Élő kövület alatt azokat az élőlényeket (általában fajokat vagy nemzetségeket) értjük, amiket fosszíliákból is ismerünk, évmilliókon át, a kihalási eseményeket túlélve szinte változatlanul fennmaradtak vagy egy olyan leszármazási vonal tagjai, amelynek teljes rokonsága már régen kihalt – ez a perzisztencia jelensége. Azokat a taxonokat, amelyeknek csak feltételezték a kihalását, a bibliai történet alapján inkább Lázár-taxonnak nevezik, amelyre példa a sokáig kihaltnak hitt bojtosúszós halak (Latimeria) esete. Emellett említést érdemel az Elvis-taxonok fogalma is, amelyeken két, egymáshoz anatómiailag megszólalásig hasonló, egymást időben követő, mégis semmilyen közelebbi rokonsági kapcsolatban nem álló taxont értenek. A triász, jura korú pörgekarúak között számos eset ismert Elvis-hasonmásokra.
Általános leírás Ismert, hogy a fajok közül az állatok és növények, illetve a vízi és szárazföldi fajok élettartama eltérő tendenciát mutat. A szárazföldi állatok fajainak élettartama átlagosan 1-2 millió év lehet, a tengerieké 6-10 millió év is. A növényfajok élettartama is átlagosan hosszabb, mint az állatoké. A növények esetében azon nemzetségekről, amelyek már az ó-harmadkorban éltek, praktikus okokból nem is beszélünk élő kövületekről, ellenben olyan emlősöket, mint az okapi vagy a kancsil, ide sorolhatunk, noha földtörténeti szempontból nem olyan régiek, mint egyes dió-, fahéjfa- vagy tölgyfélék.
Az „élő kövület cím” elnyeréséhez fontos szempont, hogy olyan fajról/nemzetségről/kládról legyen szó, amely túlélt tömeges kihalásokat (mint a Limulus), egy korábbi evolúciós fauna tagja volt (hidasgyík, fejtetői szem nevű szerve egyedülálló módon őrizte meg a több mint 300 millió éves anatómiai struktúrát), jellemző típust képviselt a korábbi flórából (Ginkgo biloba) vagy egy csoport kiindulási típusát testesíti meg (mint a főemlősök esetében a közönséges mókuscickány). A fentebbi példák esetén világos, hogy egyszerre több feltétel is teljesülhet, mivel a Limulus pl. egyszerre egy korábbi fauna alaptípusa, túlélt több tömeges kihalást, rendkívül ősi csoport (kb. 405-500 millió éves). A Lingula, a tőrfarkú rák, a nautiluszok, a Trigoniák, a hasítékos csigák stb. ősei tagjai voltak a Sepkoski-féle paleozoós faunának, ezért az élet történetének korábban jellemző tagjainak maradványairól van szó.
Az „élő kövület” címke meghatározásakor alapvető rendszertani, kladisztikai kérdések is felmerülnek. Így elképzelhető, hogy egy nagy múltú, elszigetelt csoport megmaradt nemzetsége vagy nemzetségei modern fajok, azaz esetükben nem az evolúció lelassulásáról van szó. A recens tojásrakó emlősök formaköre, bár kétségkívül nagyon ősi és elszigetelt a modern erszényes és méhlepényes emlősök sorában, specializált életmódjuk miatt azonban cseppet sem tűnnek ősinek. Megőriztek jellegeket a késő triász-jura kori tojásrakó emlősvilágból, azonban fejlődésük azóta sem állt meg. Ezzel ellentétben a tuatara vagy hidasgyík mai képviselői minden szempontból emlékeztetnek mezozoikumi őseikre. A kérdés tehát az, hogy egy nemzetséget, ha egy nagy múltú csoport utolsó megmaradt képviselője, ezen az alapon nevezhetünk-e élő kövületnek? A Ginkgo biloba ősisége nem vitás. Újabb rendszertani beosztások szerint egy önálló növénytörzs egyetlen megmaradt túlélője. Egyes leírások a törzs, mások a család, míg megint mások a nemzetség „élettartamát” adják meg, amikor meg szeretnék adni a Ginkgo biloba régiségét millió években. Míg maga a Ginkgo biloba a harmadidőszak elején jött létre, addig a Ginkgo család a triász időszakban, a Ginkgophyták pedig a kora permben vagy a késő karbon időszakban fejlődtek ki.
