Az agyaghadsereg vagy cseréphadsereg, terrakotta hadsereg az első kínai császár, sírhelyét őrző agyagkatonák, lovak, kocsik és zenészek elnevezése. tartományban, tartományi főváros központjától mintegy 30 kilométerre, kerületben található. A lelőhelyet helyi földművesek kútásás során fedezték fel 1974 márciusában, négyméteres mélységben. A figurák magassága 184–197 centiméter között változik, attól függően, hogy milyen szerepet töltöttek be a hadseregben, a legmagasabbak a tábornokok. Az alakok között vannak katonák, parasztok, lovak, hivatalnokok, akrobaták, lány-szobrok, erőművészek és zenészek. A jelenlegi becslések szerint a három nagy egységre tagolódó árok- és gödörrendszerben körülbelül 8000 katona, 130 harci szekér 520 lóval, illetve 150 lovas található – többségük még mindig a föld alatt van betemetve.Jane Portal and Qingbo Duan, The First Emperor: China's Terracotta Arm, British Museum Press, 2007, p. 167

Története A hadsereget temették el i. e. 210-209-ben. Az építmény és a szobrok célja az volt, hogy biztosítsák a császár uralmát a túlvilágon is.

történetíró írásai szerint (i. e. 145–i. e. 90) a mauzóleum építése i. e. 246-ban kezdődött, munkás részvételével. A száz évvel később élt történetíró azt írja, hogy az első császár palotákkal, csodás tornyokkal, hivatalokkal, értékes és csodás használati tárgyakkal lett eltemetve, higanyfolyókkal, tavakkal övezve.Jane Portal and Qingbo Duan, The First Emperor: China's Terracotta Army, British Museum Press, 2007, p. 17 Napjaink tudományos felmérései bebizonyították, hogy a sírt rejtő halomsír talajában magas a higanykoncentráció, ami igazolja. A történész viszont egyáltalán nem tett említést a terrakotta hadseregről.

2007-ben kínai régészek távérzékelők segítségével egy 30 méter magas épületet mértek be a halomsír mélyén. Úgy tűnik, hogy négy lépcsőszerű fala van.30m building within Emperor Qin's tomb? A sírt még nem nyitották ki. Tekintettel arra, hogy a már feltárt leletek állagmegóvása is komoly gondokat okoz, az a döntés született, hogy erre a feltárásra csak 2050 körül kerítenek majd sort, megvárva a további technikai fejlődést.The Mausoleum of the First Emperor of the Qin Dynasty and Terracotta Warriors and Horses

Az agyaghadsereget a sírt rejtő piramis közelében helyezték el föld alatti árkokban, mintegy a sír védelmére.

Megtalálása 1974-ben kutat ásó földművesek égetettagyag-darabokat találtak Hszianban, akik aztán értesítették Csao Kang-mint, aki akkoriban a korszakkal foglalkozó egyik múzeum kurátora volt. Csao arra kérte a földműveseket, gyűjtsék össze ezeket, helyezzék el három teherautóban, amelyek az agyagmaradványokat a múzeumba szállították. Csao ezekből a – gyakran körömnagyságú – darabokból kezdte összerakni a szobrokat. Csao később azt vallotta, hogy mivel a kínai kulturális forradalom időszakban sokan ellenezték a régi tárgyak restaurálását, úgy döntöttek, hogy titokban tartják a dolgot. A hatóságok azonban mégis megtudták ezt, és régészcsapatot küldtek, hogy segítsenek Csaonak. A kínai államtanács később elismerte, Csao Kang-minnek köszönhető az agyaghadsereg felfedezése. A kínaiak az agyagkatonákat ezeréves civilizációjuk egyik jelképének tekintik.Meghalt a kínai agyagkatonák felfedezője. Hvg.hu. 2018. máj. 19.

Leírása A terrakotta figurákat állami munkások és helyi mesteremberek készítették. A fejek, karok, lábak és a törzs külön készültek el, és a végén rakták őket össze. A tanulmányok azt mutatják, hogy nyolcféle fejmintát használtak, és utána agyaggal egyedire formázták az arcokat.Jane Portal and Qingbo Duan, The First Emperor: China's Terracotta Arm, British Museum Press, 2007, p. 170 Különféle arckifejezéseket is formáltak nekik. Úgy tartják, hogy a katonák lábait hasonló módon készítették, mint abban a korban a terrakotta szennyvízcsatornákat. Ez azt jelenti, hogy szinte futószalagszerűen lehetett a katonák lábait elkészíteni. Tehát több kisebb részt kiégettek és úgy rakták össze, nem pedig kiformázták az egészet, és úgy égették ki. Azok a műhelyek, amelyek csempéket és más mindennapi használati tárgyakat gyártottak, utasítást kaptak eme katonák elkészítésére. Abban az időben minden műhelynek bele kellett vésnie saját védjegyét a minőség-ellenőrzés miatt. Ez lehetővé tette a mai történészeknek, hogy kiderítsék, kik készítették őket.

