Aulich Lajos, születési nevén Aulich Flórián Lajos (Pozsony, 1792. május 15. – Arad, 1849. október 6.) honvéd vezérőrnagy, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc harmadik – és az egyetlen aradi vértanú – hadügyminisztere.
Származása, családja, tanulmányai Német anyanyelvű polgári családba született. Édesapja, Aulich Flórián a pozsonyi német polgárközösség megbecsült tagja volt, aki egy vendégfogadó jövedelméből tisztes polgári létet tudott biztosítani családjának, így megengedhette magának, hogy fiait magániskolába járassa; anyja Kiser Terézia volt.Aulich Lajos és öccse, Pál iskolájában katonai jellegű képzés is folyt, és vélhetően ez indította a két testvért arra, hogy katonai pályára lépjenek. Aulich Pál később hadbíró lett, a szabadságharc alatt törzshadbíróként az itáliai hadszíntéren szolgált, és 1881-ben nyugalmazott hadbíró tábornokként érte a halál.Vasárnapi Ujság, 1881, 40. szám Aulich Lajos tizenkilenc évesen, 1812-ben hadapródként kezdte katonai pályafutását a pozsonyi székhelyű 2. (Hiller) gyalogezredben.
Pályája a császári és királyi hadseregben 1812-ben az Osztrák Császárság – a Francia Császárság kényszerű szövetségeseként – egy hadtestnyi erővel részt vett Napóleon oroszországi hadjáratában. Aulich Lajos a támogató hadtest egyik zászlóaljával a hadjárat alatt Galíciában állomásozott. Rátermettségének és katonai előképzettségének köszönhetően még ebben az évben zászlóssá léptették elő. 1813 augusztusában alakulatát a Csehországban – már Napóleon ellen – összpontosított császári főseregbe osztották be. Részt vett az 1813–1814-es hadjáratban és a döntő lipcsei csatában is. Harctéri helytállásáért hadnaggyá léptették elő. 1814. március 31-én a koalíció csapataival vonult be Párizsba.
Az új szövetségi politikának megfelelően ezrede 1814-től „örökösen” I. Sándor orosz cár nevét viselte; Aulich Lajos a békeidőkben is mindvégig ebben az alakulatban szolgált. A bécsi kongresszus kezdetére a császárvárosba rendelték őket az ugyancsak odaérkező ezredtulajdonos tiszteletére. Az ezred 1819-től Pozsonyban, illetve a város környékén állomásozott, 1826-ban Nápolyba, 1829-ben a dalmáciai Zárába rendelték, majd 1830-ban visszakerült Pozsonyba, és ott is maradt a szabadságharcig. A császári hadseregben szokatlan módon a békeévek többségében toborzó központjuk közelében állomásoztak, így Aulich Lajos katonai szolgálatának jelentős részét szülővárosához közel tölthette.
bélyegkép|263px|Aulich Lajos szobra a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum kertjében Katonaéveiből a párizsi bevonulástól a szabadságharc kitöréséig harmincnégy év telt el anélkül, hogy valóságos harci cselekményben részt vett volna, de egyéniségéhez a fegyveres harcnál jobban is illett a katonai tudományok tanulmányozása. Ismerősei világéletében kemény, szófukar embernek jellemezték, aki a hadsereget tekintette családjának. Soha nem nősült meg.
Az ezred tisztikarában számos, később ismertté vált tiszttel szolgált együtt. Köztük volt: Nikolaus Philippovich von Philippsberg, aki később császári vezérőrnagyként az ozorai ütközetben esett fogságba, Anton Csorich és Anton Vogel, akik a szabadságharcban a császári hadsereg tábornokai voltak, Heinrich von Heß, Radetzky tábornagy itáliai hadseregének vezérkari főnöke, Móga János későbbi honvéd altábornagy, aki a pákozdi csatában a honvéd hadsereg parancsnoka volt, Bakonyi Sándor, 1848 októberétől honvéd vezérőrnagy, Jászvitz Ferenc, Ferdinánd Querlonde du Hamel, Inczédy Sámuel és Bánffy János, a szabadságharc hadseregének törzstisztjei, (1816 és 1826 között) Ludwig Hauk, a tizenhatodik aradi vértanú.
Aulich 1823-ban hadnagy lett, 1832-ben alszázadosként századparancsnoki beosztást kapott, és a továbbra is arra számíthatott, hogy csak a császári és királyi hadseregben békeidőben megszokottan lassan emelkedik a rendfokozata. Előmenetelét az gyorsította meg, hogy a rendfokozatban közvetlenül előtte álló Bakonyi Sándornak jó kapcsolatai voltak a felső hadvezetésben. Aulich 1835-ben főszázados, 1844-ben őrnagy lett. 1847–1848-ban ő volt az utolsó rendi országgyűlést biztosító zászlóalj parancsnoka, majd amikor Bakonyi Sándort 1848. április 19-én ezredessé és ezredparancsnokká nevezték ki, Aulich alezredes lett, és átvette az ezred Győrben állomásozó zászlóaljának parancsnokságát.
