Alejandro Valverde Belmonte (Las Lumbreras, Murcia (autonóm közösség), 1980. április 25. –) spanyol profi kerékpáros. 2010–2011 során eltiltás alatt volt.
A hegyekben, a sprintekben és az időfutamokon is a legjobbak közé tartozik. Legnagyobb sikerét 2009-ben a Vuelta a España összetett versenyének megnyerésével érte el. A háromhetes versenyeken addig a legjobb eredménye a 2006-os Vuelta Espanán elért második helye volt. A Tour de France rendszeres résztvevője, 2005-ben egy hegyi szakaszt is nyert, ahol Lance Armstrongot hajrázta le. A Touron a legjobb összetett eredményét 2015-ben érte el, amikor harmadik lett. Egynapos versenyeken is jól szerepelt: kétszer nyerte meg a Liège–Bastogne–Liège-t (2006, 2008), egyszer a La Flèche Wallonne-t (2006). 2006-ban és 2008-ban ő nyerte meg az UCI ProTour összetett pontversenyét is. A világbajnokságokon eddig két ezüst- és egy bronzérmet szerzett.
Több versenyzőtársával együtt ő is belekeveredett a híres doppingügybe, a Fuentes-botrányba. Hosszas bírósági tárgyalás-sorozat után, 2010. május 31-én, január 1-jei hatállyal,Azaz a 2010. január 1-je és 2010. május 31-e között szerzett eredményeit törölték. 2 évre eltiltották.
2022-ben visszavonult a versenyzéstől.
Doppingügy 2006-ban robbant ki az Operación Puerto doppingbotrány, mely során a spanyol Dr. Eufemiano Fuentes laborjában rengeteg vérátömlesztésre váró tasakot foglaltak le, többek között profi kerékpárosok vérével. Voltak, akikre rábizonyították, vagy elismerték érintettségüket, köztük volt a 2010-es Giro d’Italia győztese, Ivan Basso is. Valverdét is kapcsolatba hozták az egyik vértasakkal, melyen állítólag kutyája, Piti neve szerepelt. Valverde végig tagadta érintettségét, mígnem az olasz olimpiai bizottság 2009 tavaszán Valverde egy olaszországi versenyen levett mintáját összehasonlította a Fuentes laborjában lefoglalt vértasak tartalmával és a DNS megegyezett. Igen ám, de ekkor már hivatalosan lezárult az Operación Puerto ügy, és Valverde, valamint a spanyol kerékpáros szövetség szerint is az olaszok törvénytelenül használták fel a Fuentes laborjából származó bizonyítékot. Az eredmény ennek ellenére két év eltiltás lett Olaszországban, aminek azonban a nemzetközi szintre való kiterjesztéséért folyamodott a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a sportdöntőbírósághoz. Valverde az olaszországi ítélet eltörléséért fellebbezett ugyanitt. Valverde fellebbezését elutasították, és a sport döntőbíróság 2010. május 31-én kétéves eltiltással pontot tett az ügy végére, amellett, hogy Valverde 2010 előtti eredményeit nem törlik.
Győzelmei 2003
1 szakasz, Vuelta al País Vasco G.P. Primavera 2 szakasz, Trofeo Joaquim Agostinho GP Villafranca de Ordizia 1 szakasz, Vuelta a Aragón 2 szakasz, Vuelta a España világbajnoki ezüstérem
2004
1 szakasz, Vuelta a Mallorca Összetett és 2 szakasz, Vuelta a la Comunidad Valenciana Összetett, Vuelta a Murcia 1 szakasz, Vuelta al País Vasco G.P. Primavera 3 szakasz, Vuelta a Castilla y León Összetett és 3 szakasz, Vuelta a Burgos 1 szakasz Vuelta a España spanyol bajnoki ezüstérem
2005
2 szakasz, Vuelta a Mallorca 1 szakasz, Párizs-Nizza 2 szakasz, Vuelta al País Vasco 1 szakasz, Tour de France világbajnoki ezüstérem
2006
1 szakasz, Vuelta a Murcia 1 szakasz, Vuelta al País Vasco La Flèche Wallonne Liège–Bastogne–Liège 1 szakasz, Tour de Romandie 1 szakasz, Vuelta a España világbajnoki bronzérem összetett, UCI ProTour
2007
összetett, Vuelta a la Comunidad Valenciana összetett és 1 szakasz Vuelta a Murcia 1 szakasz, Clásica de Alcobendas spanyol bajnoki ezüstérem 1 szakasz, Vuelta a Burgos2008
összetett és 1 szakasz Vuelta a Murcia Párizs-Camembert Liège–Bastogne–Liège összetett és 2 szakasz Dauphiné Libéré spanyol bajnoki aranyérem 2 szakasz, Tour de France 20px 2 nap a sárga trikóban Clásica San Sebastián 1 szakasz, Vuelta a España összetett, UCI ProTour
2009
9. összetettben, Vuelta a Castilla y León 1., Pontverseny 1., Hegyi pontverseny 1., Kombinatív verseny 1., 3. szakasz 1., 5. szakasz 1., Klasika Primavera 7., La Flèche Wallonne 4. összetettben, 2009-es Tour de Romandie 1. összetettben, Katalán körverseny 1., 3. szakasz 1. összetettben, Critérium du Dauphiné Libéré 2. összetettben, Vuelta a la Comunidad de Madrid 1. összetettben, Burgosi körverseny 20px 1. összetettben, Vuelta a España 20px Kombinatív verseny győztese
2010
Az összes eredményét május 31-én törölték, január 1-ig visszamenőleg 1., Tour Méditerranéen 2., Párizs-Nizza 2., GP Miguel Indurain 2. összetettben, Baszk körverseny 1., 1. szakasz Baszk körverseny 1., 2. szakasz Baszk körverseny 20px 1., Pontverseny 8., La Flèche Wallonne 3., Liège–Bastogne–Liège 1. összetettben Tour de Romandie 1., 5. szakasz Tour de Romandie
2012
20px 1. összetettben, Vuelta a Andalucia 1., 2. szakasz 20px Pontverseny győztese 2. összetettben, Tour Down Under 1., 5. szakasz 3. összetettben, Párizs–Nizza 1., 3. szakasz 20. összetettben, Tour de France 1., 17. szakasz Vuelta a España 1., 3. és 8. szakasz
2013 1. összetettben, Vuelta a Andalucia 3. összetettben, Vuelta a España 2. összetettben, Giro di Lombardia
2014 1. összetettben, Vuelta a Andalucia 3. összetettben, Vuelta a España 2. összetettben, Giro di Lombardia
Jegyzetek
Források
Fordítás
További információk Profilja a www.cyclingwebsite.net oldalon Profilja a cyclingarchives.com oldalon Eredményei a trap-friis.dk oldalon
Kategória:Spanyol kerékpárosok Kategória:Spanyol olimpikonok Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek