Wels osztrák város, Felső-Ausztria Welsvidéki járásának központja, egyben önálló tartományi város. lakosával (2020. januári állapot) Linz után a tartomány második, valamint az ország nyolcadik legnépesebb települése.
A város a római időkben és a középkorban is jelentős településnek számított. Ma fontos kereskedelmi- és iparváros, közlekedési csomópont; valamint Linzcel és Steyrrel együtt alkotja a Felső-ausztriai központi zónát, a tartomány legsűrűbben lakott, legfejlettebb régióját.
Elhelyezkedése 180px|bélyegkép|balra|Wels Felső-Ausztriában thumb|balra|180px|Wels térképe Wels a tartomány Hausruckviertel régiójában fekszik, a Traun (a Duna jobb mellékfolyója) bal partján. Egyéb jelentős folyóvizei a Mühlbach és a Grünbach patakok. A Traunnal párhuzamosan futó Mühlbachot mesterségesen kettéágaztatták, ágai Linz alatt egyesülnek ismét. A város a Welsi-mező (Welser Heide) Traun-menti kavicspadjain terül el, de környékének talaját évszázadokon keresztül jelentősen feljavították, így mezőgazdasági termelésre jól használható.
Wels városa hat kerületből áll: Innere Stadt (Belváros) és (délnyugattól az óramutató járásának megfelelően) Lichtenegg, Vogelweide, Neustadt, Pernau és Puchberg. Ettől függetlenül a városi önkormányzat területe hat katasztrális községre oszlik (Lichtenegg, Obereisenfeld, Pernau, Puchberg, Untereisenfeld és Wels), amelyeken összesen 37 település terül el: Aichberg (154 lakos 2020-ban), Au (20), Berg (196), Bernardin (4451), Brandln (3007), Dickerldorf (969), Doppelgraben (23), Eben (36), Grabenhof (26), Gassl (18), Haidl (2032), Hochpoint (1553), Höllwiesen (125), Hölzl (76), Kirchham (53), Laahen (5238), Lichtenegg (6277), Mitterlaab (82), Niederthan (720), Nöham (118), Oberhaid (5131), Oberhart (1053), Oberlaab (37), Oberthan (217), Pernau (985), Puchberg (98), Roithen (156), Rosenau (467), Schafwiesen (2159), Stadlhof (424), Trausenegg (115), Untereisenfeld (1042), Unterleithen (307), Waidhausen (195), Wels (17 058), Wimpassing (5874) és Wispl (1978).
A környező önkormányzatok: északra Buchkirchen, keletre Marchtrenk, délkeletre Schleißheim, délre Thalheim bei Wels (a határ a Traun folyó), délnyugatra Steinhaus, nyugatra Gunskirchen, északnyugatra Krenglbach.
Története Az ember legrégebbi nyomai Wels területéről az újkőkorból (i.e. 3500-1700 között) valók. Ebből a korból egyszerű eszközök kerültek elő, főleg a Traun partján és a mai városközpontban. A bronzkori urnamezős kultúra (i. e. 1100-750) temetőjében a régészek 60 db sírt tártak fel, bennük bronzékszerekkel. A prekelta hallstatti kultúrához köthető kardok, valamint a kelta La Tène-kultúra fegyvereit, aranyérméit, fibuláit, cserépedényeit is kiásták. A kelták adták a Traun folyó nevét.Christian Rohr: Überschwemmungen an der Traun zwischen Alltag und Katastrophe. Die Welser Traunbrücke im Spiegel der Bruckamtsrechnungen des 15. und 16. Jahrhunderts. In: Festschrift 50 Jahre Musealverein Wels 1953–2003 (= 33. Jahrbuch des Musealvereines Wels 2001/2002/2003). Wels 2004, S. 281–327
Római kor bélyegkép|A welsi Vénusz A római korban már egy Ovilava (vagy Ovilavis) nevű kisebb település terült a mai Wels helyén, amely Hadrianus uralkodása alatt municipium (város) rangot kapott. Belvárosában és vidékén téglaházak, gőzfürdő, aréna, vízvezeték maradványait tárták fel. A városka Caracalla idejére már coloniává fejlődött. Az alemannok támadásai miatt városfalat húztak köré, amelyet legalább hat toronnyal erősítettek meg.
Diocletianus reformjai során Noricum provinciát két részre osztották: az északi Noricum ripense tartománynak Ovilava volt a központja. A város vezetéséhez két duumvir (gyakorlatilag bírák), két aedilis, egy quaestor (kincstárnok) és a száztagú városi tanács tartozott. Gazdaságának alapját a mezőgazdaság, fazekasság, téglagyártás, kőbányászat képezte és a közeli határon át kereskedtek a barbárokkal. Ovilaván haladt át az Ennshez vezető kelet-nyugati főút, így élénk kereskedelmet folytatott a birodalom többi részével és számos terméket importált, többek között Galliából, Itáliából és a Rajna-vidékről. Ilyen importcikk volt a welsi Vénusz kerámiaszobor.
