thumb|right|Egy Messerschmitt BF 108 típusú repülőgép, ilyen zuhant le Maasmechelen térségében is. Az 1940. január 10-i Mechelen-incidens során egy német repülőgép kényszerleszállást hajtott végre a belgiumi Maasmechelen város térségében. A repülőgép utasánál voltak a Franciaország megtámadására vonatkozó német tervek (Fall Gelb) másolatai. A tervek előbb a belga katonai felderítés, majd a szövetséges hírszerzés kezébe kerültek és nagy felzúdulást keltettek a szövetséges katonai vezetés köreiben. Korábbi feltételezések szerint ez az incidens nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a német inváziós terveket megváltoztatták, azonban a tervek átdolgozása már korábban megindult és a szövetségesek csak a később elvetett változatot szerezték meg.
A kényszerleszállás jobbra|bélyegkép|200px|Az esemény helyszínének vázlata bélyegkép|200px|jobbra|A belgák által megszerzett dokumentumok - Reinberger kísérletei ellenére nem sikerült megsemmisíteni a támadási terveket. Az incidens kiváltója a Luftwaffe tisztje, az 52 éves Erich Hoenmanns őrnagy volt, a Münsterhez közeli Loddenheide repülőtér parancsnoka. 1940. január 10-én felajánlotta barátjának, Helmuth Reinberger őrnagynak, hogy elviszi Kölnbe, egy vezérkari találkozóra. Hoenmanns egy Messerschmitt Bf 108 Taifun típusú repülőgépet vezetett, amelyet légifelderítési, futárszolgálati és egyéb feladatokra alkalmaztak a német légierőnél. Köln felé menet az alacsony ködfoltok miatt Hoenmanns nem tudott jól tájékozódni és egy idő után úgy döntött, hogy nyugatra tart, amíg el nem éri a Rajna folyót. Azonban azt nem sejtette, hogy már korábban keresztezte a befagyott Rajnát és elhagyta a német légteret és végül a Meuse folyóig repült, amely ebben a térségben Belgium és Hollandia közötti határt jelölte ki. Hoenmanns ekkor Vucht helység felett kezdett el körözni.
Hoenmanns ekkor - feltehetően véletlenül - kikapcsolta a repülőgép motorjának üzemanyagellátását, mindenesetre a motor hirtelen leállt és a repülőgép zuhanni kezdett.A kényszerleszállás okát senki sem tudta pontosan, de az üzemanyagellátás zavara tűnik a legkézenfekvőbb magyarázatnak. Az incidens helyszínén lefolytatott vizsgálatról írt jelentésében Raoul Hayoit de Termicourt megerősítette, hogy a repülőgépen nem voltak külső sérülések, nem észleltek üzemanyagfolyást és az üzemanyagtartályban jelentős mennyiségű kerozin maradt még. De Termicourt véleménye szerint az egyetlen magyarázat az lehet, hogy a pilóta véletlenül elmozdított egy kapcsolót, amely megszüntette a motor üzemanyagellátását és ez a motor hirtelen leállásához vezetett. Hoenmanns-nak kényszerleszállást kellett végrehajtani egy közeli mezőn, kb. 11.30-kor. A repülőgép súlyosan megrongálódott, mindkét szárnya letört, a motor és az orr-rész letörtek, de Hoenmanns és utasa is túlélték a balesetet.
Amennyiben Hoenmanns egyedül lett volna, az eset nem lett volna különösen jelentős, a belgák egyszerűen internálták volna, mivel engedély nélkül szállt le egy semleges országban. Azonban Reinberger a 7. légihadosztály (7. Flieger-Division) egyik utánpótlási tisztje volt, és a hadosztály feladata lett volna ejtőernyősöket juttatni Namur térségbe a napokon belülre tervezett német támadás (fedőneve Fall Gelb) során. Reinberger éppen egy vezérkari ülésre tartott Kölnbe és az invázió összes, az alakulatára vonatkozó, terve a táskájában volt. Előző este a két tiszt együtt iszogatott és Hoenmanns felajánlotta, hogy elviszi barátját, akinek amúgy vonaton kellett volna eljutni Kölnbe, míg Hoenmanns-nak szüksége volt a repülési időre. Hoenmanns nem tudta, hogy Reinberger szigorúan titkos dokumentumokat fog magával vinni arról a támadásról, amelynek időpontját éppen január 9-én határozta meg Hitler (egy hét múlva, január 17-én kellett volna kezdődni).