Az agyaghadsereg figurái életnagyságú és élethű szobrok. Magasságban, egyenruhában és hajviseletben rangtól függően eltérnek. Az égetett agyagot lakkborítás fedte, ami már lehetővé tette a festést. Az egyedi arcmegformálás, a valódi fegyverek és vértek segítségével lettek a szobrok élethűek. A fegyverek nagy részét a temetés után nem sokkal kirobbant polgárháború során ellopták, a szobrok festése pedig az évezredek során megkopott. Ugyanakkor létezésük tanúsítja az alkotóik tehetségét. Tanúsítja a császár hatalmát és erejét is, amelyek lehetővé tették egy ilyen hatalmas munka elrendelését.

Jellegzetessége a szobroknak, hogy valamennyien fegyvert tartanak a kezükben, de egyetlenegy pajzsos vagy sisakos katona sincsen, pedig a császár seregében használták ezeket az eszközöket. Megtalálhatók köztük lándzsások, alabárdosok, baltások, kardosok és íjászok is. Az íjászok ez időben már számszeríjat is használtak.

Az árkok Négy árkot tartanak számon, amelyek mintegy 1,5 kilométer hosszúságúak a keleti dombon és körülbelül 5 méter mélyek. Ezek a sírhely falain kívül helyezkednek el, mintegy a sírt védve a keleti leigázott államok ellen. Az árkok falai döngölt földből készültek, egyenként 500 kg súlyú fagerendákkal fedték be azokat.

A 230 méter hosszúságú első árok tartalmazza a 6000 katonából álló fő hadsereget.Jane Portal and Qingbo Duan, The First Emperor: China's Terracotta Arm, British Museum Press, 2007, pp.260-167 A gyalogság tizenegy párhuzamos folyosóban áll. A hat középső oszlopban hat-hat, négy-négy ló vontatta harci szekér is található. A folyosókat 3,2 méter magas és 2 méter széles döngölt falak választják el egymástól.

A második régészeti árkot 1976-ban tárták fel. Ez egy kisebb, vegyes harci alakulatot rejt, köztük egy 172 fős íjászalakulattal. Itt körülbelül 1500 katona szobrát találták.

A harmadik, legkisebb régészeti árokból került elő a parancsnoki állás: 68 magas beosztású tiszt, négy ló, fából készült harci kocsi, valamint 34 fegyver.

A negyedik árok üres, valószínűleg nem fejezték be az építői.

A leletek állagának védelme A terrakotta hadsereget védő faboltozatot egy tűz elpusztította, amire bizonyítékok is vannak. történetíró azt írja róla, hogy a tűz az uralkodó halála utáni években, egy felkelés alkalmával tört ki, amit hadvezér vezetett. A sereg kifosztotta az agyaghadsereg vermeit, főleg a szobrokhoz illesztett igazi fegyverek után kutatva, közben fáklyáikkal felgyújtották az árkokat fedő gerendázatot. A tűz az oxigénszegény körülmények között valószínűleg hónapokig izzott. A beszakadó mennyezet miatt mindössze egyetlen szobor maradt teljesen épen, egy térdelő íjászé, a többit töredékeikből kellett rekonstruálni.

Az 1990-es években a terrakotta leleteket penész támadta meg, amit a megemelkedett hőmérséklet, a páratartalom és a turisták lehelete okozott.World: Asia-Pacific Pollution threat to terracotta army Hamarosan 48 különböző penészgomba-fajtát azonosítottak. 2000-ben a kínai restaurátorok felvették a kapcsolatot a belga Janssen Pharmaceutica gyógyszergyárral, majd négy kínai céggel társulva létrehoztak egy laboratóriumot a probléma megoldására, ami aztán néhány év alatt Kína legfejlettebb gombatani intézetévé fejlődött. Az intenzív munka eredményeképpen 2006-ban közleményben jelenthették be, hogy a terrakotta hadsereg múzeuma hivatalosan is gombamentessé vált. Ezzel egy időben új megállapodást kötöttek a belga céggel, és a kutatást kiterjesztették a környéken talált összes leletre, a selymek, faanyagok, csontok vizsgálatára is.

