Az UNESCO Világörökség Bizottsága az 1985. december 2-6. között Párizsban megtartott 9. ülésszakán az alábbi helyszíneket nyilvánította a világörökség részévé: 250px Bagerhat történelmi mecsetegyüttese Kulturális (IV) Hivatkozás: 321A korábban Kalifatabad néven ismert település az egykor független bengáli szultánok középkori hatalmáról tanúskodik. Az ország déli részén, Bagerhat külvárosában, a Gangesz és a Brahmaputra folyók találkozásánál fekvő várost Kán Dzsahán török hadvezér alapította Násziruddin Mahmut Sah szultán uralkodása alatt a 15. században. A néhány év alatt emelt épületek az alapító 1459-ben bekövetkezett halála után elnéptelenedtek és a területet benőtte a dzsungel. A mintegy ötven megmaradt épület -mecsetek, középületek, mauzóleumok - túlnyomó többsége égetett agyagtéglából épült. A mélyen vallásos alapítót szentként tisztelik, síremléke ma is muzulmán zarándokhely. Gondot fordított az infrastruktúra fejlesztésére is, víztárolókat, vízelvezetőket, hidakat építtetett, valamint a Szundarbanszi mangroveerdők szélén fekvő várost utakkal kötötte össze a Bengáli Szultanátus több fontos központjával. A város alaprajza hozzáértő és magas színvonalú várostervezésre utal. Legfontosabb épületei közé tartozik Banglades egyik legnagyobb és legrégebbi mecsete a 77 kupolával lefedett Sait Gumbad-mecset, a Bibi Begni-mecset, a Csunakola-mecset, valamint a városalapító síremléke. A települést nem védték erődítmények, ez azzal magyarázható, hogy veszély esetén a lakosok a környék mocsaras területein találhattak menedéket. 250px Pahárpur buddhista kolostorromjai Kulturális (I)(II)(VI) Védett terület: ha, puffer zóna: ha, hivatkozás: 322A paharpuri vallási és kulturális központként működő Szomapura Maháviára (Nagy Holdváros Kolostor) a középkori Bengália legfontosabb kulturális emlékei közé tartozik. A területen a 7. században fejlődésnek indult a bengáli mahájána buddhizmus, ennek köszönhette alapítását a 8. században a Pála-dinasztia második uralkodójának, Dharmapálának idejében. A kolostor, ami egy többszintes teraszon elterülő épületegyüttes hamarosan az indiai szubkontinens legnagyobb buddhista kolostoregyüttesévé fejlődött. A mára romokban álló téglaépületek harmonikus vonalaikkal, gazdag faragott díszítésükkel egyedülálló művészi értéket képviseltek, hatásuk még a messzi Kambodzsa építészetében is kimutatható. A kolostorban 177 szerzetes részére alakítottak ki cellákat, ezek egy központi sztúpa körül helyezkedtek el. A központ háromszáz éven keresztül virágzott, majd a Pála-dinasztia bukása után elveszítette jelentőségét és feledésbe merült. A 12. századra elhagyták és megkezdődött pusztulása. A romokat csak a 19. században fedezték fel, és ez a legjelentősebb és legnagyobb kolostorrom amit a Himalájától délre feltártak. Az ásatások során terrakotta táblák, istenek és istennők ábrázolásai, valamint faragott téglák kerültek elő. 250px Királyi paloták Abomeyben Kulturális (III)(IV) Védett terület: 47,6 ha, puffer zóna: 181,4 ha, hivatkozás: 323Dahomey királyságát a fon nép alapította 1625-ben. A 17. század végére hatalmuk megerősödött és az 1695 és 1900 között uralkodó tizenkét király idejében Nyugat-Afrika legerősebb királysága volt. Terjeszkedését a 18. század elején kezdte, amikor Agadja király uralkodása alatt folyamatosan elfoglalták a környéken rabszolgákkal kereskedő gyarmatosítók kereskedelmi központjait. A 19. században a birodalom határait észak felé is kiterjesztették és háborúkat vívtak a mai Nigéria területén élő népekkel is. A világörökségi helyszínhez a fővárosban, Abomeyben emelt, számos udvarral rendelkező fényűző királyi paloták tartoznak. A tizenkét király mindegyike építtetett palotát, ezeket falakkal vették körül, majd később az uralkodót is ott temették el. Az épületek legfontosabb építőanyaga az agyag, falaikat domborművekkel és szobrokkal díszítették, amelyek a fon nép életéből mutatnak be jeleneteket. A palotaépületeket a mai napig rendszeresen használják különféle szertartásokra és ünnepségekre, ezzel biztosítva a hagyományok továbbélését. 