Hoenmanns csak akkor fedezte fel, hogy barátjánál vannak ezek a dokumentumok, amikor már kikászálódtak a gépből. Egy közeli földművestől megtudták, hogy áttévedtek Belgiumba, mire Reinberger pánikszerűen visszaszaladt a repülőgéphez, hogy megtalálja aktatáskáját és megsemmisítse a dokumentumokat. Először az öngyújtójával próbálta lángra lobbantani a papírokat, de az a hidegben nem működött. Ekkor a földművestől kapott egy szál gyufát és egy bokor mögé húzódva a papírokat halomba rakta és úgy akarta elégetni ezeket. Ekkor azonban a kényszerleszállás helyszínére érkezett két kerékpáros belga határőr, Frans Habets őrmester és Gerard Rubens közlegény. A füstöt látva a bokor mögé rohantak és eloltották a tüzet. Reinberger megpróbált elmenekülni, de két figyelmeztető lövés után megadta magát.
A két német tisztet a maasmecheleni határőrlaktanyába vitték, ahol előbb Arthur Rodrique százados hallgatta ki őket, aki a papírokat a foglyok elé halmozta. Hogy barátját megsegítse, Hoenmanns megkérte a belgát, hogy kísérje ki az illemhelyre, míg távol voltak, Reinberger megpróbálta a papírokat a szobában lévő kályhába gyömöszölni. Azonban a kályha teteje olyan forró volt, hogy önkéntelenül is felkiáltott, mire a meglepett Rodrique visszalépett a szobába és kirántotta a papírokat a kályhából (miközben súlyos égési sérüléseket szenvedett a kezén). A dokumentumokat ekkor már egy másik szobában, lakat alatt őrizték. Reinberger ekkorra már annyira kétségbe esett, hogy megpróbálta megszerezni Rodrique szolgálati pisztolyát és öngyilkosságot kísérelt meg. Amikor a százados nagy nehezen leszerelte, Reinberger sírva fakadt: „Adja ide a pisztolyát, hogy végezhessek magammal!” Hoenmanns próbálta barátja viselkedését magyarázni: „Nem hibáztathatja. Ő csak egy egyszerű katonatiszt. Neki most már vége.”
Két óra múlva megérkeztek a belga katonai hírszerzés tisztjei, akik kihallgatták a foglyokat és a papírokat átadták feletteseiknek.
Német reakciók A kényszerleszállásról először január 10-én estefelé, sajtóhírekből értesült a német hadsereg főparancsnoksága (Oberkommando der Wehrmacht), és jelentős felzúdulást keltett, amikor kiderült, hogy Reinberger papírjainak nagy része feltehetően a belgák és a szövetségesek kezére került. Hitlernek csak január 11-én merték megmondani, aki rögtön kikelt magából: "Ezek miatt fogjuk elveszíteni a háborút!". Dühében azonnal menesztette Reinberger felettesét, a 2. légihadsereg (2. Luftflotte) parancsnokát, Hellmuth Felmy tábornokot, és vezérkari főnökét, Josef Kammhuber ezredest.
Ennek ellenére a német vezérkar azt a döntést hozta, hogy az eredeti terveknek megfelelően folytatják majd a felkészülést a január 17-ére időzített támadásra (a bombázások 3 nappal korábban, január 14-én kezdődtek volna). Emellett utasították a Hágába delegált légi attasét, Ralph Wenninger altábornagyot és a brüsszeli német katonai attasét, Friedrich-Carl Rabe von Pappenheim ezredest, hogy próbálják megtudni, mennyi derült ki a tervekből. Január 12-én, amikor az attasék először találkoztak Reinbergerrel és Hoenmannsal, a Wehrmacht hadműveleti főnöke, Alfred Jodl tábornok meglehetősen borúlátó feljegyzést adott át Hitlernek arról, mennyit tudhattak meg a belgák. Jodl naplójában egy január 12-i bejegyzés a következőket tartalmazta (és feltehetően hasonlóképpen vélekedett hivatalos feljegyzésében is): "Ha az ellenség megszerezte az összes papírt, a helyzet katasztrófikus!". A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a belgák kezdetben megpróbálták félrevezetni azzal kapcsolatban, hogy mennyit tudnak valójában.
