halálos ágyán is szülőhazájára, Magyarországra gondolt. Liszt számára minden bizonnyal fontos volt a kódolt üzenet, viszont csak azon hallgatók érthették meg e programot aki behatóan ismerték a mű keletkezési körülményeit.
Liszt véleményét a programzenéről megfelelően tükrözi a Zarándokévek I. előszava, amelyben arról ír, hogy amint egy táj bizonyos hangulatokat képes éleszteni a szemlélőben, hasonlóképpen a zene is hangulatokat képes éleszteni a hallgatóban, ezért a zene segítségével bizonyos tájak vizualizálhatók. A zenét és a tájat a hangulat kapcsolja össze.
1854-ben Liszt írt egy tézist Berlioz Harold-szimfóniájáról, amely akár válaszként is értelmezhető Hanslick tézisére. Írásában kifejti, hogy nem minden zene programzene, és kihangsúlyozza, hogy a zenei motívumot, a programot, csak akkor szabad hozzáadni a zeneműhöz, ha az fontos annak megértése szempontjából. Egy Marie d’Agoult-hoz 1864-ben írt levelében kifejtette, hogy a zenének elsősorban az abszolút zene szabályainak kell megfelelni, melyeket nem szabad korlátozni vagy megkövetelni. Ezért érthető, hogy Hanslick és Liszt miért nem váltak ellenséggé. Hanslick soha sem tagadta a Liszt iránt érzett csodálatát, viszont többször is megemlítette, hogy nem tetszenek neki a zeneszerző egyes művei.
Zenei átiratok Liszt zenei átiratait kevés kritika érte. A legbonyolultabb zenekari művekkel is megbirkózott, mint például Beethoven szimfóniái, melyeket átkomponálta zongorára (Beethoven szimfóniái), s ezek önmagukban is remekműveknek számítanak, és példaként szolgáltak a kor számos zeneszerzője számára.
Zongoraművei a világ minden részén ma is elmaradhatatlan elemei a koncertprogramoknak. Műveit rengeteg alkalommal lemezre vették, de csak az ausztrál Leslie Howard dolgozta fel összes zongorára írt remekművét. A projekt 15 évig tartott, eredménye egy 95 CD-ből álló gyűjtemény lett, és minden idők leghosszabb lemezfelvételével Howard bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. A projekt számos zenei díjat nyert, többek közt a magyar kormány különleges díját is. A felvételsorozat Liszt ismert művei mellett számos elfeledettnek vélt művet is tartalmazza, olyanokat, melyeket a zeneszerzőn kívül soha senki sem játszott.
Kései művei 350px|bélyegkép|A h-moll szonáta kéziratának részlete Utolsó weimari éveiben Liszt egyre inkább eltávolodott korának zenei igényeitől, művei egyre inkább jövőbe mutatóak voltak, amelyek későbbi zenei stílusokat, zeneszerzői technikákat előlegeztek meg. Ennek példája az 1860-ban, Nikolaus Lenau versére komponált Der traurige Mönch című kompozíció, melyben a kor divatjától eltérően a hármashangzatot központi akkordként használta. További példák erre már a Zarándokévekben is fellelhetők. Az 1877 szeptemberében komponált A Villa d’Este szökőkútjai már Debussy és Ravel zenei impresszionizmusának előfutáraként értelmezhető.
A későbbiekben olyan, a klasszikus összhangzattanban tilosnak számító megoldásokkal is kísérletezett, mint például a kvintpárhuzamok alkalmazása Csárdás macabre-ban, valamint az atonalitással a Hangnem nélküli bagatellben. A Négy elfelejtett keringő második darabjában mellőzte a lírai dallamosságot, míg a Második Mefisztó-keringőben a rövid témák végtelennek tűnő ismétlésével döbbentette meg kortársait. Hasonló hallható az 1878-as Via crucis című művében, az Unstern!-ben és az 1880-as Szürke felhőkben is.
Mindezek mellett Liszt folytatta az átiratok megírását. Ezeket általában hagyományos stílusban írta, de előfordult, hogy jelentősen belenyúlt tartalmukba, mint ahogyan azt Wagner Tannhäuser című operájának egyik kórusművével tette: a Chor de jüngeren Pilgert (Fiatal zarándokok kórusa) átírta, sőt át is nevezte Chor der älteren Pilgerre (Öreg zarándokok kórusa).