250px Salvador da Bahia történelmi óvárosa Kulturális (IV)(VI) Hivatkozás: 309A 16. század közepén alapított Salvador da Bahia de Todos os Santos (Mindenszentek-öbölbeli Megváltó) egy tipikus gyarmati város Brazília északkeleti részén. 1549 és 1763 között ez a település volt az ország fővárosa, ezután a kormány Rio de Janeiróba helyezte át székhelyét. Bahiában 1558-ban megnyílt az Újvilág első rabszolgapiaca, fontos kereskedelmi központ is volt, valamint az európai, az afrikai és az amerikai kultúra keveredési pontja. A település két részre oszlik, az alsó- és felsővárosra, fekvése jól védhetővé tette a 16. és 17. századi kalóztámadásokkal szemben. Az óceán közelében a kikötőtől nem messze alakították ki az üzleti negyedet, míg a paloták és a templomok a felsővárosban kaptak helyet. A felsőváros Brazília legnagyobb olyan területe ahol a több mint 160 templom mellett kizárólag reneszánsz épületek állnak. Emellett számos barokk palota, a 16. században kialakított tér és a 17-18. századra datálható épület áll a történelmi városrészben. 250px Bom Jesus do Congonhas-zarándoktemplom Kulturális (I)(IV) Védett terület: 2,19 ha, puffer zóna: 8,77 ha, hivatkozás: 334Bom Jesus do Congonhas zarándoktemploma Ouro Pretótól nem messze Minas Geras államban található. A régió az itt élő több mint tízezer aranyásónak köszönhetően a 18. században fénykorát élte. A latin-amerikai keresztény építészet egyik jelentős alkotása, építését egy súlyos betegségből felgyógyult bevándorló kezdeményezte. A hatvanévnyi építkezés után 1772-ben elkészült templom külseje egyszerű, barokk formájú, belseje viszont rokokó díszítést kapott. Valamivel a templom alatt a hozzá vezető út két oldalán hét kápolnát építettek, a bennük elhelyezett, Krisztus szenvedéstörténetét megjelenítő szoborcsoportok az épületegyüttes legjelentősebb alkotásai. A templom külső lépcsősorát 1770-ben kezdték el, és a tizenkét apostol szobrával díszítették. A templombelső fő díszítőelemei a táblaképek és a mennyezetfreskók. Az épületegyüttes napjainkban is népszerű búcsújáró hely, minden év szeptemberében zarándokok százezrei gyűlnek itt össze. 250px Szvestari trák síremléke Kulturális (I)(III) Védett terület: 647,6 ha, hivatkozás: 359Bulgária 20. századi régészetének egyik legnagyobb felfedezése volt, amikor 1982-ben Bulgária északkeleti részén egy csaknem érintetlen az i. e. 3. évszázadra datálható sírkamrára bukkantak. Szvestari trák síremléke a trák sírépítészet egyik kiemelkedő példája, kivételes műemlék, ami a trák kultikus épületek valamennyi jellegzetességét mutatja. Feltételezhetően egy uralkodót és annak feleségét temették el benne, a feltárás során egy hatvan év körüli férfi és egy fiatalabb nő maradványai kerültek elő. A sír egy négy méter hosszú folyosóból és három négyszögletes kamrából áll, a 4,5 méter magas központi kamrát dongaboltozat fedi. A boltozat alatt egy tíz, 1,2 méter magas nőalakokból (kariatidákból) álló dombormű fríz fut körbe. Az akantuszlevélhez hasonló ruhát viselő alakok csak díszítőelemek, nincs teherhordó szerepük. A fölöttük magasodó íves falfelületre az elhunytak életéből vett jeleneteket ábrázoltak. A sírkamra díszítése egyedülálló, trák területen eddig még nem tártak fel a nőalakokhoz és a boltozathoz hasonló emlékeket. 250px A Tróodosz-hegység festett templomai Kulturális (II)(III)(IV) Védett terület: 3,6 ha, hivatkozás: 351 A Ciprus közepén húzódó Tróodosz-hegységben található a Bizánci Birodalom egyik legnagyobb egyházi építménycsoportja. A templomok, kolostorok és kápolnák a bizánci művészet kiemelkedő alkotásait őrzik. A világörökségi helyszínhez tíz, a 11. és a 16. század eleje között falfestményekkel díszített, több településen szétszórt épület tartozik. Egy részük kisméretű falusi templom, melynek külseje éles ellentétben áll magas művészi színvonalat képviselő belső díszítésével, másik részük látványos kolostoregyüttes. Közülük az egyik legkorábbi a 11. századi Nikolaosz tisz Tegisz-templom a korai Komnénosz időszakból. A két legjelentősebb freskóciklus két Szűz Máriának szentelt templomban található, az egyik a 12. század elején a másik a 12. század utolsó évtizedében készült. Ezek a ciprusi bizánci festészet legértékesebb alkotásai közé tartoznak. A Szent János Lampadisztisz-kolostor falfestményei a 15. század második felében készültek, míg a Galata közelében épült Panagia Podithu-templom freskói a 16. század első éveire datálhatók. 