Nem tudni, hogyan vélekedett az 1848 márciusi változásokról. Csak későbbi tevékenysége alapján tételezhetjük fel, hogy egyre kritikusabban figyelhette Metternich abszolutizmusának csődjét, miközben egyre inkább kötődhetett ahhoz az országhoz, amelynek többségi nyelvét nem beszélte.
Szerepe az 1848–49-es szabadságharcban A délvidéki kis háborúban Zászlóalját a pozsonyi pogromot követően, március 25-én Pozsonyba rendelték, majd az alakulat Trencsén vármegyében antiszemita és nemzetiségi megmozdulások megfékezésében vett részt. 1848 nyarán az új magyar katonai vezetés a már felállított néhány honvédzászlóalj és néhány mozgó nemzetőri alakulat mellett elsősorban a magyar területen állomásozó, magyar kiegészítésű sorezredekre számíthatott, mint mozgósítható katonai erőre, így a délvidéki szerb felkelés kiszélesedésekor, 1848 júliusában a hadügyminisztérium a 2. gyalogezredet is hadműveleti területre irányította. Aulich zászlóaljából két századot az eszéki vár őrségének megerősítésére vezényeltek, az ezred többi része a verbászi magyar katonai táborba került.
bélyegkép|263px|Portrédombormű Kiskőrösön Aulich Lajos részt vett a bácskai őrvonal kialakításában, majd alakulatával augusztus 19-én, Szenttamás második ostromakor került először harcba. Az ostrom során a Bechtold Fülöp parancsnoksága alatt álló magyar csapatok három irányból támadtak. Aulich zászlóalja a Verbász felől támadó, Bakonyi Sándor alá rendelt dandárhoz volt beosztva. A dandár az ütközet során átmeneti sikert tudott elérni, a 2. gyalogezred egy zászlóalja fel tudott jutni a sáncokra, a sánc áttörése azonban – elsősorban az egyes hadoszlopok működésének összehangolatlansága miatt – nem járt sikerrel.Hermann Róbert: Három a magyar igazság, egy a ráadás. Szenttamás négy ostroma, in: uő.: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Budapest, 2004, ,207–214. o. A magyar csapatok Bakonyi, Aulich és Lenkey János hozzáértésének köszönhetően nagyobb veszteségek nélkül vissza tudtak vonulni. A kudarc országszerte nagy felháborodást eredményezett, azonban nem a tisztikart, hanem a főparancsnok Bechtold Fülöpöt tekintették felelősnek, így Aulich továbbra is élvezte a magyar felső hadvezetés bizalmát. Az ekkor már ötvenötödik életévét betöltött alezredes a Délvidéken összevont sorkatonaság egyik legtekintélyesebb törzstisztjének számított, Bakonyi dandárparancsnoki megbízatása miatt 1848 szeptemberétől már gyakorlatilag ő vezette a 2. gyalogezredet.
1848. szeptember 21-én alakulatával részt vett Szenttamás harmadik ostromában. A Mészáros Lázár hadügyminiszter személyes vezetése alatt, mintegy 9000 gyalogossal és 1500 lovassal végrehajtott támadást Klauzál József őrnagy, vezérkari főnök tervei szerint hajtották végre. A nehézkes és bonyolult terv egyszerre több irányból történő, meglepetésszerű támadást írt elő, az egyes hadoszlopok azonban eltévedtek, elkéstek, így a meglepetés elmaradt és az elszigetelten harcoló hadoszlopok végül kénytelenek voltak meghátrálni. Az ütközetben Bakonyi és Aulich is egy-egy önálló hadoszlopot vezettek és az előző ostromhoz hasonlóan ebben az összecsapásban is a Sándor-gyalogság tudott némi sikert elérni.Kedves Gyula: A szerb felkelés 1848 nyarán és a délvidéki hadműveletek a honvédcsapatok kivonásáig, in: Bona Gábor (szerk.): A szabadságharc katonai története, Budapest, 1998, , 103–130. o.