A városban főpap (pontifex) és a collegium sexviri, a császárkultuszt ápoló papi testület élt. Számos, római istennek szentelt áldozókövet találtak, de a helyi kelta isteneknek (anyaistennő, Tarvos Trigaranus bikaisten) is áldoztak, legalábbis szobraikat és képeiket megtalálták.
A 3-4. században egyre inkább elterjedt a kereszténység a város lakói között. Szent Flórián is Ovilavában élt, míg Aelium Cetiumba (ma St. Pölten) nem kellett menekülnie. Itt találták meg a noricumi kereszténység egyik legkorábbi bizonyítékát, egy római katona feleségének, Ursának a sírkövét.
A 3. századtól Wels vidékét egyre gyakrabban fosztogatták a germán törzsek, később pedig a hunok. Gallienus idején azt írták, hogy a barbárok egész Noricumot elpusztították. Odoaker, Itália kormányzója védhetetlennek ítélte és kiürítette a provinciát. A 4. századtól Ovilava kis, jelentéktelen városkává zsugorodott,Itinerarium Antonini: 235,2; 249,2; 256,5; 258,4; 277,2. majd a század végétől kezdve nem említik többé.
Középkor 170px|bélyegkép|balra|A Ledererturm A 6. században germán bajorok telepedtek meg a térségben. Welst írásban először 776-ban említik, mint "castrum uueles"-t, ami arra utal, hogy meg volt erődítve.Urkunde Nr. 0 im Stadtarchiv Wels. - Lit.: Erich Trinks, Wels im Jahre 776, In: JbMV Wels 1954, S. 25–42. Itt volt az Agilolfing-nemzetséghez tartozó Machelm gróf székhelye, majd a 9. század végén a császári birtokok közé került.
1000-ben már mezővárosként említik és posztókereskedelméről volt ismert. A 11. századtól a lambachi apátság birtoka lett, így a würzburgi püspökség alá került. A 12. századra a birtokviszonyok összekuszálódtak, a vásártartó jog, a hídvám, a plébániatemplom és a Mária-kápolna felügyelete Würzburg, Lambach, Kremsmünster és egyes nemesek között oszlott meg. 1192-ben a stájer hercegek kihalásával Wels a Babenbergek kezére került, akik 1222-ben városi jogot adományoztak a településnek. Ekkoriban Wels (Linz és Steyr mellett) a legfontosabb felső-ausztriai erősségek közé tartozott. 1233-ban a Civakodó Frigyes herceggel konfliktusba kerülő II. Ottó bajor herceg ideiglenesen megszállta Welst. A főteret a 13. században alakították ki, és a Tímárok kapuját (a Tímártorony elődjét) már 1326-ban megemlítik. Az osztrák hercegséget megszerző Habsburgok duplájára növelték a város területét. A város pecsétjét először 1295-ben használták. A 14. században Wels újabb kiváltságokat szerzett: mentességet kapott a söradó alól, csak a hercegnek kellett adót fizetnie, valamint árumegállító jogot adományoztak neki. A 14-15. században megjelent a gazdag polgárcsaládok; egyesek házai a mai napig fennmaradtak (a főtéren és a Traungassén).
I. Miksa császár gyakran megfordult Welsben, jóval gyakrabban, mint a többi uralkodó. A közelben egy vadászkastélyt is fenntartott. Uralkodása idején kibővítették a városházát és a welsi várat és újabb privilégiumokat adott a városnak. 1519-ben különös kegyként engedélyezte, hogy a város pecsétjét vörös viaszba nyomják. A császár röviddel később Wels várában halt meg.Kurt Holter, Gilbert Trathnigg (Hrsg.): Wels von der Urzeit bis zur Gegenwart. 2. Auflage. Welsermühl, Wels 1985, S. 102.
A reformáció thumb|bal|Wels látképe 1649-ben (Matthäus Merian metszete) thumb|160px|I. Miksa mellszobra a várkertben thumb|160px|A középkori víztorony A 16. században Wels gazdasága virágzott, elsősorban a mezőgazdasági termények kereskedelmének köszönhetően. Ekkoriban épült a víztorony és a Tímártorony. A reformáció hívei eleinte a helyi nemesség is diákság köréből kerültek ki, de a század közepére a lakosság többsége már a protestáns vallást követte. Az egyik neves protestáns prédikátor, a Magyarországon is lelkészkedő Konrad Cordatus Wels környékén született. A II. Ferdinánd császár által elrendelt rekatolizációt azonban igen szigorúan végrehajtották, emiatt a lakosság jelentős része, főleg a gazdag családok, kivándorolt Németországba. A város 1626-ig elkerülte a parasztháborúk viszontagságait, ekkor azonban a Stefan Fadinger vezette felkelők felgyújtották.