250px Pont du Gard ókori római kori vízvezeték Kulturális (I)(III)(IV) Védett terület: 0,32 ha, puffer zóna: 691 ha, hivatkozás: 334A Pont du Gard eredetileg egy körülbelül 50 kilométer hosszú római kori vízvezeték része volt, ami az Eure folyó forrásától Nîmes városáig vezetett. A háromszintes vízvezeték magassága a folyó felett majdnem eléri az 50 métert, hosszúsága 275 méter. Az alsó szinten 6, a középsőn 11 a legfelsőn 35 boltívet alakítottak ki, a vizet a legfelső szinten vezették. A becslések szerint a vezetéken naponta körülbelül 40 000 köbméter víz érkezett a városba. A teljes vízvezeték átlagos lejtése 34 centiméter/kilométer ezért a vezeték nem egyenes vonalon haladt, hogy ki tudják egyenlíteni a domborzati viszonyokat. A hidat a folyó mély völgye miatt kellett megépíteni. Mészkőtömbökből áll, habarcsot nem használtak hozzá. A legalsó szintbe beépített tömbök némelyike hat tonnás, a felső szint építéséhez jóval kisebb köveket használtak. A Pont du Gard a korai császárság egyik legjelentősebb építménye volt. A vízvezeték a 4. századtól egyre romosabbá vált, a középkorban hídként használták, majd a 18. században restaurálták. 250px Kaziranga Nemzeti Park Természeti (IX)(X) Védett terület: 42 996 ha, hivatkozás: 337Kaziranga Nemzeti Park Asszám államban, a Brahmaputra folyó déli partján található, 1985-ben került fel a világörökség listájára. A területet 1908-ban nyilvánították rezervátummá, 1950-ben vadvédelmi területté majd 1974-ben alapították meg a nemzeti parkot. Jellegzetes tájelemei a sűrű erdők, a patakokkal, kisebb tavakkal tagolt füves területek. Ez a régió egyik utolsó érintetlen területe, az itt élő növények és állatok életkörülményei szorosan összefüggnek a folyó vízállásával, ami monszun idején elönti a park kétharmadát. A halban gazdag vízzel borított térség a madarak kedvelt táplálékforrása. Itt található a legtöbb indiai orrszarvú és sok más emlős- és madárfajnak ad otthont. Jelentős a elefántok, tigrisek, párducok, medvék, gibbonok, vaddisznók és madarak egyedszáma, valamint vidrák, langur majmok, pelikánok, gólyák, rétisasok, fácánok, szarvascsőrű madarak tigrispitonok, kobrák, indiai muntyákszarvasok élőhelye is. A fűvel benőtt mocsarakat és lápokat kedvelő indiai orrszarvúk számát ezerötszáz körülire becsülik. 250px Keoladeo Nemzeti Park Természeti (X) Védett terület: 2 873 ha, hivatkozás: 340 A Keoladeo Nemzeti Park India Rádzsasztán államában, Agrától 50 km-re nyugatra található. A közel 28,5 km2-es terület, kedvező természeti adottságainak köszönhetően, a vízi és vándormadarak gazdag populációjával büszkélkedhet. A Gangesz-alföldön elterülő rezervátum egykor a bharatpuri maharadzsák kedvelt kacsa-vadász területe volt. Az 1850-es években csatornák, zsilipek, gátak rendszerével egy mesterséges sík lápvidéket hoztak létre az egyébként száraz területen. A park kis mérete ellenére 120 faj, köztük sok veszélyeztetett állat élőhelye. Monszun idején az itt élő állatokhoz 240 költöző madárfaj egyedei is csatlakoznak. Nagyragadozók nem élnek a területen, csak kistestűek és főemlősök. Legjellegzetesebb állatai a madarak, köztük a világ legnagyobb gémpopulációjával és költöző madarakkal. A rezervátum kócsagok, gólyák, kormoránok vándorkacsák tömegeinek nyújt fészkelőhelyet. Ikonikus állata volt a súlyosan veszélyeztetett hódaru, ami a kipusztulás szélére került. A halevő madarak a monszun idején idesodródott halivadékok millióival táplálkoznak, az itt élő ragadozó madarak közül halászsast, vándorsólymot és más sasféléket figyeltek meg.