A délvidéki harcok során Aulich bizonyságot adott megbízhatóságáról és szaktudásáról, így Beöthy Ödön teljhatalmú kormánybiztos javaslatára az Országos Honvédelmi Bizottmány október 24-én, október 15-étől számítandó rendfokozattal ezredessé léptette elő és a röviddel ezután vezérőrnaggyá előléptetett Bakonyi Sándor utódaként kinevezte a 2. gyalogezred parancsnokává. A 2. gyalogezred 1848 októberében csatlakozott a honvéd hadsereghez. Szenttamás harmadik ostroma után a délvidéken átmenetileg elcsendesedtek a harcok, míg más hadszíntereken válságosra fordult a helyzet, ezért 1848 novemberében a 2. gyalogezredet is elvezényelték innen. Az ezred 1. zászlóalja Franz Buchta őrnagy vezetésével a felső-erdélyi hadtesthez,Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848–49, Budapest, 1983, , 42.,117. o. a 2. és 3. zászlóalj Aulich Lajos vezetése alatt a feldunai hadsereghez csatlakozott. Az Aulich vezette zászlóaljak, mintegy 1200 újonccal kiegészítve, november 24-én Győr környékére települtek.
A feldunai haderőben December közepéig a Duna felső folyásánál szüneteltek a hadműveletek, így jutott némi idő a jelentős számú újonc alapkiképzésére. A kiképzést azonban kellemetlen, Aulich Lajos személyét is érintő közjáték zavarta meg. A fővárosban elterjedt a híre annak, hogy a 2. gyalogezred néhány tisztje, élükön Aulich ezredessel végletekig császári érzelmű és „temérdek káromlásokat tesznek a magyarok ellen”. A sajtónyilvánosságot is kapott eset miatt Kossuth Lajos a feldunai hadsereg kormánybiztosa, Csány László intézkedését kérte az ügyben és felszólította a 2. gyalogezred tisztikarát, írásban nyilatkozzanak arról, vállalják-e a császári hadsereg elleni fegyveres harcot. bélyegkép|263px|A feldunai hadsereg dandárainak elhelyezkedése a téli hadjárat kezdetén, 1848. december közepén Aulich elsőként írta alá a dokumentumot, és tiszttársait is erre biztatta, amivel az ügy rendeződött, azonban a rosszindulatú híresztelések még napokig foglalkoztatták a közvéleményt és a 2. gyalogezred tisztikarával napi kapcsolatban álló Lukács Sándor győri kormánybiztos még december elején írt jelentéseiben is szükségesnek látta biztosítani az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökét Aulich hűségéről.
Görgei Artúr hamar bizalmába fogadta a parancsokat mindig lelkiismeretesen végrehajtó ezredest és a Windisch-Grätz csapataival szemben a határon felálló magyar hadsereg egyik dandárának parancsnokává nevezte ki. Az iratok tanúsága szerint Görgei távollétében ő helyettesítette a fővezért.Hermann Róbert: Kossuth és tábornokai. Katonai karriertörténetek, 1848–1849. Rubicon, 2002, 8. szám Aulich dandárának feladata a Kosztolányi-dandárral együttműködve Pozsony védelme volt. Már a hadműveletek megindulása előtt azonban nyilvánvaló volt, hogy az adott erőviszonyok mellett Pozsony nem védhető. A támadás megindulásakor Ordódy Kálmán dandárának visszavonulása, majd Guyon Richárd vesztes nagyszombati ütközete után a magyar csapatok jobbszárnya védtelenné vált, és Aulich december 17-én parancsot kapott a város kiürítésére. A Duna bal partján álló magyar csapatok maradékával a Csallóközön keresztül Komáromba, majd a fővárosba vonult.Pusztaszeri László: Görgey Artúr a szabadságharcban, Budapest, 1984, , 68–72. o.
A fővárosban Aulich, a parancsnoksága alá tartozó alakulatokkal együtt ismét csatlakozott Görgei által vezetett feldunai haderőhöz, amely 1849 januárjában és februárjában Felső-Magyarországon működött feldunai hadtest, illetve később, a honvéd hadsereg átszervezése után VII. hadtest néven. A január 2-án a fővárosban tartott haditanács határozata szerint a feldunai hadtest feladata az volt, hogy Vácon keresztül vonuljon északnyugat felé, kísérelje meg felmenteni Lipótvárat, és ezzel vonjon el minél nagyobb császári erőket a főhadszíntérről, hogy megakadályozza Windisch-Grätz Debrecen elleni támadását. A hadtest végül Lipótvárat nem tudta felmenteni, de a stratégiai célt, a császári erők megosztását sikerült elérni, és az ezt követő visszavonulás a bányavárosokon át a Branyiszkói-hágón keresztül a Felső-Tiszáig, a szabadságharc egyik legsikeresebben végrehajtott hadművelete lett. A hadtörténetírás a sikert – joggal – Görgei Artúr nevéhez köti, ebben azonban része volt Görgei alparancsnokainak, így Aulich Lajosnak is.