Liszt utolsó átirata Anton Grigorjevics Rubinstejn Der Asra című kompozíciója volt, melyet Heine egyik verse inspirált. A kompozícióba beépített egy részletet is korábbi Tasso, Panasz és diadal című szimfonikus költeményéből, melynek témája a magyarországi cigány népzenéből merített. Így ez a műben büszkén hirdette magyarságát.
Liszt 1880-as évekbeli tanítványainak feljegyzéseiből ismertek azok a zeneművek, amelyeket a zeneszerző szívesen oktatott. August Stradal és August Göllerich megjegyezték, hogy nem szerette saját szerzeményeit oktatni, és amikor visszahallotta azokat tanítványaitól, mindig szarkazmussal szólt a zeneszerző, azaz saját maga tehetségtelenségéről.
Magyar vonatkozású művei 300px|bélyegkép|Részlet a Spozalizióból Liszt számára sokféle identitás lehetősége állt nyitva: a K. u. k.-nak a magyar királysághoz tartozó területén született, anyanyelve német, a műveltsége francia volt; kora gyermekéveiben került külföldre, Pozsonyban is, Párizsban is tanult, nemzetközi karriert futott be.His German schooling in Raiding was rudimentary, and, as he attested several times, he found it a chore to write in German. For him to do so would imply that the recipient (in this case a Hungarian nobleman) was not proficient in French, something most unusual for an educated European in the nineteenth century. University of California, Berkeley - Coby Lubliner: How Hungarian was Liszt?. 2006 elérve: 2008-04-19 A magyarsághoz való tartozás mellett az 1838. évi nagy pesti árvíz kapcsán döntött, és hovatartozása mind tudatosabbá vált benne. Már a diadalmas 1838-as bécsi koncertsorozata alatt magyar viseletben készíttetett képet magáról.
Hazafias érzelmeinek zenei kifejezést adott az 1854-ben írt Hungaria című szimfonikus költeménybenA mű Vörösmarty Liszthez írt ódájának viszonzása. ZeneFórum Magazin - A hangok hálójában - LISZT FERENC (1811—1886) - Hungária elérve 2008-04-19 és a magyar dalokból átdolgozott Magyar rapszódiában. E darabjaiban a cigányzenekarok jellegzetes hangszereit – hegedű, klarinét, cimbalom – idézte fel zongorán, és e művek arról is tanúskodnak, hogy a cigánymuzsikát magyar népdalkincsnek tekintette, sőt egyes népies műdaloknak a városi szórakoztató cigánymuzsikusok által megszólaltatott változatait is eredeti népzenének fogta fel.Fidelio - Hangversenykalauz - LISZT FERENC (1811-1886)- II. MAGYAR RAPSZÓDIÁK elérve 2008-04-19 Ezzel tulajdonképpen azt a felfogást követte, ami a 19. században, a Bartók Béla és Kodály Zoltán nevével fémjelzett gyűjtéseket megelőzően, a hallgatóközönség körében és sok más zeneszerző számára is elfogadott volt. Ezt példázza Joseph Haydn, Franz Schubert és Johannes Brahms számos műve is.
Liszt az eredetileg a Magyar rapszódiák előszavának szánt, és Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnévelCarolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegné, szül. Iwanowska (1819–1887), Liszt második élettársa. közösen írt, 1859-ben Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie címmelNémet nyelven Über die Zigeuner und ihre Musik in Ungarn címmel 1861-ben jelent meg. megjelent művében a cigányzenét egy magyar zenei eposz alapjául jelölte meg. A könyv egyhetede a szabadságot szerető romák ellenpontjaként az ott másik hazátlan népnek nevezett izraelitákat tárgyalja, előítéletek fűtötte indulattal (ezek azonban Wittgenstein hercegnő nézeteit képviselik).q:hu:Liszt Ferenc#Zsidósággal kapcsolatos nézetei
Liszt nemzeti érzelmű művei között szerepelnek továbbá olyan fontos kompozíciók is, mint a Szent Erzsébet legendája című oratórium, a Magyar koronázási mise, valamint a Magyar történelmi arcképek.
Irodalmi munkássága 300px|bélyegkép|A pécsi Liszt Ferenc-szobor, Varga Imre alkotása