A hadsereg világ körüli utazása Legelőször az 1982-es világkiállításon jelent meg hivatalosan a hadsereg, négy harcost és a lovaikat mutatták be. Ez azért is fontos eseménynek számított, mert Kínának ez volt az első világkiállítási szereplése 1904 óta. Előtte már 1981-ben Londonban hat katonát kiállítottak egy Selfridge bevásárlóközpontban.

1988. március 8-tól a Magyar Nemzeti Múzeum is kiállított 11 szobrot és 22 darab eszközt, köztük fegyvereket is.Fodor István: Kínai agyagkatonák, 27. old.

Azóta a világ számos nagy múzeumában állították ki az agyaghadsereg részeit. Például 2007-ben a vallettai Régészeti Múzeumban a sírból származó 81 eredeti tárgyat állítottak ki, köztük tíz katonát. Londonban, a British Museumban 2007. szeptember 13-tól 2008. április 6-ig volt látható az agyaghadsereg. 2008. január 20. és április 13-a között a michigani Alden B. Dow Múzeumban nyílt tárlaton ötven tárgyat, köztük két katonát, kerámiákat, fegyvereket, állatokat és használati tárgyakat állítottak ki. 2008. május 18. és október 12. között a Santa Ana-i Bowers Múzeumban volt megtekinthető 120 tárgy a sírból, köztük életnagyságú terrakotta figurák.

2025 novembere és 2026 májusa között a budapesti Szépművészeti Múzeumban rendeztek kiállítást az agyaghadsereg tárgyaiból Az öröklét őrei címmel.

A budapesti kiállítás anyagából

Kritika Tokaji Zsolt magyar sinológus 2026-ban a Qubit.hu portálon tudományos igényű cikkben fejtette ki azt az elméletét, hogy az agyaghadsereg az 1950-es évekből származó maoista hamisítvány.Ezer sebből vérzik a kínai agyaghadsereg A merész tanulmány egyelőre nem váltott ki visszhangot.

Jegyzetek

Fordítás

Források Roberto Ciarla (szerk.). A terrakotta hadsereg. Az első kínai császár agyaghadserege. Budapest, Alexandra Kiadó 2005. Debainne-Francfort, Corrine. "The Search for Ancient China," (Harry N. Abrams Inc. Pub. 1999): 91-99. Dillon, Michael(ed). "China: A Cultural and Historical Dictionary," (Curzon Press, 1998): 196. Ledderose, Lothar. "A Magic Army for the Emperor." from "Ten Thousand Things : Module and Mass Production in Chinese Art" ed. Lothar Ledderose, (Princeton UP, 2000): 51-73.

Perkins, Dorothy. "Encyclopedia of China: The Essential Reference to China, Its History and Culture," (Roundtable Press, 1999): 517-518.

Richards, Jack C. Interchange 2, Third Edition, (Cambridge University Press, 2005):80. Macmanus, Caitlyn. Oxford University specialty in China's history.

A budapesti kiállítás feliratai, tájékoztató anyagai

További információk

A síremlék és az agyaghadsereg az UNESCO világörökség honlapján Az agyagkatonák valósághű másolatainak kiállítása a budapesti Asia Centerben (2008. szeptember-október) Agyaghadsereg képgaléria Az első kínai császár cseréphadserege. A Művelődési Minisztérium, a Kínai Népköztársaság Senhszi Tartománya Kultúrjavak Külföldi Kiállító Vállalata, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Artunion közös időszaki kiállítása. Magyar Nemzeti Múzeum; kiállításrend. Nagy Mihály, katalógusszöveg Miklós Pál; Artunion Széchenyi, Bp., 1988

Kapcsolódó szócikkek Csin Si Huang-ti Csin-dinasztia (i. e. 221 – i. e. 207)

Kategória:Kínai ókor Kategória:Kína világörökségi helyszínei Kategória:Régészeti leletek Kategória:Ókori műalkotások Kategória:Kínai szobrok Kategória:Kulturális világörökségi helyszínek Kategória:Kínai AAAAA-besorolású turistalátványosságok Kategória:Kína turizmusa