Az élő kövületek számos esetben ma már a flórából, illetve faunából kivesző, sokszor végveszélyben levő vagy veszélyeztetett fajok. Egykori nagy elterjedési területüknek sokszor csak töredékén élnek. A páfrányfenyő csak egy kisebb tartományi területen fordul elő Szecsuanban, Kínában, a korábban kihaltnak hitt bojtosúszójú hal a Comore-szigetek körül él erősen behatárolt területen, a Wollemi fenyőnek mindössze ötven példánya maradt fenn egy ausztráliai kanyonban, és a hidasgyík is csak néhány új-zélandi szigeten él. Ellenben az oposszumok egyáltalán nem kihalófélben levő állatok, meglepő módon az amerikai oposszumok behatoltak az amerikai nagyvárosokba is, ahol vetélytársai lettek az igen modern patkányoknak, egereknek.
Rokon fogalom az átmeneti fosszíliák, ami azonban mára kihalt, rendszertanilag alapformának számító élőlények kövületeit takarja. Például míg a Latimeria c. jelenleg is élő bojtosúszójú hal egy „élő kövület”, addig a szintén a bojtosúszójúak egy kihalt, illetve részben a négylábúak irányába tovább fejlődött ágába tartozó faj, az Eusthenopteron f. egy „átmeneti fosszília”.
260px 260px Meglepő a hasonlóság a 170 millió éves kövület és a mai Ginkgo biloba fiatal levelei között.
Az evolúció sebessége és az élő kövületek Az "élő kövület" fogalom meghatározásánál a vízi és szárazföldi fajok evolúciójának sebessége jelenti a legjobb támpontot. A vízi élőlények evolúciója általában lassúbb a szárazföldiekénél, ami az összefüggő vízi élőhelyek miatti sokkal kisebb földrajzi izolációval és a nagy víztömegek viszonylagos klímarezisztenciájával magyarázható. A tengeri csigák osztályai 540 millió évvel ezelőtt jelentek meg, 400 millió évvel ezelőtt már éltek a mai rendek, a jelenlegi családok ősei 125 millió évvel ezelőtt már mind nyomot hagytak maguk után és nagyjából 75 millió évvel ezelőtt már fennmaradtak a ma élő nemzetségek fosszíliái is. Ezzel szemben a szárazföldi csigák hasonló számadatai: 540, 100, 65, 40 millió év, ami jól mutatja sokkal gyorsabb evolúciójukat. Hasonló tendenciákat mutat a tengeri gerincesek (elsősorban a halak) és a szárazföldi emlősök összehasonlítása is. A halak ma is élő osztályai 450, élő rendjei 270, recens családjai 80, nemzetségei nagyobb részt 50 millió évvel ezelőtt már mind léteztek. Ezen nem változtat semmit, hogy időközben számos rendszertani szinten kihalások is történtek. Az emlősök hasonló számai így alakulnak: 190, 65, 26, 15 millió évek. Ennek a megközelítésnek vitathatatlan előnye, hogy nem csak nemzetségszinten, de a család vagy osztályszinten is értelmezhető az "élő kövület" kifejezés akkor is, ha az faj szinten nem lenne minden esetben indokolt. Egyik ilyen példa a Ginkgo biloba esete. A faj mai formájában a pliocénban jelenhetett meg, maga a nemzetség viszont a juráig nyúlik vissza, a páfrányfenyőfélék története pedig a permi időszakig. Mivel a Ginkgo biloba és más nyitvatermők közös ősei valamikor a felső karbonban ágaztak el, a Ginkgo biloba ma osztályszinten (Ginkgoaceae) képvisel egyetlen fajjal egy olyan növénycsoportot, ami már 280 millió éve létezik és egyetlen faja egy olyan növénycsaládnak, ami már mintegy 200 millió éve él a Földön. Ezzel meghaladja a szárazföldi növénycsaládok átlagos túlélési idejét. Hasonló okok miatt ősiek a cikászfélék is.