A harmincéves háború során többször is csapatokat szállásoltak el a városban, így annak kincstára teljesen kiürült; további csapásokat jelentett a pestis, az árvizek és az 1690-es földrengés. Wels lakossága ekkor kb. 4000-re rúgott. A vaskereskedelem és a szövetkészítés lehanyatlott, de a sörfőzdék száma megnőtt és Welsben rendezték a tartomány legnagyobb gabonavásárát is.
Újkor II. József egyházrendeletét követően bezárták a welsi minorita kolostort és több kápolnát, ellenben a protestánsok imaházat építhettek. A napóleoni háborúk során a franciák több alkalommal megszállták és kifosztották a várost, de néhány osztrák regiment is itt ütötte fel főhadiszállását.
A 19. század elején a városban szállásolták el a 12. huszárezredet. 1829-ben megalakult a welsi színházi társulat, amely a volt templomi ispotályban lépett fel hetente négyszer, később ötször. 1835-ben megépült a Welset is érintő Budweis – Linz – Gmunden közötti lóvasút, amelyet az igazi vasút (a Kaiserin-Elisabeth-Bahn, amely könnyen elérhetővé tette Bécset, Linzet és Salzburgot) 1860-ban váltott fel. A század második felétől megindult az iparosodás, szög- és kalapgyár épült, gépgyár és hengermalom létesült. Az 1848-as forradalom után több újságot alapítottak, beleértve az első welsi hetilapot, a “Der Welser Landbote”-t. 1858-ben elkészült az új dragonyoskaszárnya, amely a 6. huszárregimentnek adott otthont és melynek területe akkora volt, mint az egész óvárosé.
20. század thumb|A volt takarékpénztár-épület (ma kultúrközpont) A századfordulót, a Monarchia többi városához hasonlóan, gazdasági pezsgés és építkezési láz jellemezte: megépült a takarékpénztár és a kórház épülete, Knorr-élelmiszerüzem, kötélgyártó üzem, képkeretgyártó üzem, mezőgazdasági gépgyár, villamos erőmű létesült. 1904-ben megnyílt a városi múzeum.
Az első világháború gazdasági nehézségeket hozott magával, amelyek a háború ás a Monarchia felbomlása után is megmaradtak. Magas infláció, munkanélküliség, folyamatos válságok jellemezték a város gazdasági életét az 1920-as évek végéig. 1920-ban Welsben létesült az első ipari léptékű komposztálóüzem, amely 1939-ig működött.Welser Anzeiger vom 5. Januar 1921, 67 Jahrgang, Nr. 2, S. 4
1938 márciusában a náci Németország annektálta Ausztriát. Welsben a helyi hatalomátvételt a Café Markutban szervezték meg a nemzetiszocialista párt tagjai. A helyi fegyveres erőket náci vezetés alá vették, a rendőrséget az SS és az SA felügyelte. Az Anschlusst követően Wels az Oberdonau reichsgauba került és a közigazgatási reform során a városhoz kapcsolták a szomszédos Lichtenegg, Pernau és Puchberg községeket. Ekkor jött létre a Vogelweide városrész is. A várostól nyugatra fekvő Gunskirchenbe telepítették a mauthauseni koncentrációs tábor egyik altáborát. 1938-ban az egyik helyi traktorgyárat a Welf-család vásárolta meg és repülőgép-alkatrészeket gyártottak benne a Luftwaffe számára; az üzemben 45%-ban kényszermunkások dolgoztak.Dieter Bartetzko: Alter Adel, finstere Vergangenheit. faz.net, 17. August 2014, abgerufen am 5. September 2014; Rezension des Dokumentarfilms von Michael Wach und Schuhbauer: Adel ohne Skrupel. Die dunklen Geschäfte der Welfen. Das Erste, Sendedatum 18. August 2014. A háború során több tábort létesítettek, külön a francia és szovjet hadifoglyoknak, a külföldi toborzott és a keleti kényszermunkásoknak, valamint az olasz internáltaknak. Több ezer kényszermunkás és munkaszolgálatos dolgozott a wellsi gyárakban.Hermann Volkmer: Migrationen in Wels während der NS-Zeit. In: Stadt Wels (Hg.): Nationalsozialismus in Wels. Band 1. Wels 2008, S. 164–178.