Darvis Gáli asztraháni kán 1537–1539-ben, majd 1554–1556-ben, a kánság utolsó uralkodója.

Élete Sejk Hajder herceg fia, a Nagy Horda utolsó uralkodójának, Sejk Ahmed kánnak az unokája volt. Anyai ágon a Nogáj Hordát uraló Iszmaíl bej (megh. 1563) unokaöccse.

Nevét először 1537-ben említik az orosz évkönyvek, amikor az év októberében a nogaj mirzák Hádzsi-Tarhanban (Asztrahánban) trónra ültették, rokona, Abd-al-rahman asztraháni kán helyett. Uralkodása idején vazallusi kötelezettséggel tartozott a Nogaj Hordának – éves adót fizetett nekik. 1539-ben, egy palotaforradalom következtében, menekülni kényszerült Hádzsi-Tarhanból, és átadta a trónt egy másik rokonnak, Ak Kübeknek. (R. J. Pocsekaev szerint 1537 és 1542 között Asztrahánban Dervis-Ali apja, Sejk Hajder uralkodott.) Száműzetésben először anyai nagybátyjánál, Iszmail mirzánál élt, majd Belek-Bulat bin Hádzsi-Muhammad mirzánál.

1548-ban Moszkvába telepedett, de a nogajok rá tudták beszélni, hogy térjen vissza a Nogaj Hordába, amit 1549 februárjában meg is tett. A nogajok hűséges emberüknek tekintették, ezért továbbra is azon voltak, hogy visszahelyezzék az asztraháni trónra. 1551 szeptemberében ismét Moszkvába utazott, ahol megkapta a Temnyikov nevű várost birtokul. 1552 és 1554 között Zvenyigorod ura volt. 1554 júliusában, az első asztraháni hadjárat során, orosz seregek – Jurij Semjakin-Pronszkij vezérlete alatt – segítségével újra hatalomra került Asztrahánban. Hatalomra jutása után békét kötött az Orosz Állammal (az ún. Asztraháni békét).

Hamarosan azonban a Krími Kánság felé kezdett orientálódni. 1555-ben konfliktusba került az Asztrahánban hagyott orosz katonasággal. 1556 augusztusában, a második asztraháni hadjárat során, Ivan Cseremiszinnov orosz serege elfoglalta Hádzsi-Tarhant. Dervis-Ali Azovba menekült, a törökök védelme alá. Onnan az Azak (Azov) nevű városba, majd Mekkába utazott, ahol valószínűleg meghalt. A Képes krónika gyűjtemény (Лицевой летописный свод) szerint fiát Jantimir cárevicsként említik.

Darvis Gáli volt az utolsó asztráni kán, utána a terület az Orosz Cárság része lett, és többé már nem nyerte vissza függetlenségét.

Az asztraháni kánok családfája

Fordítás

Források Почекаев, Р. Ю.Цари ордынские. СПб., Евразия, 2010. Большая российская энциклопедия 2004 — 2017 гг.//Дервиш-Али.

Kapcsolódó szócikkek Asztraháni kánok listája

Kategória:Asztraháni kánok Kategória:A 16. században született személyek Kategória:1558-ban elhunyt személyek