Lázár-taxonok Számos élő kövület felfedezése igazi tudománytörténeti szenzáció volt. Nem egy esetben előbb fedezték fel a fosszilis fajok maradványait, mint a ma élő fajokat. A bojtosúszós halakról korábban azt hitték, hogy legkésőbb a kréta végén kihaltak. Képviselőiket a fosszilis rekordból jól ismerték, számos devon, karbon korú leletet találtak és felismerték a szárazföldi gerincesek (tetrapodák) kialakulásában játszott kitüntetett szerepüket. Ennek ellenére csak 1938-ban fedezték fel Dél-Afrika partjainál a Chalumna folyó torkolatánál a bojtosúszós maradványhal, avagy Latimeria chalumnae nevű fajt. A Neopilina nevű egyteknőjű (Monoplacophora) puhatestűek őseinek kövületei jól ismertek voltak az ó-paleozoikum kőzeteiből. Sokáig úgy gondolták, hogy ezek ősi típusú csigák lehettek. A vázon felismerhető a szelvényezettség néhány jele, ezért később a puhatestűek kiindulási csoportját látták bennük. Kihalásuk idejét legkésőbb a középső Devon időszakra, 350 millió évvel ezelőttre datálták, a földtörténeti középkorból kövületeik egyáltalán nem voltak ismertek. Az első példányt 1952-ben gyűjtötték Costa Rica partjainál, nagy mélységből, óceáni aljzatról kotróhálóval. Ezzel megoldódott eltűnésük paradoxonja is: a késő Devon kihalás óta kizárólag az óceáni medencék nagy mélységeiben élnek, s ezért nem maradtak fenn azóta maradványaik (az óceáni lemezek a lemeztektonika miatt folyamatosan megsemmisülnek a kontinensek alatt). A wollemi fenyő (vagy Sárkányfenyő) 90 millió évvel ezelőtt élt őseinek levélmaradványai ismertek voltak a tudósok előtt a kréta időszak déli féltekéjének kőzeteiből, de azt senki sem gondolta volna, hogy a 30 millió éve kihaltnak hitt növény előkerül Ausztráliában Sydneytől mindössze 129 km-re északnyugatra, egy jól védett völgyben. 1802-ben Francois Peron Tasmania partjainál felfedezett egy ugribugri kagylót. Jean-Baptiste Lamarck elnevezte háromszögletű alakjáról Trigonia margaritaceanek 1804-ben. A Neotrigonia nemzetségnevet Cossmann-tól 1912-ben kapta. Egészen addig úgy gondolták, hogy a Trigonia nemzetség a kréta végén kihalt és csak később találták meg az Eotrigonia (eocén-miocén) leleteit ausztráliai kőzetekben. A Rhynchosaurusok a triász időszak jellegzetes hüllői voltak. Számos képviselőjük, mint a Mesosuchus, a Howesia és a Younginia nagyra is megnőttek. A triász–jura kihalási esemény kapcsán nagy részük kihalt. Jellegzetes ősi jellegű koponyájuk és nagyra nőtt felső szájpadlásbeli szemfoguk. A Rhynchosauridae családot Huxley 1859-ben írta le. A Sphenodon punctatus nevű fajt (hidasgyík) 1895-ben osztályozták és nem sokkal később rájöttek, hogy egy rég kihaltnak hitt csoport egyetlen élő faját találták meg.
Konzervativizmus 200px|bélyegkép|Egy jellegzetes konzervatív nemzetség, a Lingula: már legalább 450 millió éve él változatlan formában
Számos élő kövületről állítja a népszerűsítő irodalom, hogy egyes állatcsoportok őseiről vagy ősi alakjairól lenne szó, ez azonban többnyire félreértésen alapul. Egy nemzetség/család/rend stb. őse nem élhet ma, ugyanis az az evolúció folyamán átalakult a ma is élő és még több kihalt fajba. Ellenben elképzelhető, hogy egy csoport ősi alakjához közel álló faj mintegy „megrekedjen” a fejlődés egy alacsonyabbnak tekintett/tűnő fokán és máig fennmaradjon. A mókuscickány, mint faj, nem lehet a ma élő félmajmok, majmok és emberszabású majmok őse, az viszont vitathatatlan, hogy a felső kréta idején már éltek olyan mókuscickány-szerű alakok (Purgatorius sp.), amelyek leszármazási kapcsolatban állnak mind a mókuscickányokkal, mind a főemlősökkel és anatómiájukban, valamint esetleg genetikájukban is közel állhatnak 65-70 millió évvel ezelőtt élt őseikhez. Ennek nem mond ellent, hogy léteznek olyan fajok, amik az idők során sem viselkedésükben/termőhelyükben, sem anatómiájukban nem változtak. Úgy látszik, ez a néhány sikeres prototípus túlélte a specializáltabb alakokat is. Az emlősök közül a kancsilfélék testesítik meg a legősibb szabású kérődzőket. Hosszú felső szemfoguk, fejletlen, de már négyosztatú kérődző gyomruk, kezdetleges, még inkább karmokra emlékeztető patácskáik és más anatómiai jellegeik és nem utolsósorban fosszilis maradványaik alapján tudjuk ezt. Ősiségük ellenére a kancsilok túlélték számos fejlettebb rokonukat, például az őstulkot is. A kancsil egy ma is sikeresnek mondható típust képvisel. A Lingula inarticulata típusú pörgekarúak nemzetsége az ordovícium-szilur óta sem anatómiájában, sem élőhelyében, sem igen jellegzetes beásódási szokásában nem változott. Annak ellenére, hogy az ősi származású pörgekarúak között is a legősibb szarunemű és zárószerkezet nélküli csoportról van szó, olyan igénytelen, hogy a tömeges kihalások utáni „másnapokon” gyakran tömegesen szaporodott el a megüresedett biotópokban (pl. a perm-triász kihalás után). A Lingula olyan maradt, mint volt 450 millió évvel ezelőtt.