A szaxofon (szax, szaxi) egyszerű nádnyelves fúvókával megszólaltatott fúvós hangszer. Fémből készült csöve bő, kúpos furattal rendelkezik, hanglyukakkal, billentyűkkel lehet rajta játszani. Sokféle méretben készül a sopranisszimótól a szubkontrabasszusig. Leggyakoribb a szoprán-, alt- és tenorszaxofon. A dzsesszben, a szórakoztató zenében, a katonazenekarokban használják elsősorban, de előfordul szimfonikus művekben és operákban is. Adolphe Sax (1814–1894) belga hangszerkészítő találmánya, az ő nevét viseli.

Leírása A fúvóka left|thumb|Tenor szaxofon fúvókája

A szaxofon fúvókája a klarinétéhez hasonló egynyelvű nádsíp. Ennek legfontosabb része egy kb. 1–2 mm vastag nádnyelvecske, mely a hangszer csutorájának alsó felén lévő befúvó nyílást fedi. Egyik vége rögzítve van, a másik, elvékonyított vége szabadon rezeghet. Megfúvásakor rácsapó nyelvként működik, tehát egyfajta szelepként periodikusan nyitja-zárja a befúvó nyílást, ezáltal nyomásingadozást hoz létre. A hangkeltés nyelvsíp jellege miatt a hangszer akusztikai szempontból egyik végén (a sípnál) zárt csőnek tekinthető. A nádnyelv rezgésszámát a test csőrezonanciájának móduszai határozzák meg. Mivel a nád a zenész alsó ajkával érintkezik, annak is szerepe van a hangképzésben, feszessége, szorítása hatással van a létrejövő hang színezetére. A nád minősége, elhasználódásának mértéke döntően befolyásolja a hangszer hangzását. A fúvóka anyaga ebonit, műanyag, üveg vagy fém.

A test A szaxofon teste sárgarézből készül, ennek ellenére nem soroljuk a rézfúvós hangszerek közé, mert megszólaltatási módja alapján eltér azoktól. Nem a tölcséres fúvókájú, hanem a nádnyelves hangszerek közé tartozik, és az a sajátossága, hogy hangsorait hanglyukakkal, billentyűkkel lehet előállítani, a fafúvós hangszerekkel rokonítja. Fúvókájának működési elve alapján a klarinéttel rokon, de csövének kúpszerű furata alapján az oboafélékhez is hasonlítható. Ez utóbbi jellegzetessége eredményezi azt, hogy átfúváskor a klarinéttól eltérően nem duodecimával (duodecima: oktáv + tiszta kvint), hanem az oboához hasonlóan oktávval emelkedik a hangmagassága.

Az altszaxofontól lefelé a hangszercsalád tagjainak teste többszörösen hajlított. Ezeknél a vízszintes helyzetű fúvóka egyszerű, vagy többszörös kanyarral, görbülettel csatlakozik a lefelé irányuló testhez, amelynek szűk tölcsérben végződő utolsó szakasza felfelé görbülve folytatódik, majd a legvége kissé kifelé néz.

A szaxofon 19–24 billentyűvel van felszerelve, amelyek a bő furat következtében többnyire nagy átmérőjű hanglyukakat nyitják-zárják. Fogástechnikája nagyjából a Böhm-rendszerhez, tehát például a fuvoláéhoz hasonló. A többi hangszerhez a fúvóka kismértékű ki-be tologatásával lehet a hangszert hangolni.

Hangszercsalád Adolphe Sax eredetileg tervezett hangszercsaládjának összesen 8 tagja volt, később a család további tagokkal bővült. Ezek egy kivétellel transzponáló hangszerek, a leggyakrabban használt típusok 2b előjegyzésbe (B hangolású szaxofonok) és 3b előjegyzésbe transzponálnak (Esz hangolású szaxofonok).

right|thumb|a szaxofonkvartett tagjai szaxofon alaphang hangterjedelem leggyakoribb forma egyéb szopranisszimo v. soprillo b' a1 – desz4 egyenes ritka f-szopranino f' e1 – b³ - Nem épült meg. Maurice Ravel írja elő a Bolero-ban. szopranino esz' d1 – asz³ egyenes elég ritka c-szoprán c' h – f³ egyenes ritka, nem transzponáló hangszer szoprán b a – esz³ egyenes gyakori, tagja a szaxofonkvartettnek mezzoszoprán f e – b² a test hajlított ritka alt esz d – asz² a test hajlított gyakori, tagja a szaxofonkvartettnek c-melody c H – f² a test és a nyak is hajlított elég ritka tenor B A – esz² a test és a nyak is hajlított gyakori, tagja a szaxofonkvartettnek bariton Esz C – asz1 a test hajlított, a nyak többszörösen gyakori, tagja a szaxofonkvartettnek basszus Kontra B Asz 1 – esz1 a test hajlított, a nyak többszörösen elég ritka kontrabasszus Kontra Esz D1 – asz a test hajlított, a nyak többszörösen, súlya miatt nyakra nem függesztik ritka szubkontrabasszus Szubkontra B A2 – esz csak rendkívüli, tubax alakú formában létezik ritka

Sax eredetileg két sorozat hangszert tervezett és épített meg, hangversenytermi használatra egy C-re és F-re hangolt sorozatot, a katonazenekaroknak pedig egy B és Esz hangolású szériát. Mivel a hangszer elsősorban a katonazenekarokban gyökeresedett meg, jelenleg szinte kizárólag az utóbbi sorozat van használatban. Ritka kivétel például a C-melody szaxofon, amely C hangolású, tiszta oktávval lefelé transzponáló hangszer.