Belga elterelő lépések A belga hírszerzés két irányban próbálta félrevezetni a németeket. Először is megpróbálták Reinbergerrel elhitetni, hogy a papírok megsemmisültek, és lehetővé tették neki, hogy ezt az információt a német hatóságoknak is eljuttassa. A belga kihallgatók erre hivatkozva próbálták rávenni Reinbergert, hogy tegyen töredelmes vallomást a papírok tartalmát illetően – vagy kémként elítélik és kivégzik. Reinberger később azt állította: „A kérdésekből arra következtettem, hogy ő (a kihallgatást végző tiszt) semmit sem tudhatott meg a papírok tartalmáról.” A belgák ezen felül engedélyezték a német attaséknak, hogy találkozzanak a foglyokkal, miközben titkon rögzítették beszélgetésüket. A találkozón Reinberger közölte Wenningerrel, sikerült úgy elégetnie a papírokat, hogy olvashatatlanokká váltak.Az 1940. január 12-i találkozóról készített jelentés, CDH, Overstraten file. A megtévesztés úgy tűnt, hogy bevált: a találkozó után a brüsszeli német nagykövet, Victor von Bülow-Schwante a következő táviratot küldte feletteseinek: „Reinberger megerősítette, hogy elégette a dokumentumokat, kivéve néhány tenyérnyi papírfecnit. Reinberger megerősítette, hogy a legtöbb dokumentum, amit nem tudott megsemmisíteni, lényegtelennek tűnik.”1940. január 13-i távirat, CDH, File A Farde 2 C111 Úgy tűnt, hogy Jodl tábornokot is sikerült meggyőzni, január 13-i naplóbejegyzésében azt írta: „Luftwaffe attasé jelentése a két kényszerleszállt repülőtiszttel. Eredmény: iratok bizonyosan elégetve.”Alfred Jodl naplója
Belga reakciók bélyegkép|jobbra|200px|Maurice Gamelin tábornok Január 10-én a belga katonai vezetés még jelentős gyanút táplált a dokumentumok eredetisége felől, amelyet sietve fordított le a Deuxième Section (katonai hírszerzés) Brüsszelben. A legtöbb papírlap valóban súlyosan megrongálódott, elégett Reinberger többszöri kísérletei nyomán, de azért egy Belgium és Hollandia ellen irányuló német támadás körvonalait össze lehetett állítani. A támadás időpontja nem derült ki a papírokból és a dokumentumok amúgy is a 7. repülőhadosztály (7. Flieger-Division) feladatait sorolták fel. Mivel azonban a papírok megerősítették az olasz Galeazzo Ciano gróftól korábban kapott figyelmeztetést, miszerint január 15-e körül német támadás várható, január 11-én Raoul van Overstraeten tábornok (a király katonai tanácsadója) arra a következtetésre jutott, hogy a dokumentumok valódiak és a bennük található információ korrekt. Még aznap délután III. Lipót belga király úgy határozott, hogy beavatja saját védelmi miniszterét, Henri Denis tábornokot és a francia főparancsnokot, Maurice Gamelin tábornokot is. Aznap délután a francia összekötő tisztnek egy kétoldalas kivonatot adtak át a dokumentumok tartalmáról, anélkül, hogy részletezték volna, hogy jutottak hozzá az információhoz. Lord Gort-ot, a Brit Expedíciós Erő főparancsnokát szintén értesítették, illetve Lipót személyesen hívta fel a szomszédos országok uralkodóit, Julianna holland trónörökös hercegnőt és Sarolta luxemburgi nagyhercegnőt. Mindkettőnek csak a közelgő német támadásra utaló, előre elhatározott kódszavakat mondta: „Legyen óvatos, az időjárás veszélyes”,„Faites attention, le temps est dangereux.” illetve „Óvakodjon az influenzától.”„Prenez garde à la grippe.”
Francia reakció Január 12-én Gamelin tábornok összehívta a francia hadsereg legmagasabb rangú parancsnokait és a katonai hírszerzés vezetőjét, Louis Rivet ezredest. Rivet meglehetősen szkeptikus volt a találkozó alatt, de Gamelin úgy érvelt, még ha ez csak egy téves riasztás, akkor is jó alkalom lenne arra, hogy rávegyék a belgákat: engedélyezzék a francia hadsereg felvonulását az ország területén. Gamelin ugyanis arra készült, hogy a várható német támadást belga és holland területen állítja meg és 1941 során döntő ellencsapást hajt végre a németek ellen. Erre azonban nem kerülhetett volna sor, ha a két ország semleges marad, ha viszont ez az érdekes incidens ráveszi a belgákat, hogy engedélyezzék a brit és francia csapatok bevonulását, akkor egy akadály elhárult volna a tervek elől. Ha pedig a németek valóban megindítanák a támadást, akkor a francia csapatok belga területek vettek volna fel védekező állásokat és megkímélték volna a francia lakosságot a háborúval együtt járó pusztítástól. Ezért a találkozó után Gamelin parancsot adott az 1. hadseregcsoportnak és a szomszédos 3. hadseregnek, hogy vonuljanak fel a belga határ mentén.
Sas figyelmeztetése bélyegkép|jobbra|200px|Hans Oester ezredes 1939-ben