A Sax által tervezett szubkontrabasszus szaxofon eredeti formájában csak két példányban épült meg, ezeken a játék lehetetlen, feltehetően kiállítások illusztrációjaként szolgáltak. Az akusztikai problémák kiküszöbölésére a 20. század végén a Benedikt Eppelsheim szaxofongyártó cég szűkebbre méretezte a kontrabasszus és szubkontrabasszus szaxofon csövét, és így született meg az Esz- és a B-tubax, egy a szaxofonok hangszercsaládjához nagyon közel álló hangszertípus.

Leggyakrabban a szoprán, az alt, a tenor és a baritonszaxofont használják, ezek alkotják a szaxofon-kvartettet is, amelyben a szopránt néha egy másik alt hangszerrel helyettesítik.

Története right|thumb|Adolphe Sax A szaxofon atyja Adolphe Sax (1814–1894) belga hangszerkészítő volt, akinek munkálkodása, sok újítása több területen is jelentősen előmozdította a fúvós hangszerek fejlődését. A legelső szaxofon Párizsban, 1842-ben született, basszus hangfekvésben, C hangolásban, és már minden lényeges vonásában a mai szaxofonokhoz hasonlított: bő méretezésű, kónikus fém teste, egynyelvű nádsíppal működő fúvókája és a korában újdonságnak számító Böhm-rendszerű billentyűzete volt. Formája ekkor még a korszakban elterjedt ophikleid nevű billentyűs rézfúvós basszushangszert idézte, keskeny U alakban megtört, függőleges állású csöve volt. Az ötlet, a billentyűs jelzőkürtök csövének és a klarinét fúvókájának összeházasítása sikeresnek bizonyult, Berlioz, felkarolta a találmányt. Chant Sacré (1844) című művében már szerepelt az új hangszer, a bemutatón maga Sax játszott rajta, aki klarinétművész is volt.

Sax 1846-ban 20 éves szabadalmat kapott az új hangszercsaládra. A francia hadsereg zenekarainak teljes átszervezése és a Sax által kreált újdonságok (szaxkürtök, szaxofonok, szaxtrombiták) bevonása ezekbe a zenekarokba alkotójukat monopolhelyzetbe emelte a hadsereg hangszerellátása terén. A koncerttermekben és operákban azonban az új hangszer sokkal lassabban terjedt el, annak ellenére, hogy Meyerbeer, Bizet, Debussy, Ravel, Stravinsky, Hindemith, Bartók és Alban Berg is alkalmazta műveiben.

A szaxofon a legfényesebb pályát az 1920-as évektől kezdve a dzsesszben és a szórakoztatózenében futotta be, de műkedvelő hangszerként is a fúvós hangszerek között páratlan népszerűségnek örvend.

Híres szaxofonisták Julian Adderley (1928–1975) alt, be-bop, hard bop, soul Sidney Bechet (1897–1959) szoprán, blues, jazz John Coltrane (1926–1967) szoprán, tenor, hard bop, free jazz Stan Getz (1927–1991) tenor, be-bop, jazz cool, latin jazz Dexter Gordon (1923–1990) tenor, be-bop, hard bop Coleman Hawkins (1904–1969) tenor, swing Johnny Hodges (1906–1970) alt, swing Gerry Mulligan (1927–1996) bariton, jazz cool Charlie Parker (1920–1955) alt, be-bop Sonny Rollins (1930–) tenor, be-bop, hard bop Lester Young (1909–1959) tenor, swing Roland Kirk (1936–1977) alt, tenor, szoprán, és ezek kombinációi Jan Garbarek (1947–) tenor, szoprán David Murray (1955) tenor szaxofon Don Braden (1963–) tenor szaxofon

Források

Sax, Mule & Co, Jean-Pierre Thiollet, H & D, Paris. A szaxofon világa (híres szaxofonosok)

Irodalom Götz Nándor: A klasszikus szaxofon oktatása Magyarországon – Parlando 50. évf. (2008) 3. sz. pp. 53–54

További információk

szaxofon.lap.hu Association des saxophonistes (francia) Saxoland (francia) A szaxofon akusztikája (angol) Szaxofon ujjrend (angol) Horváth György: Szaxofon világtörténet. Klasszikus-, könnyű- és népzene tanárok, előadóművészek, 1838–2023; szerzői, Bp., 2023

Videó Szubkontrabasszus szaxofonnal előadott zenemű fúvóskísérettel Blues kontrabasszus szaxofonnal

Kategória:Nádnyelves hangszerek